Búcsú előtt

  • Kategória: Versek

Búcsú előtt

Nincsen már „Hm” se,
megszűnt a  „Ding” is,
üres szavak közt’ 
kering a ringlis’.

Nincs kócos hajnal,
nincs közös párna,
ébresztő csóknak
rövid a szárnya.
Nincs készülődés:
hogy áll az inged?
A másik külleme
oly régen mindegy.
Új parfümillat -
másnak is tetsszen.
„Ma későn jövök,
fusi van, kedden.”
Nincsen már kérdés,
nincs is rá válasz,
a felmentés megvan,
nem kell bocsánat.
Már virág sincsen,
tombolhat nőnap,
más veszi észre,
hogy te is nő vagy.
Nincs közös lángunk,
nincs őrzött szikra,
pernyével szállt el
szerelmünk titka.
Szürkék a napok,
szürke az est is,
jó munkát végzett
a szerelem- pestis.

Nincsen már „Hm” se,
megszűnt a  „Ding” is,
üres szavak közt’
kering a ringlis’.

 

Nincs idő

  • Kategória: Versek

Nincs idő

Nincs idő az érzelemre
futni kell a perc után
kéz lekötve szív kimetszve
gázol át a lét magán
nincs idő a gondolatra
elfelejtve büszke cél
ólombábu-láb dagadva
fél az ész és lóg a bél
nincs idő csak nincsidőmre
vágy legyintve félreáll
seb tapad a múlt örömre
nyíllövésnyit szúr a váll
kapkodón a szó lihegve
kényszerlépteket követ
őszi lombról énekelne
s érzi most ezt nem lehet
álruhát akaszt magára
szétesőn a pillanat
úgy tesz mintha lenne nála
ész erő és akarat

óra cseng a reggel ébred
fog hegyére vár a mérged
fej veszítve szűk a látkör
iránytalanság mi rád tör
készülésre nincs idő hát
rögtönözni készt a korlát
nincs idő ma sírni-fájni
gyászbaérezőn megállni
nincs idő egy vállba bújni
világ fájdalmát zokogni
nincs dalolni nincs megélni
vagy legalább elmesélni
menni kell dologba fogni
fáradtságról nem nyafogni
kötelezve elintézni
nem feledni nem cserélni
semmi fontost nem kímélve
vérző napot lökni félre
vidám virág illatszínét
gyermekélet napi hírét…

nincs kész semmi

de a váll melegszik
barna haj színezi a fehér blúzt
ahogy a fejecske mozdul
a gallérszándékú karral együtt
lassul a lélegzet
ölelni kell ma.

Indul

  • Kategória: Versek

Indul

Rohan a vasút, és áll még a ház.
Fehér szamárra Bundás vigyáz.
Hullhat a tégla, szállhat korom,
tekerd a sorompót szegénysoron.

Patás jár odakint, nehéz a lépte.
Lenyúzod lóbőröd. Mennyit kapsz érte?
Darutoll, szurony, vagy életlen kés,
hosszú kolbászból rövid kevés.

Hol vagy, piócás, merre jársz, bakter?
Ki lesz a félnótás örök karakter?
Ünneplő gúnyádat ki vitte el?
Ősz banyád hangtalan hol énekel?

Sűrű levesnek csontos az alja.
Huncut, ki azt hiszi, mindet befalja.
Kemencéd méhében bodros a tűz.
Szorítsd a hagymát, ördögöt űz.

Hosszú mesének rojtos a vége.
Megjött az eszed, szaladj elébe.
Ízes a gombóc, nincs benne kő.
Valakit hívok, de ki jön elő?

Őszülő

  • Kategória: Versek

 

Őszülő

 

 

az ősz keble halma körte

 

vadszőlőt vérez a falra

 

sajdul a húsba fagy körme

 

tél vemhét majd kikaparja

 

 

a terhességi csíkok már

 

maradandóak a tájban

 

estémbe szelíd színt loptál

 

csillagtalan holdapály van

 

 

hogy ne történjen egész nap

 

semmi elkenjük a reggelt

 

két fél zsemle közé és csak

 

elnézlek szépen öregszel

 

 

pár hajszál ezüstfehéren

 

csillog a pulóvereden

 

vedd le ha szúr lekefélem

 

látod ilyen a szerelem

 

Vitorlákat szélbe

  • Kategória: Versek

Vitorlákat szélbe

vitorlákat szélbe
repüljön a sálad
elringatom szépen
dióbél babámat

angyalhajat markolj
szőrszállal ne érd be
ha istent nem ismersz
ő sem érthet félre

kereszten a tűrés
bűnök lemerülnek
nyelvem alatt mérgét
érzem keserűnek

napraforgó sárga
színét inhalálom
hét nap teremtésre
nyolcadik az álom

fürödjünk a szélben
dinnyehéj a bánat
víz színén elúszik
csaljunk új csodákat

Ady estéje

  • Kategória: Versek

Ady estéje

marad kő kövön csak az alkony párgol
miazmás gőzöket a kerti sétányon
az őskaján is beleng félhomályból
s az elsáncolt mellkason léda-lábnyom
hajlott hátú padra dőlve szédeleg
bár kívánja még ajkak eperhúsát
toulouse-lautrecet ihlető élveteg
első vérig harapni vágyó múzsák
bujaságát elfedi a hársillat
csinszka hamvas barackokat tálal
sóhaja lombsusogás de megvillan
szemében a csapdába csalt vadállat

Kései hexaméterek

  • Kategória: Versek

Kései hexameterek

Édesanyám, már hamvad a pír arcom komor öblén,
és a redők késéles csöndje hasad le a szívig.
S mint új alkonyi lángban kéken lobban az est el,
hanttá hunyt szemeim tükrén úgy ébred a bánat.
Nézd, most elringat remegő tenyerén a világ, de
parttalan álmok könnyű fodrain éber a vágy is,
göndör gőze a vérkörök ágbogas útjain úgy dűl,
mint langy májusi illat az ablak tört üvegén át.
S mert hosszú-hosszú percek bölcsője a képzet,
elhittem tán, most végleg, végleg haza térek,
s két kar a halk, mindent értő sírásig emelhet.

A hegedűkészítő

  • Kategória: Versek

A hegedűkészítő

A sanda fák között bolyongott
kilesve belső titkait
az évgyűrűknek. Íves trónusára
húrként feszült fel, mint akit

lanka formára vág a fűrész
s beléje lélekfát helyez.
A műhely mély, poros homálya
elfedte. Mágikus hely ez!

Hol fában, húrban, feszülésben
és ősi, titkos lakkokon,
s "f" rések karcsú áttűnésén
az üdv és a kárhozat rokon.

Beatríce szőke, szép, sudár
alakja, emléke fába nő,
bőre a titkos máz, a teste
ében és ős-nemes fenyő.

Keze kitartó, csontszikár, az
arcán évszázados derű.
Teste Cremona földje lett,
s lelke: egy míves hegedű.

örök

  • Kategória: Versek
Örök
Mert elveszett, mi később megkerült,
hiánya aztán onnét idelátszott,
hiába szorítottad belül,
csak visszatérő örök sóhajtásod:
kapkodtál érte ködben,
köd mögött,
mert megkerült, de mégis
elszökött.
„A ködben lámpák ülnek, madarak”*
fényes pihék a fészkelő
homályon,
kóbor vadak fülelnek, hallanak:
csak suhogás
a csillag szülte tájon.
Nem tudják, nem felejtik, mire jött,
hogy megkerült,
de mégis elszökött.
*Takács Zsuzsa: Lámpák, madarak

Mi közöm van már az emberek dolgaihoz?

  • Kategória: Versek

 

Mi közöm van már az emberek dolgaihoz?

 

 

I.

 

 

Sün

 

 

Ne szagolgasd!

 

Nézd, a süntüskék milyenek...

 

Vackorfára se mászunk, hagyd

 

békén, te dilinkó!

 

Miért kell ezerszer szólnom?

 

A kutyaiskola is mire volt jó?

 

Félpillantásokkal köszönünk:

 

úgyis elengedsz.

 

Hagyd csak a sünt is, alszik

 

talán álmodik is, látod?

 

Tegnap is itt volt...

 

 

II.

 

 

Fák

 

 

Testvérként állnak a kertben:

 

egy halott mellett három eleven.

 

Fekszünk.

 

Emlékszel, ikerként egybeszínezve

 

hogy feketélltek nemrég?

 

Az élő újra kizöldült,

 

száradozgat a szélben a másik.

 

Mondják, ki kéne vágni,

 

de mi inkább körbepisiljük:

 

locsolni könnyebb,

 

meg hát tél jön,

 

s télen az isten se tudja,

 

melyik mi.

 

 

*Takács Zsuzsa: Szitakötő