A Saul fia és az Oscar-díj

2016. febr. 28-a történelmi pillanat volt a magyar filmipar szempontjából – 1982. óta először nyert magyar film Oscar-díjat – a kitüntetést a Saul fia c. film kapta, amely a „Legjobb idegen nyelvű film” kategóriában győzött. Az Oscar-díj a legrangosabb elismerés a szakmában – de miért is, amikor a díjak megítélésénél fő szempont és kritérium az, hogy a közönség által mennyire nézett és kedvelt az adott film? Az Oscar-díj zsűrije nyilván tisztában van azzal, hogy a nézők mennyire könnyen manipulálhatóak és mennyire könnyen hajlamosak új trendek hatására másképp látni a dolgokat – a zsűri mégis objektív mércének tekinti a közönség véleményét – teljes joggal merülhet fel a gyanú, hogy őszinte elismerés köntösébe bujtatva semmi többről nincs szó, mintsem üzletről (mely egyben persze a filmbiznisz csúcsát jelenti), ahelyett, hogy olyan filmeket is támogatnának és olyan filmekre is felhívnák a közönség figyelmét, melyek nem eleve sikeresek. Természetesen lehet olyan film, ami közönségkedvelt és egyben objektíven is jó, de lássuk be, hogy a nyugat-európai és amerikai fogyasztói igényű társadalom számára meglehetősen nehéz olyat alkotni, ami nem reked meg egy bizonyos szinten – ahol pl. a Saul fia is megreked, amely egyébként valóban mesterien szolgálja ki kora és a nyugati polgár igényeit. A holokauszt-téma érzékenyen érinti az embereket, hiszen az azóta is tartó hatalmi harcoknál nagyon jól szolgál visszatérési alapként, melyet kampányszerűen előszeretettel alkalmaznak is, így az emberek könnyen beleélik magukat. Persze ettől még ez a téma önmagában nem receptje a sikernek, hiszen nagyon könnyen elveszhet az egyéb hasonló témájú alkotások között és tucattá válhat – annak, hogy a Saul fiának viszont sikerült kiemelkednie, több összetevője van. A cselekmény végig egy síkon mozog, melyet kétféleképpen lehet értelmezni: vagy úgy, hogy Saul egy őszerinte nemes dolog érdekében próbál köveket megmozgatni pengeélen táncolva – nevezetesen egy fiút akar eltemetni, akit saját fiának vél – ebben az esetben önkényes fanatizmussal állunk szemben, mert a közeg számára ennek nincs jelentősége – nem úgy, mint pl. az Antigonéban, ahol egy magasabb erkölcsi értékrendnek a vállalásáról van szó – nem marad csupán Antigoné szívügye, hogy eltemeti testvérét, hanem általánosan rávilágít a hatalom méltányosságának megkérdőjelezhetőségére, és ezáltal közüggyé válik Antigoné konfliktusa – Saul problémája végig a magánügye marad – ez a tény önmagában megkérdőjelezi azt, hogy egyáltalán műalkotásról van-e szó, hiszen egy műalkotáshoz hozzátartozik az, hogy mindenkihez szóljon – tehát hogyha magánügy is a kiindulópont, annak akkor is közüggyé kell válnia valamilyen formában – ez alapján persze gondolhatná az ember, hogy akkor ez kutyát sem érdekel, pedig pont az emberek pletykaéhségére játszik rá a film – ezt az ingert az emberekben egyébként szintén a fogyasztóiság fokozza, mivel az adok-kapok viszony automatikussá válása azt sugallja, hogy a saját kényelmünk megteremtésén kívül semmi más dolgunk nincs az életben, így a „közügy” mint olyan, eleve értelmét veszti, ennél fogva az felel meg az igényeknek, ami minél inkább életszerűen mutatja a (kvázi) magánéletet – ezen igény kielégítésére a kamerakövetés szelfi-rokon ábrázolásmódja erősít rá. Saul viselkedésének másik értelmezése az lehet, hogy valójában a saját lelki világa jelenítődik meg, és annak sértettségéből fakadó viselkedése vetül a környezetére – nyilvánvaló, hogy extrém élethelyzetben van Saul, minek következtében könnyen kitörhetnek az emberből irracionális elképzelések – akár az, hogy egy éppen meghaló gyereket (akit először lát életében) a sajátjának tulajdonít és fejébe veszi, hogy mindent elkövet annak érdekében, hogy eltemesse a gyereket egy erre alkalmatlan környezetben – pszichológiailag biztosan még indokoltabbá lehet tenni akár konkrétan ezt az esetet is, azonban műalkotás szempontból nem hiteles, mert józanésszel nem indokolt Saul viselkedése – nincs meg a kiindulási alap a közvetítő és a befogadó között. Ez persze talán fel sem tűnik a nézőnek, mert egy vélt pszichológiai magyarázat (aminek még csak nem is kell feltétlenül helytállónak lennie) a szélsőséges viselkedés révén fokozza a drámai hatást és leegyszerűsíti a helyzetet azzal, hogy könnyen elfogadtatja magát a nézővel azon a címen, hogy ő úgysem ért hozzá. Tehát a film tökéletesen ráérez arra, hogy mire harapnak az emberek és hogy mivel lehet megetetni őket, de önmagában ettől talán még nem automatikus az elismerés – kell valami plusz, ami nem konkretizálható, csak tudat alatt van meg, ami egyedivé tesz egy művet – ez valahol megcsillan a filmben (hiszen egyébként látszik, hogy tehetséges emberek munkájáról van szó), de annál nagyobb veszteségnek tartom, hogy esetlegesen azért nem lett jó film a Saul fia, mert a benne rejlő eredetiség alárendelődik az anyagi szempontoknak.

Utoljára frissítve:2016. március 22., kedd 19:49
Litván Ádám

1992. 02. 21-én látta meg a napvilágot Budapesten. 10 éves kora körül kezdett el írással foglalkozni – tizenéves éves kora elején többször is első díjat nyert próza kategóriában a VI. kerület középiskolai szépíróversenyén – többek között az Egy érdekes napom és az Egy boltos naplója c. írásaival pályázott. 

Nem sokkal később játékfilmeket kezdett rendezni és legtöbbjükhöz a forgatókönyvet is maga írta. Kamera-közelbe 2006. márciusában került először, amikor is a Bajza Utcai Általános Iskolába járván, osztályának március 15-i műsorának rendezői példányát dolgozta fel egy másik, hitelesebb környezetben felvett mozgókép formájában (expresszív stílusban), melynek nem hivatalos címe Civitavecchia. 

2006. nyári napfordulóján leforgatta az Aria & Malaria című nagyjátékfilmet – habár egyes filmtörténészek az ál-dokumentumfilm műfajába sorolják. A filmben keverednek realista és szürrealista jegyek. 

2008-tól versírással is foglalkozik – különféle versformákban kipróbálta magát. 

2013-tól színházi rendezéssel is foglalkozik – Protekció c. darabját több ízben előadták lakás- és kocsmaszínházi környezetben. A darab Locsolóvers betétjéből videoklip is készült a „Godot Galéria” jóvoltából. 

2014. óta tagja a Szecsődy Péter vezette Íróműhelynek.

2014. óta a Károli Gáspár Református Egyetem „Szabad bölcsészet” szakának a „Színházi stúdiumok” specializáció padjait koptatja.

Jelenleg készülőben van Kopi naplója c. regénye – amely egyben novellafüzér is –, továbbá Az úrhatnám polgár és a szent ördög (áthallás Vszevolod Pudovkin „Sakkláz” c. filmjére) c. filmjén dolgozik rendezőként és forgatókönyvíróként, valamint Batári Gábor Pustula Moderna c. regényéből készült színdarabját rendezi.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned