Programajénló: Zsenárt Kreatív Klub, Pomáz

 

KKK szótólap 2

Sajtóközlemény: Kreatív Kultúr Klub - Pomáz

2018 tavaszától Kreatív Kultúr Klub elnevezéssel új kezdeményezést hív életre Németh Anett és Németh Pákolicz Tamás. Céljuk, hogy aktív kulturális élményt biztosítsanak az arra fogékony felnőtteknek, fiataloknak és gyerekeknek több művészeti ágban párhuzamosan.

Németh Pákolicz Tamás szervezésében az irodalmi alkotások létrejöttével, készítésének módjával ismerkedhetnek meg az érdeklődők. Ehhez gyakorló művészek nyújtanak segítséget, ugyanakkor lehetőség nyílik saját írások, novellák, versek létrehozására, bemutatására is.

Ezzel egyidőben Németh Anett képzőművész vezetésével lehetőség lesz megismerni és kipróbálni egy új képzőművészeti alkotási folyamatot, a kő-kép festést. A munkák speciális alapanyagra készülnek, azaz olyan egyszerű kövekre, melyek bárhol gyűjthetők, ugyanakkor különleges        festéssel, díszítéssel egészen egyedi dísztárgyak, ajándéktárgyak készíthetők belőlük.

A foglalkozásoknak a Pomázi Művelődési Ház biztosít helyet (Pomáz, Huszár u. 3.)

 

A klubsorozat megnyitó rendezvényének időpontja: 2018. március 9. 18 óra, melynek programja:

- Németh Anett kő-kép kiállítása

- Kreatív Klub program bemutatása

- Németh Pákolicz Tamás „Ébrenálmok” című új kötetének bemutatás

- ZseNArt irodalmi színpad előadása (Németh Anett és Németh Pákolicz Tamás)

- Dinnyés József jubileumi koncertje

A klubfoglalkozások további időpontjai: 2018. április 20., május 18. és június 8. mely alkalmakkor vendégeink lesznek:

- Kiss Eszter, a Katona József Színház művésznője

- Murányi Sándor Olivér erdélyi származású író

- és Pákolicz Mihály pomázi származású költő

A nyitó rendezvényen és a foglalkozásokon is díjmentes a belépés.

Mindenkit szeretettel vár a szervező: ZseNArt produkció

http://zsenart.hu/

https://www.facebook.com/Zsenart/
https://www.facebook.com/NTPakolicz

Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

+36 20 9 472 124 / +36 20 9 644 727

 

 

Utoljára frissítve:2018. december 13., csütörtök 15:58
Németh P. Tamás

Németh Pákolicz Tamás
író, költő, zenei előadó

„Ha a vers bor, s én ajkamhoz emelem,
Szóról-szóra kortyolom, megrészegít teljesen.”

1973-ban születtem, írással, zenével 2014-ben, 40 éves korom után kezdtem el foglalkozni. A Pákolicz név anyai ágról jön, szegről-végről több író, költő is kapcsolódik a családhoz, így Pákolitz István és Pákolicz Mihály is.
Novelláim, verseim, valamint saját megzenésítéseket tartalmazó lemezeim független szerzőként 2016-tól kezdődően jelentetem meg nyomtatásban és elektronikusan egyaránt. A műfajok mezsgyéjén keresem a határok átfedéseit, szokatlan megközelítésben, más szemléletben, újfajta előadásmódokkal kísérletezem.

Weblap: http://ntpakolicz.hu/
Fb: https://www.facebook.com/NemethPakoliczTamas

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned