József Attila

József Attila

József Attila (Budapest, Ferencváros,  1905. április 11. -Balatonszárszó, 1937 december 3. ) Baumgarten- és posztumusz Kossuth-díjas költő, a magyar költészet egyik legkiemelkedőbb alakja.

A Szegedi Tudományegyetemen tanárnak készült, de a Tiszta szívvel című verse miatt kirobbant jobboldali tiltakozások nyomán Horger Antal professzor eltanácsolta a tanári pályától. Ezután nyugati egyetemekre iratkozott be: Bécsben hallgatott előadásokat, majd Párizsban a Sorbonne-on tanult és tökéletesítette nyelvtudását. Közben megismerkedett a kortárs német és francia költészettel, melynek reprezentánsai közül főleg Villon gyakorolt rá nagy hatást.

Már külföldön is szimpatizált a kommunizmussal, majd Magyarországra hazatérve kapcsolatba lépett az illegális munkásmozgalommal, amellyel később elvi okokból szakított. A költő elmeállapota fokozatosan megromlott, ám továbbra is zseniális verseket írt. A betegséget tetézték lelki problémái, és szerelmi csalódásai is.
A balatonszárszói vasútállomáson vitatott körülmények között egy tehervonat kerekei alá került és szörnyethalt. Az általánosan elterjedt nézet szerint öngyilkosságot követett el, mások szerint baleset történt.