Wessely Gábor

Wessely Gábor

Van az úgy, hogy az ember áll a szélben, és szeretne visszafújni. Mert egyenrangúnak érzi magát az elemekkel. Sőt, uralkodni vágyik rajtuk. Aztán rádöbben, hogy se rangja, se hatalma, de még jelentősége sincs. Ha eltűnne a Földről – az ember, az emberiség – mi sem változna. Legföljebb a jéghegyek nem ütköznének titanicokba. 

*

Ha eltűnnék így 57 évesen, mi történne? Néhányan megsiratnának, néhányan fellélegeznének, a gyerekeim szociális segélyt és tandíjmentességet kapnának az egyetemen, az ezredfordulós életérzéseket pedig egy firkásszal kevesebb vetné papírra. Kertem virágai kókadoznának, krumplibogarai tapsikolnának, ám összességében, nem borzadna bele nemlétembe a táj. A Nap ugyanúgy melengetné a krokodiltojásokat, mint eddig.

*

Tíz évig földmérő mérnökként dolgoztam, főként a Hortobágyon fejtve ki áldásos tevékenységemet. Huszonöt éve újságíróként keresem a kenyeremet, de nem mindig találom. Tolna megye Tolna városában élek a feleségemmel és három gyerekemmel; a Balaton-alvidék glosszabajnokának tartom magam. Sokfelé laktam már. Elhintem morzsáimat néhány kisfaluban és nagyvárosban, néhány éven, évtizeden át. Hátha összeáll belőlük egy kenyér…