Érkezés

  • Kategória: Versek
Érkezés

Azt mondtad, minden madár szép.
Pedig te nem a sirályok földjéről
és nem darutollakkal érkeztél.
De elhallgattad, hogy a vadludak
miért úgy siklanak, akár a nyilak,
mint záporban a szürkén csillanó acél.
Én hangjukat csak álmomban hallottam –
olyan volt, mint a bárányok sírása
nagy árvizek idején.

Utoljára rigókkal ébredtem.
Azt mondtad, a gyökereket érezni kell –
karjaim fákká nőttek, s a fásult városok
mind bennem süllyedtek el.
Lélegzésem haldokló tavak csendje.
Mostanában sziklákon ér az este,
s mint Santiago, oroszlánokkal álmodom.
Hajnalban megérzem fényedet –
vitorlát bontasz a hullámzó ágakon.

Vincent

  • Kategória: Versek
Vincent

Vásznak lógnak mindenütt az üres szobában.
Ijesztőn vonják fel vitorlaszemüket a köpenyesek.
Napraforgók között ázik a szék, és ott a pipa.
Csendélet. Szegényes asztal, rézvázában égő rózsa.
Egy csillagos éjszaka. Fenn viaszos égbolt, lenn a fák.
„Nem az bolond, aki lát – a világ a vak. Te tudod,
Theo, el akartam mondani nekik – de nem hallották.”

Voltam, ki voltam. Küzdöttem az életemért.
Azt akartam, hogy segíts, de teher ne legyek.
Nincs már elég színem. Szemeim üres képkeretek.

Görnyedt hátam árnyakat simít a meszelt falon.
Olyan halálillata van ma hómezőin a világnak.
Gondolatban sétálok, mint a festett rabok.
Híd az esőben. A vár alatt utolsó lépteim áznak.

Gramofontölcsér

  • Kategória: Versek
Gramofontölcsér
 
talán a lendület sodort el eddig –
persze tudom te mindig ott lennél
szívesen hol még sosem jártál
az összekötő egyenesek nyomán
létező és képzelt világaid között
mint jégvirág a lecsorgó csendben
ha meleg kendőt lebbent ablakod
alatt a tavasz és az olvadt érpályák
rácsosra rajzolják a tejüveget

talán ilyen a késői érkezés is mikor
közénk telepszik lápon-mocsáron
a vészjósló szél és egy láthatatlan kéz
műtéthez mosakszik a szívbeteg tájon –
a szike nyomán pattan az ideg
és dobban az izom ropog a perc
mint szálak a köldökfonálon
és a kráter egy óriási gramofontölcsér –
dalába olvadnak a bódult álmok 

talán van idő míg a vonatod beér 
oszloppá öregszem mire megérkezel
vezetem lovam a villámló földeken –
árnyunk nyúlik a hóban és a sínek
már csak bennem folytatódnak
mint erővonalaid mintázata amint
megérkezésed biztonságát
sugározza a hangosbemondó –
gramofon dalát a túlérett földeken

Ellensúly

  • Kategória: Versek
Ellensúly
 
Köztünk él és elkísér.
Arcán hűvösen lebbenő
fátyol, át nem látható.
Jószándékkal övezett pályán
kőmadarak repülése.
Paradicsom helyett alma.
 
A Nap hajnalt olt ma
a kormos villanykörtékbe.
Kinyújtott kezedben
fehér gyolcs, lágy korbács,
bőrkötésben levendula.
Vesztőhelyek téli illata.
 
Bűnben állok, mikor eljössz –
földig érő alázattal
leplezem szemérmem.
Fellépek a dobogóra.
Okom van a boldogságra –
nem lehetőségem.

Ingoványon Transzparens

  • Kategória: Versek

INGOVÁNYON  TRANSZPARENS
 
Miként mondjam el,
hogy te is megértsd,
ki ilyent még lidércnyomás
alatt sem éltél ?

Az én világom szoba szűke,
messze futott képzet
apadt dadogó lépésekre-
mintha ködös ingoványon
dúlna testem harca
s benne időzített anyag
a kór lárvaarca.

Egy ilyen szegletben
a lét felhígult séma,
folyton-málló tested
a mindennapos téma.

Tudod, ez olyan állapot,
mikor már titkolni se lehet,
hogy nincs emberi állagod
s gyermeked szeme mondja,
nyers-kerekre nyílva: nem te vagy
a régtől ismert anyja.

Világom egyre kisebb,
morzsányira sorvadt falat
és mint nyúzott kabátzseb,
hasad cafattá a tudat.

Csak egyetlen szó
nőtt irreális nagyra,
mint rikító transzparens
rádszegzett nyila :
P A R K I N S O N

Verset írni

  • Kategória: Versek
VERSET ÍRNI
 
Verset írni annyi, mint
kínnal  megfizetni,
aztán ingyen mindet
bőven tovaszórni –
kiürülni, mint óvóhely
a rövid békeidőkben
s reményt bútorozni
kongó eszméletekben.

Verset írni annyi, mint
örömökre törni,
ezer zúzott sebből
szívcsendet vérezni –
saját otthonodban
Robinsont játszani
s mint távoli vitorlás
fehéren feltünni.
 
Verset írni annyi, mint
nyomokból olvasni,
hogy mivégre alakul
a nyugtalan mindenki,
sorsából mennyit tud
a nyers létbe átlopni.
 
Verset írni annyi, mint
egyszer messze menni,
fűből-fából aztán
folyton visszanézni.

Üzenet

  • Kategória: Versek
Üzenet
 
Jeltelen sírok lesztek letűnt napjaim,
mert nem hordoztok engem, a fölöslegest,
hisz kövérré nem hizlalt a vályús hordár.
de porladó ostyám, ha itt nem ázik szét,
igyekszem hát, és ott, Fönt a pöröm nyerem.
 
Igyekszem hát, és ott, Fönt a pöröm nyerem,
és kísérteni visszajáró sok napon
várom, kinek vállán üljek meg, mint a vád,
ha rongy alól égett skarlátbetű szakad,
s eretnek váddal, ki rásütötte ragyog.
 
S eretnek váddal, ki rásütötte ragyog,
üres lelkét arany takarja s rőt brokát,
beszennyezve a csillag tövises fényét,
ki kerékbe tört testen izzadt vért itat,
hogy ne tudják feledni itt járta nyomát,
 
hogy ne tudják feledni itt járta nyomát.

Illúziók

  • Kategória: Versek
Illúziók
 
Míg beszélnek hozzám a reggelek
s áldón elűzik nehéz álmaim,
mégis marad a kávé íze mellé…,
és szürkét festenek éjárnyaim.
 
Nem bontom, ne öltsön bennem formát,
mit hurcol a lélek félholtan is,
mint kuszálja össze hír s a féltés
élet és boldogság zálogjait.
 
Nyílik - csukódik egy rejtekajtó,
amit a szív szívesen zárva tart,
hol megbújnak örök kételyeink,
búsan kerengve, s óvón álmatag.
 
Színházam este magamra zárom,
a teremben barokkos fény, lilás,
ametiszt szél susog, s rét illata,
Teremtőm páholyban és rám vigyáz.
 
De nagy a teher, s éjpillangóm száll,
Nüx szárnyán lopódzik, s mindent tudó,
elűzi Hüpnosz altató dalát,
s azt búgja – Minden csak illúzió.
 
 
Nüx a görög mitológiában az éjszaka istennője, a teremtés egyik ősprincípiuma, aki a nap végén sötét szárnyaival beborítja a világot. Egyik gyermeke Hüpnosz, az álom, az alvás istene.

Stációk

  • Kategória: Versek

Stációk

1.
Veszítesz. Minden győzelmed
félreértés volt.
Papírjaiddal a kezedben
várod, hogy nyíljon az ajtó,
de már mindenki
hazament.

2.
Végbemész. Ráncaid már
szörnyű betűkbe rendeződtek –
esténként a tükör előtt állva
hiába olvasod őket össze,
annak a szónak
sohasem volt értelme.

3.
Az ég. Vagy inkább csak
a mennyezet.
Valaki föléd hajol,
múlásod figyeli. Végtelen,
békés tenger a szeme.
Kicsordulsz belőle.

Identitás

  • Kategória: Versek

Identitás

Tökéletes, szakasztott Hamlet, nagy kamasz,
ki fölé nő a sorsnak, rajt' ne játsszanak.
Véleménye e világi kórról, mint az
orvosé, ki még nem gyógyít, majd csak.
Feje könyvében tisztaság, tettmentesen
becsület, apja, anyja, nő, és a tudás
barátság, magához hűség szép derűje.
Csak világi üzlet, ál-bírvágy van? Szeret,
ki látszatkeltőn úgy tesz? Az én világom
nem az itteni: igaz színész, szamáron
járó szép és jó, igaz; ki másként működik.
Nem úgy, mint itt a báb: bosszúra bosszúval
felel. Lássad, jó apám magától távol
engedett, megtartott szent művészeteknek,
barátságok és a tiszta tudomány terén;
én úgy szerettem, mit se tettem mint király,
leendő, tanonca hatalomnak; szabad
lehettem, én egészben láttam akkoron.