A Hetedik Beregszászon

A Hetedik ugyan online irodalmi folyóirat, de már megalapítása első éve után hagyománnyá vált, hogy szerkesztőségünk szívesen viszi el „élőben” is a lapot – az online megjelenésnél élőbben – olyan közösségekhez, amelyek kíváncsiak ránk. Különös örömünkre szolgált, hogy ezúttal határainkon túl, a beregszászi magyar közösségnek mutathattuk be válogatásunkat a lapunk számára beküldött, és abban megjelent írásokból.

Április 12-13-án jártunk vendégségben Beregszászon örömmel téve eleget Lengyel János, párja Hilda, valamint Szemere Judit, a Beregi Hírlap munkatársa meghívásának. Lengyel János írásait már sokszor üdvözölhettük lapunk hasábjain, most végül alkalmunk nyílt a személyes találkozásra is.

 

A vártnál kalandosabbra sikerült megérkezésünk után először szállásunkra kísértek bennünket, majd rögtön a városi könyvtárba siettünk, ahol lelkes és valóban izgatott közönség fogadta megfogyatkozott társaságunkat.

A határon adódott adminisztratív probléma miatt ugyanis a lap ötletgazdája és alapítója, Ferenczfi János csak jóval később, a felolvasások második felére tudott megérkezni. A műsor kifejezett sikert aratott, és úgy éreztük, nem is éltünk vissza nagyon hallgatóságunk türelmével. A felolvasást előző irodalmi műsorainkból tanulva Kőrös Gábor költő, zeneszerző barátunk színesítette egy számunkra addig ismeretlen hangszeren, a handpanen játszott zenéjével (256 MB video).

A műsor után házigazdánk kíséretében Beregszász belvárosával, történetével jelenével és közelmúltjával ismerkedtünk meg a város utcáin sétálva. Csak a helyszínen érzi át a magyarországi ember, hogy mit is jelent az anyanyelv olyan közegben, ahol a magyarság létén túl maga a város is állandó fenyegetettségben él. Saját szemünkkel láthattuk a városi környezetnek azt a fajta leromlását, amelyet Magyarországon a hatvanas évek végéig tapasztalhattunk, majd amely ismét megindult a 90-es évek elején. De a hanyagság mellett Beregszászon a szándékosság még ma is lépten-nyomon tetten érhető: a zsinagóga épületét még mindig a budapesti Corvin áruház egykori ocsmány alumínium burkolatához hasonló szoc-reál burkolat fedi, amelyet a rá terített lepel és az arra festett kép próbál elfedni. A várost átszelő folyó – mint másnap a Beregszászi múzeumban láthattuk -, egykor parkosított, sétányokkal övezett, fürdőzésre is alkalmas vize mára bűzlő csatornává vált. Az egykori magyar városi lét fenyegetettsége tehát nem szűnt meg.

A beszélgetésekből az is kiderült, hogy a felvidékiek milyen nehézségek között élnek. Akik Magyarországon dolgoznak, azoknak némileg könnyebb az élet, de még egyetemi tanárok is csempészettel egészítik ki olykor jövedelmüket, hogy magukat és családjukat képesek legyenek fenntartani. Számomra egészen megdöbbentőnek tűnt, amikor arról hallottam, hogy még néhány éve is jegyrendszer volt érvényben Ukrajnában, amely jegyek egy napon belül elvesztették fizetőerejüket.

Másnap délelőtt a beregszászi múzeumban és a Magyar Kultúra Házában volt tervbe véve a szerkesztőség bemutatkozása. Miután a két helyszín közül egyen sem volt jele senki, így ez a két irodalmi műsor elmaradt, cserében tárlatvezetést kaptunk a múzeumban, ahol a történelmi áttekintésen túl rengeteg képen csodálhattuk meg a város egykori szépségét, amely a második világháború vége óta annyira romlásnak indult.

Utoljára frissítve:2020. január 08., szerda 18:11
Fábián József

1957-ben születtem. Geológus és informatikus vagyok, első szakmámban egy évtizedet, a másodikban már több mint kettőt dolgoztam. 5 gyermekem van.

Verseket 2010. tavasza óta írok, elsősorban saját érzelmeim, gondolataim kifejezésére. Hiszem, hogy az (írott) emberi beszéd legszervezettebb, legtömörebb, azaz az információt legsűrítettebb formában átadni képes fajtája a líra.
Saját kötetem nincsen, verseim irodalmi portálokon, illetve egy-két alkalmi antológiában jelentek meg.

Azt tartom, hogy ahhoz, hogy igazán jó, mások számára is érthető, élvezhető verset tudjon alkotni valaki - hacsak nem valódi zseni -nem szabad figyelmen kívül hagynia a költőelődök munkáját és teljesítményeit, csak azokra építve lehet tovább lépni. Sőt: megtagadni is csak azt lehet, amit az ember alaposan ismer. Ma a költőnek sokkal nagyobb tudásra (költészeti ismeretre) van szüksége, mint pár száz évvel ezelőtt, és akkor a tehetségről még nem is szóltam. A tehetség és a munka a költészetben is együtt kell, hogy járjon.
2011. óta veszek részt különféle internetes irodalmi fórumok munkájában részben versíróként, majd előbb-utóbb véleményezőként, illetve kritikusként. Több különböző versíró műhelynek voltam résztvevője hosszabb ideig, vagy egy-egy alkalommal, és jelenleg is részt veszek egy műhely munkájában. Irodalmi kritikát nem tanultam, csak önképző módon, saját ízlésemet követve fejlődött ki véleményalkotó vénám. Zavar a versekben a formátlanság, zavar, ha nem szabatos az irodalmi szöveg kifejezésmódja.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned