Nem adom fel
Haász Irén
 
Én voltam a hetedik gyerek 
   Fél nyolc körül frissen ébredtem. Hál’ istennek tudtam éjjel aludni, Sajnos rossz alvó vagyok, éjjeli bagoly. Általában ilyenkor ébredek, mióta nyugdíjas lettem, arany életünk van ilyen szempontból. Nem figyeltem, melyik lábammal kelek. Nem vagyok babonás. Nem reggelizem már évtizedek óta, pedig férjemnek is, nekem is a villásreggeli álmaink netovábbja: hófehér abroszon csudaszép készlet, kontinentális reggeli, friss kiflikkel, tejjel – mézzel. Furcsa, mégsem reggelizem, pedig megtehetnénk. A korai ebéd miatt van ez. Aztán zuhany, fogmosás, öltözködés. Szóval felébredtem, és Márai Panaszkönyvére pillantottam, amit este olvasgattam elalvás előtt. Dőzsöltem kicsit. Tovább olvastam, mert mostanában nagyon úriasszony vagyok. A koronavírus miatt hozzák az ebédet, bevásárolnak nekünk. Ilyen jó dolgom sem volt még. De azért szívesen tologatnám a bevásárló kocsit, inkább a bevásárlás, mint a koronavírus. Utána rendet raktam. Normál esetben ekkor következne a napi teendők ellátása és a főzés. Szeretek főzni, tudok is. Nevelőszüleim nem vittek kóser konyhát, bár minden fázisra megvoltak a külön eszközök, tejeslábost nem kevertünk azzal, amiben a hús főtt, külön kés volt mindenre. Nevelőanyám remek háziasszony volt, mindenre megtanított. Nekem még Horváth Ilona szakácskönyve a mérvadó, biztos pont, ha fel kell frissíteni a memóriámat.
Irén, a hetedik
   Mindezt Haász Irén, A Hetedik egyik szerkesztője meséli, mikor azt kérdezem, hogyan tölti egy napját, hiszen igaz, elmeséled egy napod, megmondom, ki vagy. Haász Irén 1954-ben született, Budapesten. A szülei egyszerű emberek voltak, apja zománcgyárban belélegzett mérges gőzök miatt, igen fiatalon halt meg, utána édesanyja egyedül nevelte hét kisebb-nagyobb gyermekét. Irén volt a hetedik. Három éves korától nevelőszülőknél nevelkedett. Végtelenül rendes, idős zsidó házaspár fogadta be, akik hétvégi telekkel rendelkeztek a házunkkal szemben. Azt mondja Irén: „Örök hálával tartozom nekik”. Szép gyerekkort biztosítottak fogadott lányuknak. Nevelőapja nagytudású ügyvédember volt, szerény nyugdíjjal. Nevelőanyja háztartásbeli varázsló, aki összeügyeskedte a megélhetéshez valókat, másrészt az első házasságából született három gyereke közül a legidősebb havi apanázsban részesítette.  Ő nemzetközi jogász volt Belgiumban, az ő története is regénybe illő.
   Szeretek vásárolni, de a műtéteim óta a nehezebbeket, mint az ásványvíz, az üdítő, a tej, már megrendelem. Van nálunk egy jó kis cég, ahol telefonálás után, fél óra múlva már hozzák is, amit kértem, és az árak sem vágnak földhöz. Férjem nehezen jár fájós lába miatt, ezért a hivatalos és az autóval kapcsolatos dolgok rám maradnak mindig, ha nincs járvány, ezeket is délelőtt szoktam intézni.
   Haász Irén az életfogytig tanulók és önművelők közé tartozik. Négy-öt szakmát szerzett és nyelvekkel is kacérkodott. Közgazdasági végzettséggel több szakmában és munkakörben próbálkozott, több-kevesebb sikerrel. Volt vállalkozó – kötős, manager - és alkalmazott - anyaggazda, valutapénztáros, üzletkötő, kereskedő - vezető és beosztott, eltartó és eltartott. Letette az ECDL számítógép felhasználói vizsgát is. Válása után, évekig három gyermek nevelése nyomta a vállát. Második férje, a Medicor egyik volt vezetője. 2008-ban súlyos betegséget diagnosztizáltak nála. Minden rosszban van valami jó.   Kezelés alatt írta első regényét figyelemelterelés ürügyén. Tavaly kiújult a betegsége, sok időt és kedvet elszippantott tőle.  Ifjúkori veresei elkallódtak már az idők folyamán, aztán a kényszer miatt, valamiből meg kellett élni, az élet más területeivel volt kénytelen foglalkozni, de unokája születése óta ismét ír, azt állítja, immár szigorúbban őrzi rapszodikusan születő szerzeményeit. 
   A nyugdíjas állapot megengedő,
nem szabályoz szigorú napirenddel, az évek során amúgy is kialakulnak szinte önmaguktól a dolgok, intézni valók értékrendje, ehhez tartom magam, meg ahhoz a régi aranyszabályhoz, hogy először a munka, aztán a szórakozás. Most, az önkéntes karantén körülményei között pedig sokkal kevesebb tennivalóm akad. Nem merünk kimenni, mindketten hatvan felettiek vagyunk, nyavalyánk is van elég, nem vesszük félvállról a vírusveszélyt. Egy ideje rebesgették, hogy világjárvány várható, de hát az ember soha nincs eléggé felkészülve erre. Még azok sem, akik tartós betegségekkel küszködnek. Tehát miután elvégeztem a kevés házimunkát, beszélgettünk férjemmel, tervezgettünk a járvány utánra. Férjem nagyon szeret beszélgetni, mindenről van véleménye, sokoldalú, bonyolult ember. Sok minden látott életében. Előbbre tervezni. Sajnos úgy néz ki, a Húsvét is elmarad idén, legalábbis a család nem tud összejönni. Nagyon fájóan érint a dolog, mert kisebbik lányom külföldön él, biztos, hogy Luxembourg sem nyitja meg a határokat, nem tudnak hazajönni, pedig tervezték. A repülők is földön maradnak. Csak emaileket küldözgethetünk. Másik lányom és fiam is más – más városokban lakik, így hát a családi életet telefonon bonyolíthatjuk.
 Délben meghozták az ebédet. Májgaluska leves, nekem vadas csirkemell csőtésztával, neki kelkáposzta főzelék vagdalttal. Kettőből lehet választani. Jól főznek, egyik kedvencem épp a vadas. Neki mindegy, csak pörkölt vagy rántotthús legyen. És főzelék. Szeretünk enni, meg is látszik rajtunk! Az vagyok, amit eszem – ezzel a szlogennel egyetértek, de már nincs mindig erőm be is tartani.
Azok vagyunk, amit elolvasunk
   Kevesen gondolnak arra, hogy azok is vagyunk, amit elolvasunk. Irén számára az olvasás létszükséglet. Aludni sem bír, ha nem olvasott. Van vagy ezer könyve, pedig a fele elkallódott, elvitték, elajándékozta. Négy éves kora óta olvas, sokat és rendszeresen, mégis rendszertelenül. Előbb olvasta az Új Időket, mint a Dörmögő Dömötört. A verset, a prózát egyaránt szereti.  Egyetért A. Turi Zsuzsával, aki Facebook oldala mottójának azt választotta:
   Olvass előbb, hogy írni tudjál!
   Hasonlót tanácsolt Márai Sándor is, Irén egyik kedvenc írója: Az írónak többet kell olvasni, mint írni.   Szinte következik ebből, hogy sok kedvenc szerzője van. Illetve, nem igazán kedvenc szerzők, inkább könyvek. Mert megfér nála Krúdytól Mikszáthon át Vámos Miklósig, Szabó Magdáig rengeteg szerző. Szereti Merle-t, Faulknert, Thornton Wildert, Kierkegaardot. Rajong Margaret Atwood, Tony Parsons, Nick Hornby műveiért. Kikapcsolja és megnevetteti Efraim Kishont, Durrell, Karinthy, Sophie Kinsella… Vannak örök kedvencei. A Malevill bármilyen komor témájú is, mindig erőt ad neki, érdekes módon. Verne Rejtelmes szigete újra és újra körömrágásra készteti. Fekete István bármelyik könyve az abszolút megnyugvást adja. Furcsa, kedvencei között ott található Bogomolov Negyvennégy augusztusában. És persze nem maradhatnak el a fantasztikus Gerald Durrell könyvei. Aztán szereti olvasni Haseket, Hrabalt vagy a Nobel díjas Doris Lessinget, Ulickaját. Nem érdemes tovább sorolni, látszik, hogy mindenevő.
   Ebéd után mindig elmosogatom az edényt, mert utálom a mosatlan szagát. A tányérokat, evőeszközt be a mosogatógépbe. Férjem ilyenkor bekapcsolja a tévét a nappaliban. Aztán nekem is eljön a szórakozás ideje. Vagy felmegyek a hálóba olvasni, ahol egy kényelmes, öblös karosszékem van, vagy a számítógép elé ülök, átnézem a postát, facebookot, és az irodalmi oldalakat, ahol tag vagyok.
  Haász Irénnek 2010-ben, a Hajnal kikötői című antológiában jelent meg válogatás a gyermekverseiből, s az Accordia kiadó vezetője, Balázs Tibor további működésre buzdította. - Sajnos ő már nem él. Ha élne, biztos lenne nyomtatott könyvem – mondja szomorúan Irén, aki aktív irodalmi életet él. Tagja több kulturális klubnak és portálnak – Alak’Art, Börzsönyi Helikon, Napvilág, Napkorong, FullExtra, Literatúra, Héttorony… – szerkeszt két online folyóiratot – A Hetediket, a Magyar Parnasszust, Az élő magyar líra csarnokát, szerepel rengeteg antológiában, munkásságát néhány értékes díjjal ismerték el. A Gödöllői Irodalmi-Díjat kétszer, az Aquincumi Költőverseny különdíját, a Batsányi-Cserhát Művészkör több díjával. Negyedik éve Az isaszegi Alkotók, költők, Írók Klubja, AKIK vezetője. Szerkeszti az AKÍK honlapját és FB oldalát a sajátja mellett és szervezi a programjaikat, irodalmi estjeiket, találkozóikat. Jelen van több portálon is, az Alak’Art szívügye, és FullExtrán, a Literatúrán, Napvilágon, Napkorongon, Héttornyon is. Tizedik könyvét, azt mondja, írogatja, lustán. E-könyvei között novelláskötetek, versek, műfordítások, gyermekversek szerepelnek, mind letölthető az OSZK MEK oldaláról. Nem kereste és nem keresi a nyomtatott kiadási lehetőségeket, előbb várta, hogy felfedezzék, aztán rájött, hogy túlságosan sokan vagyunk, mi tollforgatók. Azt tartja: koros már ehhez. De nem adja fel, mint annyi mást sem.
   Télen sokat olvasok, nyáron sok időt töltök a kertben, azaz tavasztól őszig. Szeretek kertészkedni, virágot ültetni, bokrokat, sövényeket metszek, gereblyézek. Nem nagy a kert, nekem éppen elég. Régebben paradicsomot, és egyebet is termesztettem, de már a kezem nem bírja a rendszeres kapálást. Pedig utolérhetetlen a saját sárga paradicsom íze bokorról szakasztva, egyszerűen felséges! Most gyönyörű idő volt, ki lehetett menni a kertbe, csak az utcára nem. Tegnap hát kicsit kapáltam, gereblyéztem az elszáradt, tavalyi virágszárakat. Aztán bejöttem a házba és a „Briliáns barátnőm”-et olvastam, Elena Ferrante olasz írónő, Nápolyi regények című négykötetes alkotását. Előtte Spiró György Válogatott esszéit. Jaj, de élveztem őket! Ha végeztem háztartással, ügyintézésekkel, és nincs valami programom, akkor minden délután olvasok, vagy ha ihlet jön, írok. Kivétel minden hónap első péntekje, akkor jön össze az isaszegi AKÍK a helyi könyvtárban. Ott nekem helyem van, ki nem hagynám. Most sajnos kimarad majd néhány alkalom a vírus miatt, de mivel mindannyian írunk, ki prózát, ki verset, vagy mindkettőt, azért az interneten levelezünk. Készülünk harmadik antológiánk anyagát összehozni. Jó kis klub, segítjük egymást, tartjuk a kapcsolatot más író közösségekkel, pl. a gödöllői IRKÁ-val, a turai művészkörrel, irodalmi esteket tartunk, pályázunk és pályáztatunk. Vannak támogatóink, tiszteletbeli tagjaink, a Hetedikből is. Olvasás után neteztem két órát. Benéztem az Élő magyar líra csarnokába, itt is szerkesztő vagyok, hosszú évek óta, akárcsak az A Hetedik-ben a kezdéstől. Nem vagyok túl szigorú, a beküldött műveket empátiával olvasom, és tisztelettel. Tudom, mennyi küszködéssel jár egy írás megteremtése, szerkesztése, kidolgozása, jóra formálása. Sajnos nem sikerül mindenkinek. Azt hiszem, van szemem, érzékem a kiérlelt, átgondolt, jól megformált művek megtalálására. Kortól függetlenül támogatom a szerzőket legalább a forrásba bekerülni. Mivel a bírálat anonim, teljes mértékben pártatlan vagyok. De eltekinteni a magyartalanságoktól, kacska, gyenge rímektől, ritmustól, mondanivalótlanságtól nem tudok.
   Igaz, a véleményem csak egy a háromból, de a többi szerkesztő figyelembe veszi. Az írás az olvasás után a legfontosabb. Ehhez csend és elmélyülés kell. Azt látom, éjjel lennék a legtermékenyebb, számtalanszor eszembe ötlik, vagy olvasáskor megtetszik egy szó, egy mondattöredék, és máris jön pár sor vers. Ha nem írom le, reggelre elszáll, mintha soha nem lett volna. Jaj, hányszor előfordult már…!De tegnap este született egy vers, el is küldtem a főszerkesztőnek. A címe: Uram, ha megítélsz. Nem írok mindennap. Sőt, vannak üresjáratok, több hónapos kimaradások. Legutóbbi két évben szinte csak prózát írtam. Tenni valóm van elég, megengedem magamnak, hogy csak akkor írjak, ha tényleg írnom kell. Ne legyen kényszer, kötelesség. Minden este tévézek két-három órát, nem többet. A hírek után leginkább dokumentumfilmeket szoktam nézni, mindketten szeretjük, a gyerekeim, unokám már külön élnek, csak a magunk ízlése befolyásol. Mindenevő vagyok ebben is, a világ annyi érdekességet kínál, hogy utazni sem kell feltétlenül, fantasztikus természetfilmek láthatók, és egy szakmát is megtanulhatok akár otthon ülve. Nem mondom, hogy ezt kell tenni, de a lehetőség adott. Nemigen nézünk sorozatot, csak ritkán, pl. az alaszkaiakról elég sok és érdekes, változatos filmet adnak. Tegnap este játékfilmet választottunk, Wes Craven Éjszakai  járat-át.
   Gyors vacsoraként pár szendvicset, rántottát, valami könnyűt szoktam enni, most is ezt ettem, azután irány az ágy, az olvasás. Nem gondolkodom ilyenkor, keresztrejtvényt sem fejtek, amit szeretek egyébként, jó nehezeket - mert ha elkezd pörögni az agyam, biztos, hogy nem lesz alvás, márpedig akkor másnap plötty vagyok. Gondolkodni ott az egész nap. Végül is, elégedett vagyok. Már túlestem több számvetésen, volt alkalmam végig gondolni, mit tettem jól vagy rosszul az életben, a lábadozások, kezelések hosszú ideje alatt megtettem. Büszke vagyok a gyermekeimre, unokámra, és örülök, hogy pár év alatt – legyen tíz – számos antológia részese lettem, összehoztam egy regényt, három novelláskötetet, öt verseskötetet, amik, ha nincsenek is kiadva, mert nem kerestem a lehetőségét, a Magyar Elektronikus Könyvtárban megtalálhatók.
   Irént talán az tarja életben, amit József Attila úgy fogalmazott: A működésben a nyugalom. Ez a titka, ami most már nem titok, mert elárulom: Azt vallja: Életem nagy adománya, hogy nem unatkoztam és nem unatkozom soha.
   És most végül olvassák el Haász Irén egy szép versét, ami éppen ezen írás végére illik:

Uram, ha megítélsz

Visszadobtam az aranyhalat,
s ő rám tátogott: Miért?
Három kívánság kemény falat,
a telhetetlen hoppon marad,
hát ne tarts rá igényt.
 
A parton fürge eső szaladt,
a tavasz mindent ígért:
Visszadobtam az aranyhalat,
mert elfogadtam önmagamat,
s amit a sors kimért.
 
Még élnek bennem haragszavak,
s elfog a páni félsz.
Visszadobtam az aranyhalat?
Magamnak húztam magas falat…
Uram, ha megítélsz,

a mindennapit, nekem azt add,
ne vágyat másikért,
Hogy körbe üljük majd az asztalt,
akit a hite megvigasztalt,
s az angyal elkísért.
                                                        xxx
 
 
 
Utoljára frissítve:2020. május 09., szombat 20:59
Udvarhelyi András

 Születtem 1944. május 12-én Marosvásárhelyen, akkor még Magyarországon. 1944. szeptemberében menekülni kellett a háború elől magyar migránsként Budapestre. Itt nevelkedtem, itt végzetem tanulmányaimat.  Anyám dr. Fodor Ilona irodalomtörténész, aki meghatározta életemet. tőle tanultam a mindennapi olvasás és írás szükségességét. Kis kerülővel lettem újságíró. Voltam segédmunkás, kocsikísérő, könyvtáros, könyveladó, könyves propagandista. Újságíró diplomát 1981-szereztem, és még ugyanebben az évben az ELTE Bölcsészettudományi Karán történelem-népművelés végzettséget szereztem, 1986-ban magyar szakos diplomát.  Közben, 1977-től főállású újságíróként dolgoztam 2008-ig. Több üzemi és érdekvédelmi lap redakciójában dolgoztam.  Majd a Népszava, a Reform, a Kurír, a Magyar Nemzet, a Zsaru magazin következett. 1992-ben a Szabad Vasutas című érdekvédelmi lap, 1994-96 között a Hírkerek című sajtóterjesztési szaklap, 1996-tól 2006-ig a Postás Dolgozó lap felelős szerkesztője voltam. Ezen tevékenységemet 1997-ben és 2004-ben MSZOSZ díjjal ismerték el. Közben megnősültem. Két fiam van, mindegyik diplomás: egyik Bálint közgazdász diplomát, másik fiam, Dávid történelem tanári diplomát szerzett. 24 lapnak rendszeresen, több mint száznak ritkábban írtam. Több laptól önként megváltam, több laptól kirúgtak mindkét oldal karrieristái. Levleimet segédfogalmazó néven írom alá, mert mióta újságíró vagyok e honban nem volt, nem van sajtószabadság. 42 éves újságírói pályafutásom során több ezer cikket írtam. Hat könyvem jelent meg. Legfontosabb: a Napóleon a karrierista és a hőszerelmes, egy publicisztika kötetem: Nekünk így is jó, egy Csepeli csevegések cikkgyűjtemény és egy esszékötet: Ha szabad így mondanom. Faludy szerelmei, barátai és szerepei. Jelenleg A Hetedikkel együtt most már négy irodalmi lapnak – a Fövenynek, a Magyar Múzsának és a Versmondónak írok rendszeresen esszéket, interjúkat. Legutóbbi kirugatásom, 2008 óta főállású nyugdíjas vagyok: olvasok, írok, sétálgatok, és végre többet gondokodom. Jól vagyok.                   

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned