Megemlékezés Nyírfalvi Károlyról
(1960.07.10.-2017.04.16.)



Jelentősebb barátságaim szinte kivétel nélkül egy nagy összecsapással indultak. Így volt ez Nyírfalvi Károllyal is. Először egy internetes irodalmi portálon futottunk egymásba. Ő kritikusként működött ott, én kezdő, szárnyait bontogató írócskaként, beküldtem néhány írásomat kritikára. Jól meg is kaptam! S ahogy az várható két szangvinikus-melankolikus-kolerikus embertől, mindjárt jött egy erős koccanás – ő megpróbált rávenni egy változtatásra, amit én viszont nem tudtam elfogadni azon a módon, ahogyan javasolta. Néhány hét múlva alkalmunk nyílt egy személyes találkozóra. Ez a találkozó életre szóló barátokká tett minket; a kezdeti ellenszenv átfordult. Egy szelíd lelkű, bár határozott és kissé kesernyés humorú, művelt, segítőkész  férfit ismertem meg benne.

Mikor novellás kötetem kiadásának hírét meghallottam, azonnal Károlyhoz fordultam, hogy írjon recenciót a könyvemhez. Első szóra megetette, és lázas buzgalommal bábáskodott ugyanígy verseskötetem fölött is.

Felkarolt és vitt, ahová csak tudott; általa kerültem be 2014-ben a Magyar Írószövetség költészet napi megemlékezésére, ahol őt nagy tisztelet övezte, habár soha nem kötelezte el magát egyetlen szervezet mellett sem.

Később fotózni kezdett, és érdekes képei is egyedi világlátását tükrözték.

Ha időről időre elvesztettük egymást szem elől, mindig úgy és ott folytattuk a beszélgetést, ahol abbahagytuk, mintha csak egy nap telt volna el.

Hiányozni fog még sokáig. Álljon itt egy verse végezetül:

„Károlyi szonett” Orlanhoz

(részlet)

Sarkig tárom az ajtót, az ablakot, a szürke

fényben, a parton túlra nézek, látom magam

megyek az utcán, mint bárki, alig ismerek

magamra a párában így alkonyattájt…

 

 

Isten veled, drága barátom, Nyírfalvi Károly!

Nyírfalvi Faragó

Utoljára frissítve:2017. június 04., vasárnap 15:46
Ferenczfi-Faragó Eszter

Előbb formáltam történeteket, mint ahogyan rajzolni tudtam. Igaz, ennek is, annak is megvolt a rendelt ideje. Ma már azonban csak írok – verseket és novellákat. Az írás nekem nagy kaland. Kicsi gyerekként csak néztem, hogy hogyan lesz a betűből szó, s a szóból mondat, a mondatból történet, érzelem, gondolat. Már  5 évesen álmodoztam róla, micsoda nagy lehetőség a „betűvarázs”. 9 évesen aztán megírtam az első versem, azóta pedig  csak Isten tudja, hogy hányadiknál járok… 
Nem lehet abbahagyni, mint ahogyan a levegővételt sem.
Budapesten élek,. Életemben a hitnek, a családnak és az alkotásnak óriási szerepe van; egyik nélkül sem tudnék élni. Az alkotás – meggyőződésem szerint, ahogyan ezt gyönyörű anyanyelvünk is kifejezi -, adottság, kaptuk Istentől, melyet úgy tudunk „meghálálni”, ha helyesen élünk vele.
Két kötetem jelent meg eddig, egy verses, amelynek címe Hajléktalan angyalok (2012.), és egy novellás kötet, Novemberi levelek címmel (2014.). Sok-sok antológiába, lapba is (pl.Napút, Négy az egyben, stb.) kerültek még be verseim, és prózáim, több pályázaton is sikeresen szerepeltem műveimmel. Készítettek velem kamasz koromban riportot a Petőfi Rádióban, szerepeltem TV interjúban, most legutóbb a Civilhang Rádióban lehetett velem egy beszélgetést meghallgatni.
Gitárművész barátnőmmel egy magunk által felépített műsorral járjuk az országot; olyan helyeken lépünk fel, ahol a kényszerű ingerszegény környezetben némi napfényt tudunk az emberek szívébe lopni a versekkel, zenével. Meglepő módon fiatal egyetemisták is nagy szeretettel fogadták legutóbbi fellépésünket Debrecenben, az egyetemen, és ez igen nagy örömmel töltött el; talán nem hal ki a líra, az irodalom szeretete sem – legfeljebb nekünk, akik írunk és egyben elő is adunk, kell megtalálnunk kreatív módon a fiatal generáció felé az utat, és a módot.
Kisfiam iskolájában a költészet napja alkalmából szerveztem irodalmi műsort, ami meggyőzött arról, hogy az irodalom megszerettetését nagyon pici korban kell elkezdeni, mert ekkor még nagyon fogékonyak a gyerekek a szépre, a jóra (is). Éppen ezért első színdarabomat is nekik írtam, amit nagy sikerrel, 2016-ban mutattunk be, mely egy rendhagyó betlehemi történet, A hiú hóemberek címmel. Álmodom újabb és újabb lehetőségekről. Azért vagyok itt is...

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned