Dragomán György: Máglya

 

dragoman gyorgy maglya cultura

2013-ban jelent meg ez a könyv, írtam is róla a facebook "könyvújdonságok" oldalán. Most ismét elolvastam. Ugyanolyan erős hatással volt rám, mint három éve, ezért választottam recenzióm témájául.
Úgy kezdődik a regény (egyes szám első személyben), ahogy akár a Brontë nővérek vagy Dickens egy regénye is kezdődhetne. Egy 14 év körüli kislány az intézetben, ahol él, az igazgatói szoba előtt várakozik. Fél éve lakik itt, szülei balesete után került ide, jól érzi magát, befogadták.
Kiderül, hogy nagymamája jött érte, akiről eddig nem is tudott.
És eddig tart, az X vagy Y is írhatta volna rész. Mint egy forgószél kap el minket a regény sodra, és a mű végéig fogva tart, repít minket és Emmát, a kislányt is.
Emma maradna az intézetben, de a nagymama varázsolni kezd, és huss, minden megváltozik. Emma és a nagymama útra kel, megérkeznek egy erdélyi városba.
A varázslatok folytatódnak, végigkísérik a történetet, üveggel, liszttel, parázzsal, tűzzel (mágikus realizmus, ötlik fel bennem a gondolat és a Száz év magány). A házban mindenhol ott vannak a két hónapja elhunyt nagypapa holmijai, hozzájuk érni tilos. De itt is varázslat van, hisz a szőnyeg rojtjai mozognak, mikor elhalad ott a nagypapa szelleme, életre kel az expandere, később nagyapa "megmutatja" a kislánynak, hol találja a nagyon keresett tájfutó-térképet.
Az új iskolában a tanárok megértően, sok társa ellenségesen fogadja a kislányt. Itt valami titok lappang, amely valahogy nagypapához kötődik. Megtudja, hogy saját apja festőművész volt, de csak segédmunkásként dolgozhatott. Az anya pedig válogatott tájfutó, s az ő képességeiket mind megörökölte Emma. A kislány megnyíló értelme, tapasztalatai a regény egyik szálát alkotják.
A másikat a nagymama történetei jelentik. Ezek hosszúak, részletesek, rémületesek. Kibontakoznak belőlük a közelmúlt és a távolabbi múlt történései. Diktatúra volt az országban, ezt Emma is tudja, hisz az intézetben is letépték a falról és megtaposták a tábornok arcképét. De ebben a városban valami különös dolog történt, amely nem engedi lezárni a múltat. Sokan a nagyapát hibáztatják, hogy mocskos besúgó volt, a szekusoknak jelentett. A mű végén kiderül, hogy éppen ő volt az, aki a forradalom idején megpróbálta elkérni a sortűz áldozatainak testét, hogy méltón temethessék el őket, s ezért ő is halállal lakolt. Ő segít a kislánynak megfejteni az igazságot: megjelenik Emma álmában, s azt mondja:"esnemür". Emma rájön, ha gyorsan ismételgeti a szót, az jön ki, "nem üres." Vaskoporsókba szekus iratokat rejtettek s temettek el, a halottakat pedig valahol elrejtették. A rókalány azonban elvezeti Emmát tájfutása közben a helyre, ahová eltemették a sortűz áldozatait.
Kiderül az is, hogy Nagymama volt az "áruló", aki férjét akarta menteni, aki bár régen sebész akart lenni, de ebben a világban csak utcát seperhetett volna. A városiak azonban felismerve hatalmas tudását, korrepetálni vitték hozzá a gyermekeket. Nagymama félt, hogy baja lesz férjének emiatt, vagy besúgásra kényszerítik őt, ezért titokban ő tette ezt meg Nagypapa helyett.
Még egy árulása volt nagymamának, mikor szülei védelmében a fáskamrában rejtegetett zsidó barátai búvóhelyét leleplezte a háborúban, azt hívén. hogy már elhagyták barátai a fáskamrát. Ezekért a bűnökért nem bocsát meg neki soha nagypapa, még halála után sem, s bünteti nagymamát.
Remekbe szabott a mű szerkezete. Párhuzamosan zajlik Emma magára ébredése, felnőtté, nővé válása és a múlt feltárása.
A visszatérő, egyre erősebbé váló motívumok, a parázs, tűz, máglya (a máglya faágaira Nagymama és Emma ráírják, amit el akarnak pusztítani, például a bánatot); a róka többszöri megjelenése (a címlapon is láthatjuk); a kis és egyre nagyobb titkok és árulások; a hangyák,"akik" segítenek Emmának (ők rakják össze az apró papírfecnikre tépett iratokat, amellyel a "titokzatos látogató" zsarolta Nagymamát; a vér, mely pusztítás és megtisztulás is, a gólem, a diófa, a gyík, a futás, repülés és lezuhanás, a tánc, a varázslások lekvárfőzéskor ("dolgozz kanál"), sütéskor, arcok felidézésekor, a kancsó összetörése és összerakása, sok-sok apró, de következetesen megjelenő apró motívum, a csigaház, a, szúró fájdalmak, a köröm, apró szúrások és vérzések, a kávézacc, a víz körforgása, fejbőr dörzsölése, a madarak, s a hangyák ismét, hisz *** helyett pici hangyák választják el az egyes jeleneteket, a hangyák, melyek nagyobbakká válnak "e funkciójukban" is, mikor "fő szerepüket" teljesítik.
Csodálatos a mű nyelvezete: színek, hangok ( a buborékok elpattannak, az íz rotyog, a fakanál cuppan), finom megfigyelések, érintések, kedves, ízes, játékos tájszavak mint: csiklint, kajtármacska, piszi-piszi, lerbensült krumpli, pungába rakott téglák, foncsikák, sifiteli, dürückölt, tyukszi parittya és sorolhatnám tovább.
Sokat gondolkoztam, hogy nyilvánvaló, hogy egy több helyről összegyúrt román város a történet színhelye, de akkor miért csak magyar nevek szerepelnek a regényben, hiszen élnek itt románok, szászok, romák és más nemzetiségűek is. Aztán arra jutottam, hogy az író nem akarta, hogy bármi "félrevigye" a lényeg, a fő mondanivaló megértését, a mindenkori hatalom, a zsarnokság természetének megértetését, bemutatását, korszakokon és sorsokon keresztül.
Nagymama csak arról jelentett, amiről a hatóság már úgyis tudott. A háborúban ő segített barátnője családjának elrejtőznie. Mégis tragédia volt mindkét hazugság következménye.
Miklós (az egyik áldozat, nagymama első szerelme) mondta ki a hazugság erejéről szólva: "Úgy kell hazudni, mintha igaz lenne, mert akkor az is lesz."
Megindító a Nagymama két "nagymonológja": a fájdalomról és a felejtésről, valamint haragos kifakadása Emma ajándékba kapott, s naivul a kabátjára tűzött "márciuskája" miatt, mert Nagymamának a sárga csillag egészen mást jelent.
Hatalmas élményt jelentett számomra e mű elolvasása, olyan könyv ez, melyet többször elő kell venni, újra el kell olvasni, új és új felfedezésekre szert tenni közben.
Külön dicséret illeti a Magvető Kiadót gondos munkájukért. Nincsenek a könyvben "nyomdahibák", rossz szóelválasztások, gyönyörű a külső borító, sőt (nem is tudom, mikor találkoztam vele utoljára), könyvjelző!

Utoljára frissítve:2018. október 29., hétfő 14:43
Borka Éva

Feltöltés alatt...

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned