Ernyei Bea

Ernyei Bea

Ernyei Bea vagyok, Kárpátalján születtem, egy hagyománytisztelő, konzervatív közösségben. Már gyerekkoromban rajongtam az olvasásért; a környezetem csodálkozva nézte a kislányt, aki könyvvel a kezében ébred és alszik el. Háziasszonynak akartak nevelni, de nekem más terveim voltak, és eljutottam odáig, hogy tovább tanulhassak, és első diplomás legyek a családomban.
A beregszászi tanulmányaim alatt beleszerettem a színház világába, így a színház és az írás együtt vált elérhetetlennek tűnő álommá. Lediplomázásom után, nyolc évvel ezelőtt, Budapestre költöztem, ahol sikerült elérnem, hogy alkotóként vehessek részt a színház világában: számos előadás dramaturgja és társszerzője voltam.
Gyerekkorom óta írok, de publikálással csak nemrég kezdtem el foglalkozni, eddig a színpad volt a „felületem”.