Simon László István

Simon László István

Simon László István vagyok. Egy Somogy megyei kis faluban – Csákányban születtem.
1978-tól lakok Somogysámsonban. Sok dologban kipróbált az élet, és magam is szeretem a
változatosságot. Persze nem mindenben és nem minden áron.
Kiskoromtól fogva szeretem az irodalmat. Ötödikes koromra a Csákányi könyvtár összes könyvét kiolvastam. Szeretem a történelmet, a kémiát, a matematikát, az erdőt, stb.
Harmadikos gimnazistaként megírtam Csákány történetét, mellyel a középiskolás történelmi pályázaton I. díjat kaptam.
Gimnáziumi éveim alatt az akkor népszerű Ifjúsági Magazinban jelentek meg verseim. Ezek főleg szerelmes versek voltak, néhány egyéb emberi kapcsolatról is szólva.
Szárny próbálgatások.
Azóta leginkább az asztalfióknak és a (modernizációnak „hála”) a számítógépnek írogatok.
Nyitott lénynek tartom magam, de nem igazán nyílok meg a világnak.
Dühből, elkeseredésből írok néha nyilvános fórumokra, az ilyen megnyilvánulásaim hatására kaptam meghívást a Kortárs Költők Társasága csoportba.
A meghívás hatására írtam a következő Hauki-t:
Kortársad vagyok,
de, hogy költő vagyok-e?
Társaság – talán...

Somogysámson, 2019. március 01.