Vasszécseny- Szombathely-Vép 2017.09.29-30.

 

Az A Hetedik számos – bár még korántsem elegendő – rendezvényeinek egyik legizgalmasabbika volt az, amelyre 2017.szeptember 29-30-án került sor.
Egyik szerzőnk, Pődör György jóvoltából meghívást kapott az A Hetedik szerkesztősége Ferenczfi Jánoson keresztül Vasmegyébe, hogy tartsunk rendhagyó irodalomórát hetedikes és nyolcadikos gyerekeknek a vasszécsenyi általános iskolában. Ferenczfi János, Fábián Jószef, Nagy Imre, Rejtő Gábor és jómagam vágtunk neki az útnak.
45 percet kellett ötünk között felosztani, ami talán még nagyobb kihívást jelentett, mint maga az a tény, hogy gyerekeknek kell kedvenc témánkról, a költészetről úgy előadni, hogy lehetőleg ne emlékeztesse őket unalmasabb irodalom óráikra, és érezzenek meg valamit abból, minket miért gyönyörködtet, bűvöl el a versek, és prózák világa.
Pár szóban Pődör György mutatta be a társaságunkat, majd János vágott bele nagy lelkesedéssel „Kommunikáció, vagy dekoráció” című interaktív, játékos előadásába.

Meghallgattuk a Titanic utolsó, rekonstruált üzenetét, majd – miután a morze hangot hallgatva a társaság megfejtette, hogy ez is egy kommunikációs eszköz, történetesen a morze nyelve -, a kinyomtatott angol szöveg alapján megpróbálta az egyik gyerek lefordítani a korabeli rövidítésekkel teletűzdelt, szakzsargonokkal teli szöveget. Ezután János a gyerekeket bevonva megbeszélte velük az „én-kommunikáció”, és az „ön-kommunikáció” jelentőségét.
Fábián Jóska a versek fajtáit elemezgette mérnöki precizitással saját versein keresztül.


Őt Nagy Imre követte; Imre szinte berobbant mondanivalójával a gyerekek közé. Lelkes, szuggesztív, és igen színes előadásával minden gyermeket megfogott. Pilinszky természetesen most sem maradhatott ki , hiszen ő a Lelki történések verbalizálásáról szólt. Előadása végén megértettük, mit is jelent, hogy a költészet is, sőt mindenféle művészeti forma is kommunikáció a maga sajátságos módján.


Lévén, hogy a kapott 45 perces időkeretünket igencsak túlléptük ekkorra már, kissé lerövidítettem mondókámat, és Örkény egypercesét is… Ballada a költészet hatalmáról című írásával kezdtem, aztán a katarzisról beszéltem, és a valódi irodalmi értéket képviselő művek jellegzetességeiről, illetve szembeállítottam azokat a giccsel. Végül egy jót játszottunk; összehasonlítottuk a hétköznapi nyelvet a költői nyelvvel, volt nagy derülés…(Kiosztottunk néhány előre megírt mondatot mai szóhasználattal, és az azt másképpen, de jelentésében ugyanazt hordozó, XX.századi költők által megfogalmazott versekből egy-egy versszakot. Pld.: „Honvágyam van, mint állat –
Föl-földobott kő, földedre hullva,
Kicsi országom, újra meg újra
Hazajön a fiad., (Ady Endre)
vagy:
Már a facebookon sem ismerlek meg, cica! -

Milyen volt hangja selyme, sem tudom már,
De tavaszodván, ha sóhajt a rét,
Úgy érzem, Anna meleg szava szól át
Egy tavaszból, mely messze, mint az ég.
(Juhász Gyula)

Stb.)
Időről időre Rejtő Gábor színesítette az előadások közötti lélegzetvételnyi szüneteket, míg a gyerekek emésztették a hallottakat.


Jól esett a finom ebéd és a csodálatos szállás amelyet a Stőger Fogadóban kaptunk
Az iskola után Szombathelyre vártak minket a helyi művelődési házba, ahol a lap alapítójával, Ferenczfi Jánossal, és két főszerkesztőjével, Fábián Jóskával és Nagy Imrével televíziós műsor készült Pődör Gyuri részvételével, hiszen az egész utat ő szervezte meg az A Hetedik szerzői számára rengeteg munkával, hatalmas odaadással.
A felvétel után a Szombathelyi Könyvtárba vártak minket. Itt igyekeztünk nem csak az A Hetedik munkafolyamatát bemutatni, de sok-sok szerzőnk versével is készültünk, melyeket felolvastunk az egybegyűlteknek.
Úton a szállásunkra Gyuri megmutatta nekünk a Vasszécseny első írásos emlékére emelt, 800. évét ünneplő község emlékművét, amelyet nemrégiben avattak fel.


Este nagy élmény volt visszanézni szálláshelyünkön a napközben felvett tévéműsort!
Másnap kis bonyodalom után – nem leltük az étterembe a bejárást -, indultunk egy találkozóra a helyi alkotókkal, mely igen jóízűre sikerült. Ezt követően elkalauzolt Gyuri az Ásványmúzeumba, melyet még anno, azóta elhunyt ikertestvérével álmodtak meg, s mely azóta világra szóló csodákkal lett tele.

    Bergmanli
Innen Gyuriékhoz mentünk jóízű, fenséges ebédre – pár órás késéssel, melyet kedves felesége igen jó szívvel tolerált…


Ebéd után, pár liter kávéval gazdagabban ereinkben utolsó állomásunk következett: Vép. A” világ közepe”, ahogyan a helyiek tartják…

Ide is vittük magunkkal szerzőinket; sok verset tolmácsoltunk, melyeket Gábor zenéje díszített. Egy apró elégedetlenségre adott okot, hogy több vidám verset szerettek volna a helyiek, no, de minket nem lehetett sarokba szorítani; szinte mindegyikünknek volt talonban valami tréfás verse, amit azonnal előkaptunk. Elégedetten, hálás szívvel mondott köszönetet a művelődési ház vezetőnője, és mindegyikünket megajándékoztak elismerő szavaikkal, és egy-egy „Vép a világ közepe” feliratú ajándéktáskával.
Az A Hetediknek – úgy gondolom -, ez egy igen fontos állomása, elismerése volt. De ez még inkább, még jobban kötelez minket, hiszen a bizalommal nem szabad visszaélni.
Ezúton mondunk minden szerzőnknek köszönetet, akik megtisztelnek minket írásaikkal hónapról hónapra, és velünk együtt küzdenek célkitűzéseinkért hónapról, hónapra, mondunk köszönetet az út szervezőjének áldozatos munkájáért, Pődör Györgynek, és a Stöger Fogadónak, akik ismeretlenül, Gyurink szavára vendégül láttak minket.

Utoljára frissítve:2017. október 10., kedd 17:17
Ferenczfi-Faragó Eszter

Előbb formáltam történeteket, mint ahogyan rajzolni tudtam. Igaz, ennek is, annak is megvolt a rendelt ideje. Ma már azonban csak írok – verseket és novellákat. Az írás nekem nagy kaland. Kicsi gyerekként csak néztem, hogy hogyan lesz a betűből szó, s a szóból mondat, a mondatból történet, érzelem, gondolat. Már  5 évesen álmodoztam róla, micsoda nagy lehetőség a „betűvarázs”. 9 évesen aztán megírtam az első versem, azóta pedig  csak Isten tudja, hogy hányadiknál járok… 
Nem lehet abbahagyni, mint ahogyan a levegővételt sem.
Budapesten élek,. Életemben a hitnek, a családnak és az alkotásnak óriási szerepe van; egyik nélkül sem tudnék élni. Az alkotás – meggyőződésem szerint, ahogyan ezt gyönyörű anyanyelvünk is kifejezi -, adottság, kaptuk Istentől, melyet úgy tudunk „meghálálni”, ha helyesen élünk vele.
Két kötetem jelent meg eddig, egy verses, amelynek címe Hajléktalan angyalok (2012.), és egy novellás kötet, Novemberi levelek címmel (2014.). Sok-sok antológiába, lapba is (pl.Napút, Négy az egyben, stb.) kerültek még be verseim, és prózáim, több pályázaton is sikeresen szerepeltem műveimmel. Készítettek velem kamasz koromban riportot a Petőfi Rádióban, szerepeltem TV interjúban, most legutóbb a Civilhang Rádióban lehetett velem egy beszélgetést meghallgatni.
Gitárművész barátnőmmel egy magunk által felépített műsorral járjuk az országot; olyan helyeken lépünk fel, ahol a kényszerű ingerszegény környezetben némi napfényt tudunk az emberek szívébe lopni a versekkel, zenével. Meglepő módon fiatal egyetemisták is nagy szeretettel fogadták legutóbbi fellépésünket Debrecenben, az egyetemen, és ez igen nagy örömmel töltött el; talán nem hal ki a líra, az irodalom szeretete sem – legfeljebb nekünk, akik írunk és egyben elő is adunk, kell megtalálnunk kreatív módon a fiatal generáció felé az utat, és a módot.
Kisfiam iskolájában a költészet napja alkalmából szerveztem irodalmi műsort, ami meggyőzött arról, hogy az irodalom megszerettetését nagyon pici korban kell elkezdeni, mert ekkor még nagyon fogékonyak a gyerekek a szépre, a jóra (is). Éppen ezért első színdarabomat is nekik írtam, amit nagy sikerrel, 2016-ban mutattunk be, mely egy rendhagyó betlehemi történet, A hiú hóemberek címmel. Álmodom újabb és újabb lehetőségekről. Azért vagyok itt is...

Legfrissebbek a szerzőtől: Ferenczfi-Faragó Eszter

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned