Meghívó - Jubileumi Isaszegi Művészeti Találkozó és Díjátadó programja máj. 13.

Jubileumi Isaszegi Művészeti Találkozó és Díjátadó programja máj. 13.

Program 2017.

*         9-14 h. kézműves kirakodás a nagyteremben

*         9-12 h-ig képzős pályázatok érkezése, elhelyezése

*         13 h-ig szabad program / kézművesek, múzeum, városnézés, étterem, fagyizó, séta,

*         a nagyteremben egyéb pályázók, TB tagok, meghívottak érkezése, vásárlási lehetőség, a hozott saját könyvek elhelyezése, cseréje, kötetlen beszélgetés, ismerkedés 

*      12-13 h. képzős pályázatok zsűrizése

*         13 -14h Előadások a könyvtárban

Varga Tibor: Arany János verseiről,  és

Baranyi Ferenccel beszélget Hámori István Péter

*         14-14,30 h. Könyvtári kiállítás megnyitás Ozsváth György festményeiből

Talabér Angelika énekel, és

Szöllősi Dávid Viszockij-fordításokat énekel

*         15.h. zene /Gaudinum Carminis hangversenykórus

Megnyitó beszéd – üdvözlés, az AKÍK-ról rövid ismertető 

A pályázat értékelése

                 Zene  /Gaudinum Carminis  hangversenykórus 

                                                       

*         16.h. Irodalmi Pályázat díjkiosztás

Közreműködik Buzogány Márta és Beszterczey Zoltán színművészek

*         Semes-Bogya Eszter énekel 

*         Oktogon Tánciskola

*         Bacsa Ferenc

*         Szívforgács együttes játszik

*         Makai Beatrix és Váradi Zoltán a Buli Zoli Koktélban

18- 19 h.  Trió Membrán együttes műsora

Kultúrbolygó - Március

Kultúrbolygó

Magyar Művészeti Kalendárium

http://www.muveszetek.hu/datumok/

2017. március

Március 1.

Zichy Mihály festő halála

Stéger Xavér Ferenc operaénekes, tenorista halála

Március 2.

Arany János író, költő születése

Balázs Ferenc (Fecó) zenész születése

Március 3.

Csortos Gyula színész születése

Lajtai Pál intarziaművész, festőművész születése

Március 4.

Salamon Béla színész születése

Sztevanovity Zorán énekes-gitáros, zeneszerző születése

Március 5.

Vasi Ferenc Zoltán költő születése

Gáli József költő, író, műfordító halála

Március 6.

Kodály Zoltán Kossuth-díjas zeneszerző, zenetudós, 
 népzenekutató, zenepedagógus halála

Rab Zsuzsa költő, műfordító halála

Március 7.

Koncz Zsuzsa énekesnő születése

Dobay András énekes, gitáros születése

Március 8.

Romhányi József író, költő születése

Sárközi György költő, író, műfordító halála

Március 9.

Darvas Szilárd író, humorista halála

Sárdy János színész, operaénekes halála

Március 10.

Venczel Vera színésznő születése

Ladányi Ferenc Kossuth-díjas színész, színigazgató, 
 kiváló művész halála

Március 11.

Lukáts Andor színész, rendező születése

Bódi László (Cipő) dalszövegíró, énekes halála

Március 12.

Kiss Manyi színésznő születése

Malek Andrea színésznő, énekesnő születése

Március 13.

Kodolányi János posztumusz Kossuth-díjas író születése

Rapai Ágnes költő, műfordító szerkesztő születése

Március 14.

Kármán József író születése

Erkel Ferenc: István király c. operájának ősbemutatója 
 volt az Operában

Március 15.

Egry József festő, grafikus születése

Fényes Adolf festőművész halála

Március 16.

Kaszás Attila színész születése

Kovács-Cohner Róbert költő, író születése

Március 17.

Orosz Adél táncművész születése

Voith Ági színésznő születése

Március 18.

Pécsi Sándor színész születése

Sinkó László színész születése

Március 19.

Kabos Gyula színész születése

Jékely Zoltán költő halála

Március 20.

Kassák Lajos költő, író, képzőművész születése

Avar István színész születése

Március 21.

Vadnai László író születése

Kolozsvárott megnyílt az első kőszínház

Március 22.

Bél Mátyás író születése

Ortutay Gyula állami díjas művelődéspolitikus, 
 néprajztudós halála

Március 23.

Zsolnay Vilmos keramikus halála

Utassy József költő születése

Március 24.

Arany László író, költő születése

Kiss Manyi színésznő halála

Március 25.

Bartók Béla zeneszerző születése

Kemenes Fanny jelmeztervező születése

Március 26.

Basilides Zoltán színész születése

Harkányi Endre színész születése

Március 27.

Janus Pannonius költő halála

Koszta József festőművész születése

Március 28.

Psota Irén Kossuth- és Jászai-díjas színésznő születése

Reviczky Gábor színész születése

Március 29.

Kosztolányi Dezső költő, író születése

Rejtő Jenő író születése

Március 30.

Gelléri Andor Endre író, költő születése

Szokolay Sándor zeneszerző születése

Március 31.

Szabó Lőrinc költő születése

Mácsai Pál színész, rendező születése

Forrás: http://www.muveszetek.hu/datumok

Összeállította: Lajtai Gábor

Haiku könnyedségű festő - Beszélgetés Ghyczy Györggyel

Haiku-könnyedségű festő    

                                                                                                

Beszélgetés Ghyczy Györggyel    

                                                                     

Ghyczy is a maga választotta életút követője, nem kilincsel kedvezményekért, saját gondolatai ura marad. Nem nevezhetjük egyetlen irányzat követőjének sem. Álmokat, vágyakat, formákat, emlékeket választ művei témájául, ezért is mondhatjuk gondolkodó festészetnek a munkáit.

-          Ghyczy György, Géhá, ahogy sokan ismerik, Budapesten született, pedagóguscsaládban. Gyermekkorában szívesen rajzolt. Milyen emlékeket őriz ezekből az időkből?

-          Egy hatalmas erdő mellett gyerekeskedtem, ahol rengeteg időt töltöttem a barátaimmal, számháborúztunk, vadásztunk, a fákra titkos házakat építettünk, lestük a madarakat és nagyon vidáman éltünk. Azt hiszem, ezt hívják boldog gyerekkornak.

-          Tiszaföldváron érettségizett. Amatőrszínészkedett, nyomdászatot tanult, mielőtt végleg a képzőművészethez érkezett. Közben két évet katonáskodott, az Alföldön védte a nehéz lövészekkel a népi demokráciát az esetleg betörő olasz határvadászokra várva. Művészeti érzékenységét könyvtervezőként is megmutatta, írt képzőművészeti cikkeket. Aztán Lipcsébe vezette jó sorsa, állami ösztöndíjjal Gert Wunderlich professzornál tanult, így vált a tipográfiában is otthonos festővé. Hallhatnánk ezekről az évekről?

 

 

-          Hirtelen egy kérdésre kicsit sok, de megpróbálok néhány mondatban beszélni az életem korai szakaszáról. Talán a legfontosabb dolog egész életemben gimnazista koromból a színház. Szabó András irodalomtanár vezette Bányai Kornél Színpad tagjaként kerültem közel az irodalomhoz, a zenéhez és egyáltalán a művészethez. A tanár úr személyisége, lelkesedése, hite és nagyon közvetlen magyarázatai vittek a művészetek felé. Később könyvkiadóknál tevékenykedtem, ahol kiadványokat terveztem, műszakilag szerkesztettem, esetleg grafikákat is készítettem hozzájuk. Ez egy elég nagy figyelmet kívánó, sokrétű munka, megtanított a koncentrációra és javította figyelmemet, ami nagy hasznomra lett későbbi életemben. Szerencsém volt azzal, hogy egy évet a lipcsei főiskolán tölthettem, ahol rengeteget tanultam és évekre feltöltődtem élményekkel. Nagyon jó barátságokat kötöttem főleg külföldi diákokkal és átélhettem a rendszerváltás és a berlini falbontás különleges hangulatait.

-          Napjainkban a Nyitott Műtermet vezeti, ahol a művészet iránt érdeklődőkkel fest, képeket elemez, és segít nekik eligazodni a világ értelmezésében és világosan látni korunk vizualitásában. Mi vonzza ebben a munkában?

-          Ez sajnos már egy kicsit idejétmúlt, mivel 2016 októberében nyugdíjas lettem, de próbálom tovább folytatni velük ezt a dolgot a saját műtermemben. Szeretek együtt dolgozni emberekkel, szeretem, ha szívesen veszik az ötleteimet, tanácsaimat. Nagyon jó érzés, ha létrejön egy munka, ami sokaknak örömöt jelent és benne van az én hatásom, gondolatom vagy a látásmódom is. Azt hiszem minden művész büszke arra, ha a tanítványai jó dolgokat hoznak létre.

-          A művészetterápia eszközével segít helyrezökkenteni kisiklott életeket, mozgásra bírni elgémberedett kezeket, megdermedt szíveket, agyakat. Mi szépséget talál benne?

-          Talán nem is nevezhető igazán művészetterápiának, inkább egy olyan lehetőségnek, ami felszabadítja azokat az embereket, személyiségeket, akik egész életükben vágytak valamiféle önkifejezésre, hogy megfogalmazzák legbensőbb gondolataikat. Akik hozzám járnak festeni, nem tartoznak a fiatal korosztályhoz, többnyire nyugdíjasok és szinte mindannyian fiatalkori álmukat, vágyaikat teljesítik be a későn elkezdett művészettel.

-          Filozofikus festményeket készít az útról és az erényről. Hogyan áll a keleti gondolkodással, művészetekkel?

-          Nemrég egy hasonló kérdésre azt válaszoltam, hogy nem vagyok hívő buddhista vagy taoista, de nagyon szeretem a keleti filozófiák letisztultságát és mélységét. Fiatal koromban találkoztam először a japán haiku műfajával és azonnal magával ragadott. Az irodalom egyébként is nagyon közel áll hozzám, talán ezért is volt a vonzódás. Később barátaimmal játszva írogattunk magyar haikukat, azután én erről leszoktam, de az ábrázolásomban, főleg a képgrafikáimban alaposan benne maradt a hatása. Mostanában is játszom olyan képalkotással, melyek tussal, diópáccal készített haikuszerű rajzok és a keleti, főleg a taoista filozófiát hordozzák. Megismerkedtem Lao-ce Tao te King című művével, amit sikerült elég sok fordításban olvasnom, elsősorban Weöres Sándor költeményeként, majd az értelmezésében és gondolatilag hozzám legközelebb álló, Karátson Gábor fordításában, és ez teljesen lenyűgözött. Így az utóbbi években a festményeimben és rajzaimban egyre másra feltűnik az a kapcsolat, amibe Lao-ce-vel keveredtem. Úgy gondolom, együtt járjuk az életem útját.

Persze a megfogalmazásokban én erőteljesen színeket használok, hol lágyan, pasztellszerűen, hol erőteljes kontrasztokkal próbálom a formákat megfogalmazni.

Mostanában főleg olajjal festem a viszonylag nagy méretű festményeimet, mert az 1-2 méteres méret számomra az a tér, amin jól tudok gondolkozni, és mesélni.

Szinte minden képemen megszólalnak a vörös fűszálak és búzaszálak, amivel az út melletti természetet láttatom.

-          Sok kiállítás, tárlat van már Ön mögött. Melyekre a legbüszkébb?

-          Nem is tudom. Valószínűleg mindig az utolsó számomra a legfontosabb, legizgalmasabb, legyen az közösen a barátaimmal vagy akár önállóan.

-          Tájtörténeteknek nevezi képeit. Földeken, mezőkön bolyong, kirándulókkal találkozik. Időnként kilép az emlékezet határain túlra is. Miért választotta ezeket a témákat?

-          Nagyon szeretem a természetet, a tájat, a nyers föld illatát, a mezők virágait, a fákat, vizeket, tehát a normális környezetünket, persze a városomról sem feledkezhetek meg. Ezt munkáimban megpróbálom bemutatni. A „kirándulókkal találkozás” inkább az életemben történő kapcsolódásokról, találkozásokról szól.

-          A tolnai-hegyháti Dúzson képzőművészeti tábort szerveznek. Hogyan élnek?

-          Már vagy húsz éve járok Dúzsra a barátaimmal nyaranta egy hétre, ami képes feltölteni akár egy egész évre is élményekkel. Az előző kérdésében érintette a tájtörténeteket.

Gyakorlatilag az összes „Tájtörténet” képem szorosan kötődik ehhez a kicsit mediterrán mikroklímájú, csodálatos fényű környezethez, amihez hozzátartozik az ott kötött barátságok sora. Régóta oda viszem nyaranta egy hétre a tanítványaimat is egy kis feltöltődésre és finom borok kóstolására. Természetesen sokat festünk, rajzolunk az egy hét alatt. Egy technikai megjegyzés, hogy itt nem nagyon tudunk olajjal festeni a hosszú száradási idő miatt, ezért többnyire akrillal, akvarellel, pasztellel vagy tussal és diópáccal szoktam dolgozni. Ezeket ugyan olyan értékűnek tartom, mint az olajat. A fontos, hogy a munka legyen kiváló.

-          Hol láthatjuk legközelebb az alkotásait?

-          Februárban Jászfényszaruban, áprilisban Egerben fogok kiállítani, de előtte most több kollektív kiállításon is részt veszek. Budapesten, például a Magyar Elektrográfiai Társaság Matricák című tárlatán is szerepelek négy munkámmal, vagy a Hatvani Kisgrafikai kiállításon. Természetesen a nyár közeledtével még több helyen fognak megjelenni munkáim.

Még érdekes lehet, hogy az egyik közösségi oldalon, a Facebookon szinte minden nap szerepel egy képem, amit elég sokan látnak és értékelnek.

-          Köszönöm a beszélgetést.

Térvágások, csúszások, időelmozdulások - Ország Lili-életmű-kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában

Térvágások, csúszások, időelmozdulások

Ország Lili-életmű-kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában

                                                                                 Aki a vonalaktól jutott el az írásig

   Ország Lili                        

                                                

Most lenne 90 éves a XX. századi magyar képzőművészet egyik legizgalmasabb, legtitokzatosabb festője, Ország Lili. Árny a kövön címmel látható a tárlat a Magyar Nemzeti Galériában 2016 decembere közepe óta. A mostani kiállítás művészetének eddigi legteljesebb bemutatása. Több mint háromszáz munkáját mutatja be a Galéria a kiállításon, melyhez felépült egy a művész által elképzelt labirintus is.

Ország Lili klasszikus, prehisztorikus korba visszajáró látnok volt, régész lelkületű modern festő. Végighaladva láthatjuk, hogy nem tartozott a játékos, könnyed képeket alkotó művészek közé. Munkái mély gondolati tartalmat és feszítő élményeket hordoznak. Mesékkel és mítoszokkal teli világot teremtett. Időnként kilépett az emlékezet és a képzelet határain túlra is. Csupa titok és rejtély volt a személye. Megemlíthetjük, hogy 1956. október 23-án délelőtt Tordon Ákossal találkozott a Hungária kávéházban, hogy megbeszéljék, milyen rajzok kerüljenek a költő kötetébe, de ő teljesen zavart és zaklatott volt, nem jutottak dűlőre az illusztrációkkal kapcsolatban. Rossz idegállapotban került haza, és otthon megrajzolta az Akasztott nő című képét. Előre érezte a jövőt. És estére beteljesültek látomásai, már lőttek is a Parlamentnél. Néha Pitia jósnőnek mondta magát, vagy Módnak, a csodapóknak, aki a jövőbe lát.

Ország Lili 1926-ban született Ungváron, jómódú borkereskedő családban. A festészetbe, rajztanára, Róbert Miklós avatta be, ő vitte közel, és egész életében ő támogatta. A világtörténelem őket sem kímélte a vészkorszakban. A vidéki magyar zsidóság módszeres kirablása és végül deportálása a halálba elérte őket is. A családot 1944-ben a helyi gettóba zárták, majd feltették egy Auschwitzba tartó halálvonatra, de Kassán sikerült megszökniük.

Kolozsváry Marianna, az érzékenyen figyelő kurátor elmondása szerint Ország Lili egész életében festőnek készült, gyerekkorában is a rajzolásban találta meg a békéjét, az 1944-ben átélt szorongás és félelem azonban örökre a lelkébe vésődött. Ki kellett festenie magából vízióit, hogy szembe tudjon fordulni félelmeivel.

A művészettörténet szinte az egyetlen magyarországi klasszikus szürrealista festőként tartja számon, akire nagy hatással volt De Chirico és Toyen, akiknek a munkáival a tárlat közönsége is találkozhat. Kolozsváry Marianna édesapja, Kolozsváry Ernő Ország Lili egyik első és legnagyobb gyűjtője, mecénása volt.

A kiállítás időrendben halad végig az életén, művészi korszakain, a kísérletezésektől a kiforrott művekig végigkövethető művészi útja.

Ország Lilit a régmúlt, a romok világa, falai, a holtak birodalma izgatta. A számok és jelek bűvöletében élt. Ismerünk olyan filozófiai irányzatokat, amelyek a világot számokkal magyarázták, illetve a számok tulajdonságaival értelmezték.

A történelmi felejtés ellen dolgozott. Nála is a jelek a tartalmak hordozói. Szívesen vannak egymás mellett a létezés összefoglaló tényei, a kommunikáció testei. A jelek kísérteties rejtvények. Néhol titokzatos alakok, fantomszerű lények tűnnek fel, majd néhány figura a távoli múltból temetői hangulatban jön a lidércfényes mocsarakból, körülöttük jelek, betűk, szövegek.

Szürrealista korszaka után, a szorongások képi újraélése helyett a transzcendenciában keresett feloldozást, és az ikonfestészet motívumaiból nyert inspirációt, később pedig a prágai temető sírkövei ihlették meg. Művészetének visszatérő elemei a jelek, szimbólumok. A szürrealizmus számára nem öncélú játék volt, hanem a megélt történelmi traumák tragikus kivetülése. Nem csak a zsidó mitológiába mélyedt el, képvilága egyszerre volt egyedi és kozmikus. Festészetének egyik sarkköve a betűmitológiája.

Az 1970-es évek elején városalaprajzokat kezdett festeni, majd egyre inkább a falak felületére koncentrált, különböző írások jeleit elhelyezve képein. Festészetében mindig az idő távlatait karolta át, néhol ősi lények barangolnak a képeken, de korántsem isten bohóca szerepét töltik be. Alakjai egyszerre élnek az előzményekben és a következményekben, azok gondolataiban és érzéseiben. Bárhová jutott, alapérzése volt, hogy ő már járt ott.

Járt Pompeji romvárosában, aztán Firenzében, a hatalmas árvíz után. Megdöbbentette: a pusztulás, a múlt maradványaiból összeálló világ. Firenzében csak kövek és papírok emelkedtek ki, és a könyvek lapjait vitte a víz. Képei lenyűgöznek festői koncentráltságukkal.

A hetvenes évek politikai klímájában született képei hűen fejezik a ki a kor jellemzőit, ízlésvilágát, stílusát. Megjelennek nála az ősi falakba épülő nyomtatott áramkörök, amelyek jelezték a jövőt. Tudta, hogy Kelet-Európában mindig kockázatos józanul gondolkodni. Itt mindig azzal avatkoznak be a társadalmi életbe, hogy le kell ereszteni a szennyet.

Az ősi falakba épülő nyomtatott áramkörök már jelzik a jövőt képein. Az Exodus (Vonulás) című 1963-as képén több egymás felett-alatti sorban kockák, tán homályos betűk, számok vonulnak.

A tárlat szenzációja, hogy Ország Lili halála előtt festett, 48 festményből és 60 monotípiából álló Labirintus-sorozata több mint harminc év után most először látható ismét egyben. A legendabeli labirintus börtönként szolgált Minósz krétai király udvarában, ahol a Minótaurosz szörnyet tartotta elzárva. Csak keveseknek van erejük bejutni a labirintus közepébe.

Örökké éber kíváncsisággal dolgozó művész volt. Jó megfigyelője volt környezetének. Jók a térvágásai és a duális térszervezései, nagy érzéke van az időeltolódások ábrázolásához. Élettörténetében borzalmak és csalódások sorakoznak. Misztikus zsidó iratokat tanulmányozott, a szent nevet keresve, ezért jelennek meg nála a héber betűk. Eggyé vált nála a kép és az írás.

Megélhetése főleg a Bábszínházi munkájából állt, ahol bábokat, jelmezeket és díszleteket tervezett, de dolgozott a mai öregek gyerekkori népszerű lapjának, a Dörmögő Dömötörnek.

Halála után kezdődött missziója. Képei véglegesek, mint a koporsóra hulló rögöké, mondta róla Pilinszky János a temetésén.

 

Gyár előtt, 1955. (Falas önarcképként is idézik) olaj, vászon,30.5×69.5 cm


 

Labirintus LXX. Várakozó I. Zöld ragyogás, 1974-75, olaj, farost, 63×120 cm

Árny a kövön

 ORSZÁG LILI (1926–1978) ÉLETMŰ-KIÁLLÍTÁSA a MAGYAR NEMZETI GALÉRIÁBAN

Kurátor: Kolozsváry Marianna

 A kiállítás megtekinthető: 2017. március 26-ig

 

 

Kultúrbolygó - Február

Kultúrbolygó

Magyar Művészeti Kalendárium

http://www.muveszetek.hu/datumok/

2017. február

Február 1.

Hajnal Anna költő, író születése

Csók István Kossuth-díjas festőművész kiváló művész halála

Február 2.

Szinyei Merse Pál festőművész halála

Debreczeny György költő születése

Február 3.

Csoóri Sándor Kossuth-díjas, József Attila-díjas író, esszéista születése

Vámos László rendező halála

Február 4.

Takáts Gyula költő születése

Máté Péter énekes, zeneszerző születése

Február 5.

Moór Mariann színésznő születése

Berky Lili színésznő, érdemes művész halála

Február 6.

Dési Huber István festőművész születése

Gábor Zsazsa magyar származású amerikai színésznő születése

Február 7.

Györgypál Katalin író, újságíró, szerkesztő születése

Karády Katalin színésznő halála

Február 8.

Szinetár Miklós rendező születése

Szulák Andrea énekesnő születése

Február 9.

Komlós János író, konferanszié születése

Petrovics Emil zeneszerző születése

Február 10.

Komlós Juci színésznő születése

Sebő Ferenc folkzenész születése

Február 11.

Acsády Károlyíró, újságíró halála

Ábrányi Emilzeneszerző, karmester halála

Február 12.

Ladányi Mihály költő születése

Bajor Gizi Kossuth-díjas színésznő halála

Február 13.

Rajz János Kossuth-díjas, Jászai-díjas színész, érdemes és kiváló művész születése

Földes László (Hobo) Déri János-díjas zenész, énekes, színész születése

Február 14.

Kézdy György színész születése

Sztankay István színész születése

Február 15.

Vajda Julianna (Lilla), Csokonai Vitéz Mihály múzsájának halála

Bátai Tibor költő születése

Február 16.

Járóka Sándor prímás, zenekarvezető, a népművészet mesterének születése

Kozák Mari költő születése

Február 17.

Cserhalmi György színész születése

Eperjes Károly színész születése

Február 18.

Jókai Mór író születése

Szabó István Oscar-díjas filmrendező születése

Február 19.

Szemere Pál író, költő, esztéta, akadémikus születése

Kurtág György Kossuth-díjas zeneszerző, zongoraművész születése

Február 20.

Munkácsy Mihály festőművész születése

Irinyi József író, újságíró, műfordító halála

Február 21.

Honthy Hanna színésznő, énekesnő születése

Gulácsy Lajos festőművész halála

Február 22.

Bornemissza Péter író születése

Ambrus Zoltán író, színházigazgató születése

Február 23.

Kozák András színész születése

Csanádi Imre költő halála

Február 24.

Jászai Mari színésznő születése

Herczeg Ferenc író halála

Február 25.

Dési Huber István festőművész halála

Ráckevei Anna színésznő születése

Február 26.

Viktor Máté zeneszerző, énekes születése

Németh Marika Jászai-díjas operetténekesnő, kiváló művész halála

Február 27.

Kazal László színész, komikus, érdemes művész születése

Péntek Imre Radnóti- és József Attila-díjas költő, szerkesztő születése

Február 28.

Markos József (Alfonzó) születése

Szilágyi Erzsébet költő, író születése

Február 29.

Zichy Mihály festő, grafikus halála

Karinthy Ferenc író halála

Forrás: http://www.muveszetek.hu/datumok

Összeállította: Lajtai Gábor

Kultúrbolygó - Január

Kultúrbolygó
Magyar Művészeti Kalendárium
http://www.muveszetek.hu/datumok/

2017. január

Január 1.

Petőfi Sándor költő születése

Rejtő Jenő író halála

Január 2.

Decsy Sámuel író, szerkesztő születése

Tóth Menyhért Kossuth-díjas festő születése

Január 3.

Lesznai Anna költő születése

Sas József színész, színházigazgató, író születése

Január 4.

Korda György énekes születése

Rudnay Gyula festő, grafikus halála

Január 5.

Schütz Ila színésznő születése

Krasznahorkai László író születése

Január 6.

Fazekas Mihály író, költő születése

Bacsó Péter filmrendező születése

Január 7.

Szász Endre Munkácsy-díjas festő, grafikus, könyvillusztrátor születése

Mándoki László énekes születése

Január 8.

Hegyi Árpád Jutocsa színházi és filmrendező születése

Január 9.

Vízvári Mariska színésznő halála

Dés László dzsessz-zenész, zeneszerző születése

Január 10.

Madarász Viktor festőművész halála

Csanádi Imre költő születése

Január 11.

Eszenyi Enikő színésznő, színházi rendező születése

id. Latabár Kálmán Kossuth-díjas színész, komikus, kiváló művész halála

Január 12.

Méliusz József költő, író, műfordító születése

Weöres Sándor író, költő halála

Január 13.

Csákányi László Jászai-díjas színész, kiváló művész születése

Szilvási Lajos író, újságíró születése

Január 14.

Barcsay Jenő festő, grafikus születése

Muszty Bea énekes, gitáros születése

Január 15.

Kolozsvári Grandpierre Emil író, műfordító, irodalomkritikus születése

Jordán Tamás színész születése

Január 16.

Mikszáth Kálmán író, akadémikus születése

Farkas Szabolcs költő, író születése

Január 17.

Szenci Molnár Albert költő, író, műfordító halála

Alpár Ignác építész születése

Január 18.

Blaha Lujza színésznő, operetténekesnő halála

Sinkovits Imre Kossuth-díjas, kétszeres Jászai Mari-díjas  színész, kiváló és érdemes művész, a nemzet színészénekhalála

Január 19.

Szigligeti Ede drámaíró, színész, színházi rendező halála

Schubert Éva színésznő születése

Január 20.

Balassa Sándor zeneszerző születése

Fischer Iván karmester születése

Január 21.

Madách Imre író születése

Gábor Andor író halála

Január 22.

Ybl Miklós építész halála

Cseh Tamás gitáros-énekes, zeneszerző születése

Január 23.

Tahi Tóth László Jászai Mari-díjas színész, érdemes művész születése

Korda Sándor filmrendező halála

Január 24.

Beregi Oszkár színész, rendező születése

Dorozsmai Péter dobos születése

Január 25.

Fekete István író születése

Vikidál Gyula énekes születése

Január 26.

Tamkó Sirató Károly József Attila-díjas költő, műfordító születése

Major Tamás színész, rendező születése

Január 27.

Ady Endreköltő, újságíró halála

Garai Gábor költő születése

Január 28.

Csokonai Vitéz Mihály költő születése

Kern András színész születése

Január 29.

Páger Antal Kossuth-díjas színész, filmszínész, kiváló művész születése

Vámos Miklós író születése

Január 30.

Tinódi Lantos Sebestyén költő, vándorénekes halála

Bontovics Kati énekesnő születése

Január 31.

Bajza József költő, író születése

Beck Ö. Fülöp szobrász, éremművész halála

Forrás: http://www.muveszetek.hu/datumok

Összeállította: Lajtai Gábor

Czegő Teréz – a színészember

Czegő Teréz – a színészember

Mindjárt hetven

 

 

 

Írhatnám azt is, hogy a színész arra születik, hogy őt csodálják. Minden másra türelmetlen. Játszik neked, szerepel, előad – tetszeni akar. Mindig mindenkinek. Ilyen Czegő Teréz. Ezért nem is tudok vele komolyabb dolgokról beszélni. Azok olyan mélyre vannak eltemetve benne, hogy már maga sem tud róluk. Csak brillírozik a hangjával, kacarászik, egy legyintéssel pontot tesz szörnyű események végére, mint aki mindent kibír, ki kell bírnia, de hát ki lehet, nem kell ebbe belepusztulni, meg sajnáltatni magad – minek? Végezd a munkát és vedd föl terhedet, éneklik valahol hívő berkekben, Teréz pont ilyen, bár nem is tudja, miről énekelnek másutt. Ő csinálja, amiről másutt beszélnek. Segít neked, ha kéred, elszaval verseket, fellép rendezvényeken, barátságból, csak úgy. Megajándékoz. Varrja, hímezi a szebbnél szebb székely varrottasokat, falvédőket, párnahuzatokat, terítőket, függönyöket. Alkot. Ügyes kis dobozokkal lep meg, elképesztően sokirányú kézügyességgel megáldott teremtés. És nevet. Kalaposan sétál, mikor széles mozdulatokkal üdvözöl már messziről. Színház az egész világ, a színpadon tudni kell járni címszóval, hirtelen bekerülsz te is abba világba, ahol téged figyelnek. Már miatta, mert épp vele beszélgetsz. Azt is mondhatnám, a nappali színész. De azt is, hogy ő ezt nem tudja, ő ilyen. Amiről kellemetlen beszélni, arról minek? Minek ráönteni másra a magunk szemetesládáját? Jobb azt már nekünk jóval azelőtt kiüríteni. S ha nem lehet, legalább a szagától, bűzétől, ami facsarná az orrunkat, megszabadulni. Volt, ilyen volt, ez volt, megesett. Ilyen az élet. Túlélhető. Valameddig. Hogy meddig tart, nem a mi dolgunk. Élni a dolgunk, úgy, hogy lehetőleg ne legyünk senkinek terhére. Most már kivált ne, mikor szépségünk, csinosságunk, kiemelkedő jelenségünk, amivel a világ szemébe tolakodtunk, már tova... Teréz idejében ráérzett az idő nyomorgató munkájára és felvette ellene a harcot, ravaszul. Mama lett már fiatalon. A színészek Teréz-mamája. Nála mindig kaptál enni, különleges erdélyi finomságokkal hódított meg, ellenállhatatlanul. Mert a színész már csak ilyen. Tetszeni is azért akar, hogy jobban érezd magad. És ha ezt ő okozza neked, már megkapta jutalmát. A lélek mélységeinek bugyrait meg hagyjuk a Fennvalónak, Ő elviseli. Mi elégedjünk meg azzal, amivel meg tudunk birkózni. Mert meg lehet. Czegő Teréz, a székelyföldről ideszármazott Színész, zalai tájakon is otthon van. Meggyökerezett, mint az egészségünket tápláló-megtartó fűszernövény, amit idesodort a szél. Jó megízlelni, élni vele.  

-          Kedves Teréz, nagyon régóta ismerlek. De nem ismerlek eléggé. Mesélj magadról, a pályádról. Hány éve is vagy „rajta”?

Zalaegerszegen ülünk, a színészházi lakásán. Nem tudta, mivel lepem meg, váratlanul érték faggató kérdéseim. De nem jött zavarba. Hogy is jött volna? Hiszen színésznő! Talpra kell esni, mindig...

-          1970. augusztus elsejétől. Ez negyvenhat.

-          És ebből hány évet töltöttél ott Erdélyben?

-          ’70-ben azonnal Temesvárra kerültem, s ott ’81-ig voltam, amikor a férjem, dr. Bücher Helmuth úgy gondolta, hogy menjünk el Németországba. Meghalt az apósom, anyósom elment meglátogatni az öccsét Németországba, és kint maradt. És így a férjem mehetett volna, így adtuk be az útlevélkérést. Nem akartunk volna menni, ha nem lett volna az az őrület, a Ceausescu rendszer... Az akkori pártfőnök Temesváron, - most magánegyeteme van ugyanott - azt kérdezte tőlem, Pöszével együtt voltunk nála, Kiss Erzsébettel, aki most Németországban él, - hogy : Dar nu puteti vorbi cu sotul dumneavoastra, sá nu mergeti in Germania? (Nem tud beszélni a férjével, hogy ne menjenek Németországba?) S mondtam neki, hogy : Nu, pentru ca nu este sub papuc. (Nem, mert nincs papucs alatt.) A válaszom úgy felháborította, hogy rám kiabált: Nem lehet itt dohányozni! Menjenek ki! Dehát mindenki dohányzott... Az igazgatói irodában voltunk azt hiszem....Ez a kiutazási szándékunk akkora sértődést okozott a színházban, hogy engem azonnal kirúgtak. Egy csodálatos kritika után. Pongrátz P. Mária írta. Október volt, sosem felejtem el. A szálemi boszorkányokban én játszottam Proctornét, és az egekbe emeltek a dicséretekkel, másnap pedig kirúgtak.

