fényem

  • Kategória: Versek

fényem

súlyos csendjeimet hordják szét most a virágzó
éjjelek én izzom csak a Holdon a csillagokon túl
ám itt bent ez a tűz lohad is lassan ragyogásom
tompul mégis az éjjeli lepkék kis bogarak mind
most idegyűlnek s szépen mindegyik úgy köröz erre
mintha a bolygók részegesen járnák be az útjuk
én próbálok szólni nekik sőt még dalom is szól
ámde az éjjeli lepkék kis bogarak hada hallgat
csak vakon és süketen száguldják körbe a fényem
néha azon gondolkodom el tán hogyha kihunynék
elhagynák-e e pályát vagy bíznának-e abban
hogy fényem még felragyog egyszer s vad lebegésük
folytatnák-e kihűlt rideg ős-sziklám körül is még
sajnos nem tudom erre a választ csak lobogok míg
visszakeríti a súlyos csendjeimet ma a hajnal

mutatvány

  • Kategória: Versek

mutatvány

megtölteni
megmaradt magaddal
ha már végképp
be- és kitölthetetlen

Mindenre készen

  • Kategória: Versek

mindenre készen

hiába a festékes vödrök
zavarbaejtően gazdag választéka
az egyre rikítóbb színekkel
és hiába az ecsetek szélesség és hosszúság szerint növekvő
úgyszólván végtelen sora
te mindenre készen
hozzászürkülsz történetedhez
körötted az irigykedők tulitarka tömege
már nem motivál
és nem riaszt
de ki hitte volna
ennyire élvezni fogod hogy
akárha az idők végezetéig időznél
magadban

Habzás ez is

  • Kategória: Versek

Habzás ez is

Ma van mindig, ha nincs holnap.
Álmaim hozzá hajolnak.
Heveskedésem nem érti.
Az a nő. Sem. Én, a férfi.

Aki, ahogy kell. Izomból.
Minden titkokat kikódol.
Kódokat gyárt ő maga is.
Kódolva fakad dalra is.

A vért pumpálja, és dobog.
Vizsgálgathatják doktorok.
Veszélyes, mikor kibeszél.
S veszélyt jelez, ha nincs veszély.

Látszik az oroszlán foga.
Rejtegetné. Ám nincs hova.
Nem tudhatom, csak remélem:
Elfér most is egy tenyéren.

Nem az. De egészen olyan.
Magunk játsszuk el. Komolyan.
Éppen az „i”-n nincs ékezet.
Habzás ez is, bár fékezett.

Ketten

  • Kategória: Versek

Ketten

Ketten bolyongunk,
mint valami versben –
sok a hasonlat,
bár a TE és ÉN
még egyedi történet.

Ketten ballagunk,
-mi tagadás- elég mackósan,
de merre is?
s a kezdeti költemény
miért lesz egyre prózaibb?

Ketten kószálunk
s az útjelzők már
nem is fontosak –
egymás keze : a puha-régi,
még mindig biztosabb.

Talán valahol írva van,
hogy meddig tart e kettős
és hol lesz a végünk?
de addig még sok a hasonlat
s mi lassan megtörténünk.

Hazatérés

  • Kategória: Versek

Hazatérés

A középkori tornyok
most egymást szólongatják
a város hegyre ugró zugaiból,
mint földrengés szagára
neszező kutyák
s a rozsdás óraművek
fogai között
csikorogva morzsálódik az idő.

Kezemben hervadó pipacsokkal,
úgy térek haza,
mint egyetlen túlélője
az évek óta folyó megfeszítéseknek:
mögöttem láthatatlan vérnyomok
a krisztus-fehér márványon.

A fotó

  • Kategória: Versek

A fotó

Le szeretném fényképezni a Múltat,
amint épp hadba küld
száz- kétszézezer, millió
hamvas fiatalt -
azt a mozdulatot,
mellyel beinti,
-mint gyászindulóba
a komor tubát-
a tömeges véráldozatot.
Úgy irányítanám gépemet,
hogy látszodjon a fiúk
dalra nyíló ajka,
naiv, mit-tudom-én-kiért-miért-mosolya
s a felrózsázott szerelvény,
amint elindul velük
a véres ravatalra.

Aztán felszegezném a képet
a mai konzum-világ
avatárokkal, mesztelenkedőkkel és vámpírokkal
telefirkált falára, hogy
Soha,
Semmiért,
Senki
meg ne ismételje
azt a mozdulatot.

Összetört napok

  • Kategória: Versek

összetört napok

kopogó szemekkel kutat át minden polcot.
már megint nem tudja összerakni a napot.
elgurultak azok az átkozott darabok, akár
a könnycseppek, amik régen olyan könnyen
előbuktak, vagy mint az utolsó százas a
szekrény mögötti zugban. de nincs ereje
előkotorni, hisz a szíve egyre veszettebbül
ugrál, üres gyomra görcsbe rándul, ahogy
a szobára köd települ. a betűk elmosódnak,
a falak meg dőlnek-borulnak. támasztaná de
súlyosan hajlik rá a nincsen. törött darabjaiból
hiábavaló tervezni a napi mindent. az utolsó
filterből összedobott teát szürcsöli. élvezni
kellene gondolja, míg agyában zakatol, hogy
megint csak vegetáló pók a falon, és a
sarokban kesereg tovább a holnapon.
de mégis hogy rakja majd ki a "napot", ha
ismét elgurultak azok az átkozott darabok?

Imago

  • Kategória: Versek

Imago

Uralkodó nélküli tér,
ország a lezárt
szemhéjak mögött –
börtön ez, idegen földön.

Minden zárka nyitva áll,
de hová is mehetnénk mi,
képzelt fegyencek?

Vagy. Elérhetetlenül közel.

Szervetlen kapcsolatok

  • Kategória: Versek

Szervetlen kapcsolatok

A valóság itt véget ér,
az ott már a másik part, ahol
halottjaink
sajátjaikat temetik.
Az ég, vagy ami inkább
csak maradt belőle,
egyre szebbnek tűnik.

*

Megsemmisülés: egy pohár víz
az asztalon. A nő és a férfi
egymás kezét fogja.
A nő halkan sír.
A férfi nem létezik.

*

A vonat késik. Várunk,
rosszul tördelt
sorokban.
A végükön nincsen rím –