Ima

  • Kategória: Versek

IMA

Csak az a szó, mi szívekig ér,
csak az a dal, mi könnyeket ér.
Csak az a csók, mi lángba borít,
csak az a tánc, mi halni tanít.

Minden szónak lelke van,
minden hangnak csöndje van,
minden lélek csöndvirág,
hogy megszólítsák, arra vár..

Csak az a kín, mi mozdít eget,
csak az a jaj, mi földbe temet.
Csak az a szép, ami elég,
csak azért vagy, hogy halld a zenét.

REFRÉN

Csak az az út, mi haza vezet,
csak az öleljen, aki szeret.
Csak az a kincs, mi nem a tiéd,
csakugyan összeér Föld és az Ég.

REFRÉN

 

 

Falevél

  • Kategória: Versek

 

Fa-levél

Ne bízzon bennem,
elég, ha szeret.
Idegen tőlem,
minden szerep.

Magamra öltöm,
s leteszem másnap.
Halála vagyok,
a megszokásnak.

Évekbe telt,
míg kitanulatam:
se múlt, se jövő,
vagy bonyolultan:

a pillanat olyan,
akár a szél.
Felkap és hipp-hopp
volt-nincs falevél,

Ne bízzon bennem,
elég, ha szeret.
A semmibe eresszen
inkább gyökeret.

Isten is ott játszik
papás-mamást.
Az egyetlen valóság.
Jó feltámadást!

 

Miért ne?

  • Kategória: Versek

Miért ne?

 

Miért ne, mondd csak, miért ne?
Miért ne hívjam, miért ne mondjam,
miért ne essek - előtte térdre?
Miért ne?

Miért ne adjak, miért hazudjak,
miért ne égjek - érte?
Miért ne? Miért ne?

Világok jönnek, s múlnak el.
Az ember, oly tétova.
A pillanat most átölel.
De nem tér vissza, soha!

Miért is, mondd csak miért is?
Miért is várjak, miért is féljek,
miért ne higgyem - hogy élek?
Miért ne?

Miért is bújjak, miért is csaljak,
hogy ha hívnak, miért ne haljak?
Miért ne? Miért ne?

Világok jönnek, s múlnak el.
Az ember, oly tétova.
A pillanat most átölel.
De nem tér vissza, soha!

Miért is, mondd csak miért is?
Miért is járjak körbe-körbe,
miért is álljak - a sorba?
Miért is?

Miért ne kérjek, miért ne nyissak,
miért ne tárjak, ajtót előtte?
Miért ne?

Világok jönnek, s múlnak el.
Az ember, oly tétova.
A pillanat most átölel.
De nem tér vissza, soha!

Térdre! Imára térdre!
Miért ne játsszak, miért ne bizzak,
az égi mesékbe?
Miért ne? Miért ne?

 

ÉJJELI SZÁJ

  • Kategória: Versek

ÉJJELI SZÁJ

Ha nincs már több veszély,
elmúlt az éjszaka.
Ne félj, ne félj, ne félj! –
a hajnal végszava.

A szürke szétterül,
a kék az égre fut.
Piros lesz legfölül
a reggel oldala.

A zöld a fákon át
a szemedbe suhint,
fehér a láthatár,
és rút a rút megint.

Másképpen volt előbb,
csak pár órája még,
vibráló fényszögön
imbolygott a vidék

egy ördögszáj fölött,
mit éjjel ránk nyit a
letűnt lelkek törött,
de sívó bánata.

És lengett a vidék,
rémálmokat kavart
egy zúgó, régi kép,
hogy leomlik a part,

a múlt felé a lesz,
a semmi felsikolt
és gyorsan szájba vesz,
bár koplalni akart.      

DAL A FALAKRÓL

  • Kategória: Versek

DAL A FALAKRÓL

Nyugalom és lelki béke,
harag széle, végvidéke,
gondolatok édessége,
teli zsákba belefér-e

a mindenség vagy a semmi,
az egyiket elfelezni,
a másikba beletenni,
nem is kell több, elég ennyi.

Tiszta kétely és bizalom,
egyik átlát a másikon,
másik átfúj az egyiken.
Szól: „Itt hagyom.” Szól: „Elviszem.”

Ez is igaz, az is igaz.
Nem közöny ez, lelki tavasz.
Nyugtalanság már nem havaz,
a nyugalom száguld, azaz

átalakul békességgé,
földi súllyá, lelki léggé.
Most töprengek, hagyj magamra!
Olyan vagyok, mint egy kamra.

Titkot tartok polcaimon,
egem fátyol, rózsaszirom.
Ha a falat nem látjátok,
bennetek van, ti hoztátok.

Tor

  • Kategória: Versek

Tor

A köd vet árnyékot, vagy az árnyék vet ködöt?
Ezen gondolkodtam, lépteim számolva,
fel és felsandítva a láthatatlan Holdra,
a Szerencs utca és a Dugonics között. 

Alig szuszog, gondoltam, teste oly kövér,
s ha, mint a kés, úgy szúrna a lámpa fénye,
tán nem is horkanna a húsoknak eme terebélye,
s tán a redők közül nem is csurogna vér.

Aztán mégis cseppent. De nem, az nem eső volt,
arcomon szaladt végig a szürke ér,
lassan gurult bennem a sejtelem, s beért,
megszúrt disznó, a köd, volt ez a remegő, holt. 

Most és itt kimúl, hisz már visít, kapar s jajong,
bámulom, ahogy zuhan, zuhan felém,
s, ahogy újra és újra átszúrja a tőr, a lámpafény,
Úristen, nekem most félre kell ugranom.

Két ház között, az aszfaltútra robban,
hatalmas, öngyilkos, fájdalmas tetem,
sajnálat nem jön a számra, erőltetem,
és sírni sem fogok a mostaninál jobban.

Anyu nincs itt

  • Kategória: Versek

Anyu nincs itt

Anyu nincs itt. Nincs apuval sem.
Hajnalban nem Ő az első.
Köténye ott lóg, ahol tegnap,
könyvjelző, nem felejtő.
 

Minden nap perceket lopok neki,
úgy dugdosom lyukas tarisznyámba,
mint a fösvény, jaj, csak ne hullna ki,
csengve bongva az éjszakába!
 

Úgy kaparom össze a sok percet,
amit közösen megéltünk, vele
emlékfiolákba gyűjtöm össze,
cseppenként töltöm így tele:
 

Régi reggelek félig rágott álmait,
az ébresztés utáni ölelő kacajt,
a tejforraló sípolásával induló
sok hosszú szép napot, s ha hajt...
 

az emlék, biz hát sok délutánt
és hétvégék ezreit élem át vele,
s egy igazság van csak mindenek fokában
az édesanyám barna nagy szeme.
 

Hiányzol. Nem rajzolok én felhőt, sem napot,
nem varázsolok, nem álmodom, sem kicsit, sem nagyot,
csak fáj, hogy többé nem lehetsz, ahol én vagyok.

Te, pillanat!

  • Kategória: Versek

Te, pillanat!

Csak egy hangulatnyi verset érsz,
csak azt a néhány sornyi kis maroknyi port,
amit már nem kavar se szó, se szél,
amitől lassan mállva, tántorogva múlsz.

Porlepte tárgyak, időkapszulák,
hegyekben oly kacér szemét,
lám az idő megállhat, buták
voltunk, hogy nem láttuk mi rég.

És itt állsz. Tovább tartasz. Fogva. Élsz, nem élsz?
Az újjam végighúzom: rajz a koszra.
Nem tudom, hogy vajon sajdulsz, vagy zenélsz,
de ha zenélsz, hát biztos a sóhaj a kotta.

Szegény pillanat, látom, mégsem állsz!
Mint a visszaforgatott kerék, nyikorogsz,
tán a dallam is megvan, amire jársz...?
Jársz? Dehogy! Vonulsz és menetelni fogsz.

A barna port letörlöm, de homlokomra és
ruhámra kap. Viszem magammal ki futva,
a dallamot riadtan dúdolom, kevés,
hogy csak nézni akartam, semmit se tudva.

Bírkózás ez. Ruhámon egyre több a por.
Négykézláb mászom előre, húzva vissza,
az induló meg itt dobog, belém hatol,
tisztán sem lehetek talán már többé tiszta.

Gyere velem végtelen pillanat!
Menjünk együtt inkább a kozmoszba fel!
Hagyjuk itt a rozsdás vágyakat,
hogy a holnap ne a tegnapban múljon el!

Nyomolvasó

  • Kategória: Versek

Nyomolvasó

Légneműből szilárd anyaggá
szublimálódom,
aztán újra párologni kezdek.
Árnyékká válok,
majd olyanná ismét,
akinek árnyéka van.
Ezt játszom évek óta.
Mintha lenne kedvem ezt játszani.
Ott ülök melletted
minden üres széken,
és elsétálok,
ha meglátsz hirtelen.
Nyár szitál megint,
és újra hársfavirágpor vagyok
egy járda réseiben,
sehová sem illő nyom
egy lezárhatatlan nyomozásban.

Volt egy úr…

  • Kategória: Versek

Volt egy úr…

…a lakhelye: Kistokaj.
Nem aludt, bóbiskolt csak.
Mert nem szólt a torka,
szomját meddig oltsa,
jól berúgott Istókkal.