-          S akkor átkerültél...

-          Neeeeem, nem ment az olyan gyorsan! Akkor még csak kirúgtak és nem voltam már a színház tagja. S a férjem szeptember 12.-én meghalt.... Engem már nem akartak visszavenni a színházba. Aztán a kollegák könyörögtek vissza az igazgatóságnál, hogy ezt nem lehet, hát itt áll egy lány egy szál egyedül... Akkor nagyon kegyesek voltak, és visszafogadtak... fele fizetéssel.

-          Ki volt akkor az igazgató?

-          Sinka Károly. Aztán a barátaim elhatározták, hogy ezt nem lehet, így ott maradni, 35 évesen egyedül, ilyen körülmények között, és egyikőjük szerzett nekem egy fiút innen Magyarországról, aki elvett feleségül, minden elkötelezettség nélkül, csak mi tudtuk, hogy ez milyen házasság... S elkezdődött a papírok utáni járás, Kolozsvárra kellett menni a konzulátusra .... Közben megkaptam az útlevelemet, de lejárt, mert nem tudtam még elintézni a másikat... Csütörtökön temettem anyámat, szombaton férjhez mentem ehhez a fiúhoz, halottak napján... Csodálatosan szép életem volt! bizony- bizony! ... 1985. július 15.-én léptem át a határt. Csomó pénzembe került, mert több fehérnemű volt a bőröndömben, mint egy –két váltás ruha, s ezért büntetést kellett fizetnem. Nyár volt, meleg, nő vagyok, hát világos, hogy nem jöhettem egy szál ruhában... Megérkeztem Pestre a „férjemhez”, és elkezdtük intézni a papírokat... Bementünk a hivatalba, bejelentkezni, és ott ült egy lila ruhás hölgy, sosem felejtem el. Megszólalt kényes hangon, hogy : Igen, igen, hát néztem, néztem, elég nagy a korkülönbség, (9 év van köztünk), de hát azért végül is feltettem az i-re a pontot... – mondta. A férjem felállt, én majdnem elájultam, csitítgattam, hogy jaj, ne... ülj le, ülj le, semmi gond... Majdnem megverte azt a nőt. Szóval nem volt az olyan juj de örömteli fogadtatás, hogy itt van egy magyar, aki magyarul beszél...Aztán a román követségre kellett menni, kaptam egy útlevelet, hogy haza tudjak menni, ha akarok. Na, elintéztem a papírokat, és Békéscsabára mentem, mert ott van egy család, akiket az apósomtól örököltünk, galambtenyésztő kiállításokra jártak, most is élnek, gyakran beszélünk telefonon. És akkor ők elláttak. Nyár volt, nem volt hova menjek, a színházak zárva voltak. Elmentünk Gyulára egy nyári előadásra, és kivel találkoztam? Sík Ferivel.: - Á! A legszebb székely asszony! – kiáltott fel mikor meglátott. Megölelt. – Hogy van az én menyasszonyom? – Édesanyámat hívta így, imádta a köménymaglevesét. – Meghalt - mondom. – Hú... Na és hogy van a fogorvosom? – Ő is meghalt. - .... S te... végleg? .... – Igen... – És hol dolgozol? – Sehol, két hete vagyok itt. – Holnap hívd fel ezt a számot - , és a kezembe nyomott egy cédulát, a békéscsabai színház telefonszáma volt. Másnap felhívtam, már tudtak rólam és a Nemzeti Színház békéscsabai kirendeltséggel szerződtetett...Ez tartott egy évig, utána két évig már békéscsabai szerződésem volt. Így kerültem oda. És ott én nagyon jól éreztem magam. Imádtam a kollegákat, szerintem ők is szerettek engem. Két év után, február 28.-án közölték velem, hogy jövőre nem tudnak szerepet adni, nézzek valami más színház után... Egy fillérem nem volt, ott nyomorogtam, a barátaim a kilincsre akasztották fel nekem a kaját. Akkor telefonálás körbe, hogy akkor hová..., nem tudtam elutazni sem, mert játszottam. Egyedül Debrecenben voltam, az volt az első alkalom, hogy megkérdeztem, nem kellek-é, például én? Kérdezték van-e videóm, hogy megnézzenek, mondtam az nincs, - nevet emlékezőn azon a nevetséges feltételezésen - nem annyira volt elterjedt akkor mifelénk... Sajnálom is időnként, hogy csak képeim vannak... Na, szóval, telefon ide, oda, s akkor itt volt ennél a színháznál Tömöry Péter, hallottam, hogy Ruszt elmegy és akkor biztos lesz hely. Tulajdonképpen én Tucsni Andrással beszéltem meg ezt az egészet telefonon, és úgy szerződtem ide, hogy én nem voltam itt, de ők, Halasi Imrével már ismertek engem. 12-en jöttünk akkor. Hála Istennek, nagyon jól érzem itt magam azóta is.

-          Temesváron gyönyörű szerepeket játsztál. Mesélj egy kicsit arról a periódusról.

-          Ó, csodálatos szerepeket játszottam. Amivel indítottam, Shaw-nak a Pygmalionja, Elizát duplában játsztuk Pöszével (Kiss Erzsébet), és olyan boldog voltam, mert még a kritika is azt mondta, hogy Pösze jobb volt Eliza nem annyira kiművelt alakjában, én meg jobb voltam a másik részben. Bátorságom sem volt az elején, ugye... Cseresnyés rendezte, Sinka volt Higgins. Amikor Czegő Zoltán nősült Sepsiszentgyörgyön, nem tudtam elmenni az esküvőre, mert éppen próbák voltak.

-          Szép népes családból származol. Hányan vagytok testvérek?

-          Kilencen ... voltunk. Már csak heten vagyunk. Nővérem és a legkisebb testvérem meghaltak.

-          És te a hányadik vagy?

-          Én pont középen vagyok, négy előttem, négy utánam. Az ötödik. És iker vagyok! Van egy iker lánytestvérem, Éva. Ő Székelyudvarhelyen él... Na, de hát mit játszottam én Temesváron? A néma levente Zíliájáról olyan kritikát kaptam, amit sosem felejtek el, ... hogy egy életen át fog engem kísérteni ez a siker, és azt szerettem, hogy megírta, hogy miért voltam jó. Írt róla, hogy mi az, ami tetszik neki abban, amit csinálok. Na de hát milyen remek volt A szálemi boszorkányok, Proktorné... (Néma L. kritika) jaj de szerettem, ott jutott mindig eszembe, hogy Kovács György, mert ő volt a mesterem a főiskolán, addig szekírozott, amíg elbőgtem magam. Jó, én nem voltam egy ilyen bőgős kislány, mert volt nekem az életemben, amiért kellett, ... Sosem felejtem el, ilyeneket csináltatott velünk: üljünk egy hegy tetején, és mindenki játssza el, amire gondol. Nagy Imre volt a tanársegéd. Mikor én következtem, én is ültem a hegy tetején, így, ahogy ül az ember. Vártak, vártak aztán megkérdezték, hogy mégis mire gondolok most? Arra, hogy milyen volt az apám temetése... Hát mit lehet ezen eljátszani? Na, akkor jutott eszembe Kovács György, aki addig szekírozott, hogy bőgjem el magam, amíg aztán el is bőgtem magam, de mérgemben! Nem ám az átélés! Na, látja? Ez az! – mondta. És hozzá tette: Meg ne lássam többet sírni. Maga ne sírjon. Sírjon a néző. – Soha nem felejtem el. Így is volt. A szálemiben... Nagyon szerettem azt az előadást.

-          Kik voltak az évfolyamtársaid?

-          Koszta Gabi, Szurd Ildikó, Balogh András, és Hajdú Géza. És Gócz Misi. Szerettem Kovácsot, rettenetesen sokat tanultam tőle. Nagyon-nagyon sokat. De soha nem mesélt regényeket. Álltam a színpadon, nézett, nézett, ment a próba, s csak úgy felszólt, tudod, „ S ha még a fényt is megkeresné...” Ennyi. Nekem kellett rájönnöm, érted, hogy hát hülye gyerek, csak a súlyt egyik lábadról a másikra kell áthelyezned, s már rögtön fénybe kerülsz... Rengeteget tanultam tőle. Mindig egy-egy megjegyzést tett. Mikor a főiskolán Néró anyját játszottam, nagyon jó volt az előadás, (Britannicus), Gócz Misi játszotta Nérót, utána vette át Kárp Gyuri... játsszuk, megy a szöveg, csodálatosan beszélek, mert azt mindenki elmondja, milyen érthetően és szépen beszélek magyarul.... Szóval jöttem le a színpadról, ott áll Kovács és kérdezi tőlem, - Na, hogy megy? - Jaj, mester, szerintem nagyon jól, - lelkendeztem neki, mire ő: - Fő a szerénység...- azzal tovább ment.

Teri remekül utánozza. Egész mondandóját eljátssza nekem, egy percig nem unatkozom.

-          S ahogy ő ezeket elsütötte! – emlékszem én is boldogan.

-          Fantasztikus volt! Úgy kaptam beszédtechnikából, én a legszebben beszélő diák, kilencest, ... soha senki meg nem kérdi tőled, hányassal végeztél, de mindig megdicsért, balladát mondtam, s akkor mondta, igen így kell balladát mondani, az egész főiskolán én voltam a legszebben beszélő diák akkor,... szóval nem értettem, hogy akkor miért kilences, mikor mindenki tízest kapott? Koszta Gabi tízes, Szurd Ildi tízes. Én kilenc. Mikor őket közben nem dicsérte. Hát jól van, de miért? Odamentem hozzá, és megkérdeztem halkan, szerényen, - De mester, miért kaptam kilencest? - Mire ő: - Nem kell magának tízes! nagyon elbízza magát! - S otthagyott, ment tovább – nevet most is az emléken Teri. – Fantasztikusan sokat tanultam tőle. Ezekből.

És nevet újra.

-          Kovács harmadéven kezdett igazán foglalkozni velünk. Addig azok a gyakorlatok mentek Nagy Imrével, amire néha bejött Kovács, nem tetszett neki, és akkor Nagy Imre mentegetőzött...

-          Nem lehetett könnyű neki sem Kovács György árnyékában. De neked volt önbizalmad, ahogy hallak most beszélni ezekről, igaz? Nem voltak gátlásaid a főiskolán?

-          Dehogynem! Mai napig. Csak rettenetesen másként festettem, mint ahogy éreztem. Hát – gurgulázó nevetés, – Lohinszky látott az utcán, kaptam egy kölcsön kabátot, nagyon szegény voltam, nem volt semmim,ha nincs a Hajni barátném, akkor ott halok éhen a főiskolán, az ösztöndíj mit jelentett, anyámnak én küldtem, nem ő nekem, szegényemnek... szóval Lohinszky jegyezte meg, hogy a Czegő Teréz úgy vonul az utcán, mint egy primadonna!– nevet Teri. - Hát mit tegyek, ha kaptam egy ilyen műszőrme kabátot a Hajnitól, hogy meg ne fagyjak? Azt viselni kellett. De én már akkor kalapot hordtam. Volt egy ilyen barna cowboy kalapom. És úgy mentem az utcán, mintha én lennék a világ leggazdagabb embereinek a gyermeke... Soha nem sírtam, nem panaszkodtam senkinek, de a mai napig nem teszem, hogy nincs hol lakjam, nincs mit egyek, nincs mit felvegyek, nincs mit... szóval nem, nem, én nem...

-          Ezt otthonról hoztad.

Mélyet sóhajt.

-          Otthonról. Igen. Hogy annak a kevésnek is örültem, ami volt. Hogy elmentem a rádióba és kaptam valami kis pénzt a rádiótól, mert csináltam valamit, és akkor elküldtem édesanyámnak... De cigarettáztam! Viselkedtem.

-          Nem látszott rajtad.

-          Nem. Nem-nem. Soha nem is akartam.............

-          És amikor elkerültél a színházhoz, ott is ugyanígy tudtad tartani magadat.

-          Persze.

-          Ott se látta rajta senki.

-          Nem. Pedig ott dr. Bárányi Ferenc és a drága felesége, aki most halt meg egy éve, dr. Bárányiné László Ildikó, ők tartottak el engem két évig... A szüleim lettek. Ott laktak a színház mellett, és amikor odakerültünk, Koszta Gabival kaptunk egy szobát egy négyszobás lakásban, mindenki, német színház, román színház, balett... s mi Gabival kaptunk ketten egyet. Aztán Gabi elment albérletbe, én meg ott üldögéltem egyedül, már amennyire, ugye ... Vártunk a sorunkra, mikor tudunk zuhanyozni, stb... Onnan, aztán amikor megismertem két év múlva a férjemet, albérletbe költöztünk. De addig én Bárányiéknál, az ő jóvoltukból maradtam „életben”, hát kaptam kis ruhát, élelmet, bármikor mehettem hozzájuk, amikor nem voltak otthon, akkor is, a mai napig nagyon jó barátok vagyunk. Ildikó meghalt, de Ferenc él, bár ő sem egészséges már...*

-          Koszta Gabival jó barátságban voltatok?

-          Persze, találkoztunk tavaly nyáron is.

-          Hogy ment a beilleszkedés? De őszintén. Arról mesélj, amilyen tényleg volt, nem azt, amit mindenki láthatott, amit kifele mutattál, hanem amit átéltél ott Temesváron. Az segített, hogy rögtön kaptál szerepet?

-          Rögtön kaptam. Ma megérkeztem, és másnap berendeltek az újsághoz, hogy megérkezett az új színésznő, ott ismertem meg dr. Bárányi Ildikót, aki orvosi tanácsokat írt az újságba. És mondta, hogy na, akkor este gyertek hozzánk. Mert akkor még nem is volt ez a négyszobás, hanem a Temesvári Gitta színésznőnél náluk szállásoltak el bennünket Gabival, egy szobában, de úgy, hogy bili volt a szobában, nehogy használjuk az angol vécét, mert ahhoz mi nem érthetünk... S ezt meséltem az Ildikónak, aki mondta, hogy neeeem, hát akkor, amíg valami alakul, addig aludjatok nálunk, ketten Gabival, mert mi elmegyünk szabadságra három hétre. Gabi már megkereste azt a helyet, ahol lakhatott, én pedig ott voltam három hétig Ildikónál, és Feri meghagyta: - Az a demizson, abban pálinka van. Mikor hazajövök, üres legyen. Itt van kislány, a segítőnk, azzal barátkozzatok össze. Volt egy székely leányzó, aki a cselédjük volt.

-          Na, jó, ez a „társadalmi” életbe való beilleszkedés, na de a színházba? A kollegák? Kedvesek voltak? Nem utáltak, vagy nem voltak irigyek? nem is éreztél ilyesmit?

-          Neem – szabadkozik, - neem, nem éreztem, egyből barátságosak voltak, semmi de semmi ilyet nem éreztem. ... Ott volt Fábián Ferenc, csodálatos színész volt, ej, ha még egy ilyet találhatnék a színpadon... aztán Szabó Lajika! Vele játszani! Szenzációs volt. Hát odamentem hozzá, úgy a keblére ölelt, a súgó volt a felesége, Eta, állandóan hívtak, hogy menjek hozzá, mert Lajika főz valamit, s akkor ebédeljünk... Lajikával nagyon, de nagyon jóban voltunk, vicceket csinált velem a színpadon, nagyon szerettem. Az Ingyenélőket játszottam vele, van is egy képem abból, ahogy kezet csókolok neki, annyira szeretem az a képet... (Ingyenélők-ben Szabó Lajikával) most is megcsókolnám a kezét, de most már nem lehet... Fábiánnal játsztam a Ványa bácsit... ahogy az az ember tudott szeretni a színpadon, ahogy a Jelena Andrejevnát szerette, mert azt játszottam, valami döbbenetes volt. Elképesztő. (Csehov:Ványa bácsi- Fábián Ferenccel)

-          Akkor remek partnerekre találtál. (Csehov:Ványa bácsi – Fábián F.-el)

-          És Rappert Karcsi, nehéz szavakat találni rájuk..., Vértes József, Jocó.. Nagyon-nagyon jó színészek, jó partnerek voltak, sokat tanultam tőlük, állandóan színpadon voltam, (Glembay Ltd.)

csodaszép szerepekben. A Glembay Ltd. című Miroslaw Krleza darab – (na, mit szólsz, hogy ki tudtam mondani! én is csodálkozom magamon)- , abban játsztam a női főszerepet. Fábián Feri, Sinka Karcsi...szenzációsan játszottak. Nem engem akartak a főszerepre, Sinka Bokor Ildikót szerette volna, de a rendező, Mihai Berechet azt mondta, hogy ő látott engem a Ványa bácsiban, s neki egy elegáns nő kell. Azt mondta, olyan csodálatos kezem van, hogy az külön beszél a színpadon – nevet újból.

-          Gyönyörű voltál.

-          Ne mondd ezt, hát mindenki szép, aki fiatal.

-          Most már nyugodtan elfogadhatod a dicséretet. Magas voltál sudár, remek tartásod volt, van, tényleg..

-          Nézd, hát ki ilyen, ki olyan. Én Júliát nem játszhattam volna el. Én mindig Nő voltam. Nem voltam az a szende-kislány alkat.

-          Nem is hiányzott neked az ilyen szerep, a naiva?

-          Játszottam! Az Ingyenélőkben. Én voltam az Irén. Csak...

-          Nem állt hozzád közel?

-          De! Akkor volt az, hogy Szőcs Pista megnézte, Bárányiéknál ismertem meg, ott találkoztam mindig mindenkivel, én ott ismertem meg az egész magyar irodalmár és művészcsapatot, mert mentem fel hozzájuk és mindenki ott volt. És azt mondta Szőcs Pista, miután megnézte az előadást: - Én nem is tudtam, hogy te ezt ilyen komolyan veszed. – De hát Pista, én színésznő vagyok! Azt mondta: – Jól van na, csak hát nem néztem ki belőled, hogy ilyen komolyan veszed..

-          Mi szinte semmit nem láttunk a temesváriak előadásaiból.

-          Messze voltunk.

-          És ritkán jöttetek arra, Szentgyörgy fele, nem igen ismertelek benneteket. Aztán jövögettek később, de inkább ilyen szórakoztató műsorokkal.

-          Sajnos... Én borzasztóan élveztem azt a periódust. Szegény Rajhona Ádám! Partnerek voltunk több darabban. Itt is találkoztam vele egy forgatáson... (Ingyenélők-ben Rajhona Ádámmal)

-          Mi a véleményed azokról az interjúkról, amiket annakidején készítettem? Lenne olyan kérdés, amire szívesen válaszolnál te is? Hogy ki hogy dolgozik...

-          Hát azt a százmillió kérdést, amit te feltettél ezekben az interjúkban, ne haragudj, de azokra válaszolni...

-          Csak egyre válaszolj, te hogy fogtál neki egy szerepnek. Csak egyet mesélj el, amit nagyon szerettél és jól is sikerült.

-          Sok ilyen volt, pld. Osztrovszkijnak a Vihar című darabja, azt Péterffy Lajossal játsztam, ő volt a férjem benne. Az igazság az, hogy én még ma is hiányolom, és itt Magyarországon először én Ruszt Józsefnél találkoztam azzal a módszerrel, amit ott tanultam meg és ami ott követte a pályámat, hogy van olvasópróba, aztán van visszaolvasó próba s aztán egy hétig reggeltől estig asztalnál ülünk és olvassuk és beszélünk róla. A rendező elmondja, hogy képzeli el, beszélünk arról, hogy kinek kihez milyen köze van... Mikor felmegyek a színpadra nem kell azon törjem a fejem, most mi a bánatért jöttem ide be. Akkor már tudom. Én hiányolom ezeket a próbákat. Rusztnál, amikor a Csongor és Tündét játsztuk, én voltam az Éj királynője, nagyon-nagyon szerettem, ahogy magyarázta, értelmezte a hangsúly fontosságát, - Mert – mondta, - Teréz tudom, hogy így kellene hangsúlyozni, de nézze csak meg, hogy annál a jelenetnél mire vonatkozik az a mondat, ezért így és ezt kell kihangsúlyozni... szóval ez az ami nekem hiányzik. Mert olvasunk, és ott bóklászunk, hogy akkor most mi van...? Ő összekötötte az egészet. Mindent megbeszéltünk. És mindenki ott volt, nem csak az, aki benne volt abban a jelenetben, hanem mindenki ott volt és megértette, magáévá tette az egész előadást, hogy mi is kell legyen belőle, hogy kell nekem ehhez viszonyulnom, és miért? ja persze, mert ott a végén.. aha. Szóval megérted azt, amit neked kell közvetítened ezzel a szereppel, a jelenléteddel, maga az a tény hogy miért vagy ott, hogy illeszkedsz bele az egészbe, világos lesz. Én így szoktam meg otthon, én ezt szerettem.

-          Volt ott olyan rendező Temesváron is, akivel szívesebben, könnyebben vagy nagyobb örömmel dolgoztál?

-          Engem Cseresnyés Gyula szeretett. Sokat dolgoztam vele, én is szerettem vele dolgozni, de Kovács Ferikével is, őt is nagyon szerettem. És Taub János! Nagyon jó barátok voltunk. Egyszer együtt ebédeltünk az önkiszolgálóban, s ott kérdezősködött tőlem, mi a véleményem a színházról. Olyan jó volt vele beszélgetni erről. Nagyon szerettem, ahogy rendezett. Olyan Ivanovot rendezett, szegény Fábián Ferivel... Elővett egy papírt és lerajzolta nekem: Nézze meg – mondta, - ez a tehetség. – Ide rajzolt egy ilyen kis csíkot, na de még mi kell ahhoz,... a szeme, a szája, a homloka, a hangja, a magassága, stb... Lerajzolta nekem így körbe az egészet. A tehetség az még kevés, hogy miből áll össze, mi kell még ahhoz, hogy a tehetség érvényesülhessen...

-          Volt olyan, hogy megakadtál, hogy nem tudtad a következő lépést?

-          Volt, sokszor. És olyan érdekes, rengetegszer fordul elő velem, amikor megkapom a szerepet nagy az örömöm, ujjongok, aztán elkezdünk próbálni és kimegy belőlem minden, semmit nem érzek, inkább azt, hogy ezt nem fogom megcsinálni soha az életben... Aztán lassan-lassan kezd visszajönni a remény bennem,... érdekes, hogy miért van ez? Nem tudom, hogy más is átél ilyet, de nálam mindig van egy ilyen de jó, juj, nagy öröm, aztán az egész kifújt...és olyan nehezen tornászódik fel újra. Még olyan is van, hogy több előadás is kell, még ha nagyon megszeretem is a szerepet, hogy visszajöjjön az az öröm, ami az elején volt.

-          Kollegával tudsz beszélni, mondjuk partnerrel az alkotásról? A hogyanról? Baráti kapcsolatba kerültél ilyen szinten színészkollegával?

-          Nem tudom.... Annyira kimondani mindent, valahogy... nem is akarom, hátha befolyásolom, s nem jó irányba...

-          Vagy megkérdezni a véleményét, elfogadni a megjegyzését?

-          Volt olyan, hogy valaki mondott valamit, hogy ne ezt vagy azt csináld, ezzel semmi gond, de... nem szeretem, ha mindenki beleszól, mert nekem a rendező az első, a partner a második, és én vagyok a harmadik. Ez elég. Persze, ha tömegjelenet van, alkalmazkodunk egymáshoz, ez természetes, csak ha mindenki mond valamit, akkor kialakul egy káosz a fejedben, az meg nem jó.

-          Arra vagyok kíváncsi, szóba szokott kerülni két színész között, hogy miként dolgozik a másik? Mondjuk, már nyár van, letudták a repertoárt, még nem tudják mit fognak játszani, nem áll fenn az a lehetőség, hogy sajnálom, hogy nem én kaptam meg azt a szerepet, amit neked adtak, tehát nyugodtan tudnának erről beszélgetni. Volt ilyesmi?

-          mmm........... nem

-          Tehát a színészek egymás közt nem igazán beszélnek erről.

-          Hát lehet, csak nem én... szóval nem ... Ilyen felszínesen igen, olyan nagyon mélyen nem. Valahogy úgy nem beszélgetjük meg ezt az ez egészet. Mindenki csinálja a magáét, ahogy tudja. Én már nem mondom senkinek sem, hogy te, ez nem így hangzik az a mondat, nem így kell hangsúlyozni, Isten ments... megsértődne.

-          Átéled a szerepeidet?

-          Az igazság az, hogy van, amelyik nagyon-nagyon belém költözik. Pld. az Asszony a fronton-ban nehéz érzelem nélkül végigcsinálni az egészet, nem szabad, nem lehet közben sírni. Amikor már összehajtom a kis példányomat, akkor jönne ki a könnyem, a legvégén... ez is olyan megmagyarázhatatlan. Hogy az összes borzalmon, minden retteneten végigmegy s akkor a legvégén... nagyon nehéz megállni...de átgondolom, hogy ezt másképp éli meg mindenki...

-          Miért lettél színésznő?

Mély levegőt vesz, úgy mondja.

-          Én megmondom neked, miért akarok az lenni a mai napig is. Szeretném, ha valamit mondhatnék az embereknek. Én ezt szerettem a színházban, épp úgy, mint a könyvekben, - mert én a könyvet hamarabb szerettem, mint a színházat, - mert mond nekem valamit, amiről nem tudtam, vagy amit nem így képzeltem el, vagy, hogy így kellene, vagy így nem szabadna... Nekem minden előadás ad valamit, a mai napig is. És mindig úgy megyek fel a színpadra, hogy ma is mondok, közlök valamit a nézővel. Valamit mondani akarok, valamit mutatni, hogy így ne, vagy így kellene... Ezek vannak bennem. Mindig ez is volt. Színdarabot írtam!

-          Mikor?

-          Ne haragudj – kéri ki magának. - Gyerekkoromban... Kihúztam a tyúkketrec és a kertkapu közé egy lepedőt és játszottam. Marton Lili* Taligás királya volt a kedvenc színdarabom, könyvem, meghaltam attól a darabtól, úgy szerettem, én voltam a boszorkány és mondtam a szomszédoknak hogy „ártani és ártani, mást a bajba mártani”, mai napig is tudom a szövegét...

Marton Lili nagymamámék fölött lakott, jól ismertem gyerekkoromban, ő bíztatott, hogy írjál Kati, írjál csak...

-          Most is tudom a verseket, amiket óvodában mondtam – folytatja Teri. - Nekem ez volt mindig a vágyam, hogy mondjam... De valamit mondani, az emberekért tenni. És én tanár is akartam lenni, meg orvos is. Ezeket is szerettem..

-          Nincsenek távol ezek egymástól.

-          De nem jelentkeztem máshova, csak a színire. Mégis, „voltam” tanár is és orvos is... Képzeld, amikor Zoltit elvitték katonai továbbképzésre, akkor ő tanár volt Bükszádon, és én még nem mentem felvételizni, hát dolgozni kellett, ki eteti otthon a gyerekeket, s akkor én helyettesítettem őt egy hónapig Bükszádon. Rosszul is esett neki, hogy engem sírva engedtek el a gyerekek, annyira szerettek... - nevetgél kicsit dicsekvő humorral – és néptáncoltam, meg minden az iskolában, bizony! És amikor a férjemet megismertem, én asszisztáltam neki, mert szájsebész volt, dr. Bücher Helmuth és nagyon szerette, mert nem csacsogtam. Csendben csináltam azt, amit kellett. Reggel hétkor beültünk az autóba, ő operált, aztán a „doktor uram úgy köpenyestől” engem bevitt a színházba próbálni... Így „orvos” is voltam kicsit. Láttam agyoperációt is, agydaganatot vettek ki, és végignéztem, mert végig akartam. Azt mondta a férjem, ha elájulsz, agyonütlek. Mondtam, nem ájulok el. Én látni akarom. Láttam szülést. Strömpel Stefánia fent Kommandón* volt orvos, és végignéztem egy nehéz szülést. Álltam és bámultam... mit csinált ez az ember, ez a Buba, .... Rá volt facsarodva a köldökzsinór a gyerekre, elképesztő mit művelt vele, kiszívta az orrából mindenhonnan, ami kellett, forgatta, fejre állította, csapkodta a hátát... Nézni is elfáradtam bele. Aztán felsírt a gyerek, köhögött, lélegzett, akkor összevarrta az anyát, mert vágni kellett, s mikor mindennel végzett, megmosta a kezét, és rábízta a többit az asszisztensnőre, neki már nem volt dolga. Az megrendítő élmény volt...

-          Maradt ki valami a pályádból? Mit játszanál el? Van olyan?

-          Amit adnak.

-          Nincs szerepálmod?

-          Nincs, nincs.

-          Megtanultad, hogy ne legyen?

-          Nem szabad, hát ne adj Isten megkapnád, s aztán jól elrontod... akkor mi van? Kovács György, - így jutnak eszembe látod a dolgok - megkérdezte egyszer, Rucskánét játszottam, tudod, az öreg székely asszonyt a Műtétben, s ő kérdezte: - Teréz, maga nem tud székelyesen beszélni? - De igen mester, igen. – A következő próbán... – s otthagyott. Attól a pillanattól kezdve csoda volt. Addig semmi szín, de onnan aztán, ... a kollegák halálra nevették magukat. És... tőle tanultam meg azt, megkérdezte egyszer: - Van szerepálma, Teréz? – Hát nem tudom, mester, - makogtam, épp akkor voltam benne az Ibsen darabban, és mondtam: - Hát a Nóra... – Soha nem fogja eljátszani. – mondta. – De miért, mester? - kérdeztem. – Az nem magának való – s otthagyott. Paff maradtam. De igaza volt. Nem nekem való. De én nagyon szerettem volna, a Júliát is szerettem volna, csak hát igaza volt, tényleg nem nekem való szerepek ezek.

-          Jó hallani Kovács Györgyről így.

-          Szerettem, nekem sok- sok mindent adott. De ilyen egy-szavakat mondott, tőmondatokat, azzal a stílussal, ahogy ő tudott beszélni...

-          Én is nagyon szerettem, Kolozsváron Az ember tragédiájában odáig voltam és vissza érte, ő játszotta Lucifert. Attól kezdve az én szerepálmom is az lett. El akartam én is játszani.

-          A Lucifer?

-          Igen.

-          Na jó, hát nekem is volt férfiszerep-álmom, de hány!

-          De miatta volt, mert annyira tetszett, az a hűvös intelligens, gúnyoros stílus, nagyon-nagyon bírtam... Rendező, akivel még jól tudtál dolgozni?

-          Nagyon hálás vagyok Merő Bélának is. Gyakran szereposztott, az Equust, Peter Schaffer darabját nagyon szerettem. És majdnem minden nyáron feladatot kaptam tőle Egerváron és Kőszegen a nyári játékokban is. Most Csiszár Imrével próbálunk, és nagyon szeretem vele a munkát. A Tamásiban is dolgoztam vele, a Szecsuáni jó lélekben is. Két teljesen más műfaj. Tudja, mit akar, tudja közölni, van egy elképzelése, amihez ragaszkodik, és amit elvár tőled is, hogy azt hozd. Vagy az Asszony a fronton-nál, Sztarenkivel. Ezt ő találta ki nekem.

-          De milyen jó, hogy neked találta ki. (Asszony a fronton – Polcz Alain művében Czegő Teréz)

-          Telefonon hívott fel, nem is személyesen találkoztunk, hogy ő úgy gondolja, ez nekem való, nézzem meg, hogy szeretném -e. De most ne válaszoljak, csak akkor, ha már megbeszéltem magammal, hogy mit akarok. Letette a telefont. Hát én ismertem a regényt. Dehát Atyaúristen, hogy lesz ebből monodráma? De ha nem próbálom meg, honnan tudom, hogy lesz vagy nem lesz belőle valami? Azonnal visszahívtam, hogy jó, jó! És megmondom neked őszintén, hogy én nagyon, de nagyon jól dolgoztam Sztarenkivel. Soha nem volt egyetlen egy összeütközésünk sem, hogy de nem így, de úgy, de azt, stb. Soha. Olyan simán ment végig az egész, hogy nem is tudom, hogy lett vége. Levelet is kaptam tőle a bemutatón, azt írta: Borzasztóan csodálkozom, te sokkal hamarabb kész lettél, mint ahogy én elképzeltem. Egyetértettünk mindenben. Jól mentek a próbák. Nem volt ez egy ilyen előre elhatározott forma, ott találta ki a próbán, hogy egy naplóból emlékezik, hogy erről eszébe jutnak a dolgok. ...A zenét is ő találta hozzá. És nekem ez olyan jó volt. Az első közös munkánk úgy történt, hogy megkért, statisztáljak a Szigliget-ben*. A végén kellett bemennem és kijönnöm. Egy jelenés volt, nem is jelenet. Bementem, taps fogadott, kijöttem tapsoltak. Elmondta, hogy félt megkérni, nem tudta, vajon vállalom –e. Dehát színész vagyok! Ha annyi a feladatom, hogy át kell menjek a színpadon, akkor átmegyek, ha ennyi van benne, akkor ennyi. Nekem egyáltalán nem volt sértő, hogy jaj, Istenem, a nagy művésznő csak átmegy a színpadon. Hát átmegy, ha át tud!

-          És nagyon kedves fogadtatásban részesültél bárhol, ahol játszottad az Asszonyt...

-          Mindenütt. De olyan ritkaságok is történtek, kicsi a játszótér, láttad, itt a szoba, és a hátam mögött az előszoba, tehát ki lehet sétálni előadás közben. És volt olyan, hogy fönt ült egy néni, én mondtam a magamét, egyszer csak két mondat között felállt és kiment. Gondoltam, idős néni, istenem, lehet rosszul ült, vagy ki kellett mennie, én játszottam tovább. Vége az előadásnak, megyünk ki, és itt ül, egy széken, az ajtó mellett. Ne haragudjon művésznő, szabadkozott, őt úgy elfogta a borzalom, nem akart zavarni közben a sírással. De végighallgattam, művésznő, nagyon gratulálok, csak olyan hatással volt rám.... Ki tudja, min ment keresztül ez az asszony. Ő már megélte a háborút... Aztán volt egy férfi is. A ruhatárosnő mesélte. Könyörögni kellett a férfinak, hogy vége az előadásnak, most már menjen haza... Ott ült az üres nézőtéren magába roskadva. Pesten a Purim fesztiválon is olyan szép, meleg fogadtatásban volt részem... Itt eljátszottam egyszer, megjelent egy cikk, ott eljátszottam egyszer és három cikk jelent meg róla. Nagyon tetszett nekik. Keszthelyen, előadás végén mi hátrahúzódtunk, hogy elmehessen a közönség, de senki nem akart elmenni, mind odajöttek beszélgetni velem, hogy milyen jó volt, és hogy már senki nem beszél ilyenekről, és jaj, Istenem, hogy ezek milyen szörnyű dolgok voltak...

-          Temesvárra is meghívtak.

-          Igen. Ott kaptam egy dobozt a nézőktől, és annyi apró kis cédula volt benne, ahány néző volt, és az egyik oldalra rá volt írva, hogy Teréz visszavárunk, a másik oldalára mindenki odaírta a saját nevét... Szatmáron is tetszett. Aki eljön, annak tetszik. De vannak, akik nem akarják megnézni, hogy háborús, nem akarja látni...

-          Én is nehezen szántam rá magam. Döbbenetes hatással volt rám.

-          Az az igazság, hogy nem beszélnek a szülők ilyenekről. Nekünk még meséltek a szüleink, hogy miket éltek át a háborúban, de a mai szülők már nem... Hát azt sem tudják sokan, hol dolgoznak a szüleik... Kérdem a gyerektől, hol dolgozik anyukád? A városban- mondja. Jó, jó, de hol? - Nem tudom – feleli, és persze egyszer sem néz rám, a telefonját nyomkodja közben.... Nekünk elmesélték a szüleim a háborút, mi negyvenhétben születtünk, még közel volt, de anyunak már volt négy gyereke addig! Hát bizony ilyenek voltak, szénnel összemaszatolták az arcukat, kendőt tettek, és púpot a hátukra, úgy mentek végig az utcán, annyira féltek... mert megerőszakolhatták őket! Csakhogy azokra nem lehetett azt mondani, hogy megerőszakolták, az nem létezik, az tiltott dolog volt, mint ahogy Polcz Alain is leírja, hogy még az anyja sem hiszi el, de ha már volt ilyen, akkor nem szabad beszélni róla, nem létezik, mintha meg sem történt volna! Vagy az, hogy á! csak a kurvákat, s ez nekik nem gond! ... Ez pontosan olyan, mint akik visszajöttek a Gulagról. Mit meséltek? Semmit. Lehetett? Nem.

-          Még most is kiráz a hideg... Még annyit mondj el nekem, mi volt a különbség az ott színésznőnek lenni, és itt színésznőnek lenni között. Ugyanaz a helyzet? Színház, színház? A rendezőktől függ?

-          ... Az igazság az, hogy volt különbség, akkor, amikor én ott voltam színésznő. Én itt ki sem mertem mondani azt, hogy nekem ez a hivatásom, pedig nekem ott ez a hivatásom volt. Csodaszépen beszélni magyarul, vinni a magyar szót, adni az embereknek valamit magadból, hogy sírjon, nevessen, gondolkodjon el, és mindezt szép magyar nyelven, ez hivatás volt. Egy héten négyszer voltam tájon, amit mi akkor kiszállásnak neveztünk. Állandóan mentünk falura, a hátamra hullt a hó, és úgy mentem be dalolva a színpadra, hogy előtte cidriztem a takarásban... A hóra pisiltünk, nem volt más lehetőség... A Zsil völgyébe jártunk, Székelyföldre mentünk, Lövétén tíz órakor kezdhettünk, mert meg kellett fejni a teheneket, én is megfejtem a tehenet... (Pösze majdnem elájult), a néző pedig tehénfejés után megmosdott, felvette az ünneplőjét, tiszta inget és eljött a színházba. Az nekem, nekünk hivatás volt. Itt most valahogy nem úgy érzem, hogy az, valahogy más...

-          Itt magától értetődő, hogy magyar vagy, magyarul beszélsz, ott meg nem volt az...

-          Milyen elismerésekben részesültél pályád során?

-          Mikor a Temesvári Színház fennállásának 60. évfordulóját ünnepelte, engem is meghívtak, és örökös tagsággal ajándékoztak meg.... De amikor a 25.-et ünnepeltük Sütő András Anyám könnyű álmot ígér c. darabjában 1979-ben én játszottam az Anyát. És itt Zalaegerszegen Forgách-gyűrűt is kaptam Halasi Imre idejében.

-          S most hogy érzed magad itt, már nyugdíjasként?

-          Jól! Hetvenedik éves vagyok, ha megérem áprilisban. Hát látod, jövök megyek, kézimunkázom...

-          Itt-ott törsz zúzol...

-          Itt-ott eltöröm a csuklóm, de nézd meg! Semmi gond már vele, hát most már valamit csak el kellett törni... – és nevet újból, ahogy csak egy magyar tud nevetni a nyomorúságán. Következő fellépése az Én és a kisöcsém-ben lesz, Zalaegerszegen, Halasi Imre rendezésében.

Jegyzetek

*dr. Bárányi Ferenc – 1936. május 13 – 2016. december 9. orvos, orvosi szakíró, író, volt parlamenti képviselő, egészségügyi miniszter Romániában. Beszélgetésünk után pár nappal hunyt el.

*Kommandó – székely hegyi falu Erdélyben

*Marton Lili – író, színműíró, ifjúsági író, 1914. Budapest-2000. Kolozsvár

*Szigliget – Hamvai Kornél darabja (Michael Frayn: Balmoral c. mű átgondolása)

Cilia 1

Cilia

Cs. G. Ingyenélők Szabó L. 1

Cs. G. Ingyenélők. Szabó L.

Csehov Ványa bácsi

Csehov: Ványa bácsi

Fáb

Ványa bácsi

Glembay 2 1

 

Ingyenélők 2

Ingyenélők

Néma L

Németh L. Kritika

           

Asszony a fronton. Polcz Alain története Czegő Teréz előadásában

Asszony a fronton.
Polcz Alain története Czegő Teréz előadásában

 

Milyen haszontalanság! Verset írni! csak róni a betűket egymás mellé…

Minek van haszna ezen a világon?

Minden hiábavaló gyakorlatilag.

Ahogy a Prédikátor mondja.

Asszony a fronton illsuztr

Czegő Teréz: Asszony a fronton c. előadóestjét hallgattuk, néztük meg tegnapelőtt a Zalaegerszegi Lakásszínházban.

Nincsenek szavak mindarra a szörnyűségre, ami megesett ezzel az asszonnyal a 2. v.h. alatt. Nem tudom, lehet-e ennél jobban levetkőzni, kitárulkozni embernek.

Megfagy az ember mindattól, amin keresztülment. Olyanná válik, mint a kő. Átmegy rajta az élet, a katonák, a háború. Olyan lesz, mint egy út. Simára döngölt, kemény, szelek viharától kiszáradt. Úgy meséli el az életét, mint akinek már semmi köze ahhoz, ami vele megtörtént. Néz magára együttérzés, szomorúság nélkül, tárgyilagosan, mint egy darab testre, amivel úgy játszott a sorsa, ahogy annak tetszett. Sodorta a szél mindenfelé. Tehetetlenül szenvedte csapásait. Ámuló szemekkel nézte saját életét, férjét, a háborút, mint az alvajáró, akivel megesnek a dolgok, de a tudatáig nem jut. A növény lehet ilyen, egy fa, akinek nincsenek viselkedésbeli ismeretei, csak van. Az idők folyamán pedig belekarcolnak, vésnek, letörnek róla ágakat, leszedik gyümölcseit, - ő csak van. Ha kivágják egyszer, a gyűrűi mesélnek, mi esett meg vele. Valahogyan így beszéli el nekünk Polcz Alain is saját életét. Érzelmek, önsajnáltatás nélkül. Lássátok meg, mi történt.

Mellettem ülő régi kollegámnak szeme nem maradt szárazon. Magam megfagyva ültem a széken. Mindaz, amit az ember elszenved békeidőben így vagy úgy, szóra sem érdemes tragédiák ahhoz, amit ez az asszony, az asszonyok el kellett tűrjenek a háborúban.

Mitől válik egyik ember kővé, mitől omlik össze a másik – titok. De magyarázat lehet Polcz Alain hospice alapítványára, működésére. Átsegíteni az embert a halálon, tudomást nem véve annak szörnyűségéről. Mert nem az fáj, hanem ami előtte van, az élet. Annak pedig addig kell örülni, amíg lehet.

Én meg tudom érteni a hitetlen embert. Az élet szörnyűségei megölik az embert még mielőtt meghal. A „nincs isten” kiáltás természetes felelet rájuk. Még a távoli Isten sem „képes” kiragadni a nyomorúságokból. Csak egy közelvaló tehetné, arról meg nem beszél senki. Csak hihetetlen bír lenni egy isten, aki mindezt megengedi. Aki mégis reménykedik benne, annak már a tragédiák előtt hitre kellett jutnia valamiképpen, másként esélye sincs a kegyelemre. /Ezért kell prédikálni/

Nincs helyes magatartás, viszonyulás mindahhoz, amit hallottunk. Nincs, aki megszabhatná emberek közül: hogyan kellene, mit lehetne tenni az élettel, amikor épp nincs divatban, hanem a halál flangál, masírozik az utcákon, a házakban – mindenütt. Nincs mérce, amihez igazodhatnánk, amivel megítélhetnénk az emberi sorsot. Puszta tényeket sorolhatunk fel, elbeszélhetjük, mi esett meg velünk, anélkül, hogy számon kérhetnének bennünket bármiért. Még hasonlatot sem találni ezekre az időkre. Ha voltak, vannak is elképzelései az embernek a háborúkról, mindent ledönt, átfogalmaz az események száraz felsorolása. A szív már megszakadt, a lélek megdermedt, meghalt, - csak vegetál az ember ebben a testben, ami már nem érez semmit.

Ezért aztán másként nem is nagyon lehet mindazt elmesélni, ami Polcz Alain-nel megtörtént. Elmondani egy életet a háborúban, egy asszony sorsát abban az időben anélkül, hogy megtébolyodna az ember, csak így lehetséges. Önmagán kívül, hideg, objektív szemlélettel, kettéhasadt tudattal, szárazon felsorolva. Hogy lehetne-e nevetni közben? Csak annak, akinek még halvány sejtelme sincs, mi eshet meg vele is, talán nem is olyan sokára. És a nincs akihez futni, akihez menekülni érzés majd őt is kővé dermeszti, az ő szívét is megfagyasztja.

Czegő Teréz úgy meséli el Polcz Alain történetét, mint egy teadélutánon a barátainak. Nem tetszést keres, nem együttérzést, csak meghallgatást. Hogy elmondhassa az elmondhatatlant. Nagylelkű. Megkíméli nézőit, hallgatóit a kényszerű sajnálkozástól, a hazug együttérzéstől, hiszen tudja: ez lehetetlen. Lehetetlen a megértés, a történet, a történelem. Felfoghatatlan az EMBER sorsa, az ASSZONY sorsa ilyen időkben.

És élünk-e más időkben? A hiábavalóság pecsétje rajtunk. Ami volt meglesz újra. Csak ismételni tudja magát az élet. Az ember pedig kavarog viharában, mint száradó falevél. Sodródik. Nincs, aki kimentse.

Vagy mégis?

A legtöbb, amit a színész elérhet egy ilyen előadással, hogy gondolkodásra készteti a nézőt. Saját sorsára irányítja figyelmét, elvonatkoztatni kényszerít, megtanít úgy szemlélni a dolgokat, hogy tehessünk valamit, még mielőtt megesnének velünk. Talán ennél többet nem is kívánhat egy művész. El lehet nevetgélni, bagatellizálni, de a lényeg ugyanúgy érint mindannyiunkat. A szörnyűségek velünk esnek meg. Mi vagyunk, akiket megerőszakolnak, akivel nem törődnek, akit kihasználnak, megvetnek, meg akarnak ölni. A mi sorsunk forog kockán minduntalan. A mi fejünk felett lóg az a damoklészi kard. Minket aláznak meg, a mi testünket, szívünket gyalázzák meg újra és újra. Nem maradsz érintetlen. Az asszony sorsa a mi sorsunk. A háború velünk történik, a házasságokban velünk packáznak, minket vetnek oda koncnak az ebek elé. Nem maradsz érintetlen. Te vagy az asszony, a férj, a katona, te vagy a háború, a szerelem, az élet. Veled, benned történik meg a megtörténhetetlen. Polcz Alain kitárta életének ajtaját, beengedett a házba és elmesélte, ami vele megesett. Czegő művésznő pedig szócsöve lett. Az előadást nincs kritikus, aki minősíthetné. A mihez képest értelmezhetetlen. Egyet tehetünk: el kell menni, meg kell nézni, meg kell hallgatni.

Máriáss Zsolt zongorakísérete, Ligeti György zeneművének részleteivel olyan mértékben egy az előadó történetével, ahogy a fa lombja a szélnek enged. Tökéletesen belesimul az elmesélésbe. Alázata társául szegődik az asszonynak. Ő az egyetlen.

Nászta Katalin

Eredeti közlés: http://aharmadiknaponalegnehezebb.blog.hu/2016/02/20/asszony_a_fronton_polcz_alain_tortenete_czego_terez_eloadasaban#more8405728

Kultúrbolygó - December

Kultúrbolygó

Magyar Művészeti Kalendárium

http://www.muveszetek.hu/datumok/

December

December 1.

Kellér Dezsõ író, humorista, konferanszié születése

Kaffka Margit író halála

December 2.

Eck Imre táncos, koreográfus születése

December 3.

József Attila költõ halála

Márffy Ödön festõ, grafikus halála

December 4.

Rajhona Ádám színész születése

Rakovszky Zsuzsa költõ, mûfordító születése

December 5.

Galambos Erzsi színésznõ születése

Thorma János festõmûvész halála

December 6.

A budapesti Szépmûvészeti Múzeum megnyitása

Kõszegi Imre dzsesszdobos születése

December 7.

Szántó Piroska festõmûvész születése

Pitti Katalin énekesnõ születése

December 8.

Csiky Gergely író, mûfordító születése

Karády Katalin filmszínésznõ születése

December 9.

Garas Dezsõ kétszeres Jászai-díjas, SZOT-díjas, 
 Kossuth-díjas, érdemes és kiváló színész születése

Ábrám Zoltánújságíró, szerkesztõ születése

December 10.

Toldy Ferenc irodalomtörténész halála

Szemes Mari színésznõ halála

December 11.

Dankó József szobrász, iparmûvész halála

December 12.

Seregi László táncos, koreográfus születése

Kondor Béla posztumusz Kossuth-díjas festõ halála

December 13.

Stróbl Alajos szobrász halála

Kazimir Károly rendezõ halála

December 14.

Szepes Mária író születése

Zalatnay Sarolta énekesnõ születése

December 15.

Kuny Domokos keramikus születése

Farkasházy Tivadar humorista születése

December 16.

Kodály Zoltán Kossuth-díjas zeneszerzõ, népzenekutató, 
 zenepedagógus, zenetudós, akadémikus születése

Kacsoh Pongrác zeneszerzõ, zenepedagógus halála

December 17.

Czuczor Gergely költõ, nyelvész, akadémikus születése

Szinetár Dóra színésznõ születése

December 18.

Zelk Zoltán költõ, író születése

Gyurkovics Tibor költõ, író születése

December 19.

Féja Géza József Attila-díjas író, publicista születése

Végh Antal író, szociográfus halála

December 20.

Ábrányi Kornélzeneszerzõ, zongoramûvész, zenei író 
 halála

Ferenczy Noémi Kossuth-díjas festõ- és gobelinmûvész, 
 érdemes mûvész halála

December 21.

Lukács Margit Kossuth-díjas színésznõ, kiváló mûvész 
 születése

Demjén Ferenc énekes, zenész születése

December 22.

Kemény Zsigmond író halála

Kerekes András költõ születése

December 23.

Piros Ildikó Jászai Mari-díjas színésznõ születése

Dinók Zoltán író születése

December 24.

Feszty Árpád festõmûvész születése

Závodi János gitáros születése

December 25.

Váci Mihály költõ születése

Domján Edit színésznõ születése

December 26.

Abet Ádámköltõ, mûfordító születése

Domján Edit színésznõ halála

December 27.

Gombaszögi Ella színésznõ születése

Királyhegyi Pál író, újságíró, humorista születése

December 28.

Anyos Pál István költõ születése

Tordai Teri színésznõ születése

December 29.

Szendrey Júlia író, költõ születése

Dedik Jánosíró születése

December 30.

Fellegi Ádám zongoramûvész születése

Honthy Hanna Kossuth-díjas színésznõ, 
 operettprimadonna halála

December 31.

Ruttkai Éva színésznõ születése

Berkes Gábor zenész születése

Forrás: http://www.muveszetek.hu/datumok

Összeállította: Lajtai Gábor

Kultúrbolygó 2016. november

Kultúrbolygó

Magyar Művészeti Kalendárium
November

 
 

November 1.

Ács István grafikus, festõmûvész születése

 

November 2.

Illyés Gyula Kossuth-díjas író, költõ, drámaíró születése

Szilágyi Domokos költõ, író halála

 

November 3.

Seress Rezsõ zeneszerzõ születése

Kosztolányi Dezsõ költõ, író, mûfordító halála

 

November 4.

Pór Bertalan festõmûvész születése

Pécsi Sándor Kossuth-díjas színész halála

 

November 5.

Garay János költõ halála

Cziffra György zongoramûvész születése

 

November 6.

Csûrös Karola színésznõ születése

Beri Róbert költõ, író születése

 

November 7.

Tóth Árpád költõ, mûfordító halála

Hamvas Béla posztumusz Kossuth-díjas író, filozófus halála

 

November 8.

Nemere István író születése

Deák „Bill” Gyula énekes születése

 

November 9.

Kertész Imre Kossuth-díjas író születése

Radnóti Miklós költõ, mûfordító halála

 

November 10.

Lukácsy Sándor író, színmûíró, rendezõ halála

Somlay Artúr Kossuth-díjas színész, színészpedagógus, kiváló mûvész halála

 

November 11.

Katona József író, drámaíró születése

Kulka János színész születése

 

November 12.

Nagy Bandó András humorista, elõadómûvész születése

Gombaszögi Ella színésznõ halála

 

November 13.

Határ Gyõzõ író, költõ születése

Lakatos Antal szaxofonos születése

 

November 14.

Áprily Lajos József Attila-díjas költõ, mûfordító születése

Kútvölgyi Erzsébet színésznõ születése

 

November 15.

Görbe János színész születése

Flesch Károly hegedûmûvész és zenepedagógus halála

 

November 16.

Chiovini Ferenc Munkácsy-díjas festõ, érdemes mûvész születése

Tunyogi Orsolya énekesnõ születése

 

November 17.

Csokonai Vitéz Mihály költõ születése

Básti Lajos Kossuth-díjas színész születése

 

November 18.

Rátkai Márton színész születése

Káldi Nóra színésznõ születése

 

November 19.

Vörösmarty Mihály költõ, író, drámaíró halála

Lator László költõ születése

 

November 20.

Jókainé Laborfalvy Róza színésznõ halála

Jób Dániel rendezõ, író, színigazgató halála

 

November 21.

Koós János énekes születése

Pásztory Ditta zongoramûvész halála

 

November 22.

Görgey Gábor író, költõ születése

Kabai Gábor Buda költõ születése

 

November 23.

Rippl-Rónai József festõ, grafikus, iparmûvész halála

Törõcsik Mari színésznõ születése

 
 

November 24.

Lõrincze Lajos nyelvész születése

Jókai Anna író születése

 

November 25.

Pilinszky János költõ születése

Gross Arnold grafikus születése

 

November 26.

Babits Mihály költõ, író, mûfordító születése

Radványi Géza filmrendezõ halála

 

November 27.

Rösler Endre Kossuth-díjas operaénekes születése

Vaszary János festõmûvész halála

 

November 28.

Gozsdu Elek író születése

Komár László énekes születése

 

November 29.

Jankovich Ferenc költõ születése

Horgas Béla költõ, író születése

 

November 30.

Somogyváry Rudolf színész születése

Méliusz József költõ, író, mûfordító, kritikus halála

 
 

Forrás: http://www.muveszetek.hu/datumok

 

Összeállította: Lajtai Gábor