Hajós Eszter

Hajós Eszter

Budapest, 1990

KRE Magyar–holland BA

KRE Irodalom- és kultúratudomány MA

☙⚘❧

Az egyetem előtt egy évig képgrafikát tanultam, azt hiszem, onnantól változott át a szöveg számomra képpé. Elkezdett meghatározóvá válni, hogyan néz ki. Volt, hogy képhez írtam – a képet magát beszúrva a szöveg elé –, máskor a szöveg elemeinek elrendezésével kísérleteztem stb. Egy ideje már lassan csak háromsoronként jönnek a gondolatok, maguktól, holott ez korábban szerkesztési elv volt. Aminek nyilván nincs sok értelme, mármint hogy az A4-es lap méreteihez képest rendezgetem a szöveget, amikor nem valószínű, s nem is szeretnék ekkora méretű könyvet.

Mindamellett az írás számomra voltaképpen sokkal inkább hang. Egy hangoskönyv talán autentikusabb volna, illetve igazából az élő hangoztatás. A komolyabban vehető szövegeim élőszóbeli mesélésből erednek. 2008-tól én lettem az, aki elvégzi otthon a házimunkát. A vasalás volt a kedvencem, a tiszta ruhák illata, ahogy megelevenednek a hőtől, meg maga a vasaló, ahogy lélegzik. Húgom néha kiült hozzám, és valamiért elkezdtem neki mesélni összevissza, a végén jöttünk csak rá, mennyire jó volt, le kellett volna írni, de én csak beszéltem ilyenkor, semmire se emlékeztem, csak az utolsó mondatra. Megpróbáltuk visszafejteni, húgom jegyzetet írt, ezekből később novella lett, vagy megmaradtak vázlatnak, végül.

Ezeket a szövegeket már nem tartom komolyan vehetőeknek. Másrészről – és mostanában már kizárólag – a tekintetben is inkább hangot írok, mert amit írok, azt mindig hangosan felolvasom magamnak. Ez kell ahhoz, hogy érzékeljem, hol döccen a szöveg. Hangzóként kell, hogy jó legyen.

Zenére írok, általában egy dal, folyamatos lejátszásra állítva.

Nagyon erősen kötődnek a szövegeim a médiumhoz, amelyben létrejöttek. A szövegeimet általában számítógépen írom. Mostanában kezdtem el papírra írni újra, de ezek egyelőre befejezetlen töredékek. A „verseimet” SMS-ben szoktam elküldeni. Nem feltétlenül az adott személynek szól a vers, sokszor csak az én fejemben az adott személy felé kapaszkodó tér hozza létre ezeket a szövegeket.

Nagyon ritka, hogy egy szövegemmel teljes mértékben meg tudnék elégedni. Inkább csak félereteszem őket, mert érzékelem a hibát, de nem tudom megoldani, és akkor hogy majd egyszer hátha. Ezzel a „szöveggel” sem vagyok éppen elégedett.

2013-ban jelent meg először szövegem, az ÚjNautiluson – 2014-től többek között a Látó, a Helikon, a Várad, a Sikoly, az Új Forrás, az Irodalmi Szemle, a Bárka, az ÚjNautilus és a SZIFONline folyóiratok közöltek.

2016. 05. 26. 17: 35: 14

Különböző népek dalait éneklem, akárhol, akárkinek.

Vegán vagyok.

☙⚘❧

„Én abban az évben születtem, mikor az Északi-sarkon egy ember megevett egy másikat, s a harmadik mindezt végignézte.” (Rákosy Gergely) „Homokkal egy vödörnyi óceánt / kerítek el a semmi ellen.” (Nemes Nagy Ágnes) „Helyet nem kerestem. Tudtam, hogy ez egy / vonat. Nekem vonaton nincs helyem.” (Géher István László) „Se az ég, se a föld kardokat érted nem terem” (Nagy László) „Konzisztens vagyok, mint egy farakás.” (Petri György) „Az elejtett madarait / Preparálni fogja, / Hogy megőrizze, amit // El sem veszít, hogyha / Nem lövi le őket a télen.” (Acsai Roland) „Nem tudok rabot / Rajzolni csak embert és / Börtönt köréje.” (Gólya Tamás) „Amit a hernyó / a világ végének tekint, / azt a mester / pillangónak nevezi.” (Richard Bach) „Ős-kezdet óta / itt vagyok, / de a lepkével / meghalok.” (Weöres Sándor) „A kutyát sohasem űzték ki a Paradicsomból.” (Milan Kundera) „– Vajon ki az az ember – kérdezte egy szerzetes –, aki nem talál társat sehol a világon? / – Az nem ember – felelte Csao-csou.” (ford. Terebess Gábor) „Besötétedett, pedig egész nap / gondoltam rád.” (Halmosi Sándor) „Ülök szemben az ablakkal, / és nem látok ki magamon.” (Sirokai Mátyás) „Elnézni, ahogy szétfoszlik a felhő, / ami néhány másodperce még eltakarta / a napot.” (Győrffy Ákos) „Semmije sincs, árnyéka van.” (Pilinszky János) „Kimondhatatlan jól van, ami van. / Minden tetőről látni a napot.” (Pilinszky János) „Az ecsetet időnkint belemártja egy réztálkába, és néhány vonalat húz könnyedén a vászonra. Az ecset sörtéi nyomán halvány nyomok támadnak, melyeket a szél azonnal fölszárít, s a vászon megint fehér lesz. Víz. A réztálban csak víz van.” (Alessandro Baricco)