Elengedem

  • Kategória: Versek

Elengedem
(Szabó Lőrinc: Semmiért egészen c. versére)


Hogy legyél
velem,
mert én
már két tüdővel
lélegzem;
hogy
amikor ez a könny
itt kicsordul,
a te
szép ívű álladon
perzseljen;
hogy minden hibámért
egészen,
benned
egy álló világ őrjöngve
égjen;
hogy kétrét görnyedve,
csúszva-
mászva kérjed,
hogy
nem így, s
nem ez,
de mindened
és végleg
csakis
enyém legyen.

Hogy végül
e nagy szenvedésben
enyhed
csak
a szó legyen,
mely
ma éppen
oly önző
és véghetetlen,
mint te magad
voltál,
aki
engem,
és csakis engem
akart
magának.

Így legyen!
S akkor,
majd talán
én is
elengedem,
hogy
az az Úristen
egykor
nekem rendelt.

Kötélhúzás

  • Kategória: Versek

Kötélhúzás


Szorítom a kezed
még ne menj
húzzuk az időt,

Hiányod kicsorbult
pohár, tudom néha
összekoccant velem

Éles szilánk lettem,
az elvesztegetett
idő fejünkre nő

A távolság köztünk
szakadék, lassan
áthidalhatatlan

Húzzuk az időt
de vége, valaki
mondja ki végre.

Infúzió sárgadinnyére és örökétre

  • Kategória: Versek

Infúzió sárgadinnyére és öröklétre

Valahonnan
ismerős a kép;
áporodott kórterem,
fullasztó hőség,
a levegőbe páracsíkot gőzöl a nyár,
klórszagú ágyban fekszik
a szerelem,
karjába elixír csordogál –
csipp-csepp, csipp-csepp,
hány csepp
kell az élethez?
Nem számolom,
csacsogok, hogy teljen az idő –
viccet mesélek,
önfeledt hahotád jön válaszul,
új történetek születnek bennem,
megírom majd mindet,
most szóban kapod,
szórakoztatlak –
vettem neked a piacon sárgadinnyét,
felkockázom, finom lesz,
közben zene szól majd –
rock, blues, jazz,
és felmászunk a Parnasszusra is,
meglessük, mit csinálnak fenn a nagyok –
s míg az infúzió fuzionál testeddel,
dolgozik belül,
én magamon kívül vagyok,
ám nem mutatom,
füledbe dúdolom kedvenc dalod,
hangom nem remeg,
kapóra jön a színpadi rutin;
összenézünk, szemem se rebben,
remek színész veszett el bennem,
talán majd Oscart is kapok
kiváló alakításomért;
a bohócok is ilyenek –
olykor sírnak a mélyben,
szemükben mégis csintalan fények
hazudnak,
s miközben könnyesre nevettetnek,
lelkük zokog;
felrázom magam,
meggyőző mosolyt küldök feléd,
erős vagyok;
átölellek,
erős vagy,
súgom
határozott gyengédséggel;
talán ez kevés az élethez,
de most
nem hibázik Isten.

Határvonalak

  • Kategória: Versek

Határvonalak

a túloldalon puritán életet ígérnek –
olajfák árnyékába akad a szél –
törésvonalakon billeg, s az est kivár
új embertelenséget álmodva
bokrok közt siklok, mint lőtt vad nyoma –
a megváltottak kezében iránytű,
talpuk alatt ösvény roppan –
kezemben kopott óra, a lámpa világa
mint holdfény-kéve istállókban
folyosó fénye hull a hóra
egy zuhanyrózsa szenteltvizet prédikál –
tócsákban üli börtönét a láthatár

(Megjelent az Előretolt Helyőrségben, 2020.06.09-én.)

Hangoló

  • Kategória: Versek

Hangoló

éltem én is, mint kőszobor –
ártéri krisztus a víz alatt,
de a városokat meztelen lábbal járom a szélben –
gyűrött kottám nyirkos bőrömre tapad
hűvös áramlattal érkezel, szemed vérmező –
életem hullámsír, öledben örök temető

(Megjelent az Előretolt Helyőrségben, 2020.06.09-én.)

Késik

  • Kategória: Versek

KÉSIK

Nem te vagy. Ha vagy, csak magadért.
Kívülről befelé növő.
Ne simogasd magad, csak azért,
Mert nincs itt! Késik a Jövő.

Vénség

  • Kategória: Versek

Vénség

Az idő morzsolja önmagát.
Ha "piros csövet" talált,
csak befelé somolyog.
Régi, pajzán pillanatok
pattognak szerteszét,
s a csuhé, a burok
lefoszlik, mint kihordott
gyermekről a megviselt
anyatest. Restül az este.
Az idő foga semmit se
fog már az öreg szemeken.
Csak egyetlen huncut
villanás csikland még egyszer
végig a zörgő ízikeken.

Otthon

  • Kategória: Versek

Otthon

Az asztal szélén billegő pohárból
jót ittunk. Bort, vizet, nem tudom már.
A könyv kinyitva, ahol a szamár-
fül jelzi, s a zsíros kenyér foltjai
mutatják az izgalmas részeket.
Csend van. Csak egy légy zsizseg
a függöny és az ablaküveg között.
Meg szinte hallani, ahogy
a szőnyeg rojtja a zöld
indákkal összefonódva
kúszik a széklábon fölfele, és
a keresztbe tett combok alá kandikál.
Az ágy hatalmas batár.
Az Avatart akartuk nézni épp,
de nincs se hang, se kép.
A takaró alatt a fülledt meleg
meg a szex veled elálmosít.
A falat lassan elengedi a festék,
itt-ott pereg. S én látni vélem
az árnyak pőre testét,
ahogy hajnalonta kilépnek
a sötét sarokból.

Homályos optika

  • Kategória: Versek

HOMÁLYOS OPTIKA

Fordított pohár az égbolt,
ráhullnak porszem csillagok.
Bogárként zümmög a régmúlt,
édent hazudnak illatok.
Pásztáz a nap kamerája.
Monoton út körbe - körbe,
nincs indulata, se bája,
Isten fogadta örökbe.
Lent apró bolyok a zugok,
galaxisnyi bűn és bánat.
Igazak és a hazugok
próbálgatják a nagy zárat.


(első közlés)

Fehér lapon mezítláb

  • Kategória: Versek

FEHÉR LAPON MEZÍTLÁB

Mert adott a fehér lap,
hogy a költő ráírhassa az átlátszó havazást,
majd sorjában a csűrt,
a sütkérező kígyók pikkelyét,
a csalogány csőrét
és a nyír lányos kérgét,
no meg egy késő éji önvita után
a saját bőrét.
Csakhogy idővel minden kikopik,
lecseng a régi havazás,
a kígyók, meg a csalogány,
olvashatatlan lesz az ásatag vers,
akár elsős füzetünkben
a tétova sorok,
mikor tollal-tintával
először próbáltunk írni.
Olyanná válik minden,
mint tó tükre egy szélcsendes,
nyári napon, melyen mezítelen talppal,
elindul egy új megváltó.