Távbeszélgetés Nagy Imrével, A Hetedik főszerkesztőjével

   A sors és a koronavírus-járvány miatt sajnos nem állt módunkban személyesen találkozni. Pedig a járvány előtt, amikor az interjú ötlete megszületett, arra számítottam, hogy de jó lesz újra unikum, sör és Nagy Imre társaságában kvaterkázni a Görbe Bögre kávézóban, ahol rendszerint szerdánként összejön A Hetedik Független Irodalmi Folyóirat öt szerkesztője – az alapító, Ferenczfi János és szerkesztő társai, Ferenczfi-Faragó Eszter, Fábián József, Nagy Imre, Szecsődy Péter, és be-beesik egy-egy munkatárs, hogy egymást „élve boncolják”, vagyis írásaikat felolvassák és szemtől-szembe megbírálják.

  Nagy Imre 2016 óta tölti be ezt a nem kis felelősséget, türelmet és sok figyelmes olvasást kívánó főszerkesztői munkát. Vele táv-beszélgettem életéről, A hetedikről és a szerkesztői teendőkről és az ezzel járó felelősségről.  

   Mikor és hol születtél? Kik voltak a szüleid, mit tanultál tőlük.

 Szilveszteri gyerek vagyok, 1967. december 31-én születtem Cegléden. Édesapám már nem él. Édesanyám aktív nyugdíjas. Ahogy manapság megszokott, állandóan dolgozik, nyüzsög. Hála Istennek, lételeme az aktív élet. Csodálom a vitalitását. Sok-sok fiatal megirigyelhetné erejét és tisztánlátását az élet dolgai felől. Nem mellesleg, ami ehhez párosul, a nyitott szellemet, amely engem oly érzékenyen érint, mert meglátásai és affinitása a verbális művészet irányában igazán nem mindennapi. Édesapámnak a mindennapi kreativitást és az egyszerű, kétkezi munka becsületét köszönhetem. Édesanyámnak, minden bizonnyal a művészet szeretetét. Ő tanított meglátni a szépet, meglátni mindenben, például fűben, fában, virágban, minden egyes esendő, múló pillanatban a gyönyörűséget, mely által feltöltődhetek és erőt nyerhetek.

    Hol végezted tanulmányidat? Mihez kezdtél az érettségi után? 

   Általános iskolai tanulmányaimat Ceglédbercelen végeztem, majd a budapesti Vági István Építőipari Szakközépiskola épületgépész szakán érettségiztem, és később a technikusi minősítést is megszereztem. Magas követelményrendszerű, kitűnő iskola volt. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ott tanulhattam. Először a MÁV-nál találtam munkát mint fűtésszerelő, majd végzettségemnek köszönhetően művezető lettem. Innen később „áteveztem” a kereskedelembe. Voltam eladó és boltvezető is két szakkereskedésben. Most raktáros, logisztikus vagyok egy kivitelező cégnél. Igaz, ez szakmai szempontból komoly visszaesés, ám egzisztenciálisan eleddig semmiképpen sem az.
De nem vagyok egyedül ezzel a kérdéssel, hisz köztudott, hogy hazánkban kizárólagosan csak irodalomból megélni nem lehet. Ferenczfi János kommunikációs szakemberként üzletkötő. Felesége, Eszter látszerész, illetve most kapcsolattartó asszisztens egy kommunikációs cégnél. Fábián Józsi geológus-informatikus. Szecsődy Péter nyugdíjas újságíró, aki pedagógusként ment nyugdíjba. Szóval élünk és dolgozunk normálisan, mint mindenki más.

   Minden ember, de egy irodalmár külső élete mellett különösen fontos belső élete, amelyet főleg az olvasmányok alakítanak. Mit jelent neked az olvasás és mit olvas egy főszerkesztő, akinek feladata beválogatni vagy kihagyni az érzékeny szerzők írásait?

   A könyveknek köszönhetek mindent. Mindent, amit jelen életem fontos részének tudhatok. Egyszerre és szakadatlanul olvasni és írni napról napra, hogy értelme legyen annak az életnek, amit kaptam. Ez a lényeg. A többi „csak” külső történés – már ami az egyéni sorsot illeti.
A kevés szabad időmben, ami marad, nemcsak a hobbiból, szórakozásból kell olvasnom, a különböző folyóiratokat tanulmányoznom, hanem főleg magát a folyóiratunkat ától-zéig és a kötelező olvasmányokat, a szerzők kéziratait. Merthogy nekem „hivatalból”, feltétlenül tudnom kell, mi jelenik meg A Hetedikben. Az elmúlt négy és fél évben, ha jól számolom, körülbelül háromezer írást olvastam, ami töredék része a hozzánk beküldött írásoknak, melyek véleményem szerint meghaladják az ötezret is. Ami a magánéleti olvasmányaimat illeti, meg kell vallanom, hogy valójában rendkívül kevésre van időm. Annál mindenképpen kevesebbre, mint amennyit szeretnék és szükséges lenne, de ahhoz mégis többre és sokfélét, hogy itt felsoroljam őket. Ezért inkább arra koncentrálnék, hogy kiket. Ha a kedvenceimet kell említenem, szigorúan csak a klasszikusokra és magyarokra fókuszálva Ady Endrére, Radnóti Miklósra, József Attilára, Nemes Nagy Ágnesre, Füst Milánra, Csáth Gézára és Pilinszky Jánosra hivatkoznék. Pilinszkyt sokszor előveszem, amennyiszer csak időm engedi. Nekem ő példaképem, az alfám és ómegám. Jelenkori, azaz kortárs alkotókat a teljesség igénye nélkül nem szeretnék megnevezni. Félő, hogy még valakit kihagyok, akit nagyon nem szeretnék.

    Mióta írsz és miért?

    Hogy mióta írok, az idők folyamán számomra már lényegét vesztette. Régóta. Hogy mit írok és hogyan, az már fontosabb ügy. Régebben „csak” verseket. Mostanában már a novellaírás is érdekel. Persze csak bízni tudok abban, hogy egyiket sem feleslegesen. Megítélni képtelen vagyok. A „miért” vonatkozásában sosem tudnék a klasszikus és elcsépelt válaszokon túltenni, úgyhogy csak ennyit mondhatok: csak. Csak úgy, írok. És csak addig, amíg felvetődik, azazhogy jelentkezik az indulat, hogy ezt, meg ezt le kell írnom. Minden valószínűség szerint, ha már nem „kell”, majd nem fogok és nem is tudok – még így sem.

   Mesélj erről a még kisgyerekkorát élő folyóiratról. Mi volt kezdet? Kik, és hogyan alapították A Hetedik-et? Mióta és mi különbözteti meg ezt a folyóiratot más hasonló orgánumoktól? 

   - Az ötlet Ferenczfi Jánostól származik. Ő alapította 2016-ban. Pontos dátumhoz kötve hivatalosan 2016. január 26-án alakultunk. János munkatársait - ahogyan engem is -, a szűk baráti és ismeretségi köréből válogatta.  Az akkori, mintegy fél tucat szerkesztői stáb összetétele ugyan némiképpen megváltozott, de a centrum töretlenül egyben maradt, és a teljes létszám mára több mint a duplájára emelkedett. Ez feltétlenül szükségessé vált a gyarapodó feladatok hiteles és maradéktalan ellátásához.
Első netes lapszámunk 2016.január 26-án jelent meg. Ekkor még nem voltak rovataink. A szükséges tagolást, hála Istennek, az időközben egyre emelkedő színvonal tette szükségessé. A Hetedik a többi, hasonló orgánumtól, talán abban különbözik, hogy az alapkoncepción túl, ami elsősorban a tehetséggondozásról, a népszerűsítésről és segítségnyújtásról szól, mi olyan kulturális tevékenységeket is végzünk, amely a kortárs alkotókat nem csak személyesen, de szervezeti egységek szintjén is megszólítja. Időről-időre különböző szintű és formájú kulturális rendezvényeken veszünk részt rendezőként, társszervezőként és vendégként is. Ezekre, a meglátásom szerint igen magas színvonalú alkalmakra alkotóinkat és népes olvasótáborunkat is mindenkor szívesen és örömmel invitáljuk. Ebben talán még nem is különbözünk annyira a többiektől, de hadd említsem itt rögtön kuriózumként azokat az iskolalátogatásokat, ahol oly nagy sikerrel tizenéves diákokat sikerült megszólítanunk. Hadd említsem a vidéki irodalmi körökkel való találkozásainkat, ahol a tiszta szó, az irodalmi nyelv értéke a falat kenyér értékével ér fel. És már elkezdtük kapcsolatainkat kiterjeszteni a határon túlra. Emlékezetes szép napokat töltöttünk Beregszászon, folyóiratunkban nem a világnézet, hanem a minőség a fontos. Mindemellett, kollégáim aktív alkotói és innovatív képességeinek köszönhetően most számos olyan kezdeményezést szeretnénk megvalósítani, amelyek tudomásom szerint hasonló környezetben nem, vagy nem így működnek. Ilyen például a frissen indított A Hetedik Íróműhely, mely igen jól prosperál. Vezetője, Szecsődy Péter, hétről hétre online felületen találkozik az alkotókkal, akik írásaikat megosztva és megvitatva, igen aktív műhelymunkát folytatnak. A többi fejlesztést gyakorlatban szeretnénk bemutatni. Ezekhez még szükséges az alapos és jól átgondolt előkészítés, illetve tesztelés, és majdan a végleges bevezetés is, melyre megfelelő erőforrásokat is kell majd biztosítanunk. Ezek már folyamatban vannak.
 
    Milyen az ismertsége A Hetediknek?

   Ismertségünk az évek folyamán megnőtt, és reményeink szerint ez a növekedés minden szinten és formában kiszélesedik. Gondolok itt a mennyiségi növekedésen túl a minőségire is, és elsősorban a minőségire, mert az elengedhetetlen alapfeltétele az előbbinek.

    Neked mi a szereped a lapszerkesztésben? Érzed-e a felelősség súlyát az írások megítélésében?

    Ahogyan már említettem is, mint tartalomért felelős főszerkesztő feltétlenül szükséges, hogy pontosan tudjam, mikor és mi jelenik meg a lapban. Ennek a felelőssége igen nagy. Ugyanakkor, ami az írások megítélését illeti, én sosem egyedül döntök. Sőt, tulajdonképpen inkább amolyan feladatkövető, rendszerező ítész vagyok, ami azt jelenti, noha elolvasom a kollégáim által elfogadott és megjelenésre ajánlott írásokat, ám a konkrét rovatba sorolásokra csak javaslatot teszek a megelőző bírálatok tükrében, amit a rovatvezetők vagy elfogadnak, vagy nem. Természetesen van vétójogom, de azzal a legritkább esetben kell élnem, mert számtalan megoldás van annak kikerülésére, mint például az átsorolás lehetősége, mely az új Függelék rovatnak köszönhetően igencsak kitágította a mozgásterünket.

   Tévedhetetlen vagy?

    Nem, egyáltalán nem vagyok tévedhetetlen. Számtalan eset volt már, ami felől, ha csak magamnak kellett volna döntenem, bizony óriási hibát követtem volna el. De hála Istennek a rendszer, amelyben dolgozunk, nem engedte, hogy ez megtörténjen. Mi itt, A Hetedikben csapatmunkát végzünk. Mindenkinek megvan a maga gyenge és erős vonala. A struktúra a legtöbb esetben lehetőséget ad arra, hogy a gyengeségek még időben lelepleződjenek és adott helyzetben a területen erősséggel bíró kollégák hathatósan korrigálják a tévedéseket. Mindazonáltal jól tudjuk, hogy a teljes kollektíva, azaz A Hetedik sem tévedhetetlen. Ha tudomásunkra jut a tévedés, képességeink és lehetőségeink szerint, mihamarabb orvosoljuk! Volt rá eset, és minden bizonnyal lesz is. Ezzel a ténnyel mindnyájunknak meg kellett, és meg kell barátkoznia ezután is.

    Mennyire kell felkészültnek lenni egy szerkesztőnek, hogy bíráljon?

   Önmagához képest mindenképpen maximálisan. Amely területeken hiányosságaim vannak, igyekeznem kell mihamarabb pótolni. Segítségkérésre számtalan lehetőségem van. Akár személyes kapcsolatok igénybevételével, kollegiális szinten, vagy akár a világháló által nyújtotta előnyök kiaknázásával. Személyes tapasztalatom ez, mert számos esetben használtam már én is mindkettőt, és sikeresen. A legfontosabb az az alázat a szerző és írása iránt. Az az alázat nem meghunyászkodást jelent, hanem a művészi értékek öntudatosan alázatos tiszteletét, figyelembe véve a szerzők érzékenységét. Ez óvatosságra int és figyelmeztet, hogy mindent nem tudok és nem is tudhatok. De igyekszem korrekt lenni és elsősorban az esztétikai szempontokat figyelembe venni.  S ha ez megvan, úgy gondolom, már elégséges jogosítványt kaptam ahhoz, hogy hozzá merjek nyúlni az alkotáshoz.

   Milyen esztétikai értékek alapján jelentettek meg egy-egy szerzőt? Mi a legfőbb szerkesztői elved?  

 Nem szerzőt, hanem az alkotását értékeljük! Esztétikai értékrendünk alapja az az irodalmi értékrend, amely szerint egy-egy írást hitelesnek és maradandó irodalmi műnek értékelhetünk, azaz szerzőtől, társadalmi címtől és elismertségtől függetlenül.  Mindenkor a kollektíve kialakított érték-, és elvrendszerhez igazodom. A jó írásnak illik megjelenni, a rossznak nem. Mindamellett kirekesztő, rasszista, embertelen politikai- és egyéni ideológiáknak nincs helye ebben a lapban. Ezt honlapunk „Szerkesztési elveink” menüpontjában tételesen is kifejtettük.
  
Udvarhelyi András

 Születtem 1944. május 12-én Marosvásárhelyen, akkor még Magyarországon. 1944. szeptemberében menekülni kellett a háború elől magyar migránsként Budapestre. Itt nevelkedtem, itt végzetem tanulmányaimat.  Anyám dr. Fodor Ilona irodalomtörténész, aki meghatározta életemet. tőle tanultam a mindennapi olvasás és írás szükségességét. Kis kerülővel lettem újságíró. Voltam segédmunkás, kocsikísérő, könyvtáros, könyveladó, könyves propagandista. Újságíró diplomát 1981-szereztem, és még ugyanebben az évben az ELTE Bölcsészettudományi Karán történelem-népművelés végzettséget szereztem, 1986-ban magyar szakos diplomát.  Közben, 1977-től főállású újságíróként dolgoztam 2008-ig. Több üzemi és érdekvédelmi lap redakciójában dolgoztam.  Majd a Népszava, a Reform, a Kurír, a Magyar Nemzet, a Zsaru magazin következett. 1992-ben a Szabad Vasutas című érdekvédelmi lap, 1994-96 között a Hírkerek című sajtóterjesztési szaklap, 1996-tól 2006-ig a Postás Dolgozó lap felelős szerkesztője voltam. Ezen tevékenységemet 1997-ben és 2004-ben MSZOSZ díjjal ismerték el. Közben megnősültem. Két fiam van, mindegyik diplomás: egyik Bálint közgazdász diplomát, másik fiam, Dávid történelem tanári diplomát szerzett. 24 lapnak rendszeresen, több mint száznak ritkábban írtam. Több laptól önként megváltam, több laptól kirúgtak mindkét oldal karrieristái. Levleimet segédfogalmazó néven írom alá, mert mióta újságíró vagyok e honban nem volt, nem van sajtószabadság. 42 éves újságírói pályafutásom során több ezer cikket írtam. Hat könyvem jelent meg. Legfontosabb: a Napóleon a karrierista és a hőszerelmes, egy publicisztika kötetem: Nekünk így is jó, egy Csepeli csevegések cikkgyűjtemény és egy esszékötet: Ha szabad így mondanom. Faludy szerelmei, barátai és szerepei. Jelenleg A Hetedikkel együtt most már négy irodalmi lapnak – a Fövenynek, a Magyar Múzsának és a Versmondónak írok rendszeresen esszéket, interjúkat. Legutóbbi kirugatásom, 2008 óta főállású nyugdíjas vagyok: olvasok, írok, sétálgatok, és végre többet gondokodom. Jól vagyok.                   

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned