Csak ami nincs

  • Kategória: Versek

Csak ami nincs


Képernyőn nevek, és nevek hiánya,
egyik sürgetőn, gyors válaszra várva,

másik belül éget, mint örök talány.
Mert csak ami elmúlt, az van igazán.

Ami megtörtént, mindig jelen marad,
nem irtja önfegyelmező akarat,

vagy gyér emlékezet. Arcbőrbe írva
előhívható, fotó negatívja,

s ha újraéled, mondd, milyen a mérték,
melyben a múltad oly rövidre mérték,

mégis egy-egy perce állókép marad.
Volt-anyagból építed fel új magad.

Szófosztás

  • Kategória: Versek

Szófosztás


Hol préselődjenek ki a szavak
milyen csatornán
ha eltömődik a vezeték
a gondolat és a kiejtett
hangsor között
ha a szenvedés túlnyomása
lezárja a szelepet
ha már nincs hátraarc
nem áramlik vissza semmi
hová hull az el nem kiáltott szó
az el nem indult mozdulat
hol akad fent miféle hálón
az elmaradt érintés
az együtt-rezgés izgalma
ha már nem diffundál át
a visszatartott és többé
ki nem mondható
a mennyei zsilipen –

az összeszorított ajkak közül
hol préselhető ki
az elmaradt bocsánat
hol talál rést az ég
gondosan összefércelt vásznán
hol szivárog át
mint a konzerválószer
a lenrostok között
hogy megkösse
a pigment-szemcséket –
régi színeink földbe taposott
szivárványíve
mikor áll össze újra
remegő mennyei fénnyé –
hogy hull vissza elszivárgó
létezésünk végakarataként
az összesajtolt emberiség fejére
az utolsó áldás

Lelkifur dal

  • Kategória: Versek

Lelkifur dal, avagy hősi ének egy Samsung telefonról

lelkifurdalást érzek, mert ma se tapostam szét,
amiért átvette az irányítást az életem fölött, és hagyom,
hogy mint egy rosszindulatú titkárnő, mindenkit felhívogasson
a nevemben. Az még hagyján, hogy a családtagjaimat
és szűkebb-tágabb baráti körömet hívogatja, de nemrég egy
ismeretlen férfihang ingerülten kérdezte, minek köszönheti
a hívást, amivel épp egy fontos tárgyalást sikerült félbeszakítanom;

lelkifurdalást érzek,amiért éjjel kettőkor felcsörög egy professzor
emeritust, a Tudományos Akadémia rendes tagját,a Köztársasági
Érdemrend Középkeresztjének tulajdonosát, aki sajnos nem
éjszakai bagoly, mint a többi tudós, hanem pacsirta-természet,
aki reggel szeret(ne ) telefonálgatni, éjszaka ugyanis aludni szokott,
már ameddig nem cseréltünk telefonszámot, amúgy se szívesen
száll vitába egy pimasz kis géppel, akit egyébként már jól ismer,
mert mindig megszakítja a beszélgetésünket;

lelkifurdalást érzek, mert a minap a férjemmel beszéltem meg
fontos családi programot, mikor beleszólt a nővérem, hogy miért
hívtam vissza, mikor nemrég hagytuk abba a félórás csevegést,
aztán visszahívott a férjem, hogy miért tettem le, mikor még
nem fejezte be a mondanivalóját…

Lelkifurdalást érzek, mert hagyom, hogy üres sms-eket
küldözgessen a szerkesztőmnek, aki rögtön visszahívott,
hogy milyen célzást olvasson ki a gesztusból;

Lelkifurdalást érzek, amiért mindenhonnan elkések,
mert nem akkor ébreszt,amikorra beállítom az ébresztést,
hanem gondosan kiválogatott szituációkban, temetési
gyászszertartás könnyes pillanataiban, istentiszteleten,
persze nem az ének, vagy orgonakíséret alatt, hanem
a Miatyánkba rondít bele észveszejtő csörömpöléssel, mert
neki az áhítatos pillanat a gyengéje,akkor érdemes figyelmet
követelnie magának, hiába van lehalkítva a készülék, ilyen
apróság nem érdekli, harsog kitartóan, amíg mindenki
felém nem néz, rosszalló pillantások kereszttüzében lázasan
nyomkodom a gombot, de kajánul csörög tovább, végül
megkísérlem kikapcsolni az egészet, de nem adja meg
magát egykönnyen, mikor mégis sikerül, úgy megsértődik,
hogy fittyet hány a pin-kódra, csak az akku kibányászásával lehet
életet lehelni belé;

Lelkifurdalást érzek, mert ha túl sokat fényképezek, büntetésből,
vagy nevelési szándékból kitörli, ne legyek a dokumentálás rabja;

Lelkifurdalást érzek, amiért múltkor, mikor már nem bírtam
cérnával, kis híján bedobtam a budiba, csak féltem,
hogy bosszúból eldugítja, múltkor meg szegény anyósom szólalt meg
a zsebemben, akit múlt vasárnap temettünk, egy kedves
történetet mesélt a gyerekkoráról, az a bizonyos nyári felvétel volt,
aminek nyoma veszett, nem jelezte ki a hanganyagok között,
megvárta, mikor már értékes dokumentummá válik, akkor adta
elő; pár nap múlva én magam szólaltam meg a saját zsebemben,
gyakorlott cirkuszi hasbeszélők is megirigyelhették volna
a mutatványt; szombaton egy 40 éves házassági évforduló
utáni szeretetvendégségen beszélgettünk régi diákjaimmal,
az anekdotázás közben szó került a mobilomról, jókedéllyel
meséltem a viselt dolgait a kör közepén, mire kiugrott
a kezemből és úgy szájon vágott, majd kiestek a fogaim.

Azóta a legnagyobb tisztelettel beszélek róla, alázatosan kérem
a megértését, ha erősebben kell megnyomnom a gombocskáit,
engesztelésképpen csinos bőrruhát varrt neki textiltervező lányom,
narancs-kék velúr, díszvarrással, a táskámban kitüntető helyet
foglal el a jogsi és a lakcímkártya között, és ebédnél főhelyre
ültetem, hozzászólásait méltányolom, és rendszeresen kikérem
a véleményét életem fontosabb eseményeinél. A titkárnői titulus
már nem elégíti ki, erre a legutóbbi szájon vágásból jöttem rá,
úgyhogy amióta Asszonyomnak szólítom, a frissen keményített
csipkés párnácskáján egész jól végigalussza az éjszakát.

"Idegenvezető" csöves a hatoson

  • Kategória: Versek

„Idegenvezető” csöves a hatoson


itt lenni Parlament, itt lenni Lánchíd,
a vár fölött van ég olyan sötét,
a fények égni és a sok-sok árnyék
vetít a híd alá megannyi lényt

Itt lenni én magyar, hazám a házam,
habár a kosz, szemét halomban áll,
a sok magyar egymás szemét kivájni,
szakadt kabát, én társra nem talál,

döcögni végig nagykörút hatossal,
enyém az út, a sárga villamos,
lyukas cipő, enyém lábujj kikandít,
a jégeső talán tisztára mos,

itt lenni kell, nem szűnni szívdobogni,
s ha elkövetkezik a fagyhatár,
a hókupac hegyére felfeküdni,
s ha fagyni kell, a lélek készen áll.

Betűpárlat

  • Kategória: Versek

Betűpárlat

A régi e-mail-címem szétmarja
a leveleket mint testet
a mészkő szarkofág
megemészti a belézárult világot
beissza az embercseppeket
elbomlik a múlt mint
az izomrostok szövetek
azért néha visszajárok
megmártózom
a még fellelhető szavakban
kóstolgatom a mondatok ízét
taposom mint szőlőt a láb
miféle mustot sajtolok ki belőle

aztán kilépek mielőtt
megerjed és megrészegít
mielőtt végleg beszippant
az a másik valóság

Indulat-induló

  • Kategória: Versek

Indulat-induló


„Facitignatioversum.”
„Az indulat ihlet versre”
Iuvenalis

 


Indulok itthonról, süt a nap, hívogatnak a fények,
munkám félbehagyom, itt van a sétaidő.
Verslábon jön a gondolat, és rámozdul a láb is,
ritmust jár a cipőm, daktilikus ez az út…
Tűzhányóként feltör a belső –lávakiömlés–
hű versindulatom, jöjj velem, el sose hagyj!
Múzsám ihleti versem, vers diktálja a lépést,
sasszézunk az úton, én s a kopott banyatank.
Nyűtt noteszomban friss soraim vésem fel a zebrán
épp, de csikordul a fék, majd’ kicsinál a barom!
Ókori békém elszáll, s látom, a járdaszegélyről
kis tömeg úgy mutogat, mint a bolondra, pedig
vers születik csak…Nem láttak még költeni utcán?
Végre, hogy itt a közért, csendesen elvegyülök…

Pille-lét

  • Kategória: Versek

Pille-lét


Lépcsőnk legtetején, hol fény villantja a sarkot,
ringó járószint, feszül át egy ködszerű csipke,

hálójában lepkék, muslincák, kicsi pillék,
méhecskék ( mind törtszínű dísz) szúnyog beleszőve.

Vergődő legyezők - mint rizspor hajzatú hölgyek
hintik hímporukat, szanaszét beterítve a hálót,

mélázó darazsak duruzsolják át magukat egy
lepkébb társadalomba – csipkés égi mezőre –

s boldog a pók, míg hálójában gyűlnek a lények,
friss ropogós csemegét, várja a dús vacsorát…

Fohász a füstben

  • Kategória: Versek

Fohász a füstben

A késő ősz züllött valósága
minden líraiságot nélkülözve
nehezedik rá e hűvös hétköznapokra.
Itt már nincs szó színekről, illatokról.
Virágok, gyümölcsök szóba sem kerülnek,
pedig nemrég még főszereplők voltak
egy nagy rendező világszínpadán,
hol az önkényes költők is ódákat írtak
(önmagukkal is versengve,
hogy ez által eljussanak
valami mesterkélt önkívületi állapotba)
az ősz újra és újra leleplezett szépségéről.

A szépségnek itt már nyoma sincs.
A pár hete még zizegő, puha avarszőnyeg
gyors bomlásnak indult:
szaprofiták, s más élősködők segédletével
nyirkos, néma rétegekben rohad
a fák levetett, tarka rongya.
Az elmúlás bűzének szimfóniájába
nosztalgikus betétdalként jól illeszkedik
a házkémények fanyar füstje.
Az alacsony légnyomás érezhetően rám préseli
a homályos múlt szürke emlékeit.
A jó és a rossz az udvar légterében kavarog,

s ez, a reggeli köd súlyával terhelve
horizontális irányba csak tovább torzítja
az amúgy is padlóközeli létemet.
Meggörnyedve lapulok láthatatlan súlyoktól zihálva,
és mint aki két végtelen közt ott rekedt,
kiáltani sem merek: -Emberek!
Ha szerencsém van, dél felétalán rám talál
a Nap erőtlen mosolya,
s virtuális térdeplésemből felé fordítva arcomat,
lehunyt szemekkel, kicsavart testhelyzetben
átadom magam egy kényelmetlen,
de mégis kellemes gyermeki érzésnek.

Eszembe se jut, milyen kevéssel is
beéri a lélek: -Élek! S új derűvel
a bomlás bűze is másként tapad meg nyálkahártyámon
és a neuronokból is más impulzusok
csírája mozdul máris bennem.
Jól tudom, hogy jövőre új
(újra megénekelhető) szépségek illatos
táptalaján munkálkodik a természet.
S miközben a füst is felfelé kezd szállni,
egy fohászféle is szállni kezd a füsttel:
a holnapi ködpermetben se felejtsem el
a ma is rám mosolygó hűvös hétköznapot.

A színek születése

  • Kategória: Versek

A színek születése


Még nem süt a nap,
már nem süt a hold.
A csillagok, mint zümmögő
legyek, felragadtak
az égi légypapírra.
Homály borong. Köd vagy
pára, akár a teremtés előtt,
mikor az amorf anyag
még csak fortyogott
öntőformákra várva.

Előbb egy kókadt virág
az ablakomban,
aztán a híd a folyón,
oda meg vissza is,
majd a part menti fák
sejlenek.
Még nem kép, csak árnyak
játéka, szürke sziluett.

De fentről folyni kezd a fény,
az anyagra rácsorog.
S ahogy az visszaveri a napot,
a szem dönti el, hogy
milyen színűbe borul a világ.

Üzemzavar

  • Kategória: Versek

Üzemzavar

A gép forog. A kép szalad,
surrog, leáll. A film szakad.
Az Alkotó kivár. Amíg
a szalag megragad,
Éva a kígyóval hetyeg,
Ádám az almába harap.
Mindezt Lucifer látja meg,
világosít, s az elakadt
komédia továbbhalad.