17. szám - 2017. július



Vendégoldal


 

Vörös István költő, író, tanár, és ember, a szó legnemesebb és legteljesebb értelmében. Költészetének, s egész alkotói munkásságának alaptónusa - egy gyenge, de tán érzékletes zenei hasonlattal élve – az a tiszta „c” hang, mely megszólalásában az emberség, az emberlét, a fizikális és a szellemi jelenlét állandó problematikáját a gondolatiság legfinomabbra hangolt vörösistváni hangszerén szólaltatja meg. Költészete komoly intellektuális töltete mellett, abszolút sallangmentes. Nélkülöz minden öncélú megnyilvánulást.

Tartalom és forma a keletkezés örök mechanikai képletében; olykor, és egyre gyakrabban a meta-formai- , és tartalmi elemek tökéletes harmóniájával építkezik. S mert túl van már minden metaforán, hasonlaton, és bölcseleten, számára már csak a „tényeken túli valóság”, ember, Isten, és lét-kérdés maradt. Őszintén, kikerülhetetlenül, pőrén és egyértelműen.

Nagy Imre

Figyelj a jelekre
Ködemberek
Ő olyan, mintha egy
A nevetés kötelén
Pohárkeserű
A szeretet mesterségéről
A tej útja
Az elcserélt harisnyanadrág
Három kívánság
Szőke Annácska
A férfi panasza
A tehetségtelenek lázadása
Rigótánc

Hírek, felhívások, pályázatok

Júliusi pályázati hírek