34. szám - 2018. november

 

Elhunyt Valachi Anna

valachi anna

2018. november 16-án, hosszú betegség után, 70 éves korában elhunyt Valachi Anna író, irodalomtörténész, egyetemi magántanár, József Attila költészetének és életének kutatója, a József Attila Társaság társelnöke, a Ferenczi Sándor Egyesület választmányi tagja, tájékoztatta folyóiratunkat a József Attila Társaság vezetősége.
Valachi Anna 1948. június 6-án született Budapesten. Egyetemi tanulmányait az ELTE-BTK magyar-népművelés szakán végezte, majd posztgraduális tanulmányai során 1983-ban a bölcsészdoktori, 1999-ben pedig az irodalomtudomány kandidátusa tudományos fokozatot szerezte meg. 1999-ben Déry Tibor-díjat kapott.
Több mint harminc éven át dolgozott kulturális újságíróként. Fő kutatási területe József Attila élete és költészete, valamint az irodalom, a művészetek és a pszichoanalízis kapcsolata, az alkotáslélektan volt.

A Hetedik szerkesztősége megrendüléssel értesült a szomorú hírről. 

 

Valachi Anna búcsúztatása

 

 

Valachi Anna búcsúztatása 2018. december 15-én de. 11 órakor lesz
a Békásmegyeri Evangélikus Templomban (Bp., Mező u. 12.).
Mellékelem a családjától kapott táviratot.

 

 

Vers Dal feszt logó

A 2019-es József Attila Vers-Dal Fesztiválról

A Fesztivál pályázati felhívása kiírásra került. Készüljetek! Pályázzatok! 

A részleteket itt olvashatod!

 

 

 A. Turi ZsuzsaEgervári József

Fókusz

Hogy kerül a csizma az asztalra? Marosán Bence dolgozata kifejezetten filozófiai tárgyú tanulmány. Mit kezdjen egy ilyen témájú írással egy irodalmi lap?
Olvasásra ajánljuk. Meggyőződésünk, hogy az írót, a költőt és az irodalom iránt érdeklődő olvasót nem csupán az irodalom szűk világa érdekli. Örülünk annak, hogy a szerző minket keresett meg műve publikálásának szándékával. Elgondolkodtató, vitára is alkalmat adó tanulmányát bátran ajánlom minden olvasónk figyelmébe!


Ferenczfi János

Vers:  
A. Túri Zsuzsa Búcsúzó Galilei
Novella:  
Egervári József Az irodalom rejtelmei
Kritika, recenzió:  
Lajtos Nóra A Szerzőbe oltott tisztelet jogán
Tárca, tanulmány:
 
Marosán Bence Péter Az ember transzcendentális eredete. Geneaológiai kísérletek Nietzschénél, Husserlnél és Heideggernél

 A. Turi ZsuzsaB. Tomos HajnalBalázs Csilla KingaFűri MáriaJóna DávidKasza BélaKöves IstvánNagy Antal RóbertPápay EszterEgervári József

Forrás

 

Hírek, felhívások, pályázatok

József Attila Vers-Dal Fesztivál, 2019.
Toldi Zsuzs sikere
Információk adatvesztés után
Hallgass ide! Indul a Szól6

 

A lapszám elkészítésében részt vettek:

A. Túri Zsuzsa, Bak Rita, Csató Gyula, Egervári József, Fábián József, Ferenczfi János, Ferenczfi-Faragó Eszter, Haász Irén, Nagy Antal Róbert, Nagy Imre, Pápay Eszter, Partmann Tibor, Pődör György, Simon Adri, Siska Péter, Virág Balázs Face.
Olvasószerkesztőként közreműködött: Magyar Fruzsina és Barzó Máté.