Claire Kenneth: Éjszaka Kairóban

 

Claire Kenneth: Éjszaka Kairóban – avagy egy rossz író valódi sikere. Avagy hogyan kell „csinálni” egy írót és egy bulvárlapot?

Ajánlás: A régi szép és csúnya időkre emlékezve, ajánlom ezt az írásomat, írásukat Kende Sándor barátomnak.

Most elmesélem csak önöknek, kedves olvasóim, csak most, csak gyorsan, csak akciósan, hogy mi a siker titka és milyen kulisszatitkai vannak a bulvárlapkészítés csíziójának. A történetet azért is érdemes elolvasni, mert vannak irodalomtörténeti és sajtótörténeti, sikertörténeti tanulságai. A titok pedig az, hogy hazudj minél pofátlanabbul, annál nagyobb lesz a sikered. 1992-ben az éledező majdnem sajtószabadság időszakában Kurír című bulvárlap munkatársa voltam. Kollégáimmal együtt szinte lubickoltunk néhány évig az ajándékba kapott ahhoz képest szólás- és majdnem-sajtó-szabadságban, az időnkénti szabadosságban, mindaddig, amíg a mindenkori hatalom urai és hölgyei rá nem jöttek, hogy nincs központi hatalom, amely megakadályozza őket az újságírók megregulázásában, korrumpálásában vagy megfélemlítésében és visszaállt a régihez hasonló cenzúra és öncenzúra. A politikusok, a közszolgák és a gazdaságot irányítók arra kényszerítették és kényszerítik az újságírókat, hogy kiszolgálják őket, ne merjék őket kritizálni. Mert csak hódolat illeti meg őket, nem bírálat. És az újdondászok, meg akarván élni, lelkesen vagy cinikusan teljesítették, teljesítik kívánságaikat. A sajtószabadság hiánya miatt nevezem segédfogalmazónak. De az 1989-94 közötti időszakban reménykedtem, azt hittem újségíró vagyok. Hogy demokrácia köszönt le ránk, szabadon élhetünk, szabadon írhatunk. El kell ismerjem, ez az időszak volt minden hibájával együtt a magyar sajtó megújulásának ideje, a reménykedés legszabadabb korszaka, újságírói életem egyik legszorgalmasabb, legtanulságosabb és legtermékenyebb időszaka, amikor szinte csak önmagunk ízlése, akarata, no meg a napi politikai csatározások szabták meg a korlátokat, miről, kiről, milyen stílusban és mit írunk, kivel készítünk interjút, elmarasztaljunk vagy dicsérjünk. Magam én, sokáig - ma már belátom - fiatal újdondász-betegségben szenvedtem, rettenetesen fontosnak tartottam magam, azt gondoltam, befolyásolhatom a politikai és a kulturális életet. Nos a történet erről, erről is szól. Az alább közölt írás első része Kende Sándorral történt beszélgetéseken alapul, amelyek megjelentek a Kurírban rövidített formában, másrészt A sorsom a könyv című kötetének a sikerről szóló fejezetén, aminek nagy részét átvettem és interjú formába öntöttem. Remélem, ezt az átvételt és a belőle készült képzelt interjút megbocsátja Sándor barátom és egyetértene, mert ez látlelet úgynevezett demokráciánkról, pontosabban, democskráciánról és a sajtómunkások mostani kiszolgáltatottságáról. Is.
Büszke vagyok rá, hogy egy olyan kiváló embernek a barátja lehettem, mint az egyik lekiválóbb magyar könyves, Kende Sándor író, akivel valamikor 1972 és 77 között, az „Olvasó Nép” mozgalom idején Művelt Nép Könyvterjesztő Vállalat munkatársai voltunk. Ő a dél-magyaroroszági könyvesboltok instruktora én pedig propagandistaként és cég belső lapjának, a Könyvjelző munkatársaként igyekeztem segíteni a vidéki magyar könyvterjesztés ügyét, az Olvasó Népet, amelynek akkor is csak kis része olvasott. Amikor elhagytam a céget, barátságunk megmaradt, időnként zamatos Egri Bikavér társaságában kvaterkáztunk. Egy alkalommal, úgy a második üveg megivása után, azt kérdezte: Te András, tudod-e, mi a siker titka?
- Nem tudom, csak azt, amit a sikeres és jó író, Márai Sándor mondott erről: A siker félreértések forrása.
- Ó, igen, a siker! – vette át a szót Kende Sándor – Ha volna valaki, aki megtudná fejteni, mi a titka, annak sokat adnék. Ezt a kérdést minden valamire való alkotó feltette, felteszi magának. Hogyan születik a siker? Mitől lesz egy ember, egy könyv, egy vers népszerű? Miféle általános hiányt pótol? Milyen megnevezhetetlen éhséget elégít ki, titkolt vágyakat? Egyáltalán, miért pont az a sikeres, az az egy? Miért éppen ő? Miért éppen az ő könyve? Van-e recept arra, hogyan kell egy sikeres könyvet megírni? És ha megjelent, mitől lett népszerű? Siker nemcsak irodalmi, művészeti kérdés, a siker titkáról könyvek százai jelentek meg, mégis kevés a sikeres ember. Ez a titok hétköznapi. Mert a szép, ugye szép, de nem biztos, hogy a még szebb az vonzóbb is. És nem biztos, hogy a még legszebb, a legellenálhatatlanabb. Vagy netán az okos és a célszerű győzedelmeskedik? Ugyan! sokszor még csak nem is annak szurkolunk! Azt hiszem a siker a véletlen jelenségek összejátszásának eredménye, kiszámíthatatlan.
- Te hol és mikor jöttél rá erre? Hogyan lesz egy senkiből, valakiből sikeres?
- Ezt én könyves szakmám során lestem el. Magyar Györgytől lestem el a titkot. Ő volt a főnököm a Magyar Téka könyvkiadónál. Főváros-szerte hírlett, hogy nagyon ambicionálja azon írók felfedezését, akik alig, vagy egyáltalán nem jutottak szóhoz. Ez a jó hír rendezte úgy sorsunkat, hogy egy szép nap beállított hozzánk egy irdatlan kézirattömeggel, magabiztosan, erőszakosan és ellenszenvesen mosolyogva, szőkén a teltkarcsúan, tarka-barka ruhában Kende Klára a tehetségtelen író.
- Rokonod?
- Isten ments, csak névrokon. Ez a névrokonság csak giccses véletlen és mint a következőkben ki fog derülni, szerencsére igen gyorsan megszakadt.
- Hogy viselkedett Kende Klára?
- Rámenősen, erőszakosan, harsányan. Azt állította, hogy a Grill Kiadó irányította hozzánk, amikor odavitte rossz kéziratát. Így szabadultak meg tőle. Azt mondták neki, nem foglalkoznak ilyen érdekes, érzelmes könyvek megjelentetésével. Vállalkozókedvű főnököm nem rettent meg az erőszakos grafomántól, hozzászokott már az ilyen vagy hasonló csodabogarakhoz, önjelölt szerzőkhöz.
Annyit mondott csak, hogy tegye le a paksamétát az asztalra. Válasz negédes mosoly volt, a szőke frizura meglobogtatása, majd kéznyújtás és diadalmas elvonulás. De az ajtóból még visszaszólt: Akkor holnap már jöhetek? Molnár György nem csapott ingerülten az asztalra, hanem elnézően ingatta a fejét. Azt hiszem jót szórakozott és azt válaszolta:
- Annyira gyorsan azért nem megy, szívem. Majd értesítem.
- Telefonál? Vagy inkább benézek majd.
- Telefonálok.
- Maga olvassa el?
- Majd meglátom…
És mert lelkiismeretes és becsületes kiadó volt, fogta a hatalmas paksamétát és hazavitte. Otthon ledőlt az ágyára és elővette a kéziratot, el kezdte olvasni. A cím semmit mondó volt: Nagy titok. Vacak, szürke érdektelen közhely, nem is sejtelmes, nem ébresztett kíváncsiságot. Mindegy, neki kellett fogni, ha már egyszer elkezdte. Nem irigyeltem a főnököt. Tíz unalmas oldal elolvasása után, szükségét érezte egy erős feketekávénak. A huszadiknál pihenni kényszerült, felkelt, tett egy rövid sétát, majd visszatért a kézirathoz. Újabb tíz oldal után megdühödött, felkapta a kéziratot és behajította a papírkosárba. Elhatározta, hogy másnap számonkéri a Griff cég vezetőjét, miért küldték rá ezt a rémséges nőszemélyt. Ez kimeríti a kereskedelmi hitelrontás kritériumát. Azzal elrohant otthonról és a közeli kávéházban számlálatlan szilvapálinkák sorával próbálta tompítani dühét. Sikerült. A pálinkákat, konyak is követte és aztán két napig két napig eszébe sem jutott a rémséges nő, Kende Klára.
- Mi lett a kézirat sorsa?
- Hát ez az, ez a csoda. A siker titka. A harmadik napon, amikor a kiadóba elindult, csillogó szemmel, izgatottan megállította a kapuban a viceházmester, így nevezeték abban az időben a segédházfelügyelőt.
- Igazgató úr, igazgató úr – lelkendezett a vice. - A szemétládában találtam tegnapelőtt egy nagy paksamétát, annyira sok volt a papír, hogy csak véletlenül kerülhetett oda. Nem tudom, hogyan kerülhetett oda. Kíváncsi voltam, a lapszámozás szerint összerendeztem a kéziratot és elolvastam. Uram, uram! Hát ez csodálatos szép történet! Nem tudtam letenni! Egész éjszaka olvastam! Egyetlen percet sem tudtam aludni! Le sem tudtam tenni! Ilyen nagyszerűt és gyönyörűségeset még nem olvastam soha! Ilyenről álmodni sem tudtam! Csak tévedésből kerülhetett a szemétbe! Tessék, itt van a kézirat. Istenem, micsoda kár lett volna érte, ha meg nem találom. – Miután mindezt elhadarta, várta megérdemelt elismerést, dicséretet. Ehelyett azonban az igazgató csak egy artikuláltalan hörgést hallatott és azt üvöltötte: - Mit mond?! Magának tetszett?! Adja ide. - A vice csodálkozott, hebegni sem ért rá, csak azt érezte, hogy a drága paksamétát az igazgató úr kiragadta a kezéből és elrohant. Ilyen feldúltan rontott be Molnár úr a kiadóba és már az ajtóban azt üvöltötte: - Mindent abbahagyni. Telefonáljanak annak a nőnek – rendelkezett. Nem értettük, mi lelte, nem kért kávát, nem kért konyakot és üvöltött. Hiszen alapjában véve nyugodt ember volt. De azért tudtuk, oktalanul nem szokott kiabálni. Velünk nem, velem különösen nem.
- A vice elolvasta – harsogta, mintha riadót trombitálna.
- No, és? – kérdeztem. – Ez egy silány könyv.
- Igen. De a vicének tetszett! A vice rajong. Drága fiam! Megsüketültél? Nem érted? A vice rajong! Tehát kiadom!
- Eeezt? De ez egy szemét! Egy botcsinálta, műveletlen lektor miatt?! – akadékoskodtam.
- De mennyire, hogy ezt – makacsolta meg magát Magyar úr. – Ha beledöglöm, akkor is kiadom. Megtörtént. Valóban kiadta. És ez a silány, szirupos, semmitmondó könyv lett a leggyorsabb, legviharosabb könyvsiker, majd könyvsorozat 1946-47 után. Molnár György soha nem olvasta el, mondván, hogy arra senki sem kényszeríthet, de ami a vicének tetszik, azt kötelessége közreadni.
- És hogyan lett Kende Klárából Claire Kenneth?
- Mielőtt kiadtuk volna a könyvét, összeült a vállalati agytröszt, némi józanabb tanácskozásra. Megállapítottuk, hogy a szerző neve unalmas, semmitmondó. Ki figyel fel egy Kendére? Lett belele a hangzatos, titokzatos Claire Kenneth. A vice ihlett a címet is. Hiszen neki az éjszakai jelenet tetszett a legjobban. Azt lelkendezte: tessék csak elképzelni az a szép kékruhás lányt a teve hátán… pedig légiriadó is volt éppen, és akkor az útmenti árokban kellett meghúzódniuk, ahonnan láthatták a piramisok égbe szökő csúcsait, és pont akkor jött úgy, hogy odaadta magát a kékruhás lány a barnahátú fiúnak. Szóval úgy határoztunk, hogy legyen a könyvnek hangzatos és titokzatos címe: Éjszaka Kairóban. Hiszen a könyvet letöbbször címe után veszik.
– Fülszöveget is együtt írtátok? Kende Klára valóban egy angol pilóta özvegye volt?
- Á, fenét. Kifundáltuk. Mégiscsak érdekesebb egy hős angol pilóta szomorú özvegye. Azt mondtuk, ha lúd, legyen kövér. Ha egyszer Claire és Kenneth is, akkor már miért ne lehetne egy angol pilóta felesége? És ha már angol feleség, különben mit is keresne 46-47-ben Magyarországon? Így aztán kitaláltunk egy megható életrajzot. Írónőnk tehát így lett egy hazánk felszabadulásáért harcoló hős angol pilóta özvegye.
- A szívnek meg kell hasadni! No, és mit szólt Kende Klára az új névhez és az új életrajzhoz? Nem zavarta, hogy hazugság?
- Szőke, ambiciózus szerzőnk megérezte az idők szavát. Sürgősen beleegyezett mindenbe. Vállalta a hangzatos új nevet, a regénycímet, a hősi özvegységet és az ezzel járó raccsoló, dallamos hanghordozást. Az írónővel azonnal szerződést kötöttünk. Eszerint napi kettőszáz új forintot kap, függetlenül az eladott példányszámtól, a fogyás ütemétől, a kereslettől, mindentől. És alig jelent meg a könyv, máris készülhettünk a második kiadásra. Aztán megjelentettük az újabb regényeit: a Randevú Rómában-t, majd a folytatását a Neonfények a Nílus felett. Ezeket már a vice sem lektorálta, a sok helyesírási hibát és zavaros mondatokat mi javítottuk ki.
- Hogyan találta fel magát, a most már Claire Kenneth, a hős pilóta özvegye új szerepében?
- Káprázatos gyorsasággal. És mint hősi özvegy fáradhatatlanul járta a könyvkereskedéseket és kellő agresszivitással naponta veszett össze a kultúra névtelen szolgáival és nagy írónak tartotta magát, és elvárta a nemzet háláját. Az egyik felelősségre vonást követte a másik. Hogy miért nem áll az Éjszaka Kairóban a kirakat közepén? Miért nincs elég példány? Mikor kérnek újabb szállítást? Minderre azután került sor, hogy naponta megjelent és felvette pénztárunknál a napi kétszáz forintját és szipákolva, az orrát fintorítva latolgatta, ott az álmodozó kis tisztviselőlányok előtt, hogy semmire sem elég ez az alamizsna, még fodrászra és kozmetikusra sem.
- Igaz, hogy nézeteltérések voltak a kiadó és a „naaaagy író” között?
- A konfliktusnak szerző és kiadó között előbb vagy utóbb között törvényszerűen robbania kellett. Hiszen, aki sokat eszik, annak még több kell. Az ember soha nem lakik jól, nem úgy, mint az oktalan állat, amely az evés után elpihen, kéjesen nyújtózik, ha teli a gyomra. Bevált fogás volt akkoriban ugyanis, hogy – amit mi is megcselekedtünk – hogy a harmadik kiadás után, ugrottunk egyet és a következőre már az ötödik kiadást nyomtattuk. Ez így hivalkodóbban volt, szebben mutatott a kirakatban, azt szuggerálta, milyen nagy sikerű, milyen remekmű a könyv. A szerzői jogot nem sértettük meg ezzel, hiszen Claire Kenneth mindennap felvette a kétszáz forintját.
- Ami abban az időben nagy pénznek számított, hiszen egy kezdő mérnök 216-282, 5-10 éves gyakorlattal rendelkező 313-505, a vezető mérnök 696-870 forintos átlagkeresettel rendelkezett. Egy kezdő tanítónak 300 forint volt a fizetése. Claire Kenneth tehát négy nap alatt valamivel kevesebbet kapott, mint egy vezető mérnök. Két napi díja több volt, mint egy kezdő mérnöké és egy kezdő tanítóé.
- Mégis, hős özvegyünk vagy ahogyan én hívtam időnként, a kétszer K kisasszony egyáltalán nem volt megelégedve velünk. Nem örült a káprázatos sikernek, hanem esztelen gőggel pert indított a kiadó ellen, holott semmiféle károsodás nem érte, még akkor sem, ha eltitkoltuk előtte valójában hányadik kiadásnál tartottunk.
- Mi lett a per eredménye?
- A valódi kiadások számát játszi könnyedséggel igazolták a nyomdaszámlák és a hivatalos feljegyzése. De a per folyt, folydogált ennek ellenére, sokáig elhúzódott. Közben az idő és a történelem haladt. Lassan szorult a hurok a magyar kultúra és a könyvkiadás körül is. Egyre következetesebb rendszabályok terelték mederbe a fickándozó magánvállalkozásokat. A napi kettőszázak biztos csordogálása elapadt. A történelem széljárása betemette, eltömte a forrást. Egyébként a szakma lapja, a Corvina 1948 április 16-i Nyílt tér rovatában közzétette a cég üzemi bizottságának jegyzőkönyvét, amely szerint „Az üzemi bizottság felhívására Kende Sándor, a terjesztési osztály vezetője, büntetőjogi felelőssége tudatában kijelentette, hogy az Éjszaka Kairóban negyedik és Randevú Rómában harmadik kiadásban jelent meg. Az üzemi bizottság megállapítja, hogy Kende Sándor közreműködése és ellenőrzése nélkül a vállalattól illegálisan könyv vagy bármely kiadvány nem kerülhetett ki… A bíróság az írónő zárlati kérelmét elutasította. A csodálatos pört a hős angol özvegye elveszítette. A költségeket is neki kellett fizetnie, ami azt jelentette, hogy egy szem árva tehénkét el kellett adnia.
- Mi lett a nagy írónő további sorsa?
- A történelem, az esztelen és észtelen hatalom, őt is elgázolta. Kuláknak nyilvánították és a napi kétszáz forintokból vett kicsiny birtokát államosították, vagy is elrabolták. Az itthoni sikere maradt. Állítólag több ezer forintért lehet vásárolni egy-egy Claire Kenneth kötetet.
- Végül is regényeinek, mi az esztétikai értéke? Megírta valaki, hogy rossz író, hogy a neve és életrajza hazugság?
- Akadt egyetlenegy kitűnő újságíró, Zsadányi Oszkár, aki megpróbált az igazságtalan siker útjába állni. Leleplezte, hogy az írónő neve felvett név, és hogy soha nem volt angol férje. Csak annyi köze van az angolokhoz, hogy angol-amerikai cigarettát szív. Kíméletlenül és kegyetlenül, plasztikus, meggyőző érvekkel feltárta az „alkotások” silány mivoltát. Mérgében még a fent már említett, publikálások előtti teljes manőversorozatot is felfedte.
- Hogyan reagált az írónő?
- A cikk megjelenése után a „hős özvegye” elhatározta, hogy megöli Zsadányi Oszkárt, aki ezt hallva, nem mutatkozott a kiadó közelében. Mi azonban nagyon vártuk, hogy Klára asszony betartja-e ígéretét, megöli-e az újságírót? A véletlen találkozás hetek múlva megtörtént. De se gyilkosság, se pofon nem volt. Klára asszony csak annyit közölt Zsadányival, hogy ő nem szív angol-amerikai cigarettát, mivel nem is dohányzik.
- Hogyan fogadták Amerikában?
- Az ötvenes években emigrált. Szörnyű, mint nagy magyar írót fogadták! Tovább nagyképűsködött és pereskedett, például Püski Sándorral is, aki megvette az ő könyveinek kiadási jogát. Ezt a perét is elveszítette. Amerikában az emigránsok egy részének körében megbecsült tollforgató volt, több regénye megjelent angolul is. De nem érdemel ennyi szót…
xxx
Kende Sándor még megérhette a Kurír két interjújának megjelenését. Amire hamarosan megérkezett az Claire Kenneth felháborodott tiltakozása, perrel fenyegetve meg az újságot. A főszerkesztő, a Kádár-korszakban szocializálódott, óvatos Szűcs Gábor nem akart kultúrbotrányt és pereskedést és utasított, hogy készítsek egy interjút az írónővel. Én megkérdeztem, úgy gondolja, hogy cáfoljam meg a magam és a tisztességes Kende Sándor állításait. Mire kirúgással fenyegetett. Ez többnyire hatásos. Ez esetben is az volt. Fortuna segítségemre sietett. Vitánknak tanúja volt a találékony, dörzsölt Meruk József főszerkesztő helyettes és azt tanácsolta:
- András. Én megadom az írónő New-yorki telefonszámát, te pedig álnéven telefoninterjút készítesz vele. Ez nem becsapás, hiszen az írónő is álnevet használ. Bocsánatot kérsz tőle. Így is lett. Felhívtam, bemutatkoztam: Kezét csókolom, Pánczél Endre vagyok. Olvastam kollégám, Udvarhelyi András felháborító interjúját Kende Sándorral. Helyette és a szerkesztőség nevében bocsánatot kérek. Szeretnék önnel egy interjút készíteni. De már a cikkben – jellemző módon nem jelentek meg az írónő életrajzával és álnevével kapcsolatos ügyek, a pereskedések, csak egy szelíd érdeklődés lett, hogy érzi magát egy népszerű magyar író a távol idegenben. Ez az interjú is természetesen rövidebb szöveggel jelent meg, mint ahogy leadtam – a lényeget elkerülte. Hiszen egy bulvárlapban nem szabadott hosszan írni. Nem voltam és nem vagyok ma sem büszke rá. Íme a „mű”.
A sors kiszámíthatatlan. Mintha csak egy Kenneth Claire regényt utánozott volna a valóság. Az, akinek regényeit az elmúlt évtizedekben csak feketén lehetett sokszáz forintért megvásárolni és a nemhivatalos népszerűségi listán évek óta az elsők között volt található, amikor tavaly hazalátogatott, elesett és combnyaktörést szenvedett, így, nem tudott találkozni olvasóival. Az Üllői úti I-es Sebészeti Klinikán, ahonnan saját kérésére, kilenc nap múlva hordágyon szállították a New-yorki otthonába. Vajon, mi van vele? Meggyógyult-e? Mit csinált az elmúlt év alatt? Ezt kérdeztem az írónőtől telefonon. Magyar idő szerint délután háromkor hívtam, ott még kora reggel volt. Az írónő nemrég kelt fel, mégis készségesen válaszolt kérdéseimre.
- Kedves Kenneth Claire, hogy érzi magát?
- Nem jól. Éppen most vettem be fájdalomcsillapítót, mert még mindig nagy fájdalmaim vannak.
- Járni tud már?
- Szerencsére már tudok, ha nehezen is. A balesetem után öt hónapra felkeltem, Nem bírtam a bezártságot… Melyik lapban jelenik meg az interjú? Remélem, a Kurírban. Ó, a Kurír, Az ma a legjobb hetilap Magyarországon. Nagyon szeretem.
- Mivel telt az elmúlt év?
- Írtam. Minden rosszban van valami jó. Mit is tehettem volna?! Soha nem bírtam az unalmat, a tétlenséget. Nekem mindig volt dolgom. De legjobban az fájt, hogy nem találkozhattam odahaza hűséges olvasóimmal. Tudja, ezt csak az értheti meg, aki több évtizedig el volt szakítva otthonától, akit elüldöztek ott hazájából. Én persona non grata voltam, mert férjem rokona a szerencsétlen Bárdossynak.
- Mit írt betegsége alatt?
- Egy kisregényt és több novellát. Címe: Sanghaj szépe. A Magyar Világ kiadó jelentette meg. Kitűnő ember a vezetője, Halász György. Ő adta ki Faludy könyveit is. A kötetben eddigi legjobb kisregénye található, a Holtverseny. New Yorkban játszódik. Nagyon merész történet. A boldogtalan házasságban élő Vanessáról és a Perzsa öbölbe vezérelt hajóskapitány szerelméről szól. A Sahghaj szépe című novellám is izgalmas történet: hősnője Irma, hiába gazdag, hiába van meg mindene, mégis boldogtalan. Ebbe a könyvembe is mindent beleadtam. Tudja én romantikus író vagyok.
- Ez sikerének titka?
- Igen. Az emberekből még nem veszett ki a romantika. Szeretik az érzelmes sztorikat. Ebben a sivár világban szeretetre, érzelmekre vágynak. Ki akarnak kapcsolódni, átlépni egy szebb világba. Ezért szeretik az én álomvilágomat. Nagyon jó érzés, hogy rengeteg aggódó levelet kapok. A néger portás állandóan azt kérdezi: kicsoda ez Claire Kenneth? Valami híres színésznő!? Az olvasóim szeretet segített elviselnem a fájdalmakat, az tartott mindig életben, az adott mindig reményt.
- Mi a véleménye a magyarországi változásokról?
- Erre egy novellámmal válaszolok. Arról szól, hogy egy orosz származású nő, akinek nagyapja még Szentpétervárról menekült el, azt hiszi, hogy álmodik. Néha magam is így vagyok ezzel. Nem hittem volna, hogy még megérem ezt a csodát.
- Van honvágya?
- Mindig is volt. Szörnyű távol élni attól az országtól, ahol fiatalságomat töltöttem, ahol első sikereimet arattam, ahol először voltam szerelmes. Vissza-visszatérő emigráns álmom volt a rendszerváltásig, hogy menekülök Magyarországról és a határon elfognak, nem engednek be. Szörnyű. Mostanában azonban azt álmodom, hogy megérkezem Budapestre és a Lánc-hidat csodálom. Ilyenkor, amikor felébredek, nagyon örülök ennek az álomnak.
- Mikor jön haza?
- Ha megszűnnek fájdalmaim. Ha teljesen meggyógyultam, ha megerősödöm. Alig várom, hogy találkozhassak olvasóimmal és végig járjam ifjúságom legemlékezetesebb színhelyeit. Azt is írja meg, hogy külön üdvözlöm a Kurír olvasóit.
Pánczél Endre
No comment. Az olvasókra bízom, megbocsátják-e egykori ballépéseimet, hiszen a 27 év alatt, ami a cikkek megjelenése óta eltelt, talán elévült. Nagyobb bűnök is elévültek.

Utoljára frissítve:2019. augusztus 13., kedd 21:35
Udvarhelyi András

 Születtem 1944. május 12-én Marosvásárhelyen, akkor még Magyarországon. 1944. szeptemberében menekülni kellett a háború elől magyar migránsként Budapestre. Itt nevelkedtem, itt végzetem tanulmányaimat.  Anyám dr. Fodor Ilona irodalomtörténész, aki meghatározta életemet. tőle tanultam a mindennapi olvasás és írás szükségességét. Kis kerülővel lettem újságíró. Voltam segédmunkás, kocsikísérő, könyvtáros, könyveladó, könyves propagandista. Újságíró diplomát 1981-szereztem, és még ugyanebben az évben az ELTE Bölcsészettudományi Karán történelem-népművelés végzettséget szereztem, 1986-ban magyar szakos diplomát.  Közben, 1977-től főállású újságíróként dolgoztam 2008-ig. Több üzemi és érdekvédelmi lap redakciójában dolgoztam.  Majd a Népszava, a Reform, a Kurír, a Magyar Nemzet, a Zsaru magazin következett. 1992-ben a Szabad Vasutas című érdekvédelmi lap, 1994-96 között a Hírkerek című sajtóterjesztési szaklap, 1996-tól 2006-ig a Postás Dolgozó lap felelős szerkesztője voltam. Ezen tevékenységemet 1997-ben és 2004-ben MSZOSZ díjjal ismerték el. Közben megnősültem. Két fiam van, mindegyik diplomás: egyik Bálint közgazdász diplomát, másik fiam, Dávid történelem tanári diplomát szerzett. 24 lapnak rendszeresen, több mint száznak ritkábban írtam. Több laptól önként megváltam, több laptól kirúgtak mindkét oldal karrieristái. Levleimet segédfogalmazó néven írom alá, mert mióta újságíró vagyok e honban nem volt, nem van sajtószabadság. 42 éves újságírói pályafutásom során több ezer cikket írtam. Hat könyvem jelent meg. Legfontosabb: a Napóleon a karrierista és a hőszerelmes, egy publicisztika kötetem: Nekünk így is jó, egy Csepeli csevegések cikkgyűjtemény és egy esszékötet: Ha szabad így mondanom. Faludy szerelmei, barátai és szerepei. Jelenleg A Hetedikkel együtt most már négy irodalmi lapnak – a Fövenynek, a Magyar Múzsának és a Versmondónak írok rendszeresen esszéket, interjúkat. Legutóbbi kirugatásom, 2008 óta főállású nyugdíjas vagyok: olvasok, írok, sétálgatok, és végre többet gondokodom. Jól vagyok.                   

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned