Virág Balázs ”Face”, A Hetedik szerkesztőjének arca
Punkhéroszi, polgárpukkasztó távinterjú

 


Én lelkes, „gyerünk, csináljuk”-forma voltam, vagyok.
Nem szeretek távinterjút írni, mert nem természetes. A jó beszélgetés, az a természetes, mert emberi. És ráadásul a nem-verbális kommunikáció, az arckifejezés, a mozdulatok, a hanghordozás, a tekintet is sokat elárul egy emberről, mintegy kiegészíti a szöveget, és az interjú célja számomra végsősoron egy ember megismerése, meg az „agyrablás”, tanulás, mert ahogy Vitray Tamás mondta nekem egy interjúban még a múlt században: ne feledd, András, minden embertől lehet tanulni. Ezek után érthető, ha számomra a megírás „csak” elvégzendő feladat. A megjelenés pedig csak ráadás. Persze a szerkesztőnek ez utóbbi a fontos. Ezért, amikor A Hetedik főszerkesztője, Nagy Imre megkért, hogy Virág Balázs Face-szel készítsek interjút, a vírushelyzetre való tekintettel elvállaltam. És kellemesen csalódtam. Kérdéseimre postafordultával nyomdakész és polgárpukkasztó válaszokat adott, amelyekből megismertem egy vagabund egyéniséget. Ez az interjú elsősorban Virág Balázs Face munkája, én csak, mint a kagylóban a homokszem, kérdéseimmel „kényszerítettem” ki belőle a jó válaszokat. Feleletein valamicskét javítottam. Gyors és jó válaszai miatt abban reménykedem, ha elvonul a fránya vírus, jót kvaterkázhatunk életről és irodalomról és pankhéroszi lelkéről cseveghetünk.
- Soha nem láttalak. Nem ismerlek. Kérlek, mintha bűnügyér lennél, írd le fizimiskádat. Magasság, hajszín, szemszín, alak, erős vagy vézna? Hogy vélekedsz a nevedről? Miért kaptad? Miért biggyeszted nevedhez a Face szót? Megérdeklődtem jelentését az angol nyelvben jártas Bálint fiamtól, azt jelenti, Arc.
- Virág Balázs Face egy magas, a dolgokat felülről szemlélő figura. Alkata a normál és a sportos között helyezkedik el, vidéki gyerek, vállai szélesek, testének erősek a formái, hála a favágással és a vasakkal töltött időnek. Aszkéta jellegű, loboncos szakálla a viking mániát erősíti, haja rövid, szerzetesszerűen jellegtelen. A Face becenevet még a gimnáziumban kaptam. Az Arctól indultunk, aztán angolórán jött a felismerés a többiekben, hogy a Face menőbben hangzik. Nem tudom, miért lettem az osztály arca, hiszen akkoriban még egy zárkózott, távolságtartóbb fiúcska voltam. Aztán amikor elkezdtem publikálgatni, hamar szembejött egy másik Virág Balázs, így valamivel különbözni kellett és a Face adta magát. Valahol azért nem jelenhettem meg, mert ragaszkodtam ahhoz, hogy a Face a nevem része, a főszerkesztő szerint viszont ez alvilági áthallásokra ad okot, s ennek ő nem enged teret. Vicces volt…

- Érdekes, velem is előfordult, hogy felkértem egy okos szerkesztőt, hogy adjon interjút és levelemet U.A. Segédfogalmazó néven írtam alá. Válaszlevelében azt írta, nem ér rá. Az általam, magamnak adott keresztnevet nem mindig használom, mert a komoly irodalmárok tiszteletlenségnek tartják. Ez a „keresztnév”, mint a Face nálad, lázadást jelez. De maradjunk még a nevednél. Kassák Lajos szerint a Virág Balázs név a legszebb. A Virág és a Balázs is a kommunikáció nyelvén mondva „doromboló szó”. Te, ahogy pestiesen mondják, jó arc vagy?
- Hogy jó arc vagyok-e? Ezt nem nekem kell eldöntenem, de jóban vagyok az arcommal és egész magammal.
Imádok trollkodni, meghökkenteni.
Ez ilyen Zentől lopott hozzáállás. Van, akinek bejön, van, aki nem tud vele mit kezdeni, de alapvetően jó kedéllyel állok a dolgokhoz, nem engedem, hogy savanyú felnőtt legyek, jobb így mindenkinek. Egyébként nincs túlzott kapcsolódásom a nevemhez. Rengeteg saját névpoén forrása a Virág, de ennyi. Nem emlékszem már rá, hogy miért is kaptam, biztos kérdeztem, de a válasz már elveszett a fejemben. Kassák Lajosnak van egy novellája, aminek a címe Virág Balázs. Mikor ezt megtudtam, sokáig kerestem-kutattam az internet előtti időkben, azzal a felütéssel, hogy Kassák biztos megjósolta az eljövetelemet. Majd végül elolvastam és annyit kaptam tőle, hogy nekem van a világon a legszebb nevem. Az sem rossz persze, de a punkhéroszi lelkem kicsit többet várt. A Face nem keresztnév, én adtam magamnak.
- Mikor és hol születtél?
- 1985-ben születtem, szeptember utolsó napján, Budapesten a kilencedik kerületben. Koraszülött vagyok, türelmetlen és kíváncsi lehettem már akkor is, hét hónapra születtem, nekem annyi is elég volt. Szüleim aggódtak, hogy kicsi leszek, mi lesz belőlem, de szerintem a majdnem százkilencvenes magasságom és a 90 kilóm bizonyítja, hogy feleslegesen aggódtak.
- Kik a szüleid? Foglalkozásuk? Mit köszönhetsz nekik?
- Édesapán sofőr, csaknem mindenre megvan a jogosítványa a-tól z-ig. Édesanyám már nincs velünk, születésem óta háztartásbeli volt. Nyugdíjasok, de fater lelőhetetlen, tolja a mai napig. Az összes szorongásomat és frusztrációmat, a démonokat és az angyalokat egyaránt nekik köszönhetem. De viccet félretéve, kitartást, munkamorált, kíváncsiságot, nyitottságot, hozzáállást. Róluk fakadok, és aztán sokat dolgoztam és dolgozom, hogy olyan legyek és olyan ne, mint ők.
- Meséltek-e magukról, olvastak neked meséket?
- Apám „csak” az életének kalandjait és történéseit mesélte. Anyu a nagyapámról, akire hasonlítok elvileg, és a saját dolgairól, egyébként övé volt a felolvasó szerepe.
- Volt-e könyvtár otthon? Olvastak?
- Voltak otthon könyvek, sok-sok, és egyre több, de azért könyvtárnak nem nevezném. Apu csak újságot olvasott, őt a könyvek sosem kötötték le. Anyu nagy olvasó volt és mindenevő. Nekem örök emlékem, hogy ülök a teraszon vidéken, nyári estén a saját cseresznyénket majszolom, miközben Anyu az Elza kölykeit olvassa fel nekem. Estéről estére, fejezetről fejezetre. Aztán jöttek a dinós és Attenborough könyvek és a többi, minden, ami állatos, jöhetett.
Szeretek olvasni, jó szokásom.
Gyerek- és fiatalkoromban sokat, rengeteget olvastam, mára már ez jelentősen megcsappant, de azért még tartja magát.
- Hogyan változtak életkorod szerint olvasmányaid?
- Végigjártam a képzelt szamárlétrát. Állatos és dinós könyvek, kötelezők, kalandos dolgok, szépirodalom, szakirodalom, s mára bármi jöhet, ami kikapcsol és szórakoztat.
- Gyerekkori olvasmányaid?
- Egri Csillagok, A legyek ura, Pál utcai fiúk, Michael Crichton: Az elveszett világ, Őslénypark, Kongó, aztán Conan, a barbár és John Caldwell Káosz-könyvei, fantasy és sci-fi, valamint az Intercom filmes könyvei, és minden, ami Schwarzenegger (saját könyvei a testépítésről, róla szóló könyvek vagy a filmjeinek regényadaptációi). Alien, Terminator, Predator, Doom, Star Wars, Az új rémálom, Stephen King. Ilyen tinifiús, videótékás, horroros, belezős, akciós-csöcsös dolgok. Ja és persze képregények.
- Ifjúkori olvasmányok?
- Minden, ami beatnik! És elborult és vad, vagy pedig magas és szépirodalom. Eljött az ideje annak is, amikor elitista, fennhordott orrú irodalmár lettem, csak a ”magas” irodalom, csak a nevek. Szerencsére nem tartott sokáig...
- Felnőttkori olvasmányok?
- Az eddig felsoroltak vegyesen, kiegészülve filozófiával és vallási dolgokkal, hála a Tan Kapuja Buddhista Főiskolán folytatott tanulmányaimnak. Aztán egy ideje edzés- és étkezéstudományos munkákat is olvasgatok, most meg éppen a pszichológia és csúnyán mondva önsegítő könyvek vannak soron - A leszarom rafinált művészete, Ryan Holiday sztoikus cuccaiból bármi. Nagy élményem volt: Bukowski: Nők, Kerouac: Úton, Gallagher: Primitív őserő, Palahniuk: Harcosok klubja, Pelevin: T, Lynch: Aminek álmodom, Burroughs: Halott utak vidéke, Dr. Máriás: A balkáni tahó, Paul Trynka: Iggy Pop – Open up and Bleed, Az igazi David Bowie, Hobo: Csavargók tízparancsolata, Mac Montandon: Tom Waits – Álmodban ártatlan. Kedvenc íróim: Charles Bukowski, Hemingway, Jack London, Tolsztoj, Viktor Pelevin, Cserna-Szabó András, Henry Rollins, Nick Cave, Jack Kerouac, Allen Ginsberg, W.S. Burroughs, Lawrence Ferlinghetti, Marty Gallagher, Chuck Palahniuk, Kassák Lajos, Hernádi Gyula, Alan Moore, Jodorowskie, David Lynch, Para-Kovács Imre, Robert E. Howard, Alfred Bester, Blaise Cendrars, Dr. Máriás
- Tudod követni a tengernyi irodalmi termést?
- Információszinten képben vagyok, de amúgy nem, és nem is feltétlen törekszem rá.
- Melyik folyóirat a példa számodra?
- Nincs ilyen.
- Úgy tudom, írsz. Miket? Miért?
- 11 éves korom óta írok. Író ember vagyok, használom a szavakat és alkotok. Leginkább magának az alkotásnak az élvezetéért, terápiás céllal talán, hogy kiadjam magamból a feszültséget.
Azt csinálom, amit szeretek és ennyi.
- Mi a foglalkozásod? Mennyire veszi igénybe időd és energiád? Mi a haszna, azon kívül, hogy pénzt keresel vele?
- Vendéglátásban dolgozom, futár és „mindenes” figura vagyok. Heti négyszer tizenhárom órát a vállalaté a testem. Kalandos, mozgalmas, izgalmas munka ez, tapasztalatot szerez az ember sok mindenről és kemény kiképzést kap problémamegoldásból. Afféle masterclass...
- Mi a napirended? És ebben a napirendben milyen helyt kap a szellemi munka?
- Felkelek, kávé, cigi, wc, edzés (igyekszem betartani a napirendet, de még nem tökéletes a harmónia. Kicsi meditáció, aztán irány a meló. Kihordom a kaját a vevőknek, kezelem a panaszaikat, képviselem az éttermet, ha valami elfogy, akkor beszerzek, árut veszek át, ilyesmi. Sokat vagyok egyedül az autóban, ott lehet gondolkodni, agyalni, tervezni, vagy gyakorolni, mikor milyen a kedvem. Este haza, kis duma otthon, zenehallgatás, egy filmecske esetleg, alvás, néha szinkronban az utolsó előtti napirendi pontokkal. Ha nem dolgozom, akkor otthoni dolgok elrendezése, házimunka, háztartási feladatok, ház körüli dolgok, olvasás, írás stb. A munkám sok időmet veszi el. A főiskola alatt volt a legtöbb alkotói időm, mert tömeg-közlekedtem és a nyomógombos telefonomba vakon legépeltem az ötleteimet, ha jöttek, hogy aztán könyvtárakban, órákon vagy otthon tökéletesítsem őket. Mióta autót vezetek és okosak a telefonok, azóta ez már nehezebb és nem is úgy működik az agyam, mint akkor.
- Mióta vagy szerkesztője A Hetediknek? Miért vállaltad?
- A kezdetektől. Ferenczfi János megkeresett az ötlettel.
Én lelkes, „gyerünk, csináljuk”-forma voltam, vagyok.
- Miért esett rád a választás?
- Ezt Jánostól kérdezd. Talán azért, mert kellett egy ilyen lelkes figura is a csapatba. Nem vagyok tanult alkotó, soha nem is érdekeltek a versformák, viszont van egy erős „ráérzésem” és nyitott vagyok a modernebb dolgokra, amiket sok szerkesztőtársam zsigerből elutasít és leszaroz.
- Hol helyezkedik el A Hetedik a magyar folyóirat-hierarchiában?
- Valahol biztos...
- Mi az, ami csak A Hetedikre jellemző?
- Talán a sokszínűség. Itt elférnek egymás mellett a vaskalapos irodalmárok, a versszeretők, az érdeklődők és az olyan punkvikingek is, mint én.
- Hogyan tartod a kapcsolatot szerkesztőtársaiddal? Személyes? Napi, heti, telefon, internet? Baráti a viszony?
- Emailen keresztül, megkapom a feladatot, elvégzem, visszaküldöm. Fehér holló-szinten találkozunk személyesen is.
Tudatosan remete-üzemmódban vagyok az alkotó közösség tagja.
Az e-mailes vitákba is nagyon ritkán folyok bele, nem az én asztalom, nem feltétlenül szeretem a véleményemet ütköztetni a kollégákkal. Igazából egyszer írtam egy rovatvezetői cikket, abban mindent elmondtam, minek ismételjem? Szíve joga mindenkinek vérkomolynak, lazának, játékosnak, vaskalaposnak, szűklátókörűnek, acél keménynek, pátoszosnak vagy bármilyennek lenni. És ki vagyok én, hogy ebbe beleszóljak?
- Mit tanultál szerkesztőkollégáidtól?
- Hogy ne foglalkozzak semmivel és senkivel, aki megpróbál hatást gyakorolni rám, csak csináljam és haladjak előre.
xxx

Udvarhelyi András

 Születtem 1944. május 12-én Marosvásárhelyen, akkor még Magyarországon. 1944. szeptemberében menekülni kellett a háború elől magyar migránsként Budapestre. Itt nevelkedtem, itt végzetem tanulmányaimat.  Anyám dr. Fodor Ilona irodalomtörténész, aki meghatározta életemet. tőle tanultam a mindennapi olvasás és írás szükségességét. Kis kerülővel lettem újságíró. Voltam segédmunkás, kocsikísérő, könyvtáros, könyveladó, könyves propagandista. Újságíró diplomát 1981-szereztem, és még ugyanebben az évben az ELTE Bölcsészettudományi Karán történelem-népművelés végzettséget szereztem, 1986-ban magyar szakos diplomát.  Közben, 1977-től főállású újságíróként dolgoztam 2008-ig. Több üzemi és érdekvédelmi lap redakciójában dolgoztam.  Majd a Népszava, a Reform, a Kurír, a Magyar Nemzet, a Zsaru magazin következett. 1992-ben a Szabad Vasutas című érdekvédelmi lap, 1994-96 között a Hírkerek című sajtóterjesztési szaklap, 1996-tól 2006-ig a Postás Dolgozó lap felelős szerkesztője voltam. Ezen tevékenységemet 1997-ben és 2004-ben MSZOSZ díjjal ismerték el. Közben megnősültem. Két fiam van, mindegyik diplomás: egyik Bálint közgazdász diplomát, másik fiam, Dávid történelem tanári diplomát szerzett. 24 lapnak rendszeresen, több mint száznak ritkábban írtam. Több laptól önként megváltam, több laptól kirúgtak mindkét oldal karrieristái. Levleimet segédfogalmazó néven írom alá, mert mióta újságíró vagyok e honban nem volt, nem van sajtószabadság. 42 éves újságírói pályafutásom során több ezer cikket írtam. Hat könyvem jelent meg. Legfontosabb: a Napóleon a karrierista és a hőszerelmes, egy publicisztika kötetem: Nekünk így is jó, egy Csepeli csevegések cikkgyűjtemény és egy esszékötet: Ha szabad így mondanom. Faludy szerelmei, barátai és szerepei. Jelenleg A Hetedikkel együtt most már négy irodalmi lapnak – a Fövenynek, a Magyar Múzsának és a Versmondónak írok rendszeresen esszéket, interjúkat. Legutóbbi kirugatásom, 2008 óta főállású nyugdíjas vagyok: olvasok, írok, sétálgatok, és végre többet gondokodom. Jól vagyok.                   

Tovább a kategóriában: « Szeretnék az értelemre hatni
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned