Molnár József

Molnár József

Molnár József bemutatkozása

”A kötött formákat és a szabad vers tartalmi-nyelvi dimenzióit egyidejűleg használja. Mindezt átlengi a filozófikus látás, a létezés egyetemes érzése. A valóság elemei és a transzcendencia törvényszerűségei – térben és időben – egymásra épülnek verseiben.”  - írja róla Madár János költő, a Rím Könyvkiadó vezetője.       

Molnár József költő, aki mozdonyvezetés mellett újságíró, hét éve kezdett el komolyabban foglalkozni a költészettel, amely azóta számára minden nap külön-külön megélt csoda. Két könyve, Csillagok, akácok, illetve Játsszunk életet! – jelent meg. Harmadik (vers), negyedik (napló) kötetei megjelenésre, támogatókra várnak.
Szülővárosában Vácott a Madách Imre Művelődési Házban 2014-ben és 2016-ban költői estet tartott.
Megjelenései:
Versei megtalálhatók a Versmondó, Agria, Nyugat Plusz, Kelet Felől, Börzsönyi Helikon, Polisz, Partium, Holdkatlan, Élő Magyar Líra Csarnoka, Spanyolnátha, Hévíz irodalmi folyóiratokban.


Négy Hangzó Nyugat cd-válogatáson többek közt Zalán Tibor, Petőcz András, Vörös István, Filip Tamás és a nemrég elhunyt Fodor Ákos mellett egy-egy verssel jelentkezik Papp János Kazinczy-díjas színművész, illetve Kálloy Molnár Péter és a Kossuth-díjas Lukács Sándor, illetve Zöld Csaba színművészek előadásában.
Mestereit nem felejti el: Büki Attila, Károly György, Kelebi Kiss István, Turczi István költők hatottak rá ösztönzően. Kedvence Fodor András költő, műfordító, és Jorge Luis Borges argentin költő, novella - és esszéíró.