A bajnokot nagyon meg kell verni!
 
Beszélgetés Ferenczfi Jánossal A Hetedik alapítójával
 
   Ferenczfi Jánoshoz, A Hetedik, online irodalmi folyóirat alapítójához igyekszem. Már az invitálás helyszíne, a génius loci, a hely szelleme is utal arra, hogy beszélgetőpartnerem „csak egyszerű, bérből és fizetésből élő polgár”. Most éppen kereskedő és sofőr, nem mellékesen költő és szerkesztő, aki nem engedheti meg magának, hogy a Hiltonban, vagy a New York Kávéházban,  kiskeresetű emberek számára megfizethetetlen helyen fogadjon, hanem egy VIII. kerületi kis presszóban, a Görbe Bögrében, amelynek már neve is szellemes, nyelvtörő szójáték, hívogató. Sárga bögre, görbe bögre… Ide úgynevezett kisemberek, vékonypénzű, főleg fiatalok járnak. Kellemes zsongás tölti be az aprócska helyiséget, most éppen zsúfolásig megtelt, pedig szerda, egyszerű hétköznap van. Egyébként ez a szerkesztőségi nap is. Itt jön össze a négy szerkesztő, hogy megbeszéljék a folyóirat aktuális ügyeit és őszintén és udvariasan kivesézzék egymás írásait. Délután öt óra. Ferenczfi János pontos, már ott vár kis asztalánál, előtte üdítő. Beszélgetésünk is üdítőnek ígérkezik, önmagáról, életről, irodalomról, A Hetedik eddigi négy évéről beszélgetünk. Majd meglátják, hogy Ferenczfi János gondolkodása közelebb van az úgynevezett kisemberekéhez, mint a bérért csak dumáló hatalmasokhoz. 

   1967-ben születtem. Vásárosnaményban, a mai ukrán, volt szovjet határ közelében. Egy Mátyus nevű kisközségben nőttem föl. A Debreceni Református Kollégiumba jártam gimnáziumba. Ott érettségiztem. Három félévet végeztem teológián, habár a művelődésszervezés érdekelt, de nem lettem sem ez, sem az. Kommunikációs tanulmányokat folytattam, ilyen végzettséget szereztem. Szakdolgozatot kellett írni s védeni is a végén. Ugyan OKJ-s, felsőfokú képzettség, de ma már nem minősül felsőfokú végzettségnek. Ha hivatalos magyar oktatási besorolást vesszük, van egy darab érettségim, meg néhány szakmám.
  És autodidakta vagy, gondolom. Egy szerkesztő nem úszhatja meg folyamatos olvasás, azaz tanulás nélkül.
   Sajnos nem olvasok annyit, amennyit kellene, mert két munkahelyem van. Most kezdtem újra kereskedelemmel foglalkozni. Irodaellátó vállalatnál dolgozom, cégeknek kínálok mindent, ami kell, fénymásoló papírtól kezdve a kávésbögréig, meg a kávéig. Hétvégenként egy sofőrszolgálatban is dolgozom.

   Nem nehéz kikövetkeztetni, hogy kevés időd jut a szerkesztésre és a kéziratok olvasására, no meg csak úgy, kedvtelésből olvasni.
   Általában hétfőtől péntekig nappali munkát végzek. Reggel nyolctól délután félhatig. Péntek-szombat éjjel kimegyek sofőrködni este nyolctól reggel ötig. Valami keveset alszom és a maradék időben foglalkozom A Hetedikkel, a kéziratokkal, a lapszervezéssel. A folyóirat szervezése az elsődleges, hiszen ez önként vállalt feladat. Lényegében kitölti a szabadidőmet. Most például januárban nagyon sok feladat halmozódott fel, és így le vagyok maradva több elintézendővel, de remélem, hamarosan bepótolom.

   A saját öröm, a saját szórakozás másodlagos?
   Nekem A Hetedik a szórakozásom, hobbim, az igazi hivatásom. Elsősorban azt olvasom, amit feltétlenül szükséges. Most például beiratkoztam Petőcz András írókurzusára, amiről éppen te írtál A Hetedikben.
   53 évesen beülsz a padba?
  Nem árt. Ott palléroztatom magam. Van mit tanulnom. Ha bírálom szerzőink írásait, nekem is tudnom kell. Ehhez kellett feleségem, Ferenczfi-Faragó Eszter bíztatása, aki a folyóirat szerkesztőinek egyike.
   Nem vagy szomorú, hogy az élet olyan helyzetbe hozott, hogy főállásban nem csak irodalommal foglalkozol?
    Nagyon jó lenne csak irodalommal foglalkozni, hivatásszerűen. De a mai viszonyok mellett, ha én valahol, szerkesztőségben, kiadóban állásban lennék, akkor olyan elvárásokat támasztanának velem szemben, amit nem vállalhatok.

   Nem akarsz megalkudni, kiszolgáltatott lenni?
   Nem. Ahhoz én már túl öreg vagyok. És olyan munkatársakkal szerkesztjük A Hetediket, akik nem akarnak megalkudni.

   Hogy is írta József Attila, A Hetedik költője? „Én nem fogom be pörös számat, a tudásnak teszek panaszt”.  Tudom, hogy alapítója vagy A Hetediknek. Mikor alapítottátok, milyen céllal?
   Azért vagyok én az alapító, mert az én ötletem volt. És én nyüstöltem barátaimat, szorgalmaztam a lapalapítását. Azért gondoltam, hogy kell egy valóban független irodalmi folyóirat, mert azt láttam, hogy akár az úgynevezett hivatalos irodalomban, akár az facebookon, öntevékeny közösségekben belterjesség uralkodik. Az, hogy hivatalosan támogatott folyóirathoz kerülj, nem kell feltétlenül, hogy színvonalas irodalomi munkásságod legyen, nem árt, de nem is feltétel. Elég a lojalitás, a szolgalelkűség. Az kell, hogy kapcsolati hálód legyen. Ha csúnyán akarok fogalmazni, akkor az a feltétel, kivel fekszel le, kivel rúgsz be, kivel barátkozol, és bekerülsz. Azt gondoltam, hiányzik a magyar irodalmi palettáról egy olyan mindentől független orgánum, amely valóban hitelesít. Főleg azokat hitelesíti, akiket a hivatalos orgánumokból kiszorítottak, nem létezőnek nyilvánítottak.

   Tehát A Hetedik a kiszorítottak folyóirata?
   Azoké is. Ide mindenki írhat, csak a minőség számít.

   És ha már itt tartunk, mit nevezel hivatalosnak?
    A hivatalos, a hatalom által támogatott. Mostanában, hogy a hatalom át akarja írni a kánont, divatos mostanság ez a kifejezés. Ez egy nesze semmi fogd meg jól fogalom. Mert mi az, hogy irodalmi kánon? Ezt nagyon nehéz körvonalazni. Leginkább az irodalmi életnek azt részét értjük rajta, amit a mindenkori politikai hatalom létezőként kezel. Ez a hivatalos. Amit a hatalom magáénak tekint, és ennek jegyében finanszíroz. Nyilván nemcsak egzisztenciális előnyökkel jár odatartozni. Ára van annak, ha odatartozik valaki. Mi nem akartunk és nem is tartozunk egy irodalmi szekértáborhoz sem.

   Akkor sem, ha minden szekértábor gyanúsnak tart? És kirekeszt?
  Akkor sem.  Ugyanis nem az határozza meg egy alkotó értékét, színvonalát, hogy melyik szekértáborba tartozik, hanem, hogy valódi értéket hoz-e létre.         
 
    Mi a véleményed az új tantervről?
    A hatalom az élet minden területén szolgáit juttattja előnyökhöz, pedig szolgálnia kellene polgárait, nem elvenni tőlük, manipulálni, nem rákényszeríteni ideológiáját, nem uralkodnia rajtuk. A szabadsághoz oda kell tennünk a szolidaritást, azt, hogy a társadalmi nagy közösség nyújtson védőhálót az elesetteknek.  A mindenkori hatalomnak ez lenne a feladata.
   Egy egészséges társadalmat kellene építenie.
A magyar társadalom süllyed. Elszegényedünk anyagilag, kulturálisan, morálisan is.  
   
    És ezt a süllyedést A Hetedik meg tudja állítani?
   Nem, de legalább lassíthatja. Nem véletlenül adtuk folyóiratunknak ezt a címet. Ez kötelez. Azt írta József Attila: A Hetedik te magad légy. Csak úgy lehetünk hetedikesek, ha arra törekszünk, hogy magas színvonalat produkáljunk. Ezért szigorú szűrőn mennek át az írások. Még akkor is, ha időnként a szerzők megsértődnek. Csak a vitathatatlan színvonal hitelesít minket is, a szerzőt is. Így szerezhetjük meg az elismerést a szerzőinknek ott, ahol a létezésükről sem akarnak tudni. Olyan ez, mint a profi boksz, csak az eredmény számít. A bajnokot nagyon meg kell verni…
                                            
Utoljára frissítve:2020. március 07., szombat 14:23
Udvarhelyi András

 Születtem 1944. május 12-én Marosvásárhelyen, akkor még Magyarországon. 1944. szeptemberében menekülni kellett a háború elől magyar migránsként Budapestre. Itt nevelkedtem, itt végzetem tanulmányaimat.  Anyám dr. Fodor Ilona irodalomtörténész, aki meghatározta életemet. tőle tanultam a mindennapi olvasás és írás szükségességét. Kis kerülővel lettem újságíró. Voltam segédmunkás, kocsikísérő, könyvtáros, könyveladó, könyves propagandista. Újságíró diplomát 1981-szereztem, és még ugyanebben az évben az ELTE Bölcsészettudományi Karán történelem-népművelés végzettséget szereztem, 1986-ban magyar szakos diplomát.  Közben, 1977-től főállású újságíróként dolgoztam 2008-ig. Több üzemi és érdekvédelmi lap redakciójában dolgoztam.  Majd a Népszava, a Reform, a Kurír, a Magyar Nemzet, a Zsaru magazin következett. 1992-ben a Szabad Vasutas című érdekvédelmi lap, 1994-96 között a Hírkerek című sajtóterjesztési szaklap, 1996-tól 2006-ig a Postás Dolgozó lap felelős szerkesztője voltam. Ezen tevékenységemet 1997-ben és 2004-ben MSZOSZ díjjal ismerték el. Közben megnősültem. Két fiam van, mindegyik diplomás: egyik Bálint közgazdász diplomát, másik fiam, Dávid történelem tanári diplomát szerzett. 24 lapnak rendszeresen, több mint száznak ritkábban írtam. Több laptól önként megváltam, több laptól kirúgtak mindkét oldal karrieristái. Levleimet segédfogalmazó néven írom alá, mert mióta újságíró vagyok e honban nem volt, nem van sajtószabadság. 42 éves újságírói pályafutásom során több ezer cikket írtam. Hat könyvem jelent meg. Legfontosabb: a Napóleon a karrierista és a hőszerelmes, egy publicisztika kötetem: Nekünk így is jó, egy Csepeli csevegések cikkgyűjtemény és egy esszékötet: Ha szabad így mondanom. Faludy szerelmei, barátai és szerepei. Jelenleg A Hetedikkel együtt most már négy irodalmi lapnak – a Fövenynek, a Magyar Múzsának és a Versmondónak írok rendszeresen esszéket, interjúkat. Legutóbbi kirugatásom, 2008 óta főállású nyugdíjas vagyok: olvasok, írok, sétálgatok, és végre többet gondokodom. Jól vagyok.                   

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned