Hitetlenül

  • Kategória: Versek

Hitetlenül

Régóta fájok. Már úgy megszoktam,
hogy holtak köntösében támolygok,
hogy meg sem érzem, amint lepottyan
rólam a bú. Most mégis álmodok.
Álmodok a naplementi csendről,
s e láng-gyapjas csöndben lomb a párnám…
De falusi tolvajként, a kertből,
átszökik hozzám újból az ármány.
Így élek. Többnyire remény nélkül,
hitfalaim is sorra repednek,
szívem kitépték, s otthagyták étkül
a vértszomjazó, kóbor „ebeknek”.
Mim fáj? Ó, Egek, ez a förtelem,
hogy népem már vállát is behúzza,
mint jött-ment szélnek künn a földeken
a napszítta, hajbókoló búza.
Miért simult végleg egy a sárral
az, amit egykor Isten karja gyűrt?
Így csézaként, minden utasával
kis Hazánk is az iszapba merült.
Lesz-e... lesz, ki föltörhet-e innen
lerágva lelkéről rabláncait?
Szóljon fönt, hogy rúgja be az Isten
riadt szemünk csukott ablakait!
Lássam végre, lássam valahára,
hogy népem, mely most lassan elvérez,
bárhogyan is ítélték halálra,
akárhogy fojtják, mégis ébredez.

A hattyú/ Az avoni

  • Kategória: Versek

A hattyú/ Az avoni


Gyér hó, pisla fény, álmos folyópart,
ólomüveg ablakok gót íve.
A sárdagasztó úr pár pór híve
az ivóban még egy kupát felhajt…
Az édes hattyú itt szárnyal újra,
és zuhan vissza naponta, mikor
kifogyó tinta, eltompuló toll
szabad fantáziáját visszahúzza.
Csak díszlet mind, templom, ivó, telep,
faház alacsony szemöldökfája,
hol esténként tán morc úrnő várja,
menekül tőle hattyú–képzelet.

De a hely éter-tiszta lényege
örök hattyú - dal, tünde szó - zene…

Nem találtam. Beesteledett.

  • Kategória: Versek

Nem találtam. Beesteledett

Az utcák torkolatából alkony szivárog,
mint eldördült lövés után
puskacsőből a füst.
Még nem megyek, még kivárok,
bár már a holdkorong néz rám bután
az égről, mint fénylő ezüst.
Indulnom kellene lassan haza
az utak tekergő belein keresztül,
még mielőtt leszáll az éj,
bár időbeosztásom nem szoros: laza.
Vállaimon sötét kereszt ül,
és nincsen hang, hogy szólna: ne félj!
Még várok egy negyedórát, amíg teljesen
be nem sötétedik,
és azután elindulok.
Ha addig nem lesz változás, tovább nem keresem.
Mindegy. Tudom, végül így is,
nélküle is elmúlok.

2020. november 4.

Message à Antonin Artaud

  • Kategória: Versek

Message à Antonin Artaud

Azúr virágok a halhatatlanság egén.
Letörölt mosoly.
Újra akartad teremteni magadat.
Körmeiddel feszítetted szét a tudás kagylóját.
Majd eltűntél.
Még most is vak az ember,
ahogyan a pikkelyes Holdba bámul.
Itt vagyok.
Engem is szerethetnél, ahogy én szeretlek,
őrült botrányhős, te csillagok csiholója.
Sétabottal.
Nem vagy.
Alszol.
Csak az tud aludni, aki ébren volt.
Nincsenek miazmák.
Újraalkotlak hát.
Milyen lehettél?
Itt a test.
Itt a száj.
Itt az arc.
A dülledő szemek.
Belül az emésztőrendszer.
Új, tisztább elme.
Nyugodtabb.
Így alkottad volna újra te is magadat?

Hazádba helyetted

  • Kategória: Versek

Hazádba helyetted
(Kapui Ágota emlékére)


hazádba helyetted múlt nyáron én mentem
lépkedve nyomodban fürödtem fényedben
pöröltem ősrégi templomok gyomrában
ijesztő szentekkel egyenként sorjában
gipszujjak karmai kapkodtak s nem féltem
általuk titkaid most jobban megértem
görcs enyhült nővérkém kidobtál a fényre
áttetsző lelkedből két szárny lett ott végre
sárból kelt angyalként lebegtél felettem
bámultam nagyságod és közben nevettem

Pillangó

  • Kategória: Versek

pillangó

vörös a haja. az éj tüzel.
lángot oltana férfikéz.
angyalnak álcázva ég üzen:
neki is fáj, ha rád úgy néz.
tincseit tépi. a mell zihál.
őrült e lány vagy isteni?
ölében zöld moha ágya vár.
a csúcsot mindenki ismeri.
ha sejtek falából mag hasad
nem számít szó sem intő jel.
hol papírkoporsó még akad
összeolvadhat csont és fej.
lelke már elszáradt vadvirág.
hajára szórták. kipereg.
elhitte ő mégis örök nyár,
csak márvány mosolya télszelet.

Feszítővassal a fényre

  • Kategória: Versek

Feszítővassal a fényre

 

Nem tudsz elhallgattatni bébi

Hacsak be nem fut az utolsó hívás

S életem színeiből a betűk kiadják

Tuan vagyok

Soha nem jövök, mindig csak megyek
Bőrön bőr, tartsd csukva a szemed
Ha volna egy mesém, elmesélném
De inkább tegyél vezéreddé

Háromra lépkedj nagyokat velem a táblán

Fekete-fehér színű kockák,

Szomorú lesz a zongora is

Ha eltűnök, mert leüt egy paraszt

Elmetörés, elmetörés

Ne csinálj semmit

Csak fizesd meg vérrel a szolgálatom

Mert bár sohasem a megfelelő időben török

Feszítővassal a fényre

S a fejemben (vagy nem) ott a pusztítás kódja

Mint egy óramű kattogja végig az életem

Ne csinálj semmit szerelem, majd én megteszem

Kiégett szemek előtt, középen majommal (velem)

Hideg szél fúj, fagyott árnyak között pihen a fejfény
Eljöttem a lányodért, én a pénztelen milliomos

Biztos?

Életfán titkos ág serken, szerelem

Holnap újra látlak, soha nem alszom már

Pokolra fel, kiáltom

Élj mint ember s halj mint isten

Feszítővassal a fényre,

ÁMEN

Ének a porból, avagy szerelem első látásra

  • Kategória: Versek

Ének a porból, 

avagy szerelem első látásra

 

Keveset tudok az életről magáról,

mint porban a féreg fönt a kismadárról,

ami fenn az ágon oly gondtalan dalol,

csak nem hallatszik lent a nehéz föld alól.

 

Egyszer megláttam őt, tán az ég kegyelt,

ő csőrébe kapott, s dal nélkül lenyelt.

 

 

 

 

 

E pihesúly élet

  • Kategória: Versek

E pihesúly élet

(Boross Teréz emlékére)

 

Nem ismertelek jól, s nincs bók ajkamon,

tiszta lelkedhez nem is kell dicséret,

szonetted olvasva a legjobb alkalom

észlelni a jelent: érezni, hogy élek.

 

Szellemed kísért, s az örök Szót hallom

visszhangozni bennem. Ez az, mi végett

vallatom magam s az Igét, hogy valljon.

Tanúnak kérve megidézlek téged,

 

csak tőled hiteles a szó: Szeretet,

fentről százszor is ismételd, ha lehet.

Itt lenn e közhely naponta megméret,

 

mert szív nélkül a száj sok mindent mondhat,

de visszahullik rám minden fals mondat,

s érzem, agyonnyom e pihesúly élet.

 

 

 

 


 

A kóró és a költő

  • Kategória: Versek

A kóró és a költő

Vagyok az örök várakozás
fásodott, fura szobra.
Csecsemőlelkem bennem oáz’
és telt emlőkért szól a fohász:
vágyik valami jobbra.
- Józan, gyermeki jogra.

Mint torzó a végtelen pusztán,
elmerengek e léten.
A sors kegye mi mindent oszt rám,
s a holnap, ha hűs esőt hoz, tán
színekbe borul rétem.
- Nem értem, ma miért nem?

A gyökerem ma szikbe markol.
A televény itt mítosz.
Az ugaron őszinte dal szól,
s nem hallik az ostoba zajtól:
ez röghöz kötve kínoz.
- Így várni roppant kínos.

S e rögben van áldás és átok.
Csírába fojtott móres,
és több hektár erényes száz ok
(mit parlagon hagytak mások)
oltalma takaróm lesz.
- Emberhez méltó szó ez.

Humusszá válik majd testem,
a rossz így fordul jóra.
E pihe földet kerestem,
por leszek minden kereszten
s felszállok harangszóra.
- Várom, üssön ez óra.