Költészetnapi beszélgetés Korda Zsuzsannával, a SunnySide program megálmodójával

Interjú Korda Zsuzsannával, a #versművek megálmodójával

Hogy jött ez az ötlet, a #versművek ötlete?

Tavaly év elején, valahol Budapest és Bécs között ültünk a vonaton Kovács Gábor Attilával, aki filmes, és arról beszélgettünk, milyen kevés olyan kezdeményezéssel találkozunk, ami az irodalmat és a mozgóképet valahogyan kölcsönhatásba hozza, ahol a két művészeti ág saját nyelvrendszerén lép egymással interakcióba. Rögtön el is határoztuk, hogy kísérletet teszünk egy ilyen sorozat létrehozására. Egy olyan kortárs összművészeti projektet képzeltünk el, ami a szó, a kép, és a hang kölcsönhatásaiból jön létre. Valahogy így kezdődött….

Tudjuk, manapság nehéz bármihez is szponzort találni. Neked sikerült, vagy saját zsebbe nyúltál, vagy...?

Az első pillanattól kezdve keressük a pályázati lehetőségeket. Jelenleg is bírálat alatt van két pályázatunk, az egyik szintén egy hazai kortárs versfilmsorozat megvalósítására, a másik pedig egy négy részes külföldi kortárs sorozatra. Folyamatosan keressük a kapcsolatot cégekkel, szervezetekkel szponzorációs együttműködés reményében is. De sajnos úgy van, ahogy mondod, ez manapság nagyon nehéz, holott az interneten közvetített kulturális tartalmakra jelentősen megnőtt az igény. Az első sorozatunk, amit most láthattok, a stáb tagjainak támogatásából és lelkesedéséből jött össze.

Milyen kapcsolatban állsz az irodalommal?

Mindig is nagyon szerettem a verseket, de nem foglalkoztam komolyan irodalommal. Aztán nagyjából három évvel ezelőtt írni kezdtem, és ez hamar fontos részévé vált az életemnek.
2019-ben beiratkoztam a Kodolányi János Egyetem szépíró kurzusára, ahol Petőcz András nagyszerű líra műhelyének köszönhetően a saját bőrömön tapasztalhattam, hogy az írás – még a versírás is – tanulható. Nemrég készült el az első könyvem kézirata, ami egy gyerekkönyv.

Mesélnél kicsit arról, hogy kik a stáb tagjai?

A versfilmek rendezője, Kovács Gábor Attila, a Sunny:Side Art társalapítója is egyben. Gábor már korábban is foglalkozott a vizualitás és az irodalom kölcsönhatásaival. Filmes
munkái mellett dolgozott íróként is az egyik kereskedelmi csatornán futó sorozatnál, közben színdarabokat is rendezett.
Puszta Márk hangmérnök, Gábor révén került a projektbe, egy rendkívül tehetséges, nyitott ember. Épp most vett részt egy új stúdió megalapításában Várhegyi Rudolffal és Bohács Tamással.
Reméljük, hogy hosszú távon más rendezők, operatőrök is csatlakoznak a stábhoz, akár csak egy-egy versfilm erejéig. Egyébként a mostani sorozatunkban is felbukkan egy vendég rendező, Klausz Péter, aki az egyik versfilmet közösen rendezte Gáborral, és ennek eredményeként egy igazán különleges, a képzőművészetet is felhasználó alkotás jött létre. Ezt két hét múlva láthatja a közönség.

Mi alapján választottad, választottátok ki a versfilmekben szereplő verseket?

Ahhoz, hogy a koncepciónkba teljes mértékben illeszkedő művekkel dolgozhassunk, a kiválasztásnál sokféle szempontot vettünk figyelembe: az elhangzó szöveg nem haladhatja meg a 180 másodpercet, hogy megfeleljen az online videó fogyasztási szokásoknak, a műnek friss és aktuális mondanivalóval kell rendelkeznie, eleget kell tennie az irodalmi alkotások értékközvetítő (morális, kulturális) funkciójának, és képesnek kell lennie intellektuális és emocionális élményt jelenteni a fogyasztó számára.

Hány rész lesz még, meddig folytatjátok a versfilmek készítését?

Ameddig a körülmények lehetővé teszik. Nagyon szeretjük ezt a fajta alkotómunkát. Többrészes sorozatokban gondolkodunk, és szeretnénk minél több szériát megcsinálni. Az
első sorozatunk, amit nemrég kezdtünk vetíteni, hét részből áll. Közben azon is dolgozunk, hogy minél több ember tudomást szerezzen a csatornáról.

Mit vársz ezektől a filmektől?

Nem mondanám, hogy bármit is várok, ez afféle l’art pour l’art. Számomra nagyon izgalmas a folyamat, ahogyan megszületik egy-egy versfilm, örülök, hogy a részese lehetek. Persze a végeredménnyel szeretnénk élményt adni másoknak; nagyon jó érzés, amikor azt látjuk, hogy egy-egy ilyen alkotás megérinti az embereket. Megéri a fáradozást, ha csak egy-két percre is, de sikerül kizökkenteni a nézőt a jelenből, és egy kicsit elvarázsolni. Az persze nagyon szép eredmény lenne, ha ezekkel a filmekkel, egy kicsit is közelebb tudnánk vinni a kortárs irodalmat az emberekhez.

Mesélnél pár izgalmas kulisszatitkot nekünk a filmek születésének nehézségeiről,
meglepő helyzetekről, és nem utolsó sorban fogadtatásáról?

A járványügyi helyzet sok szempontból belezavart a projektbe, például majdnem elvetettük miatta az egészet. Aztán tavaly ilyenkor mégis úgy döntöttünk, hogy belevágunk, és elkezdjük a forgatásokat. Sokat forgattunk a Balatonnál, aminek nagyon különleges hangulata volt akkor. Eredetileg tíz részes sorozattal terveztük az indulást, de a nehézségek miatt ezt csökkentettük. Volt úgy, hogy a korlátozások miatt elvetettük, hogy stúdióban rögzítsük a felmondásokat, de szerencsére mégis visszatértünk az eredeti tervhez, és a korlátozások feloldása után, már profi körülmények között tudtuk megcsinálni a hangfelvételeket. Az egyik versfilmünknél a járványügyi helyzet miatt teljesen koncepciót kellett váltani, de ebből végül előnyt kovácsoltunk, mert az új koncepció még kreatívabbra sikerült. És még egy érdekesség: a sorozatban hetedikként bemutatásra kerülő versfilmünk szerencsés véletlenek folytán Párizs - Budapest - London tengelyen készült, teljesen érintkezés-mentesen.

Ami pedig a fogadtatást illeti, azt hiszem várakozáson felüli. Nagy öröm, amikor ezek a versfilmek célba találnak, és sorra jönnek a pozitív visszajelzések. Rengeteg privát üzenetet is kapunk, amiben gratulálnak, és biztatnak a folytatásra. Jók a visszajelzések a blog oldalunkon (blog.hu) közé tett, a versek szerzőivel készült interjúkra is. A sorozat nézőiben kíváncsiság ébred a szerzők iránt, és szívesen tudnak meg többet róluk és a filmek alapjául szolgáló versek hátteréről. Jelen vagyunk a Facebook és az Instagram oldalon is.

A költők, akiket felkértetek, hogyan fogadták művük e sajátos megjelenítését? Volt-e aki visszautasított Titeket?

Szerencsére elmondhatom, hogy mindenki azonnal bizalommal volt felénk, amiért nagyon hálásak vagyunk, hiszen a legelején még minden csak a fejünkben volt meg, nem tudtunk konkrét referenciát mutatni, csak szóban felvázolni az elképzeléseinket. Egyébként ugyanez elmondható a felkért színészekről is, az első hívásra örömmel jöttek. Akik eddig látták a végeredményt, mind nagyon elégedettek voltak, rendkívül pozitív visszajelzéseket kaptunk szerzőktől, színészektől egyaránt.

Van-e még távolabbi terved, amivel a kortárs költőket célzod meg, vagy egyéb művészeti ág képviselőit?

Szeretnénk készíteni néhány külföldi kortárs sorozatot, magyar nyelven, és néhány külföldi kortárs sorozatot, eredeti nyelven. De nemcsak versfilmekben gondolkodunk. Tervezünk például egy olyan „beszélgetős” sorozatot készíteni, ahol különböző művészeti ágak képviselőit szeretnénk összetalálkoztatni. Rengeteg ötletünk van.
Hacsak a felét sikerül megvalósítani, már elégedettek leszünk.

Az eddig megjelent versfilmek a


YouTube SunnySideArt csatornáján


érhetőek el.

Interjú az aHetedik megjelenésért felelős főszerkesztőjével - I. rész

Fábián Jóska - interjú az aHetedik egyik főszerkesztőjével

I.rész

Mi indított arra, hogy - geológus létedre - írni kezdj ?
Ez összetett dolog. Egészen konkrét oka az volt, hogy egy kollégám „dicsekedett” vele, hogy valami MV-s jellegű (pilóta üzletszerzés, tudod, de nem az MV volt) társaságban rigmusokat faragtak, és, hogy ő milyen (gyatrákat) írt; azt mondtam magamban: ilyet (jobbat) én is tudok.
Aztán volt egyéb oka is. Akkor - szokásom szerint - éppen válságban voltam.
Valahogyan le kellett rögzítenem a gondolataimat, és erre napló alkalmatlannak tűnt. A verseknek formájuk van, akkor is, ha szabadversek, ezért megkövetelik a precíz fogalmazást. Ez meg visszahat arra, hogy precízen gondolkodjunk. Valami ilyesmi.
Mondjam még?
Az első versek, amelyeket írtam, nem is versek voltak, hanem fragmentumok, gondolattöredékek, egymástól független dolgok, jegyzet-fecnikre írva, ami éppen ráfért. 2-3-4
sornyi valamik, Aztán egymáshoz csatoltam őket, ez lett az első versem, az Annotációk. A címet szótárból kerestem meg. A cédulák járt az eszemben, de azt Radnóti használta: Razdglenicák...

Prózát nem is írsz?
Azt hiszem, összesen két prózám van.
Az egyik - remélem, megvan még - amolyan Boris Vian utánérzés-féle volt, 3-4 éve. A másikat most ősszel írtam reggel, buszon, munkába menet.
- Igen, emlékszem, egyszer az egyiket, a régebbit, fel is olvastad egy Íróműhelyen. A legkisebb fiadról írtad.
- Hoppá! Akkor 3 van.

Miért verseket írsz? Miért nem prózát? Mivel ad többet a költészet neked, mint a próza?
Kötöttebb, és szabadabb is egyszerre. Ráadásul könnyebb munka...

Te egy rettentő fegyelmezett ember vagy. Lehet itt összefüggés?

Lehetséges. Én nem így érzem. De a kötöttséghez - és szabadsághoz egyszerre - lehet köze: én nem szerettem diszkóba járni gimisként. Aztán harmadikos voltam, amikor talán a Muzsikás, vagy valamelyik általuk kitanított banda 1973 nyarán- tavaszán a gimiben tartott egy tánctanítással egybekötött táncházat. Attól kezdve minden héten táncolni jártam, egyetemista koromban együttesben is. Ez a tánc ugyanis úgy hagyományos, hogy teljesen szabad, és úgy szabad, hogy szigorúan kötött.

A zene és a költészet rokonságban állnak szerinted egymással?

Természetesen. Eredetileg - te is tudod - nem volt vers a mai értelemben véve, csak dal volt. Később, bár elvben elváltak a versek a zenétől, mégis énekelve mondták az Iliászt vagy az Odüsszeiát, hiszen úgy könnyebb emlékezni a szövegre, és ha kiesik egy szó az emlékezetből, a ritmusra könnyebb találni helyére egy másikat.

Szoktál énekelni jó, vagy rossz kedvedben? Esetleg írtál dalt is már?

Nem szoktam énekelni. Leszoktattak róla, főként a feleségem. Állítólag hamisan énekelek. Pedig tanultam zenét is (nem sokáig), jártam szolfézsra is, állítólag jó a hallásom, és zenét is írtam már... Dalszövegem is van, olyan is, amire más írt zenét, meg olyan is, amit én írtam zenére, noha nem túl sok egyikből sem.

Úgy tudom, műfordítással is foglalkozol. Ez hogy jött, minek a hatására?

No, ez megint jó kérdés. Nem tudom, más hogy van vele, de nekem időnként szükségem van mintákra a saját verseimhez. Nem olyanra, hogy másoljam, és nem olyanra, hogy technikát alkalmazzak - persze erre is. De a magyar költészettel e tekintetben vigyázni kell: könnyen felismerhető lesz esetleg, minek mi az előképe.

Ezekből a műfordításokból építkezik, ihlet- formán, amiről írsz aztán?

Így van. Viszonylag sokat olvasok angol nyelvű (főleg amerikai) verseket. Egy ideje tudatosan is. Ennek megint van előtörténete (minek nincsen?)
Középiskolában egyetlen amerikai (vagy más földrészről származó) költőről sem tanultunk. Az egyetemi táncegyüttesben meg volt egy anglicisztika szakos táncos, tőle kértem egy amerikai irodalmtörténetet...
Amit az interneten összelopkodok (rengeteg amerikai költő érhető el neten, szemben a magyarokkal, ez a másik ok), az nem rendezett.

Erről eszembe jutott, amit már régen meg akartam kérdezni Tőled: nemrégiben jártál egy kurzusra. Miért, és mit tanultál?

Szükségem volt egy szamárvezetőre: egy rendezett amerikai irodalom- pontosabban - verstörténeti kurzusra.

Ez hogyan zajlott és mi célt szolgált?

Az amerikai költészet kiemelkedőiről tanultunk kb. a múlt század elejétől, konkrétan a 20- 30-as évektől. Ez – mint kiderült – egy kb. 6-7 éve folyó, ingyenes online kurzus, minden év őszi szemeszterében folyik a Kelly Írók háza rendezésében Al Filreis professzor vezetésével on-line módon Zoom-on.
A Kelly írók háza Pennsylvaniában van, a kurzust pedig a Penn Universityvel tartják. Azóta tudom, hogy van még két tucat hasonló (és mások, egyéb témájúak is!) kurzus is ilyen.

Hogy kerültek a látószögedbe? És minek Neked? Te már így is nagyon művelt vagy!

A látószögembe kereséssel kerültek. Nem hiszem (nem emlékszem), hogy szándékosan kurzust kerestem volna.
Véletlenül odavezetett egy (irodalmi: amerikai, vers, stb.) link. Írtam Al Filreisnek, hogy részt vennék a kurzusán, azt írta, regisztráljak nyugodtan. Mint kiderült, az égvilágon semmi nem kellett hozzá. Azt hiszem, volt egy angol, egy francia hallgatótársam, a többiek amerikaiak voltak.
Szó szerint (ha a villanyszámlát, meg az internet előfizetést nem számoljuk) díjmentes volt.
Online eseményként folyt hetente egyszer hétköznaponként, ami gáz. Azért gáz, mert ez nekünk a zónaidő-különbség miatt lehetetlen időpontokban zajlott. Volt (egyszer), hogy délben kezdtek (magyar idő szerint délben), ott délelőtt 9 volt. Akkor én dolgozom... máskor meg éjfél előtt, ott még csak késő délután-kora este volt.

Kerekasztal beszélgetés folyt az éppen szóban lévő költő konkrét verseiről, ez ment élőben, aztán később feltöltve a YouTube-on is megnézhetővé vált.

Olyasmi, mint a mi Íróműhelyünk?

Igen, csak ott "befutott", külső költők műveit vitatták meg. És (elvben) be lehetett telefonálni, vagy chaten beírni, voltak is telefonálók, beírók is.

Mit adott ez neked? Megtanítottak még jobban írni?

Tágult a látóköröm. Olyan költőket ismertem meg, akikről esetleg sosem hallottam volna, és igen jók. Persze tudni kell, hogy kb. 300 millióan élnek az USA-ban. Ha nálunk van 10 000 költő a tízmillióból, akkor ott 30-szor többen vannak...

Kortárs irodalmat, vagy korábbiakat ismertél meg?

Ez történeti-jellegű kurzus volt: szemelvényeken (költők a szemelvények, illetve egyes műveik) Eliot-tól, sőt, Emily Dickinsontól napjainkig próbált valamiféle vázlatos képet adni a mozgalmakról, stílusokról.
Zömében tágan értelmezett kortárs irodalom, ha a múlt század 30-as éveit vagy a 90-eseket is annak veszem. Egészen a ma alkotókig. Tehát ez a félmúlt és jelen költészete, amivel foglalkoznak.

Változtatott ez a te stílusodon, vagy alkotási módszereiden?

Direktben nem. De szerintem az, hogy lassan két éve sokat olvasok modern és jelenkori amerikai költőket, az igen. Konkrétan is, általában is.

Gyerekként is szeretted az irodalmat?

Azt nem tudom, hogy az "irodalmat" szerettem-e, ellenben azt igen, hogy elsős voltam, amikor először mentem könyvtárba.
Attól kezdve rendszeres Szabó Ervin könyvtár látogató voltam az egyetem végéig. Apám vitt el először, és kisiskolásként rendszeresen vele mentem könyvtárba. Ő is állandóan olvasott.

És ő is írt?

Nem. Ő eredetileg tipikus parasztgyerek volt Fertőszentmiklóson. Kijárta a hat elemit, majd jött a háború, 42-ben volt 10 éves. Aztán később cukorgyárban, a földön dolgozott,
mikor mi volt, állatot legeltetett stb. Aztán 45 után a tanító 45 szakérettségire. Matematikából és fizikából érettségizett, és így ment egyetemre. Másból nem is érettségizett és
mást nem is tanult érettségire. Ő maga szerint nagyon műveletlen volt, hát még egyetemistaként elkezdett könyvtárba járni. Elolvasta például Balzac összes regényét (Balzac 48 nagyregényt írt), és azóta is folyamatosan olvas.

És édesanyád? Szeretett olvasni? Meséltek Neked gyerekkorodban a szüleid?

Anyám nem nagyon olvasott emlékeim szerint. Nagyregényeket tuti nem gyakran. Apámnak még tavalyelőtt is úgy vittem ajándékba könyvet, hogy milyen vastag.
Mesélni biztosan sokat mesélt anyám. Amikor pici voltam, ő bölcsődei gondozónő volt, persze, hogy abba a bölcsődébe jártam.
De valójában nem sok emlékem van az iskola előttről.

Kitalálta a meséjét, vagy ismert meséket mondott?

Erre már nem emlékszem. Nyilván olvasott, és később esetleg azokból mondta, fejből. Nem tudom. Szerintem ismerteket, mesélt, de nagyobbként aztán kaptam Magyarországon ismert mesekönyveket, a Hetvenhét magyar népmesét és a többit.

Mit fogsz legközelebb tanulni, és hol?

Szerintem ugyanezt idén ősszel, ugyanott, noha van más kurzus is. Bár most kezdtem bele egy másik egyetem igen hasonló amerikai költészettörténeti kurzusába.
Minden évben vannak, akik már egyszer-kétszer végigcsinálták. Aztán meg, ha már nyugdíjas leszek, esetleg keresek mellé egy másik hasonlót is. Ez egy ingyenes (és fizetős) online oktatással foglalkozó szervezet. sokféle egyetem sokféle kurzusát tanítják.

Milyen kurzusok vannak még? Mi érdekel?

Hú...hogy mi van? Matematika, fizika, gazdaság, csillagászat, biokémia, asztrofizika, képzőművészet-történet... nem is tudom. Amit akarsz. El kellene mennem a weboldalukra, megnézni. Ebből minden érdekel, csak időm és erőm nincs rá…
Még a politika és a történelem is érdekelne, bár ezeket mindig hanyagoltam.
Amit most kinéztem, az is modern amerikai költészet...

Következő számunkban folytatjuk!

 

 

 

A tanítás már eleve egyfajta színpadon levés

„A tanítás már eleve egyfajta színpadon levés”


Katzler Hilda tanár, énekes, rendező, újságíró, költő. A Magyar Újságírók Közössége irodavezetője, a Magyar Nemzeti Írószövetség alapító elnökségi tagja. Eddig két verses kötete jelent meg.

Későn kezdtél el írni, mondhatni terápiának szántad az írást, aztán ezekből a versekből mégiscsak összejött egy kötet. Végül is meglelted a költészetben mindazt, amit kerestél?

Soha nem gondoltam az írásra, annak ellenére, hogy mindig jó fogalmazó voltam. Minden más jobban érdekelt, a képzőművészet, a balett, a zene, a színjátszás. Talán emiatt nem tudtam igazán kiteljesedni hivatásszerűen egyikben sem. Pedagógus lettem, népművelés-magyar szakos, és ezen a pályán lehetőségem adódott komplex művészi adottságaimat megélni. A tanítás már eleve egyfajta színpadon levés, napi megmérettetés kamasz gyerekek előtt, amely nagyon szép, izgalmas és nehéz feladat. Nem kevés színészi képességet, humort és még sok egyebet igénylő hivatás. Természetesen, az igazi terep az iskolai színjátszó csoportom volt, közben szereztem egy színjátszórendezői oklevelet is, ahol a zene, az éneklés és a tánc mellett az irodalom is fontos szerepet kapott, annál is inkább, mert több mesét dramatizáltam, gyermekdarabokat írtam, na, és zenés színház lévén, én írtam a dalszövegeket is. Persze, mindez ekkor még nem igazán jelentett számomra eufóriát, engem főként a rendezés érdekelt, és az, hogy valami nagyszerű történjen a színpadon, ez a része a színháznak a kötelező nyűg volt. De meg kellett csinálni, hogy aztán megtörténjen a csoda.
Így kezdődött. A folytatás szinte már közhely. Magánéleti válság, tépelődés, szenvedés, átértékelés, gondolatok gondolatok hátán, ezek lejegyzése (mindenkinek ajánlom), ezekből az első novella, majd a második, az első vers, aztán sorban a többi, antológiák, első kötet, második kötet. Az események nálam mindig rohamosan felgyorsulnak, ha lezárul egy életszakaszom. Mielőtt nagyon eltérnék a kérdésedtől: igen, sok mindent kaptam a költészettől olvasóként és versíróként is. Persze verset írni más minőség! Amikor az első versem megszületett egy álom hatására, nagyon elámultam. Nem tudtam rájönni, hogy erre hogy voltam képes, egyáltalán mi történt. A mai napig keresem a titkot, de nem igazán sikerül fülön csípnem. Azt hiszem, nem vagyok tudatos költő, a versek többnyire megszületnek, persze ez nem jelenti azt, hogy ne tudnék programverset írni bármikor, de az nem ugyanaz. A számomra jónak érzett vers(em) katarzist okoz. Sokáig azt hittem, erre csak a zene képes. Tévedtem!


Már Budapesten jelentetted meg a következő könyvedet. Az új verseknél nem csak a fejlődés, de a szemléletváltás is megfigyelhető. Mi váltotta ki ezt?

Gyakorlat teszi a mestert! Valamint lezárult egy életszakasz, elkezdtem látni a fától az erdőt. Új élet, új benyomások, új barátok.


Akkor gyorsultak fel körülötted a dolgok, amikor Szombathelyről átköltöztél Budapestre, ahol belecsöppentél a pezsgő kulturális életbe. Mikor és hogyan kerültél kapcsolatba a Magyar Újságírók Közösségével, amely szervezetnél irodavezetőként dolgozol?

2016-ban költöztem Budapestre, pontosan a pezsgő, kulturális élet miatt. Már több barátom volt itt, akik sokat segítettek az eligazodásban, a beilleszkedésben, többek között Mikus Vilmos, Lengyel János, stb. Lengyel János (író, újságíró, történész) révén kerültem kapcsolatba Madár János költővel, újságíróval, a Magyar Újságírók Közösségének alelnökével, aki akkoriban az Erzsébetvárosi Irodalmi Esték Közösségét vezette, neki mutattam meg a legújabb verseimet, amelyeket közlésre alkalmasnak talált, így született meg a második kötetem, az ő támogatásával. Közben tagja lettem a Váci Mihály Irodalmi Körnek, akik évtizedek óta szerveznek írótábort Tokajban, szintén Madár János vezetésével. A Magyar Újságírók Közösségébe 2017-ben nyertem felvételt, nagyon büszke vagyok rá, hogy a tagja lehetek. Nem sokkal ezután eltávozott az akkori irodavezető, és az a megtiszteltetés ért, hogy engem kértek meg, vegyem át a munkáját.

A korábban jelentős tagsággal rendelkező szakmai szervezet életében volt egy nagy megtorpanás, de úgy néz ki, hogy fokozatosan talpra állt, és merész távlati terveket tűzött ki maga elé. Napjainkban, amikor egyre kevesebb hitele van az újságíróknak, amikor a politika kénye-kedvére használja őket, mi az, ami megújíthatja a szakmát, ami visszaadhatja a becsületét?


Jól látod! Úgy gondolom, hogy minden szakmai szervezet életében a pénz a legkevesebb. Valamint fontos a szakmai vezetés minősége, hozzáállása, tudása is. Az előző, nagyszerű vezető, Kósa Csaba elnök, váratlan halála után valóban nehéz helyzet alakult ki a Magyar Újságírók Közösségében, ekkor kerültem ide én is, de szerencsére az új vezetés, Dr. Lovas Dániel elnök, Madár János alelnök nagy szakmai tudásával, tapasztalatával, szervezőkészségével lassan megoldódtak a problémák, újra megjelenhetett folyóiratunk, a Magyar Múzsa, amelyhez jelentős anyagi támogatást is kap már a szervezet, és elkezdődhetett az érdemi munka.
A másik kérdésedre reflektálva: a legfontosabb szerintem az újságírásban az őszinte, objektív tényközlés! Amely már magában kell, hogy foglalja a manipuláció-mentességet. Valamint a hajlíthatatlan, egyenes gerincet az újságírók részéről. ,,Az igazat mondd, ne csak a valódit” Szerintem ilyen egyszerű.

Különböző internetes irodalmi oldalakon korábban is publikáltál, de 2018 óta olyan elismert folyóiratokban is megjelennek a verseid, mint az Agria, a Búvópatak, a Partium és a Magyar Múzsa. Viszont egy ideje elhallgattál, mi ennek az oka?

Azt gondolom, hogy egyelőre kiírtam magam a két kötetemben. Most töltekezem, gyűjtöm az élményeket, sokat olvasok, figyelem a világban zajló eseményeket. Amíg nincs fontos mondanivalóm, nem írok. Szerencsére, nem az írásból élek.

Szó esett a Magyar Múzsáról, ami a MÚK folyóirata, egy idő óta lektorként veszel részt a szerkesztőség munkájában. Ha reklámszakember lennél, hogyan mutatnád be a folyóiratot? Mik a legfontosabb dolgok, amelyeket tudni kell róla?

Nagy megtiszteltetés számomra, hogy részt vehetek ennek a rangos folyóiratnak a korrektori munkájában. Szerintem az egyik legszebb folyóirat, ha a külcsínyt tekintjük. Neves képzőművészek: festők, grafikusok, szobrászok alkotásai színesítik mind a borítót, mind a belső részt. Megjegyzem, hogy a képzőművészekkel szoros kapcsolatot ápolunk, rendszeres kiállításokat szervezünk részükre, közös rendezvényeink vannak, amelyeknek a fő szervezője, rendezője és lelke Mártonfi Benke Márta festőművész, író és újságíró. Mártának jelentős képzőművészeti rovata van a Magyar Múzsában, ahol rangos képzőművészeket ismerhetünk meg, nem mindennapi módon, általa.
Folyóiratunknak nagyon izgalmas a tartalmi része is, mindenki megtalálhatja a kedvenc műfaját: verset, prózát, tanulmányt, recenziót, esszét, stb. jelentős íróktól, költőktől, irodalomtörténészektől, kritikusoktól. Rendszeres publikálónk pl. Döbrentei Kornél, Takaró Mihály, Madarász Imre csak néhány nevet említve. A szerkesztőségi tagok között megtalálhatjuk, a teljesség igénye nélkül, Pomogáts Bélát, Cs.Varga Istvánt, Bertha Zoltánt.
Amit még tudni kell, hogy negyedévente jelenik a Magyar Múzsa, igazán kedvező áron. A szerzőknek két tiszteletpéldány jár.

2019 decemberében újabb fontos mérföldkő következett az életedben, amikor tizedmagaddal megalapítottátok a Magyar Nemzeti Írószövetséget, amelynek elnökségi tagja vagy. Miért volt szükség egy új szakmai szervezetre, hiszen az országban már amúgy is van jónéhány?

Úgy gondolom, az új születését mindig egy hosszú folyamat előzi meg, sok csalódás, mellőzöttség, igazságtalanság, és amikor betelik a pohár, lépni kell.
Új szervezet, új célok, új tervek, új feladatok. Akad munka bőven, és szerintem nagyon kell ügyelni arra, hogy ne kövessük el azokat a hibákat, amelyek miatt meg kellett alakulnunk. Őszintén reméljük, hogy tagjaink jól fogják érezni magukat közösségünkben, és mindenki megtalálja a számítását.


Mi a véleményed az országban tapasztalható kultúrharcról?

Elkeserítő! Persze, ez mindig is így volt. Nincs új a nap alatt. A pénz és a hatalom az, amelyért még a kultúra területén is folyik a küzdelem. Úgy látom, akiknek sikerül a fősodorba bekerülni, összezárnak, nem nagyon engednek maguk közé másokat, amely érthető, hiszen akkor a dicsőségen és a pénzen is osztozni kellene. Ők döntik el, hogy mi trendi, mit és hogyan kell írni. Ez azért is szomorú, mert, ahogy én érzékelem, nem mindig ők a legtehetségesebb emberek.

Milyen célokat tűztél ki magad elé? Mikor olvashatunk új verseket tőled?

Erre nem nagyon tudok válaszolni. Először is, legyen végre vége ennek a bezártságnak, lehessen végre szabadon utazni, élményeket gyűjteni. Aztán majd meglátjuk.

Köszönöm a beszélgetést.

 

A beszélgetést lejegyezte Beregszászi Mitracsek Ödön, írástudó

 

A Katzler Hilda versei:

Farsangban

Amikor a lét minden dimenziója
a szeretet vásznára vetül,
amikor a tudatalatti ismerős
jeleket kódol a felejtés áramlataiba,
amikor a hazugság megszégyenül
a lélek labirintusaitól,
amikor a megbocsátás rádöbben
a lényegére,
amikor az emlékezet tükröt tart
a képmutatásnak,
és ezek nemcsak jelmezek,
akkor, csakis akkor higgy annak,
aki lecsókolja maszkodat...
és ha megfogja a kezed,
tudni fogod, a másik álarc mögött
ki lehet.

 

Másképp

A jelek éltetnek titkon,
de ennyi nem elég, több kell,
a bizonytalan felemészt.
Inkognitóban meddig pazarolsz?
Ki kéne szállni már valahol!
Bármi fájt a sosem volt identitásban,
amit ott és akkor megszenvedtél,
próbálkoztál ugyan bátran,
épphogy utolérted önmagad.
Oly gyatra a szándék, a titkos akarat.
Látod? Mindent jól érzel, ám inkább
belehalsz, mintsem, bevalld, hogy
lehet majd másképp.
A jelek elfogytak! Vársz még?

 

Körtánc

Lassan indul körbe-körbe
ez a körtánc örökre, sodor
részeg akaratlan, viszel
magaddal egyre sebesebben
kegyetlen kegyelemmel pörgünk,
de nem én vagyok, száguldó
miértek és csakok, pőre indulatok
robbannak fel, a semmit ölelem,
szédülsz nagyon, nem tudsz
kiszállni, hagyom, a leggyengébb
láncszem te vagy, szépen szakad,
képtelen iramban forog a tánc,
gyötrődve ropod, valami fáj, érzem
elszánt arcodat, még nem vagy
önmagad, hamis akkordok csúsznak
a felszín alatt, néma sikolyt szaggat
a száj, disszonáns hangok, még
mindig fáj, meghasonlás körbe-körbe
ez a körtánc örökre, vagy csak
látszat az? Tombold ki magad!
Lankadatlan vadul, szűköl a vágy,
utolsót lobban, a semmi is fáj,
körbe-körbe ez a körtánc örökre,
repítesz magaddal, forgunk
szakadatlan, már csak te vagy,
téged látlak, őrzöm az apró kis
csodákat...most nagyon fájnak.

Egy némafilm pereg...
súlyos terhed cipeled a múltból
és elveszett önmagad, de nézd,
múlik a félelem, minden kötél szakad...
még fogom a kezed... Vagy?

 

Az angyal titka

Melletted a bajban...sőt!
A gombolyagot neked adtam!
Az angyal titka aranyszál,
surranó szárnya alabástrom
időt perget, Ariadné fonalán
kapaszkodom, a semmit fogom,
nincs kegyelem, légtornászként
forogsz velem, pörgünk sebesen,
szívünket gúzsba kötöd,
függünk a mélység fölött,
lelkünk sohasem szabadul,
együtt... kibogozhatatlanul.

 

Vakvágány

Ledobtunk mindent, ahogy mondtad,
magadat kifordítva hoztad.
Édes a csók! Csattan! Csak halkan!
Én mindig magamat adtam.
Halotti párnám az ágyad,
elhamvaszt égető vágyad.
Csettint az ostor, kattan a bilincs...
rémülten nyüszít a Nincs.

Kúszik a Kéj, mint ezer görcsös ág,
a Vágy unottan tetőre hág,
előtted a bércek leborulnak,
vakondtúrások heggyé tornyosulnak,
lopja a reményt a Holnap.
Csettint az ostor, a bilincs kattan,
már nem játszunk a szavakkal.

Kettőnk közé vertél éket,
kitagadtad a Világmindenséget,
hogy túléljem, behúzom a féket,
A nihil, a közöny elemészt,
ebbe bele lehet veszni,
tótágast áll az ész.

Ám, van még életet adó, pimasz jövő,
a múltban veled gyökerező.
Hogy melyik kell, döntsd el!
Csettint az ostor, a bilincs kattan,
már egymással játszunk...
nem a szavakkal.

Mindig arra törekszem, hogy fejlődjek...

…mindig törekszem arra, hogy fejlődjek, inspirálódjak, ne legyen kiszámítható,…

Interjú Bödecs László költővel


Azt mondják, annak a családnak a képlete, ahová születünk, meghatároz minket.
Milyen volt gyereknek lenni a Te családodban?
Persze meghatároz, meg elhatárolódásra, a változtatás igényére is késztethet. Nekem kettős a dolog: viszonylag szerencsés a családi helyzetem, mindig is támogattak, és máig támogatnak a szüleim, ha szükségem van rá. Egyke vagyok, ez persze elkényeztetéssel is jár. A szüleim máig együtt vannak, de emlékszem, sok nehézség árán. Örülök neki, hogy megbékéltek, de az is bennem van, hogy én máshogy szeretném csinálni, mint ők. Ez már annyiban teljesült – kissé keserűen mondom –, hogy máig nem sikerült családot alapítanom, holott néhány éve megszületett bennem a vágy. De olyan partnert szeretnék az életembe, aki önként szintén ezt szeretné. Mostanában jöttem rá, hogy először magamról is le kell bontanom ezeket az elvárásrendszereket, és lélekben készen állni a dologra.


Fontosnak tartod, hogy a majdani párod is rendelkezzen művészi vénával?
Nem tudom. Mindenkinek fontos, hogy legyenek közös dolgai a párjával, én azt hiszem, hogy mindenképpen jobban megértem magam olyasvalakivel, aki legalábbis jó befogadó, érti és szereti a komolyabb dolgokat, minőségi irodalmat, zenét, filmeket, színházat – én ezeket a dolgokat nélkülözhetetlennek tartom az életemben –, ehhez még hozzájött a hit, a szellemi és lelki élet. Na, igen, nehéz ember vagyok, sok speciális izével, amikre viszonylag kevesen adnak. Hiszem azért, hogy végső soron egymáshoz lehet csiszolódni, meg lehet nyílni, a hitet én például nagy részben a volt páromtól kaptam. A legfontosabb a nyitottság, a jóság, az értelem, a többi kialakulhat. Ha a párod is alkotó, abban lehet természetszerűleg versengés is, vagy pártolás, lehet, az inkább szinte már nehezítő körülmény egy jó kapcsolatban, attól függ, hogy kezeljük. No, de ez nem társkereső; „ugorgyunk”.


A hit fontos dolog, majd rátérünk arra is…
Most még maradjunk a gyerekkornál; emlékszel-e, melyik volt életed első, önállóan elolvasott könyve?
Nem tudom, valamelyik kötelező lehetett, azokat mindig elolvastam szinte, alapvetően jó diák voltam. Volt egy Kis krampusz könyvnek nevezett karácsonyi könyvem, az ilyen tipikusan gyerekkori olvasmány, az jut eszembe, mint fakultatív, később, a kötelezőség nyomatéka nélkül, a Harry Pottereket faltam be élvezettel (a generációmban ez sokakkal így van, be merem vallani, hogy velem is így volt). Amikor nem tudtam még olvasni, akkor is vetettem anyával képregényt, a Pókember volt a kedvencem, akkor én meséltem a fejemben hozzá a történetet, egy ilyen az első „olvasási” élményem. Akkor még csak 4-5 éves lehettem.

Mondhatjuk, hogy Te 4-5 éves korod óta „írsz”?
Ezt nem mondanám, de minden gyerek sokat használja a fantáziáját, történeteket költünk, játszunk el. Én csak nem hagytam abba. Tizenpárévesen már valóban írogattam szórakozásból. Előtte meg egy jó barátommal szerepjátékoztunk sokat az utcán sétálva, egyikünk mesélte a kerettörténetet, a másikunk szereplőként tette hozzá a magáét.


Meséltek Neked a szüleid elalvás előtt?
Nem emlékszem rá, szerintem ha igen, akkor sem sokat.

Hogyan fogadta a környezeted, hogy történeteket találsz ki? Támogatták? Megértették, hogy ez egy rendkívüli kisfiú?
Nem hiszem, nem tudom. Harsány, szókimondó, szereplős fiú voltam. Néha durvább is, és elnyomóbb, kis véleményvezér, sportoltam és koraérett voltam, nagy növésű, a menők közé tartoztam. Tiniként kezdtem furcsább lenni – azt hiszem, így érted a rendkívülit –, más felé kezdtem fordulni, mint kortársaim. Színészet, írás. Mondom, a szüleim támogattak, a tanárok felkészületlenek voltak, nem sok kreatív impulzust kaptam, ezeket magam szedtem össze, és főként véletlenül vagy másutt. Diákszínpadra jártam, meg zenét tanulni, hasonlók, elkezdtem jobban egyedül lenni, elkülönbözni.
Sokszor van ez a tinikkel persze, talán ez mégsem furcsa. Csak úgy éljük meg belülről.

Emlékszel még az első, tudatos művedre?
Nem emlékszem pontosan, hogy melyik, de nem lehetettem több 13–14-nél, talán a némettankönyv egy versét fordítottam le, és rímekbe szedtem, ahogy tetszett, szóval műfordítást csináltam. Verseket is írtam, főleg udvarlás céljából, egyéb alkalmakra. Meg fantasy és sci-fi novellákat, regénykezdeményeket, ezek valójában elég lényegtelenek. Sokunknak van sok verse a fiók mélyén a tinikorból, meg sok regénykezdemény, amiket rögtön trilógiának képzeltünk el.


Hogyan, és mikor kezdtél el publikálni? Egyáltalán: honnan jött az ötlet és a bátorság, hogy most már meg akarod magad mutatni?
Tizenkettő telén. Egy egyetemi lapnál voltam újságíró, és csináltam egy interjút az Apokrif című folyóirat főszerkesztőjével, aki jó barátom lett. Akkoriban kezdtem el két év kihagyás után újra verseket írni, de már más színvonalon akartam, mint azelőtt. A Nyerges (Nyerges Gábor Ádám – a szerk.) sokat segített, ajánlott kortárs költőket olvasásra, elmentem különböző irodalmi estekre, elkezdtem csiszolódni. Egy idő után, elég hamar sikerült publikálni az Apokrifban, de azért megtornáztattak, hogy jó legyen. Aztán szerencsére kezdtek elfogadni a különböző bevett folyóiratok. Tehát az ötlet onnan jött, hogy szerettem volna, egománságból?, nem tudom. Elhittem – másokat olvasva –, hogy ilyet én is tudok. Hiányzott még a kortárs magyar költészet behatóbb ismerete, de hamar magamba szívtam, és hát tényleg összejött, hogy meglegyen a több szerkesztőnek megfelelő színvonal. Tehát megvolt a belső indíttatás, a külső inspiráció, elhittem, hogy tudom, utánajártam, hol és hogyan lehet, kitapostam az utat, és meglett.

Magadnak is megfelel az a színvonal, ahogy ma már írsz? Vagy csak a szerkesztőknek?
Ez érdekes kérdés, persze, hogy megfelel, különben nem adnám ki a kezeim közül. Amíg nem felel meg, addig nincs kész. De mindig törekszem arra, hogy fejlődjek, inspirálódjak, ne legyen kiszámítható, mindig ugyanolyan, amit csinálok. Szerencsésnek mondhatom magam olyan téren, hogy legalább én tudom értékelni, ha valami sikerül. Tudom, sokan szenvednek attól, hogy sosem érzik jónak a magukét. Én vagyok olyan elbizakodott, hogy merem a legnagyobbakhoz, sokunk által etalonnak tartott alkotásokhoz mérni, amit megírtam. Ha azok mellett hideg fejjel azt merem mondani, hogy nem pazaroltam a tárhelyet, akkor elégedett vagyok. Ahogy másokén érzem, ha jó, és sok érvvel, többé-kevésbé védhető érvekkel alá tudom támasztani, úgy elhiszem, hogy a magamét is meg tudom valamennyire ítélni. Végső soron mindegy, mert sokaknak így sem tetszik, sokaknak igen, másoknak más tetszik, mint ami nekem. Mégis hiszem, hogy sokkal több értelme van azt mondani, hogy össze tudok hasonlítani két dolgot, és hogy nagyjából megegyezhetünk abban, hogy vannak nagyon jó dolgok már, amikhez lehet mérni, mintha azt állítanám, hogy minden csak különvélemény, minden olvasat egyéni és a többi. Az posztmodern irodalomfelfogás elvitt minket ebbe az irányba. Ottlik az Ottlik, Pilinszky az Pilinszky, azt hiszem ezek a korunkban is többé-kevésbé értékálló dolgok.
A szerkesztők szuperek, a nemrég elkészült kéziratom verseiben is folyóirat-szerkesztőktől kaptam olyan meglátásokat, amelyeket felhasználva, beépítve szerintem sokat javult az anyag. Kell a külső szem, de tudni kell válogatni a vélemények között is, annak megint csak nehéz sora van, aki mindig átír mindent mások szájíze szerint. Viszont megint csak sikamlósan szubjektív a módszer, amivel megválogatom, mit fogadok meg, és mit nem.
Nem a szerkesztő személyétől függ, hanem az adott javaslattól, hogy azáltal szerintem is jobb lesz-e a szöveg.


Van/volt aki segíti írói munkásságod? Akinek különösen adsz a véleményére?
Idén volt szerencsém Szijj Ferenc óráit hallgatni az egyetemen. Őt az egyik legjobb költőnknek tartom, nagy megtiszteltetés, hogy átnézte az előző kötetemet. És mint mondtam, szerencsére szerkesztőktől is kaptam az elmúlt éveken jó dolgokat: Áfra Jánostól egy globális időszemléleti változtatást, múltból sokszor jelenbe hoztam a verseimet a nemrég elkészült kéziratban, valamint egy, a számomra fontos versemet a Hévíz szerkesztőjével, Fehér Renátóval javítottuk, sokkal jobb lett, mint amilyen eredetileg volt. Mészáros Sándor a Kalligramtól hívta fel a figyelmem egy laza megjegyzéssel egy túl patetikus részre az egyik versemben, átírtam a versszakokat, jobb lett a vers. Most ezek a konkrétumok jutnak eszembe. De Bazsányi Sándor tanár úr is segített, valamint még korábban Nyerges Gábor Ádám is, mindketten végignyálazták a kéziratot és hasznos javaslatokat tettek. Ilyenkor, ha már belekezdek, akkor nagyon fontos a teljesség, ki ne hagyjak valakit. Vörös Istvánnal is dolgoztunk egy versemen, és a Szifonline szerkesztőivel is. Bocs, hogy belekezdtem, nem kellett volna, de hálás vagyok érte, hogy ez egy ilyen szakma, ahol minden érintkezés azért van, hogy jobb legyen a szöveg, és érdemes néha összedugni a fejeket. Én is segítettem már másoknak.

Merre tovább?
Csak előre.
Szeretném végre befejezni a kisregényem, de ez nagyban anyagiak függvénye, mert az sok, és teljes embert kívánó munka. Remélem, hogy valahol kiadják a harmadik verseskötetemet, nincs még nagyon sok tapasztalatom, de ez a hálátlanabb, elkeserítőbb része az alkotásnak, mert kevés a fóka, sok az eszkimó, nincs pénz versekre, és nagyon meg kell fontolnia minden kiadónak, mit tud bevállalni. Ezek rendszerint nem nyereségesek, még a leghíresebb költők könyvei sem. Írtam most a Gólem színház stúdiójába játékból egy drámai jelenetet is, ez teljesen új, nem tudom, mit lehet ezzel kezdeni, de nagyon élvezem.
Ez nem olyan hivatás, amiben az anyagiak elsődlegesek, ha nem tudod nem csinálni, akkor csinálod, és majd lesz valami.


Említetted, hogy számodra fontos a hit. Apropó: hit, vagy vallás?
Ez számomra már nem elválasztandó, de nem ítélek meg senkit, nagyon igyekszem nem ítélni, én római katolikus vagyok, elsőáldozásra készülök, mert ez kimaradt eddig az életemből. Szeretném, ha az egyházunk változna, jobbá válna, fejlődne, de kicsiny vagyok, hogy meghatározzam ezeket a dolgokat, mindig van munka, de ez valahol nem csak a miénk, és elsődlegesen nem csoportos, egyéni inkább. Azzal, hogy keresztény vagyok, tagja vagyok az egyház testének, de csak, mint egy részecske, elsősorban a magam helyes működésével tudok hatni az egészre.


Mennyire befolyásolta a hited a költészetedet?
Sokat, mert reményt adott, és ez a remény semmi eddigihez nem fogható az életemben, ha őszinte akarok lenni. Más az, amiről most tudok beszélni, mint amiről évekkel ezelőtt. A tét abban áll, hogy továbbra is őszinte és a magam mércéje szerint igaz legyen, amit leírok. Sokszor elgondolkozom a játék, a szerep felelősségén, van-e határa az átlényegülésnek, ad abszurdum, beszélhetek-e a gonoszról, mintha belülről tenném, remélem igen, és remélem, olyankor mégsem keveredik ez össze velem.

Szerintem ez nagyon izgalmas dolog! „Nem adhatok mást, mint lényegem?”
Olyasmi, de ezt Lucifer mondja, és gőgből mondja. A gőg az nem vezet sokra. Szerényebben azt mondanám, a lényeget adhatom át, ami nem én vagyok, de része vagyok, és hagyom, hogy megszólaljon általam, ha úgy tetszik neki.

Láttam, van olyan felolvasóested, ahol imprózik valaki egy hangszerrel (pl. gitár) a felolvasásod alatt. Ezt miért tartod fontosnak?
Azt hiszem, sikerülhet rosszul és jól is egy-egy ilyen összművészeti dolog. Nekem inkább jó tapasztalataim vannak. A versek maguk is elég zeneiek tudnak lenni, ha jók, természetüknél fogva illik alájuk a zene szerintem, és ez meglepő módon a szabadversekre is igaz, mert azoknak is van egy sajátos gondolati ritmikája, különben szétesnek, vagy prózába hajlanak. Szóval, nem bánom, ha zenével tartunk felolvasást, úgy vettem észre, hogy megtámogatja a verseimet. Mostanában olyan is volt, hogy egy profi színész olvasta fel a versem, ott nem volt zene, de amilyen pontos hangsúlyokkal, átgondoltsággal olvasta fel, az több is volt, mintha én nyökögnék zenei aláfestéssel. Talán csak az van, hogy nem vagyunk, nem lehetünk igazán jó felolvasók, az a színészek szakmája, ezért a saját kis elrontott felolvasásunknál a hangzó szöveg jobb általuk felolvasva, vagy zene által megtámogatva. Még azt gondolom, hogy az a vers, ami csak magunkban olvasva jó, abból valami hiányzik, de egyben az is igaz, hogy a legtöbb jó versnek többszöri, elmélyült olvasással tárulnak fel a mélységei. Ezt egy színész meg tudja csinálni egyetlen szavalatban, egy átlagember viszont aligha, ezért egy egyszer elhangzott szövegnél hiányérzet keletkezhet, holott a szöveg jó. Nem egyszerű műfaj ez. Talán egy igazán nagy, ösztöneinket és értelmünket is egyszerre lázba hozó verset egy botfülű, beszédhibás felolvasása után is értékelünk. Mondjuk, ilyen lehet a Tiszta szívvel. De hallgasd csak meg Jordán Tamás szavalatában, ég és föld, holott ugyanaz a szöveg.


Miből élsz, mi a civil (ha mondhatjuk így) foglalkozásod?
Hát most éppen alig élek. Vállalkozó vagyok, előtte több évet multiztam, de tavalyelőtt úgy tűnt, megvalósulhat, hogy csak szerkesztői, tördelői munkákból fenntartsam magam. Ezt a pandémia keresztülhúzta. Mint sok minden, a könyvkiadás is jelentősen megcsappant. Az egyetemtől kaptam támogatást még az elején, mert jóhiszeműen azt is elkezdtem újra, egy esztétika szakot, ha már szabad lett az időbeosztásom, de sajnos váratlanul azt is megszüntették, mármint a támogatást. Előbb-utóbb megint valami olyat kell vállalnom, ha minden így marad, ami nem igazán nekem való, a multis személytelenség, kötöttségek sok stresszt okoznak, nagyon tisztelem azokat, akik ezt bírják, nekem két évig sikerült húzni. Szeretnék, ha lehet, szerkesztőként vagy tördelőként elhelyezkedni, de állandó helyen, ami nincs kiszolgáltatva ennyire a forgalomnak, esetleg doktorizni, ezek valamelyike, vagy együtt mind, továbbra is vállalkozásban, lenne számomra a vágyott életpálya.

Szívből kívánom/kívánjuk, hogy adassék meg Neked a legjobb lehetőség!
Utolsó kérdésem: hogyan kerültél kapcsolatba az aHetedikkel?
Losonczy Attila, a József Attila Emlékhely munkatársa, íróbarátom hívott meg a szonettpárbajokon kötött ismeretségünk folytán, hogy vegyek részt az Íróműhelyen. Az aHetediknél olyan társaságot ismertem meg, akiknek szenvedélyük az írás, és lehetőséget szeretnének biztosítani más, lelkes alkotóknak, hogy nívósságra törekvő, komolyan szerkesztett felületen publikálhassanak. Támogatják egymást, és odafigyelnek egymásra, ezáltal minden belső és külső visszahúzó erő ellenére alkotásra és folyamatos fejlődésre, nem megalkuvó szellemiségre ösztönzik egymást.

-

Virág Balázs Face, A Hetedik szerkesztőjének arca

Virág Balázs ”Face”, A Hetedik szerkesztőjének arca
Punkhéroszi, polgárpukkasztó távinterjú

 


Én lelkes, „gyerünk, csináljuk”-forma voltam, vagyok.
Nem szeretek távinterjút írni, mert nem természetes. A jó beszélgetés, az a természetes, mert emberi. És ráadásul a nem-verbális kommunikáció, az arckifejezés, a mozdulatok, a hanghordozás, a tekintet is sokat elárul egy emberről, mintegy kiegészíti a szöveget, és az interjú célja számomra végsősoron egy ember megismerése, meg az „agyrablás”, tanulás, mert ahogy Vitray Tamás mondta nekem egy interjúban még a múlt században: ne feledd, András, minden embertől lehet tanulni. Ezek után érthető, ha számomra a megírás „csak” elvégzendő feladat. A megjelenés pedig csak ráadás. Persze a szerkesztőnek ez utóbbi a fontos. Ezért, amikor A Hetedik főszerkesztője, Nagy Imre megkért, hogy Virág Balázs Face-szel készítsek interjút, a vírushelyzetre való tekintettel elvállaltam. És kellemesen csalódtam. Kérdéseimre postafordultával nyomdakész és polgárpukkasztó válaszokat adott, amelyekből megismertem egy vagabund egyéniséget. Ez az interjú elsősorban Virág Balázs Face munkája, én csak, mint a kagylóban a homokszem, kérdéseimmel „kényszerítettem” ki belőle a jó válaszokat. Feleletein valamicskét javítottam. Gyors és jó válaszai miatt abban reménykedem, ha elvonul a fránya vírus, jót kvaterkázhatunk életről és irodalomról és pankhéroszi lelkéről cseveghetünk.
- Soha nem láttalak. Nem ismerlek. Kérlek, mintha bűnügyér lennél, írd le fizimiskádat. Magasság, hajszín, szemszín, alak, erős vagy vézna? Hogy vélekedsz a nevedről? Miért kaptad? Miért biggyeszted nevedhez a Face szót? Megérdeklődtem jelentését az angol nyelvben jártas Bálint fiamtól, azt jelenti, Arc.
- Virág Balázs Face egy magas, a dolgokat felülről szemlélő figura. Alkata a normál és a sportos között helyezkedik el, vidéki gyerek, vállai szélesek, testének erősek a formái, hála a favágással és a vasakkal töltött időnek. Aszkéta jellegű, loboncos szakálla a viking mániát erősíti, haja rövid, szerzetesszerűen jellegtelen. A Face becenevet még a gimnáziumban kaptam. Az Arctól indultunk, aztán angolórán jött a felismerés a többiekben, hogy a Face menőbben hangzik. Nem tudom, miért lettem az osztály arca, hiszen akkoriban még egy zárkózott, távolságtartóbb fiúcska voltam. Aztán amikor elkezdtem publikálgatni, hamar szembejött egy másik Virág Balázs, így valamivel különbözni kellett és a Face adta magát. Valahol azért nem jelenhettem meg, mert ragaszkodtam ahhoz, hogy a Face a nevem része, a főszerkesztő szerint viszont ez alvilági áthallásokra ad okot, s ennek ő nem enged teret. Vicces volt…

- Érdekes, velem is előfordult, hogy felkértem egy okos szerkesztőt, hogy adjon interjút és levelemet U.A. Segédfogalmazó néven írtam alá. Válaszlevelében azt írta, nem ér rá. Az általam, magamnak adott keresztnevet nem mindig használom, mert a komoly irodalmárok tiszteletlenségnek tartják. Ez a „keresztnév”, mint a Face nálad, lázadást jelez. De maradjunk még a nevednél. Kassák Lajos szerint a Virág Balázs név a legszebb. A Virág és a Balázs is a kommunikáció nyelvén mondva „doromboló szó”. Te, ahogy pestiesen mondják, jó arc vagy?
- Hogy jó arc vagyok-e? Ezt nem nekem kell eldöntenem, de jóban vagyok az arcommal és egész magammal.
Imádok trollkodni, meghökkenteni.
Ez ilyen Zentől lopott hozzáállás. Van, akinek bejön, van, aki nem tud vele mit kezdeni, de alapvetően jó kedéllyel állok a dolgokhoz, nem engedem, hogy savanyú felnőtt legyek, jobb így mindenkinek. Egyébként nincs túlzott kapcsolódásom a nevemhez. Rengeteg saját névpoén forrása a Virág, de ennyi. Nem emlékszem már rá, hogy miért is kaptam, biztos kérdeztem, de a válasz már elveszett a fejemben. Kassák Lajosnak van egy novellája, aminek a címe Virág Balázs. Mikor ezt megtudtam, sokáig kerestem-kutattam az internet előtti időkben, azzal a felütéssel, hogy Kassák biztos megjósolta az eljövetelemet. Majd végül elolvastam és annyit kaptam tőle, hogy nekem van a világon a legszebb nevem. Az sem rossz persze, de a punkhéroszi lelkem kicsit többet várt. A Face nem keresztnév, én adtam magamnak.
- Mikor és hol születtél?
- 1985-ben születtem, szeptember utolsó napján, Budapesten a kilencedik kerületben. Koraszülött vagyok, türelmetlen és kíváncsi lehettem már akkor is, hét hónapra születtem, nekem annyi is elég volt. Szüleim aggódtak, hogy kicsi leszek, mi lesz belőlem, de szerintem a majdnem százkilencvenes magasságom és a 90 kilóm bizonyítja, hogy feleslegesen aggódtak.
- Kik a szüleid? Foglalkozásuk? Mit köszönhetsz nekik?
- Édesapán sofőr, csaknem mindenre megvan a jogosítványa a-tól z-ig. Édesanyám már nincs velünk, születésem óta háztartásbeli volt. Nyugdíjasok, de fater lelőhetetlen, tolja a mai napig. Az összes szorongásomat és frusztrációmat, a démonokat és az angyalokat egyaránt nekik köszönhetem. De viccet félretéve, kitartást, munkamorált, kíváncsiságot, nyitottságot, hozzáállást. Róluk fakadok, és aztán sokat dolgoztam és dolgozom, hogy olyan legyek és olyan ne, mint ők.
- Meséltek-e magukról, olvastak neked meséket?
- Apám „csak” az életének kalandjait és történéseit mesélte. Anyu a nagyapámról, akire hasonlítok elvileg, és a saját dolgairól, egyébként övé volt a felolvasó szerepe.
- Volt-e könyvtár otthon? Olvastak?
- Voltak otthon könyvek, sok-sok, és egyre több, de azért könyvtárnak nem nevezném. Apu csak újságot olvasott, őt a könyvek sosem kötötték le. Anyu nagy olvasó volt és mindenevő. Nekem örök emlékem, hogy ülök a teraszon vidéken, nyári estén a saját cseresznyénket majszolom, miközben Anyu az Elza kölykeit olvassa fel nekem. Estéről estére, fejezetről fejezetre. Aztán jöttek a dinós és Attenborough könyvek és a többi, minden, ami állatos, jöhetett.
Szeretek olvasni, jó szokásom.
Gyerek- és fiatalkoromban sokat, rengeteget olvastam, mára már ez jelentősen megcsappant, de azért még tartja magát.
- Hogyan változtak életkorod szerint olvasmányaid?
- Végigjártam a képzelt szamárlétrát. Állatos és dinós könyvek, kötelezők, kalandos dolgok, szépirodalom, szakirodalom, s mára bármi jöhet, ami kikapcsol és szórakoztat.
- Gyerekkori olvasmányaid?
- Egri Csillagok, A legyek ura, Pál utcai fiúk, Michael Crichton: Az elveszett világ, Őslénypark, Kongó, aztán Conan, a barbár és John Caldwell Káosz-könyvei, fantasy és sci-fi, valamint az Intercom filmes könyvei, és minden, ami Schwarzenegger (saját könyvei a testépítésről, róla szóló könyvek vagy a filmjeinek regényadaptációi). Alien, Terminator, Predator, Doom, Star Wars, Az új rémálom, Stephen King. Ilyen tinifiús, videótékás, horroros, belezős, akciós-csöcsös dolgok. Ja és persze képregények.
- Ifjúkori olvasmányok?
- Minden, ami beatnik! És elborult és vad, vagy pedig magas és szépirodalom. Eljött az ideje annak is, amikor elitista, fennhordott orrú irodalmár lettem, csak a ”magas” irodalom, csak a nevek. Szerencsére nem tartott sokáig...
- Felnőttkori olvasmányok?
- Az eddig felsoroltak vegyesen, kiegészülve filozófiával és vallási dolgokkal, hála a Tan Kapuja Buddhista Főiskolán folytatott tanulmányaimnak. Aztán egy ideje edzés- és étkezéstudományos munkákat is olvasgatok, most meg éppen a pszichológia és csúnyán mondva önsegítő könyvek vannak soron - A leszarom rafinált művészete, Ryan Holiday sztoikus cuccaiból bármi. Nagy élményem volt: Bukowski: Nők, Kerouac: Úton, Gallagher: Primitív őserő, Palahniuk: Harcosok klubja, Pelevin: T, Lynch: Aminek álmodom, Burroughs: Halott utak vidéke, Dr. Máriás: A balkáni tahó, Paul Trynka: Iggy Pop – Open up and Bleed, Az igazi David Bowie, Hobo: Csavargók tízparancsolata, Mac Montandon: Tom Waits – Álmodban ártatlan. Kedvenc íróim: Charles Bukowski, Hemingway, Jack London, Tolsztoj, Viktor Pelevin, Cserna-Szabó András, Henry Rollins, Nick Cave, Jack Kerouac, Allen Ginsberg, W.S. Burroughs, Lawrence Ferlinghetti, Marty Gallagher, Chuck Palahniuk, Kassák Lajos, Hernádi Gyula, Alan Moore, Jodorowskie, David Lynch, Para-Kovács Imre, Robert E. Howard, Alfred Bester, Blaise Cendrars, Dr. Máriás
- Tudod követni a tengernyi irodalmi termést?
- Információszinten képben vagyok, de amúgy nem, és nem is feltétlen törekszem rá.
- Melyik folyóirat a példa számodra?
- Nincs ilyen.
- Úgy tudom, írsz. Miket? Miért?
- 11 éves korom óta írok. Író ember vagyok, használom a szavakat és alkotok. Leginkább magának az alkotásnak az élvezetéért, terápiás céllal talán, hogy kiadjam magamból a feszültséget.
Azt csinálom, amit szeretek és ennyi.
- Mi a foglalkozásod? Mennyire veszi igénybe időd és energiád? Mi a haszna, azon kívül, hogy pénzt keresel vele?
- Vendéglátásban dolgozom, futár és „mindenes” figura vagyok. Heti négyszer tizenhárom órát a vállalaté a testem. Kalandos, mozgalmas, izgalmas munka ez, tapasztalatot szerez az ember sok mindenről és kemény kiképzést kap problémamegoldásból. Afféle masterclass...
- Mi a napirended? És ebben a napirendben milyen helyt kap a szellemi munka?
- Felkelek, kávé, cigi, wc, edzés (igyekszem betartani a napirendet, de még nem tökéletes a harmónia. Kicsi meditáció, aztán irány a meló. Kihordom a kaját a vevőknek, kezelem a panaszaikat, képviselem az éttermet, ha valami elfogy, akkor beszerzek, árut veszek át, ilyesmi. Sokat vagyok egyedül az autóban, ott lehet gondolkodni, agyalni, tervezni, vagy gyakorolni, mikor milyen a kedvem. Este haza, kis duma otthon, zenehallgatás, egy filmecske esetleg, alvás, néha szinkronban az utolsó előtti napirendi pontokkal. Ha nem dolgozom, akkor otthoni dolgok elrendezése, házimunka, háztartási feladatok, ház körüli dolgok, olvasás, írás stb. A munkám sok időmet veszi el. A főiskola alatt volt a legtöbb alkotói időm, mert tömeg-közlekedtem és a nyomógombos telefonomba vakon legépeltem az ötleteimet, ha jöttek, hogy aztán könyvtárakban, órákon vagy otthon tökéletesítsem őket. Mióta autót vezetek és okosak a telefonok, azóta ez már nehezebb és nem is úgy működik az agyam, mint akkor.
- Mióta vagy szerkesztője A Hetediknek? Miért vállaltad?
- A kezdetektől. Ferenczfi János megkeresett az ötlettel.
Én lelkes, „gyerünk, csináljuk”-forma voltam, vagyok.
- Miért esett rád a választás?
- Ezt Jánostól kérdezd. Talán azért, mert kellett egy ilyen lelkes figura is a csapatba. Nem vagyok tanult alkotó, soha nem is érdekeltek a versformák, viszont van egy erős „ráérzésem” és nyitott vagyok a modernebb dolgokra, amiket sok szerkesztőtársam zsigerből elutasít és leszaroz.
- Hol helyezkedik el A Hetedik a magyar folyóirat-hierarchiában?
- Valahol biztos...
- Mi az, ami csak A Hetedikre jellemző?
- Talán a sokszínűség. Itt elférnek egymás mellett a vaskalapos irodalmárok, a versszeretők, az érdeklődők és az olyan punkvikingek is, mint én.
- Hogyan tartod a kapcsolatot szerkesztőtársaiddal? Személyes? Napi, heti, telefon, internet? Baráti a viszony?
- Emailen keresztül, megkapom a feladatot, elvégzem, visszaküldöm. Fehér holló-szinten találkozunk személyesen is.
Tudatosan remete-üzemmódban vagyok az alkotó közösség tagja.
Az e-mailes vitákba is nagyon ritkán folyok bele, nem az én asztalom, nem feltétlenül szeretem a véleményemet ütköztetni a kollégákkal. Igazából egyszer írtam egy rovatvezetői cikket, abban mindent elmondtam, minek ismételjem? Szíve joga mindenkinek vérkomolynak, lazának, játékosnak, vaskalaposnak, szűklátókörűnek, acél keménynek, pátoszosnak vagy bármilyennek lenni. És ki vagyok én, hogy ebbe beleszóljak?
- Mit tanultál szerkesztőkollégáidtól?
- Hogy ne foglalkozzak semmivel és senkivel, aki megpróbál hatást gyakorolni rám, csak csináljam és haladjak előre.
xxx

Szeretnék az értelemre hatni

Szeretnék az értelemre hatni

 

-Kezdjük rendhagyó módon, mutasd be magadat a saját szavaiddal!
-Kránitz Laura vagyok, Budapesten élek. A magánéletemről ennyit szeretnék elmondani.
Érdekel minden, ami művészettel kapcsolatos, és kiemelkedik az átlagból. Őszi lelkem van, mely álmodozó, merengő személyiségre utal. Szeretem a filozofikus gondolatokat, az élet értelmét boncolgató írásokat, az érzelmek megjelenítését. Nem törekszem a részletgazdag megjelenítésre. Verseim fő témái: gondolataim arról, hogyan látom a világot, milyen hatások érnek. Kérdésekre kérdésekkel válaszolok, örök kételkedő vagyok.
A facebookon a Kránitz Laura versei és gondolatai című oldalon összegyűjtöttem verseim nagy részét. A MA esti Lara-PHON oldal pedig a pársoros gondolataim gyűjtője.

- Mikor és miért kezdtél el írni? Mit jelent számodra az írás, az irodalom?
-Ötéves koromban már tudtam olvasni. Szüleim beírattak a Liszt Ferenc téren működő gyermekkönyvtárba. Az irodalom szeretete ekkor kezdődött. Válaszokat akartam ezernyi kérdésre, a saját gondolataim megfogalmazása által, talán ezért kezdtem el írni.
15 évesen már verseket írtam, de nem őriztem meg őket. Felkészületlennek tartottam magam, és az útkeresésem is kezdeti stádiumban volt.
Hosszú hallgatásomat egy másfél évig tartó betegség törte meg, jó értelemben, mert magamra találtam. Rövid, tömörített pár sorokkal kezdtem, és fokozatosan kialakult a saját stílusom, amit olvasói visszajelzések is igazolnak. Számomra az írás szükséges igény, megmérettetés. Az irodalom hatása személyiségformáló, változások, nyugalomteremtés, kikapcsolódás, elmélyülés, szórakozás, tartalomtól függően.

- Főként verseket írsz. Szerinted mi a költészet?
-A költészet nekem gondolatközlést jelent. A világról alkotott vélemény kifejezése, miközben igazodik az adott kor elvárásához, alkalmazkodik a különböző irányzatokhoz. Mindig befolyásolja valami, és egyben maga a költészet is befolyásol. Legalábbis azon embereket, akik rendszeresen olvasnak verseket.

-Mi a költészet napjainkban, van-e létjogosultsága, szerepe a társadalomban, mennyire van igény rá?
-A költészet napjainkban olyan, mint egy eklektikus irányzat, stílus-keveredések elegye. Létjogosultsága számomra egyértelmű. A társadalmi igény csakúgy, mint régen, egy szűk réteget érint. A kereskedelmi televíziózás felülírta az igényességet. Minden kor megteremti a maga igénytelenségét és felületes elvárásait. .Az emberek könnyed felüdülésre vágynak, nevetésre, izgalmakra, extrém helyzetekre.
Anno a vers, a líra eléggé közutálat tárgya volt, de ez a hozzáállás megváltozott. A fiatalok egy része megtalálta, a slam poetry, a rap, a prózavers és a musicalek népszerű dalszövegei által, a közeledést a kortárs és modern irodalom felé.
Úgy vélem, a fiatalok a saját korosztályuk alkotóit olvassák elsődlegesen, ill. az ismert költőket. Akit érdekel az irodalom, az tájékozódik a kortárs írók, költők világában, a teljesség igénye nélkül.
Amióta az informatika megjelent a hétköznapokban, úgy tűnik egyre nagyobb az igény a költészet irányában. Megjelent azonban egy lehúzó jelenség: több az író, mint az olvasó. Az egyén elvész ebben a nagy sokaságban. Énközéppontú lett a világ. Elsődleges az ÉN! A szponzorált világ letűnő jelenség.
Az irodalmi weboldalak és a FB irodalmi portálok megjelenése által lehetőséget kaptak az elismert írók mellett az ifjú tehetségek, és más korosztályú ismeretlen alkotók is. Így általában heti rendszerességgel valaki bekerül a hírfolyamomba. Egy alkotótól heti egy verset tudok odafigyeléssel befogadni és értékelni. A sok információ befogadhatatlan.

- Miért érezted, hogy másoknak is meg kell mutatnod az írásaidat? Sok ember ír, de nem mutatja meg senkinek, titkolja. Miért nem a fiókban őrizted, mi inspirált; az elismerés, a siker? De ennek vannak árnyoldalai, felkészültél az elutasításra is?
-Mindig is szerettem a figyelmet, úgy érzem, elég jól kommunikálok az emberekkel, ha nyitottak a személyiségemre. Több dolgot kipróbáltam, ami művészettel is kapcsolatos. Zongorázás, éneklés, balett (klasszikus, jazz), néptánc, jóga, chi-kung, tai-chi, és érdekelt a buddhizmus. Előadásokat hallgattam az alábbi témákban: buddhizmus, tantra, asztrológia, hermetika.
Hatások által építkezik a lélek. Fontos számomra, hogy más is érezze azt, amit közvetítek. Ez feloldja a test blokkját, tudatformálás történik abban a pillanatban. Értelmi és érzelmi hinta.
Szeretek hozzászólni mások megjelenéséhez még akkor is, ha nincs birtokomban a megfelelő irodalmi vagy egyéb ismeret. Ösztönből írok, és véleményezek. Kritikusi vénával születtem. Az idővonalamon, „nézőként kritikus szemmel” filmről, színházi előadásokról is írok.

-Milyen volt az első fogadtatás?
-Az első felolvasásom a Lilaköd könyves kávézóban történt. Párpercnyi hírnév, feszültségkeltés, figyelem-orientáltság által keletkezett adrenalin. Kellemes lelki mámor az általam megteremtett légkörben.

- Hogyan kezeled a kritikát?
-Az első bíráló kritikák kiborítottak. Fokozatosan váltam elfogadóvá. Jelenleg olyan 75%-os a feldolgozási szintem. Ha úgy érzem, építőjellegű, akkor változtatok, és elfogadó vagyok. A megalázó, földbe döngölő, tudatosan rosszindulatú véleményeket nem tolerálom. Semmilyen formában.
Tudom, az íráshoz nem elég a tehetség, szorgalom is kell hozzá, rendszeres képzés, és olyan közeg, ami segíti ezt a nehéz utat. Úgy látom, napjainkban nem csak az írás minősége számít. Kísérő jelenséggé vált a külsőségek általi megítélés. Fontos a körítés, a szerzőnek nem csak az alkotását, de önmagát is el kell tudnia adni. Sokszor a szó legszorosabb értelmében.

- Több internetes oldalon publikálsz, sőt néhol szerkesztő is vagy. Hol jelentél meg eddig, milyenek a szakmai és az olvasói visszajelzések?
-Írásaim rendszeresen megjelennek az alábbi fórumokon, és az általuk kiadott antológiákban: Litera-Túra Irodalmi Magazin, Gondola Kulturális Magazin, A Hetedik online irodalmi folyóirat, 7torony irodalmi magazin, Dokk független irodalmi kikötő, Lenolaj kulturális online műhely, Aposztróf kiadó, Literatúra virtuális tér, Térmozaik – minden ami művészet, Pesti Szabad Szalon, Porcelánszív irodalmi folyóirat, Láncolat irodalmi műhely, Éden- Művészeti Hálózat. Az Art’húr Irodalmi Kávéház például két riportot készített velem.
Két éve szerkesztő vagyok a Gondola Kulturális Magazinnál, ahol Ma esti pár soros meglátásaim heti egy alkalommal kerülnek közlésre. Játék a szavak értelmével, az irónia, a szarkazmus, az élcelődés, a filozófia, a humor és némi szkepticizmus által.
Tavaly egy antológiában két versem megjelent. A kiadó jelen volt a Könyvhéten is.
A visszajelzések verseim iránt mondhatni visszafogottak, de számomra fontos tényező a figyelem, mert erőt ad a folytatáshoz, a további alkotó munkához.

- Több antológiában is megjelentél, de eddig még nem jelent meg önálló köteted. Nem is szeretnél, nem próbálkoztál esetleg pályázni, vagy a magánkiadást?
-Jogos kérdés. Úgy gondolom, ha nem vagy ismert név, egy magánkiadás által nem válsz ismertté. Egy gyors számolás. Megrendelek kb. 100 db könyvet, mert így kedvezőbb az ár, ebből elajándékozok 30 darabot. A bemutatón mondjuk, 15 példány dedikált könyv eladásra kerül, mert aki eljött a kedvemért megtisztel a vásárlásával, de 55 db könyv sorsa még kétséges.
Ennek ellenére, a közeljövőben szeretnék megjelentetni egy verseskötetet. Két képzőművész ismerősöm már felajánlotta, hogy szívesen elkészíti az illusztrációkat, amit ezúttal is köszönök nekik.

- Gondolom, figyelemmel kíséred a magyar kortárs irodalom fő sodrát, a pályázatokat, láthatod, hogy milyen kemény kultúrharc folyik, ugyanakkor tagadhatatlan, hogy új folyóiratok alapulnak, pályázatokat, ösztöndíjakat írnak ki. Neked mi a véleményed erről?
-A kérdés provokatív, mert nehéz erre őszintén válaszolni. Csak ismételni tudom magam, túl sok az író, kevés az olvasó. Folyóiratok születnek nap, mint nap, hogy melyiknek mekkora a jelentősége, azt nem az én tisztem eldönteni.
Számomra megtisztelő, ha egy folyóirat verseket kér tőlem. Van, aki kitart mellettem, és van, aki elvárásainak nem tudok megfelelni. Számos szakmai kiadványnál az a fő gond, hogy ugyanazon alkotókat ismerik el, és jelentetik meg, ezért egy idő után belterjessé válnak. Nem szeretnék erről más véleményt mondani.
A pályázati kiírásokat kedvelem, mert olyan témák kerülnek felszínre bennem, amihez addig nem volt affinitásom. A pályázatokra küldött verseimmel fél sikereket könyvelhetek el. Ösztöndíjra pályázhatok, de nem tudok dicsőségfalat felmutatni. Ismeretlen vagyok, így esélytelennek látom az elérését.

- Mi a mottód?
-Mottóm, ill. egy mondatba sűrített magamra vetített meglátásom: jelenleg nem tudok annyira jó lenni, hogy megfeleljek magamon kívül - bárki másnak- a költészet csodás világában.

-Mit szeretnél eljuttatni az olvasóidhoz?
-Szeretnék az értelemre és az érzelmekre hatni, legyen az vágy, vigasztalás, emelkedett állapot, a hétköznapok átélése, elmélkedő gondolatok tovább gondolása. Értékeljék a humort, az iróniát, mindent, amit adhatok, és ami vagyok.
A Laura név jelentése:
babérfa, babérkoszorú, dicsőség, győzelem, valamit mégis elértem.

-Köszönöm a beszélgetést! További sok sikert kívánok!

Lengyel János

Első közlésű versem


Kijelentések, kérdések

Lelkemben gyűrött hajnalok,
nem tudom, éppen hol vagyok.
Nem látom jól a fényeket,
bár hibátlan ésszel érvelek,
ma sem változott a kép.
Keresem egyre önmagam,
és a tegnapok szépét.
Nem látom hova léphetek,
összefolynak a kényszerek- miért?
Félem a nyirkos napokat,
őszben a ködfoltokat.
Kiáltanék, de nem lehet,
ilyen a csendes őrület?
Köröttem sorsom eltévedt,
semmibe vett, és elnézett -másfelé.
Mindig ugyanaz kavarog,
olyan, mint unalmas kottaalapok.

Magamra húzom mi bánt nagyon,
ma este már nem kell játszanom...

Nem első közlésű versek

ihlet összeolvasott írások alapján
véletlen egyezésekkel

nem is tudom, miért nem lehettem költő csak versíró
aki sírogat olykor valamit írogat magának magában
nem volt a családban olyan ember
aki a tudás fáját elültette volna bennem
vagy a kertben egy fára varázsolta volna
ha lepottyan elkapjam időben
és ha beköszönt a tél
fagyos szelek üzenetével
a pincénkben homokba takarva védve
addig nevelje
míg meggyökeredzik a lelkemben
és megírhatnám az élet mindennapjait
filozófiai mélységeket kutatva
magam és mások örömére ezáltal
mindig ez az elégedetlenség
nem elég hogy süt a Nap
és nap-nap után váltakozik a szürkeség
színes virágok pótolják a szerény élet egyhangúságát
hullámzó gondok takarója a bizonytalanság
megértések bukfenceznek egy csigalépcsőn a végtelenbe
ha nem tudsz úszni megfulladsz
esélyed a kapálózás
vajon a gyenge tudás eredménye
léteznek okosok szépek menők
őket ápolják az ismeretlenből feltörők
a horoszkóp is részlehajló
a hírek csatornája is vízfüggő
oda- visszaszámláz díjakat
mindegy hogy hosszú vagy rövid
a tehetség átjut ha néha billeg is
billog az persze nincs
túl kevés már az elásott kincs

még nem írtam meg amit akartam
de jó lenne (óhajtanám) ha valaki letakarna…
vagy engem akarna?
*


Kesergő…

Látod: többé már nem félek,
elengedtem mit reméltem.
Nem kergetek már több álmot,
addig élek, amíg látod.

Mindennap, ha haza érek,
körbevesznek állóképek.
Mit tehetek? -elfogadom,
amíg élek, otthon vagyok.

Nem várom már a holnapot,
bár ugyanaz a hold ragyog,
nem találom a csillagom,
ha nem élhetek, hát meghalok.

**
szimptómák

a csend félelme
fekete függöny mögé menekül
zárt ajtók ablakok
oxigén hiányos állapot
nincs menedék
nincs oltalom
védőszárnyak nélküli
magány
mi tiltott volt elszabadul
mérges szilánkja mélyre fúr
erőd bástyája átalakul

fakó bánatszínek lebegnek
torzított fényeket jeleznek
önámítás minden malaszt
zárt világod magadba tapaszt
**
vázlatok...

jin-jang
mint egy szimbolikus hangsúly
beterít
ha erre megyek arra hív
ki tudja
melyik a jó akarás atyja
ez alkalmi kaloda
és testem a foglya
semmi nem jó ha ellenérvek
-pofoznak- lásd mégis hiába

úgy tűnik én vagyok
magamnak az átka…

Aki megment egy embert

Aki megment egy embert, a világot menti meg

Beszélgetés Dr. Róbert Péter történésszel
A Bátrakról és leleményesekről

 


Szomorú és egyben reményt keltő könyvet olvastam a magyar zsidóság ellenállásáról. Dr. Robert Péter történész nyugalmazott egyetemi docens művét, címe: Bátrak és leleményesek. Erről beszélgettünk az íróval.

- Kedves Tanár Úr! Mielőtt könyvedről beszélgetnénk, mondd el az okát, miért vállalkoztál erre sok fáradságot kívánó munkára?
- Nagyon egyszerű. Bethlen téri füzetek sorozatban ez már a hatodik könyvem és kutattam is a témát, elő is adtam belőle. Sokat köszönhetek Izraelben élő egykori zsidó ellenállóknak, akiket nagyrészt régebbről ismertem. Zsidó kispolgári családban születtem 1942-ben. Otthon sok szó esett a zsidóságról, ellentétben a külvilággal, ahol hivatalosan a zsidókérdés nem létezett. Esti tagozaton végeztem tanárképző főiskolán a könyvtárosi és bölcsészkaron a történelem-népművelés szakot. Anyai ágon nyírbátori felmenőimet szinte mind elpusztították 1944-ben. Apám nagykárolyi rokonait is, budapesti édesanyja és nővérei, férjeit kisgyermekeikkel együtt. Mindez a történelem iránt korán megnyilvánuló érdeklődésemet a zsidó múlt felé irányította. Erre a rendszerváltás előtt kevés lehetőség volt. 1990 után sokat kutattam és publikáltam e tárgyban. Nem volt nehéz mert a két világháború között Magyarországon a zsidók jelen voltak az élet csaknem minden területén, ennek vizsgálata vagy legalább említése nélkül nem lehet teljességről beszélni.

- A Kárpát medencében csaknem egy millió zsidó élt a 20-as években. A csonka országban hány zsidó élt? A visszacsatolt területeken élő zsidókkal együtt, hány zsidó lakosa volt Magyarországnak,
- Trianon után kb. 450.000 izraelita vallású állampolgár élt Magyarországon. 1944-ben a megnagyobbodott területen 725.000. Ezenkívül 125.000 volt a „zsidónak minősülők” (ez volt a hivatalos megjelölés) száma. Utóbbi adat alábecsült, hiszen az illető kikeresztelkedett, vagy csak zsidó felmenőjű egyének érthetően igyekeztek titkolni származásukat. Jogszabály szerint, akinek 2 zsidó nagyszülője volt már vonatkoztak rá a zsidótörvények.

- Mi a hasonlóság és mi a különbség más európai országok és a magyarországi zsidóüldözés között?
- Magyarországon történelmileg jobb volt a zsidók helyzete és sorsa, mint Európában bárhol. Ennek oka eleinte kisebb számukban gazdasági jelentéktelenségükben rejlik. XIX. században egyenjogúsításuk után ez változott. Asszimilálódtak és pozíciókat kaptak a magyar gazdasági és kulturális életben maguk és az ország nagy hasznára. Ezt sokan irigyelték, növekedett az antiszemitizmus. A második világháborúban ügy tűnt a háromnegyedmilliós magyar zsidóság megszorításokkal, korlátozva és megalázva, de nem osztozik testvérei tragédiájában. 1944. március 19-én azonban a németek megszállták az országot és az új kormány végrehajtotta utasításaikat a zsidókkal szemben is. Deportálták a vidéki zsidóságot, igen kevesen élték túl, a budapestieket később a nyilas terror ritkította meg. Áldozatok száma a határok változása miatt nehezen pontosítható de 1944-es területen a félmilliót mindenképpen meghaladja, a trianoni Magyarországon is a zsidó lakosság felét eléri. Társadalmi csoportok közül a kikeresztelkedettek és a vagyonosabbak könnyebben tudtak menekülni, oltalmat szerezni.

- Mi lehetett az oka a kevés ellenállásnak?
- Fegyveres felkelésnek nem volt esélye. Férfiak munkaszolgálaton voltak, a lakosság se támogatta volna. Ráadásul is működött a megtévesztés egészen a gázkamráig. Hivatalos zsidó vezetés is nyugalomra intett. Felelősség Horthynál vitatott. Tény: a budapesti zsidóság megmentése, páncélosokat rendelt a csendőrök ellen. De miért késett addig? Magyar transzportokból naponta 4-6 ezret öltek meg. Sztójay egyértelműen német báb volt, megérdemelte sorsát. Lényegében ez áll Szálasira is, bár ő nem akart deportálni és feltehetőleg külföldi nyomásra, de valamelyest fellépett a nyilas gyilkosságok ellen. Például a gyilkos Kun pátert a távolból halálra ítéltette. De akkor még nem fogták el a gazembert. 1946-ban kivégezték. Kisemberek különbözőképpen viselkedtek, de ez mindenütt így volt. Voltak, akik tiltakoztak és olyanok is, akik zsidókat mentettek. Ne feledjük, hogy háborús szükségállapot és terror volt!

- Mi a nyugati országok felelőssége?
- Óriási a felelősségük! De nem is felelősség a pontos kifejezés erre, hanem inkább bűnrészesség a helyes meghatározás. Mindenkit megmenthettek volna befogadással. Még 1944-ben is kaptak az angolok német ajánlatokat zsidó milliók elbocsátására, de elutasították.

- Könyvedből az ellenállás több módját ismerhetjük meg.
- Ellentétben Kelet-Európával nálunk fegyveres akcióra nem volt mód - a Városligetben nem lehet partizánkodni, gettó felkelést a lakosság nem támogatott volna. „Zsidók lövik a honvédeinket! - mondták volna. Ezért, az embermentés került előtérbe: hamis íratok gyártása, menedékhely létesítése, stb. Ehhez kellett bátorság és leleményesség. Több fiatal embermentő esett áldozatul, legismertebbek: Salkaházy Sára nővér (Dunapart), Jane Haining a budapesti Skót Iskola igazgatónője (Auschwitz).

- A kikeresztelkedés az egyik menekülési lehetőség, ha úgy tetszik, sajátos ellenállás volt.
- 1944-ig számon-tartották őket, hiszen hivatalosan, két tanúval be kellett jelenteni az elhagyott felekezetnél, új vallása pedig gyakran előbb több hónapos tanfolyamra küldte az illetőt. A megszállás után viszont egyrészt nem tudták adminisztrálni a tömeget (döbbenetes, de pajeszos orthodoxok is sorba álltak kitérésre jelentkezve), másrészt keresztény egyházi tisztségviselők is osztogattak előre dátumozott keresztleveleket. Nem rajtuk múlt, hogy ezek már semmit sem értek. Például Radnóti, Szerb Antal, Richter Gedeon hívő keresztényként halt meg. Háború utáni vélemények szerint a kikeresztelkedett zsidók száma elérte a 100.000-t.

- Mi volt a szerepük a Magyarországra menekült lengyel és szlovák zsidóknak a zsidómentésben? És az Izraelből jött cionistáknak?
- Elmondták mi történt az ottani zsidósággal és felkészítettek a védekezésre. A cionisták közül, aki kijutott már kijutott nem jött vissza. Kivétel az angol hadsereg ejtőernyősei, és Szenes Anikó-Hanna.

- Kik voltak a zsidómentők?
- Hitközségi vezetők főleg saját családjukat és beosztottaikat mentették. Cionisták hamis íratok tömeges előállításával sokat tettek, de később ezeket a hatóságok már nem fogadták el. Szerencsére a keresztény zsidómentők is többszázan voltak, különböző társadalmi helyzetű és politikai meggyőződésű emberek. A Holokauszt Dokumentációs Központban dolgoztam évekig, rengeteg érdekes eset van. Hinnéd, hogy van olyan Jad Vasem kitüntetett, akinek a húgát, mint nyilast 1946-ban felakasztották? Egyébként Horthyt is zsidómentőnek nyújtották be a Jad Vasemhez. Egyébként ez összetett probléma. A zsidótörvényeket mindenki támogatta, de a véres üldözés sokakat felháborított. Nem véletlen, hogy a mentések zöme a nyilas uralom alatt történt.

- A zsidóság hivatalos vezetői miért a tárgyalást választották?
- Reménykedtek és a németek folyamatosan hazudtak nekik. Nem sok pozitívumot találhatunk ebben, de ha nem teszik ugyanaz vagy még rosszabb lett volna. Háború után az életben maradtak támadták őket, de végül is úgy döntöttek, hogy nem szellőztetik a zsidó belügyeket.

- Van-e valami statisztika, hány zsidót mentettek meg?
- Utólag sokan dobálóztak számokkal, hogy ők hányat mentettek, de nem lehetett használni mert a végösszeg felülmúlta nemcsak a megmaradtak, hanem a háború előtti zsidók számát is. A külföldi diplomaták - Wallenberg, Lutz, Perlasca és mások - ténylegesen tízezreket mentettek meg, de a számokon leszármazottaik is vitatkoznak egymással. Az ellenállási szervezetek fényes érdemei kétségbevonhatatlanok. Saját érdekünkben hagyjuk a számokat! A lágerekben már nem sokat tudtak tenni, legfeljebb összetartottak.

- A Hetedik irodalmi folyóirat olvasóit érdekelheti, hogy a tengernyi holokauszt-szépirodalomból, melyek a legjelentősebbek.
- Ez a szörnyű eseménysorozat azóta is irodalmi művek sorát teremtette. Először a túlélők visszaemlékezései nyitották a sort, de ma már a következő generációk művei is gyakran a Holokauszttal foglalkoznak. Külföldiek közül talán Jorge Semprun A nagy utazás c. művét emelném ki, de a világhírű Eli Wiesel is Máramarosszigetről került a vagonokba. Magyarok elsősorban saját emlékeiket öntötték irodalmi formába. Szép Ernő Emberszag címen írt Budapest nyilas uralmáról, Zsolt Béla Kilenc koffer a nagyváradi gettóról közvetlenül a vészkorszak után íródott. Ekkor sok anyag jelent meg, még Hárs László ifjúsági regényei is erről szólnak.1948 után a pártállam nem szerette a külön zsidó szenvedés emlegetését. 1954-ben Bertrand Russel angol filozófus könyve - A horogkereszt rémtettei ugyan megjelent magyarul, de Kertész Imre 1975-ös munkájára csak későbbi Nobel-díja hívta fel a figyelmet. Ember Mária Hajtűkanyarja saját gyermekkori ausztriai deportálásáról 1974-ben jelent meg. Gyertyán Ervin Szemüveg a porban - 1975 - budapesti zsidó fiatalok és az elhurcoltak sorsát szembesíti. Konrád György iskolatársai nagyrészt elpusztultak, ő Cinkos c. regényében emlékeztet ezekre a szörnyű időkre. Nem veszélyeztetett irodalmárokat is megrázott a magyar zsidóság tragédiája, gondoljunk Rilinszky vonatkozó verseire (Sirok). Honismereti munkák is gyakran foglalkoznak településük zsidó lakosainak eltűnésével, pl. Szarka Lajos (Hévíz) több könyve kiemelendő a hosszú sorban. Sokat írt erről Benedek István Gábor, aki Tépd le a sárga csillagot című könyve 1990-ben a rendszerváltás kezdetén először szólaltatott meg zsidó ellenállókat, nagyrészt már Izraelből. Kertész Imrén kívül talán Moldova Szent Imre Indulója jelentős, Benedek István Gábor könyvei, Szép Ernő visszaemlékezései.

- Ha éltél volna, te mit tettél volna a zsidóüldözések idején?
- Kétéves voltam. De ha felnőtt lettem volna, feltehetően a cionizmus felé orientálódtam volna, logikai meggondolásból. De ezt nem tudom biztosan, csak egyet tartok valószínűnek: nem keresztelkedtem volna meg, mint azok a tízezrek, akik három becsapást követtek el. Ugyanis megsértették régi vallásukat, amelyet elhagytak, az újat, amelyet alapos meggyőződés nélkül vállaltak és végül saját magukat mert azt hitték ez a gesztus megmentheti őket.

- Milyen tanulságokkal szolgál könyved?
- Sajnos, rossz úton járt az asszimiláns zsidó vezetés. A cionistáknak volt igazuk. Ha lett volna akkor egy zsidó állam nem került volna sor a Holokausztra. A történelem nem a zsidók kiirtásáról, hanem hazatéréséről emlékezne, nem tömeggyilkosság, hanem tömeges kivándorlás lenne a krónikákban a leggyakoribb kifejezés ezekről az évekről.
xxx


A szerkesztőnek állandóan tanulni kell

Udvarhelyi András

„A szerkesztőnek állandóan tanulni kell”
Fábián József, A hetedik egyik főszerkesztője

Miért tartottad fontosnak, hogy részt vegyél A Hetedik szerkesztésében? –
kérdeztem Fábián Józsefet, A Hetedik irodalmi folyóirat egyik főszerkesztőjét,
aki tisztes polgári foglalkozására nézve geológusból lett programozó.

Kicsit messzebbről kell kezdenem: Szecsődy Péter íróműhelyébe jártunk. Oda
is János vitt, Ferenczfi János, a lap alapítója. Őt egy még korábbi irodalmi
asztaltársaságból ismertem. Két éven keresztül jártam Szecsődyhez és ott
vetődött fel, hogy csinálnunk kellene egy irodalmi folyóiratot.

Úgy gondoltad, hogy ebbe az íróműhelybe kell járnod, mert ott meg lehet
tanulni verset írni, tanácsokat kaphatsz?

Egyrészt, valóban a tanulás volt a célom, másrészt az is. hogy megmutassam
írásaimat, megtudjam, hogyan vélekednek más tollforgatók róluk, rólam. Tehát
kettős volt a cél. Addig csak internetes társaságokban publikáltam, élőben nem
és a direkt visszajelzés hiányzik minden szerzőnek, nekem is.

Mi a fontosabb, hogy írás közben jól érezd magad, vagy pedig a fogadtatás és
a nyilvánosság előtt homlokodra helyezzék a babérkoszorút?

Sokkal fontosabb, hogy írás közben jól érezzem magam és persze az is, hogy
megírjam, ami bennem van. A hír, a dicsőség, az elismertség másodlagos.

Mikor gondoltad úgy, hogy verset kell írnod?

Többféle impulzus ért 2010-ben; egyrészt, volt egy viszonylag hosszú ideig
tartó lelki mélyrepülésem (5 gyermekem közül két fiam beteg; egyik súlyosan
autista, másik skrizofrén). Másrészt egy kollégám, baráti társaságban vicces
rímekkel, klapanciákkal szórakoztatott bennünket. És azt gondoltam, hogy
egyrészt ilyeneket én is tudok írni, másrészt a versírás koncentrációt is jelent,
hiszen tömören, ráadásul rímekbe szedve kell összeszedni a gondolataimat. És
fegyelmező erő.

Rögtön rímekben gondolkodsz, beszélsz, mint Devecseri Gábor, a kiváló
Homérosz-fordító, aki a hentestől rímekbe szedve kérte a húst?

Idáig ritkán jutottam. De volt egy idő, és ez gyakorlás kérdése, amikor hirtelen
törtek elő belőlem a sorok. Amikor gondolataim először önkéntelenül rímekben
jelentkeztek. Volt olyan, hogy reggelre kelve ott volt a fejemben a kész vers,
csak le kellett írnom. Ma már tudatosabban igyekszem írni, a költészet
szabályainak megfelelően. Mostanság úgy írok, hogy a téma adja magát és
ahhoz alkalmazom a formát. Foglalkoztam előbb is sok mindennel, vonzódtam
művészetekhez, de igazából csak, mint műélvező.

Amikor elkezdted a versírást, tudatában voltál a verstani szabályoknak?

Nem. Amíg magam nem írtam, nagyon ritkán olvastam költeményeket, mert
nem volt rá belső igényem. Igaz, sokat olvastam egyetemista korom végéig, de
inkább regényeket. Kellett egy kis idő, amíg tisztába jöttem a formákkal. De,
amikor el kezdtem írni, többet és tudatosabban olvastam. Mint minden
mesterséget, a versírást is sok gyakorlattal lehet csak megtanulni.

Most már hivatalból is rendszeres versolvasó vagy, és már nemcsak költő,
hanem versbíráló is. Milyen felelősséget jelent eldönteni, mi kerüljön be a lapba
és mi nem?

Valóban nagy felelősséget jelent bírálni, és éppen ezért tanulok állandóan.
Talán furcsának hat, de az utóbbi másfél évben amerikai költőket olvasok. A
versírást most tőlük tanulom. De mert a költészet egyetemes, ugyanúgy lehet a
magyar, mint az amerikai költőktől is tanulni, ellesni a műhelytitkokat.
Miért pont az amerikai költőket választottad?

Az első ok, hogy a középiskolában gyakorlatilag alig tanultunk nem magyar
költőket, néhány kivétellel, tanultuk Shakespeare-t, Victor Hugo-t, Goethéről
hallottunk valamit, de nem tanultuk. Az amerikai költőktől egyetlen egyet sem.
Most bepótlom a hiányt, egyfolytában amerikai költőket olvasok. Másik ok,
hogy rám az amerikai gondolkodásmód hatott. Ez a csakatértis, a nem adom fel
mentalitás, Jack London és Hemingway. Másrészt paradox módon olcsóbban,
vagyis ingyen jutok hozzájuk az interneten. Harmadrészt kíváncsi voltam, ők
hogyan csinálják. Inkább a verstanuk érdekelt. Én nem vagyok perfekt angol, de
az utóbbi másfél évben kizárólag angolul olvasok. Regényeket, verseket.
Szégyen, nem szégyen, nekem az utóbbi másfél évben nem volt szükségem arra,
hogy magyar nyelvű könyvet vegyek. Nagy könnyebbség, hogy le tudom tölteni
a műveket, van egy netbook olvasóm immár három éve. Gyakorlatilag egy egész
nagy elektronikus könyvtárat hurcolok magammal. Így aztán bárhol olvashatok,
buszon, villamoson. Az elektromos könyvtárban van háromszáz kötet, de az
interneten végtelen mennyiségű könyv áll rendelkezésemre. Mostanság már
versesköteteket gyűjtök, olvasok, hogy tanuljak, táguljon a világom.

Aki ennyire elmélyül az amerikai irodalomban, hogyan tud magyar szerzőket
megítélni?

Elolvasom, megnézem milyen formában írt a szerző, hogy kötött vagy
szabadvers-e. Ha kötött, elvárom, hogy a költő tartsa magát az általa elkezdett
formához. Azt a szabályrendszert, amit önmagának felállított, azt tartsa be. És
persze a gondolatiság is számít. Volt rá példa, hogy utólag vettem észre, hogy
megjelent a web-oldalunkon egy bujtatott rasszista vers. A gyűlölködést, a
kirekesztést, a rasszizmust, a primitívséget nem tűrjük A Hetedikben. Azonnal
levettem a web-oldalról és jeleztem a szerkesztőtársaimnak.
Előfordul, hogy prózát adnak elbírálásra. De jobb szeretem, ha az alapító-
szerkesztőtársam, Ferenczfi János verseket küld véleményezésre. Jobban otthon
vagyok a költészet világában. Azt vizsgálom, van-e lelke a versnek, ami a
költészet lényege. Van-e benne olyan momentum, amire nem gondoltam, de
figyelemre méltó. És ha ilyen nincs, akkor nem fogadom el.

Weöres Sándor azt vallotta, hogy a szépség lázmérője a hátgerinc.

Elfogadom Weöres válaszát. Talán még annyit tennék hozzá, hogyha nem
érzek semmit egy vers olvasása közben, nem biztos, hogy bennem van a hiba.
Az évek folyamán kialakult bennem egy olyan érzék, amely alapján dönthetek.
Persze, tévedhetek is. Az a jó vers, aminek képei, gondolatai megérintik az
olvasót, ha érzem a harmóniát, a zenét, ami rezonál a lelkemben, akkor
elfogadom. Az sem baj, ha gondolatok nincsenek a költeményben, ha csupán
szójáték, éppen Weöres játékos versei is bizonyítják, például a Bóbitája
„semmiről szól”. Vagyis éppen, hogy szól, de „csak” arról, hogy játék a világ.
És jó hallani, jóérzést kelt. Évekig magammal viszem. Teljesen mindegy, hogy a
szívemet vagy az eszemet érinti meg. Az sem baj, ha nem jelentős a gondolat,
amit előad, de olyan formában teszi, hogy magával ragadja az embert. Sajnos a
Weöres-féle borzongással ritkán találkozom.

Úgy tudom közös szerkesztésű a lap. Minek alapján történik a válogatás?

A Hetediket nemcsak a főszerkesztők szerkesztik. Nekem biztonságot ad,
hogy többen bírálunk. Legalább 10 szerkesztő állítja össze folyóiratunkat.
Minden írást, egymástól független két személy bírál, akik nem tudják, kicsoda a
másik. És azt sem tudjuk, ki a szerző. Ferenczfi János véletlenszerűen osztja
szét, küldi ki e módon az írásokat. Pusztán arra súlyoz, hogy kinek-kinek a neki
megfelelő műfajú írást küldje. És mert sokan vagyunk, sokféle a nézetünk, de
érdekes módon, a minőséget többnyire megfelelően ítéljük meg. Volt rá példa,
hogy rájöttem, ki írta a verset, de ez nem szempont.

Csak a mű minősége számít.

Távbeszélgetés Nagy Imrével, A Hetedik főszerkesztőjével

Távbeszélgetés Nagy Imrével, A Hetedik főszerkesztőjével

   A sors és a koronavírus-járvány miatt sajnos nem állt módunkban személyesen találkozni. Pedig a járvány előtt, amikor az interjú ötlete megszületett, arra számítottam, hogy de jó lesz újra unikum, sör és Nagy Imre társaságában kvaterkázni a Görbe Bögre kávézóban, ahol rendszerint szerdánként összejön A Hetedik Független Irodalmi Folyóirat öt szerkesztője – az alapító, Ferenczfi János és szerkesztő társai, Ferenczfi-Faragó Eszter, Fábián József, Nagy Imre, Szecsődy Péter, és be-beesik egy-egy munkatárs, hogy egymást „élve boncolják”, vagyis írásaikat felolvassák és szemtől-szembe megbírálják.

  Nagy Imre 2016 óta tölti be ezt a nem kis felelősséget, türelmet és sok figyelmes olvasást kívánó főszerkesztői munkát. Vele táv-beszélgettem életéről, A hetedikről és a szerkesztői teendőkről és az ezzel járó felelősségről.  

   Mikor és hol születtél? Kik voltak a szüleid, mit tanultál tőlük.

 Szilveszteri gyerek vagyok, 1967. december 31-én születtem Cegléden. Édesapám már nem él. Édesanyám aktív nyugdíjas. Ahogy manapság megszokott, állandóan dolgozik, nyüzsög. Hála Istennek, lételeme az aktív élet. Csodálom a vitalitását. Sok-sok fiatal megirigyelhetné erejét és tisztánlátását az élet dolgai felől. Nem mellesleg, ami ehhez párosul, a nyitott szellemet, amely engem oly érzékenyen érint, mert meglátásai és affinitása a verbális művészet irányában igazán nem mindennapi. Édesapámnak a mindennapi kreativitást és az egyszerű, kétkezi munka becsületét köszönhetem. Édesanyámnak, minden bizonnyal a művészet szeretetét. Ő tanított meglátni a szépet, meglátni mindenben, például fűben, fában, virágban, minden egyes esendő, múló pillanatban a gyönyörűséget, mely által feltöltődhetek és erőt nyerhetek.

    Hol végezted tanulmányidat? Mihez kezdtél az érettségi után? 

   Általános iskolai tanulmányaimat Ceglédbercelen végeztem, majd a budapesti Vági István Építőipari Szakközépiskola épületgépész szakán érettségiztem, és később a technikusi minősítést is megszereztem. Magas követelményrendszerű, kitűnő iskola volt. Hálás vagyok a sorsnak, hogy ott tanulhattam. Először a MÁV-nál találtam munkát mint fűtésszerelő, majd végzettségemnek köszönhetően művezető lettem. Innen később „áteveztem” a kereskedelembe. Voltam eladó és boltvezető is két szakkereskedésben. Most raktáros, logisztikus vagyok egy kivitelező cégnél. Igaz, ez szakmai szempontból komoly visszaesés, ám egzisztenciálisan eleddig semmiképpen sem az.
De nem vagyok egyedül ezzel a kérdéssel, hisz köztudott, hogy hazánkban kizárólagosan csak irodalomból megélni nem lehet. Ferenczfi János kommunikációs szakemberként üzletkötő. Felesége, Eszter látszerész, illetve most kapcsolattartó asszisztens egy kommunikációs cégnél. Fábián Józsi geológus-informatikus. Szecsődy Péter nyugdíjas újságíró, aki pedagógusként ment nyugdíjba. Szóval élünk és dolgozunk normálisan, mint mindenki más.

   Minden ember, de egy irodalmár külső élete mellett különösen fontos belső élete, amelyet főleg az olvasmányok alakítanak. Mit jelent neked az olvasás és mit olvas egy főszerkesztő, akinek feladata beválogatni vagy kihagyni az érzékeny szerzők írásait?

   A könyveknek köszönhetek mindent. Mindent, amit jelen életem fontos részének tudhatok. Egyszerre és szakadatlanul olvasni és írni napról napra, hogy értelme legyen annak az életnek, amit kaptam. Ez a lényeg. A többi „csak” külső történés – már ami az egyéni sorsot illeti.
A kevés szabad időmben, ami marad, nemcsak a hobbiból, szórakozásból kell olvasnom, a különböző folyóiratokat tanulmányoznom, hanem főleg magát a folyóiratunkat ától-zéig és a kötelező olvasmányokat, a szerzők kéziratait. Merthogy nekem „hivatalból”, feltétlenül tudnom kell, mi jelenik meg A Hetedikben. Az elmúlt négy és fél évben, ha jól számolom, körülbelül háromezer írást olvastam, ami töredék része a hozzánk beküldött írásoknak, melyek véleményem szerint meghaladják az ötezret is. Ami a magánéleti olvasmányaimat illeti, meg kell vallanom, hogy valójában rendkívül kevésre van időm. Annál mindenképpen kevesebbre, mint amennyit szeretnék és szükséges lenne, de ahhoz mégis többre és sokfélét, hogy itt felsoroljam őket. Ezért inkább arra koncentrálnék, hogy kiket. Ha a kedvenceimet kell említenem, szigorúan csak a klasszikusokra és magyarokra fókuszálva Ady Endrére, Radnóti Miklósra, József Attilára, Nemes Nagy Ágnesre, Füst Milánra, Csáth Gézára és Pilinszky Jánosra hivatkoznék. Pilinszkyt sokszor előveszem, amennyiszer csak időm engedi. Nekem ő példaképem, az alfám és ómegám. Jelenkori, azaz kortárs alkotókat a teljesség igénye nélkül nem szeretnék megnevezni. Félő, hogy még valakit kihagyok, akit nagyon nem szeretnék.

    Mióta írsz és miért?

    Hogy mióta írok, az idők folyamán számomra már lényegét vesztette. Régóta. Hogy mit írok és hogyan, az már fontosabb ügy. Régebben „csak” verseket. Mostanában már a novellaírás is érdekel. Persze csak bízni tudok abban, hogy egyiket sem feleslegesen. Megítélni képtelen vagyok. A „miért” vonatkozásában sosem tudnék a klasszikus és elcsépelt válaszokon túltenni, úgyhogy csak ennyit mondhatok: csak. Csak úgy, írok. És csak addig, amíg felvetődik, azazhogy jelentkezik az indulat, hogy ezt, meg ezt le kell írnom. Minden valószínűség szerint, ha már nem „kell”, majd nem fogok és nem is tudok – még így sem.

   Mesélj erről a még kisgyerekkorát élő folyóiratról. Mi volt kezdet? Kik, és hogyan alapították A Hetedik-et? Mióta és mi különbözteti meg ezt a folyóiratot más hasonló orgánumoktól? 

   - Az ötlet Ferenczfi Jánostól származik. Ő alapította 2016-ban. Pontos dátumhoz kötve hivatalosan 2016. január 26-án alakultunk. János munkatársait - ahogyan engem is -, a szűk baráti és ismeretségi köréből válogatta.  Az akkori, mintegy fél tucat szerkesztői stáb összetétele ugyan némiképpen megváltozott, de a centrum töretlenül egyben maradt, és a teljes létszám mára több mint a duplájára emelkedett. Ez feltétlenül szükségessé vált a gyarapodó feladatok hiteles és maradéktalan ellátásához.
Első netes lapszámunk 2016.január 26-án jelent meg. Ekkor még nem voltak rovataink. A szükséges tagolást, hála Istennek, az időközben egyre emelkedő színvonal tette szükségessé. A Hetedik a többi, hasonló orgánumtól, talán abban különbözik, hogy az alapkoncepción túl, ami elsősorban a tehetséggondozásról, a népszerűsítésről és segítségnyújtásról szól, mi olyan kulturális tevékenységeket is végzünk, amely a kortárs alkotókat nem csak személyesen, de szervezeti egységek szintjén is megszólítja. Időről-időre különböző szintű és formájú kulturális rendezvényeken veszünk részt rendezőként, társszervezőként és vendégként is. Ezekre, a meglátásom szerint igen magas színvonalú alkalmakra alkotóinkat és népes olvasótáborunkat is mindenkor szívesen és örömmel invitáljuk. Ebben talán még nem is különbözünk annyira a többiektől, de hadd említsem itt rögtön kuriózumként azokat az iskolalátogatásokat, ahol oly nagy sikerrel tizenéves diákokat sikerült megszólítanunk. Hadd említsem a vidéki irodalmi körökkel való találkozásainkat, ahol a tiszta szó, az irodalmi nyelv értéke a falat kenyér értékével ér fel. És már elkezdtük kapcsolatainkat kiterjeszteni a határon túlra. Emlékezetes szép napokat töltöttünk Beregszászon, folyóiratunkban nem a világnézet, hanem a minőség a fontos. Mindemellett, kollégáim aktív alkotói és innovatív képességeinek köszönhetően most számos olyan kezdeményezést szeretnénk megvalósítani, amelyek tudomásom szerint hasonló környezetben nem, vagy nem így működnek. Ilyen például a frissen indított A Hetedik Íróműhely, mely igen jól prosperál. Vezetője, Szecsődy Péter, hétről hétre online felületen találkozik az alkotókkal, akik írásaikat megosztva és megvitatva, igen aktív műhelymunkát folytatnak. A többi fejlesztést gyakorlatban szeretnénk bemutatni. Ezekhez még szükséges az alapos és jól átgondolt előkészítés, illetve tesztelés, és majdan a végleges bevezetés is, melyre megfelelő erőforrásokat is kell majd biztosítanunk. Ezek már folyamatban vannak.
 
    Milyen az ismertsége A Hetediknek?

   Ismertségünk az évek folyamán megnőtt, és reményeink szerint ez a növekedés minden szinten és formában kiszélesedik. Gondolok itt a mennyiségi növekedésen túl a minőségire is, és elsősorban a minőségire, mert az elengedhetetlen alapfeltétele az előbbinek.

    Neked mi a szereped a lapszerkesztésben? Érzed-e a felelősség súlyát az írások megítélésében?

    Ahogyan már említettem is, mint tartalomért felelős főszerkesztő feltétlenül szükséges, hogy pontosan tudjam, mikor és mi jelenik meg a lapban. Ennek a felelőssége igen nagy. Ugyanakkor, ami az írások megítélését illeti, én sosem egyedül döntök. Sőt, tulajdonképpen inkább amolyan feladatkövető, rendszerező ítész vagyok, ami azt jelenti, noha elolvasom a kollégáim által elfogadott és megjelenésre ajánlott írásokat, ám a konkrét rovatba sorolásokra csak javaslatot teszek a megelőző bírálatok tükrében, amit a rovatvezetők vagy elfogadnak, vagy nem. Természetesen van vétójogom, de azzal a legritkább esetben kell élnem, mert számtalan megoldás van annak kikerülésére, mint például az átsorolás lehetősége, mely az új Függelék rovatnak köszönhetően igencsak kitágította a mozgásterünket.

   Tévedhetetlen vagy?

    Nem, egyáltalán nem vagyok tévedhetetlen. Számtalan eset volt már, ami felől, ha csak magamnak kellett volna döntenem, bizony óriási hibát követtem volna el. De hála Istennek a rendszer, amelyben dolgozunk, nem engedte, hogy ez megtörténjen. Mi itt, A Hetedikben csapatmunkát végzünk. Mindenkinek megvan a maga gyenge és erős vonala. A struktúra a legtöbb esetben lehetőséget ad arra, hogy a gyengeségek még időben lelepleződjenek és adott helyzetben a területen erősséggel bíró kollégák hathatósan korrigálják a tévedéseket. Mindazonáltal jól tudjuk, hogy a teljes kollektíva, azaz A Hetedik sem tévedhetetlen. Ha tudomásunkra jut a tévedés, képességeink és lehetőségeink szerint, mihamarabb orvosoljuk! Volt rá eset, és minden bizonnyal lesz is. Ezzel a ténnyel mindnyájunknak meg kellett, és meg kell barátkoznia ezután is.

    Mennyire kell felkészültnek lenni egy szerkesztőnek, hogy bíráljon?

   Önmagához képest mindenképpen maximálisan. Amely területeken hiányosságaim vannak, igyekeznem kell mihamarabb pótolni. Segítségkérésre számtalan lehetőségem van. Akár személyes kapcsolatok igénybevételével, kollegiális szinten, vagy akár a világháló által nyújtotta előnyök kiaknázásával. Személyes tapasztalatom ez, mert számos esetben használtam már én is mindkettőt, és sikeresen. A legfontosabb az az alázat a szerző és írása iránt. Az az alázat nem meghunyászkodást jelent, hanem a művészi értékek öntudatosan alázatos tiszteletét, figyelembe véve a szerzők érzékenységét. Ez óvatosságra int és figyelmeztet, hogy mindent nem tudok és nem is tudhatok. De igyekszem korrekt lenni és elsősorban az esztétikai szempontokat figyelembe venni.  S ha ez megvan, úgy gondolom, már elégséges jogosítványt kaptam ahhoz, hogy hozzá merjek nyúlni az alkotáshoz.

   Milyen esztétikai értékek alapján jelentettek meg egy-egy szerzőt? Mi a legfőbb szerkesztői elved?  

 Nem szerzőt, hanem az alkotását értékeljük! Esztétikai értékrendünk alapja az az irodalmi értékrend, amely szerint egy-egy írást hitelesnek és maradandó irodalmi műnek értékelhetünk, azaz szerzőtől, társadalmi címtől és elismertségtől függetlenül.  Mindenkor a kollektíve kialakított érték-, és elvrendszerhez igazodom. A jó írásnak illik megjelenni, a rossznak nem. Mindamellett kirekesztő, rasszista, embertelen politikai- és egyéni ideológiáknak nincs helye ebben a lapban. Ezt honlapunk „Szerkesztési elveink” menüpontjában tételesen is kifejtettük.
  

Nem adom fel - Haász Irén

Nem adom fel
Haász Irén
 
Én voltam a hetedik gyerek 
   Fél nyolc körül frissen ébredtem. Hál’ istennek tudtam éjjel aludni, Sajnos rossz alvó vagyok, éjjeli bagoly. Általában ilyenkor ébredek, mióta nyugdíjas lettem, arany életünk van ilyen szempontból. Nem figyeltem, melyik lábammal kelek. Nem vagyok babonás. Nem reggelizem már évtizedek óta, pedig férjemnek is, nekem is a villásreggeli álmaink netovábbja: hófehér abroszon csudaszép készlet, kontinentális reggeli, friss kiflikkel, tejjel – mézzel. Furcsa, mégsem reggelizem, pedig megtehetnénk. A korai ebéd miatt van ez. Aztán zuhany, fogmosás, öltözködés. Szóval felébredtem, és Márai Panaszkönyvére pillantottam, amit este olvasgattam elalvás előtt. Dőzsöltem kicsit. Tovább olvastam, mert mostanában nagyon úriasszony vagyok. A koronavírus miatt hozzák az ebédet, bevásárolnak nekünk. Ilyen jó dolgom sem volt még. De azért szívesen tologatnám a bevásárló kocsit, inkább a bevásárlás, mint a koronavírus. Utána rendet raktam. Normál esetben ekkor következne a napi teendők ellátása és a főzés. Szeretek főzni, tudok is. Nevelőszüleim nem vittek kóser konyhát, bár minden fázisra megvoltak a külön eszközök, tejeslábost nem kevertünk azzal, amiben a hús főtt, külön kés volt mindenre. Nevelőanyám remek háziasszony volt, mindenre megtanított. Nekem még Horváth Ilona szakácskönyve a mérvadó, biztos pont, ha fel kell frissíteni a memóriámat.
Irén, a hetedik
   Mindezt Haász Irén, A Hetedik egyik szerkesztője meséli, mikor azt kérdezem, hogyan tölti egy napját, hiszen igaz, elmeséled egy napod, megmondom, ki vagy. Haász Irén 1954-ben született, Budapesten. A szülei egyszerű emberek voltak, apja zománcgyárban belélegzett mérges gőzök miatt, igen fiatalon halt meg, utána édesanyja egyedül nevelte hét kisebb-nagyobb gyermekét. Irén volt a hetedik. Három éves korától nevelőszülőknél nevelkedett. Végtelenül rendes, idős zsidó házaspár fogadta be, akik hétvégi telekkel rendelkeztek a házunkkal szemben. Azt mondja Irén: „Örök hálával tartozom nekik”. Szép gyerekkort biztosítottak fogadott lányuknak. Nevelőapja nagytudású ügyvédember volt, szerény nyugdíjjal. Nevelőanyja háztartásbeli varázsló, aki összeügyeskedte a megélhetéshez valókat, másrészt az első házasságából született három gyereke közül a legidősebb havi apanázsban részesítette.  Ő nemzetközi jogász volt Belgiumban, az ő története is regénybe illő.
   Szeretek vásárolni, de a műtéteim óta a nehezebbeket, mint az ásványvíz, az üdítő, a tej, már megrendelem. Van nálunk egy jó kis cég, ahol telefonálás után, fél óra múlva már hozzák is, amit kértem, és az árak sem vágnak földhöz. Férjem nehezen jár fájós lába miatt, ezért a hivatalos és az autóval kapcsolatos dolgok rám maradnak mindig, ha nincs járvány, ezeket is délelőtt szoktam intézni.
   Haász Irén az életfogytig tanulók és önművelők közé tartozik. Négy-öt szakmát szerzett és nyelvekkel is kacérkodott. Közgazdasági végzettséggel több szakmában és munkakörben próbálkozott, több-kevesebb sikerrel. Volt vállalkozó – kötős, manager - és alkalmazott - anyaggazda, valutapénztáros, üzletkötő, kereskedő - vezető és beosztott, eltartó és eltartott. Letette az ECDL számítógép felhasználói vizsgát is. Válása után, évekig három gyermek nevelése nyomta a vállát. Második férje, a Medicor egyik volt vezetője. 2008-ban súlyos betegséget diagnosztizáltak nála. Minden rosszban van valami jó.   Kezelés alatt írta első regényét figyelemelterelés ürügyén. Tavaly kiújult a betegsége, sok időt és kedvet elszippantott tőle.  Ifjúkori veresei elkallódtak már az idők folyamán, aztán a kényszer miatt, valamiből meg kellett élni, az élet más területeivel volt kénytelen foglalkozni, de unokája születése óta ismét ír, azt állítja, immár szigorúbban őrzi rapszodikusan születő szerzeményeit. 
   A nyugdíjas állapot megengedő,
nem szabályoz szigorú napirenddel, az évek során amúgy is kialakulnak szinte önmaguktól a dolgok, intézni valók értékrendje, ehhez tartom magam, meg ahhoz a régi aranyszabályhoz, hogy először a munka, aztán a szórakozás. Most, az önkéntes karantén körülményei között pedig sokkal kevesebb tennivalóm akad. Nem merünk kimenni, mindketten hatvan felettiek vagyunk, nyavalyánk is van elég, nem vesszük félvállról a vírusveszélyt. Egy ideje rebesgették, hogy világjárvány várható, de hát az ember soha nincs eléggé felkészülve erre. Még azok sem, akik tartós betegségekkel küszködnek. Tehát miután elvégeztem a kevés házimunkát, beszélgettünk férjemmel, tervezgettünk a járvány utánra. Férjem nagyon szeret beszélgetni, mindenről van véleménye, sokoldalú, bonyolult ember. Sok minden látott életében. Előbbre tervezni. Sajnos úgy néz ki, a Húsvét is elmarad idén, legalábbis a család nem tud összejönni. Nagyon fájóan érint a dolog, mert kisebbik lányom külföldön él, biztos, hogy Luxembourg sem nyitja meg a határokat, nem tudnak hazajönni, pedig tervezték. A repülők is földön maradnak. Csak emaileket küldözgethetünk. Másik lányom és fiam is más – más városokban lakik, így hát a családi életet telefonon bonyolíthatjuk.
 Délben meghozták az ebédet. Májgaluska leves, nekem vadas csirkemell csőtésztával, neki kelkáposzta főzelék vagdalttal. Kettőből lehet választani. Jól főznek, egyik kedvencem épp a vadas. Neki mindegy, csak pörkölt vagy rántotthús legyen. És főzelék. Szeretünk enni, meg is látszik rajtunk! Az vagyok, amit eszem – ezzel a szlogennel egyetértek, de már nincs mindig erőm be is tartani.
Azok vagyunk, amit elolvasunk
   Kevesen gondolnak arra, hogy azok is vagyunk, amit elolvasunk. Irén számára az olvasás létszükséglet. Aludni sem bír, ha nem olvasott. Van vagy ezer könyve, pedig a fele elkallódott, elvitték, elajándékozta. Négy éves kora óta olvas, sokat és rendszeresen, mégis rendszertelenül. Előbb olvasta az Új Időket, mint a Dörmögő Dömötört. A verset, a prózát egyaránt szereti.  Egyetért A. Turi Zsuzsával, aki Facebook oldala mottójának azt választotta:
   Olvass előbb, hogy írni tudjál!
   Hasonlót tanácsolt Márai Sándor is, Irén egyik kedvenc írója: Az írónak többet kell olvasni, mint írni.   Szinte következik ebből, hogy sok kedvenc szerzője van. Illetve, nem igazán kedvenc szerzők, inkább könyvek. Mert megfér nála Krúdytól Mikszáthon át Vámos Miklósig, Szabó Magdáig rengeteg szerző. Szereti Merle-t, Faulknert, Thornton Wildert, Kierkegaardot. Rajong Margaret Atwood, Tony Parsons, Nick Hornby műveiért. Kikapcsolja és megnevetteti Efraim Kishont, Durrell, Karinthy, Sophie Kinsella… Vannak örök kedvencei. A Malevill bármilyen komor témájú is, mindig erőt ad neki, érdekes módon. Verne Rejtelmes szigete újra és újra körömrágásra készteti. Fekete István bármelyik könyve az abszolút megnyugvást adja. Furcsa, kedvencei között ott található Bogomolov Negyvennégy augusztusában. És persze nem maradhatnak el a fantasztikus Gerald Durrell könyvei. Aztán szereti olvasni Haseket, Hrabalt vagy a Nobel díjas Doris Lessinget, Ulickaját. Nem érdemes tovább sorolni, látszik, hogy mindenevő.
   Ebéd után mindig elmosogatom az edényt, mert utálom a mosatlan szagát. A tányérokat, evőeszközt be a mosogatógépbe. Férjem ilyenkor bekapcsolja a tévét a nappaliban. Aztán nekem is eljön a szórakozás ideje. Vagy felmegyek a hálóba olvasni, ahol egy kényelmes, öblös karosszékem van, vagy a számítógép elé ülök, átnézem a postát, facebookot, és az irodalmi oldalakat, ahol tag vagyok.
  Haász Irénnek 2010-ben, a Hajnal kikötői című antológiában jelent meg válogatás a gyermekverseiből, s az Accordia kiadó vezetője, Balázs Tibor további működésre buzdította. - Sajnos ő már nem él. Ha élne, biztos lenne nyomtatott könyvem – mondja szomorúan Irén, aki aktív irodalmi életet él. Tagja több kulturális klubnak és portálnak – Alak’Art, Börzsönyi Helikon, Napvilág, Napkorong, FullExtra, Literatúra, Héttorony… – szerkeszt két online folyóiratot – A Hetediket, a Magyar Parnasszust, Az élő magyar líra csarnokát, szerepel rengeteg antológiában, munkásságát néhány értékes díjjal ismerték el. A Gödöllői Irodalmi-Díjat kétszer, az Aquincumi Költőverseny különdíját, a Batsányi-Cserhát Művészkör több díjával. Negyedik éve Az isaszegi Alkotók, költők, Írók Klubja, AKIK vezetője. Szerkeszti az AKÍK honlapját és FB oldalát a sajátja mellett és szervezi a programjaikat, irodalmi estjeiket, találkozóikat. Jelen van több portálon is, az Alak’Art szívügye, és FullExtrán, a Literatúrán, Napvilágon, Napkorongon, Héttornyon is. Tizedik könyvét, azt mondja, írogatja, lustán. E-könyvei között novelláskötetek, versek, műfordítások, gyermekversek szerepelnek, mind letölthető az OSZK MEK oldaláról. Nem kereste és nem keresi a nyomtatott kiadási lehetőségeket, előbb várta, hogy felfedezzék, aztán rájött, hogy túlságosan sokan vagyunk, mi tollforgatók. Azt tartja: koros már ehhez. De nem adja fel, mint annyi mást sem.
   Télen sokat olvasok, nyáron sok időt töltök a kertben, azaz tavasztól őszig. Szeretek kertészkedni, virágot ültetni, bokrokat, sövényeket metszek, gereblyézek. Nem nagy a kert, nekem éppen elég. Régebben paradicsomot, és egyebet is termesztettem, de már a kezem nem bírja a rendszeres kapálást. Pedig utolérhetetlen a saját sárga paradicsom íze bokorról szakasztva, egyszerűen felséges! Most gyönyörű idő volt, ki lehetett menni a kertbe, csak az utcára nem. Tegnap hát kicsit kapáltam, gereblyéztem az elszáradt, tavalyi virágszárakat. Aztán bejöttem a házba és a „Briliáns barátnőm”-et olvastam, Elena Ferrante olasz írónő, Nápolyi regények című négykötetes alkotását. Előtte Spiró György Válogatott esszéit. Jaj, de élveztem őket! Ha végeztem háztartással, ügyintézésekkel, és nincs valami programom, akkor minden délután olvasok, vagy ha ihlet jön, írok. Kivétel minden hónap első péntekje, akkor jön össze az isaszegi AKÍK a helyi könyvtárban. Ott nekem helyem van, ki nem hagynám. Most sajnos kimarad majd néhány alkalom a vírus miatt, de mivel mindannyian írunk, ki prózát, ki verset, vagy mindkettőt, azért az interneten levelezünk. Készülünk harmadik antológiánk anyagát összehozni. Jó kis klub, segítjük egymást, tartjuk a kapcsolatot más író közösségekkel, pl. a gödöllői IRKÁ-val, a turai művészkörrel, irodalmi esteket tartunk, pályázunk és pályáztatunk. Vannak támogatóink, tiszteletbeli tagjaink, a Hetedikből is. Olvasás után neteztem két órát. Benéztem az Élő magyar líra csarnokába, itt is szerkesztő vagyok, hosszú évek óta, akárcsak az A Hetedik-ben a kezdéstől. Nem vagyok túl szigorú, a beküldött műveket empátiával olvasom, és tisztelettel. Tudom, mennyi küszködéssel jár egy írás megteremtése, szerkesztése, kidolgozása, jóra formálása. Sajnos nem sikerül mindenkinek. Azt hiszem, van szemem, érzékem a kiérlelt, átgondolt, jól megformált művek megtalálására. Kortól függetlenül támogatom a szerzőket legalább a forrásba bekerülni. Mivel a bírálat anonim, teljes mértékben pártatlan vagyok. De eltekinteni a magyartalanságoktól, kacska, gyenge rímektől, ritmustól, mondanivalótlanságtól nem tudok.
   Igaz, a véleményem csak egy a háromból, de a többi szerkesztő figyelembe veszi. Az írás az olvasás után a legfontosabb. Ehhez csend és elmélyülés kell. Azt látom, éjjel lennék a legtermékenyebb, számtalanszor eszembe ötlik, vagy olvasáskor megtetszik egy szó, egy mondattöredék, és máris jön pár sor vers. Ha nem írom le, reggelre elszáll, mintha soha nem lett volna. Jaj, hányszor előfordult már…!De tegnap este született egy vers, el is küldtem a főszerkesztőnek. A címe: Uram, ha megítélsz. Nem írok mindennap. Sőt, vannak üresjáratok, több hónapos kimaradások. Legutóbbi két évben szinte csak prózát írtam. Tenni valóm van elég, megengedem magamnak, hogy csak akkor írjak, ha tényleg írnom kell. Ne legyen kényszer, kötelesség. Minden este tévézek két-három órát, nem többet. A hírek után leginkább dokumentumfilmeket szoktam nézni, mindketten szeretjük, a gyerekeim, unokám már külön élnek, csak a magunk ízlése befolyásol. Mindenevő vagyok ebben is, a világ annyi érdekességet kínál, hogy utazni sem kell feltétlenül, fantasztikus természetfilmek láthatók, és egy szakmát is megtanulhatok akár otthon ülve. Nem mondom, hogy ezt kell tenni, de a lehetőség adott. Nemigen nézünk sorozatot, csak ritkán, pl. az alaszkaiakról elég sok és érdekes, változatos filmet adnak. Tegnap este játékfilmet választottunk, Wes Craven Éjszakai  járat-át.
   Gyors vacsoraként pár szendvicset, rántottát, valami könnyűt szoktam enni, most is ezt ettem, azután irány az ágy, az olvasás. Nem gondolkodom ilyenkor, keresztrejtvényt sem fejtek, amit szeretek egyébként, jó nehezeket - mert ha elkezd pörögni az agyam, biztos, hogy nem lesz alvás, márpedig akkor másnap plötty vagyok. Gondolkodni ott az egész nap. Végül is, elégedett vagyok. Már túlestem több számvetésen, volt alkalmam végig gondolni, mit tettem jól vagy rosszul az életben, a lábadozások, kezelések hosszú ideje alatt megtettem. Büszke vagyok a gyermekeimre, unokámra, és örülök, hogy pár év alatt – legyen tíz – számos antológia részese lettem, összehoztam egy regényt, három novelláskötetet, öt verseskötetet, amik, ha nincsenek is kiadva, mert nem kerestem a lehetőségét, a Magyar Elektronikus Könyvtárban megtalálhatók.
   Irént talán az tarja életben, amit József Attila úgy fogalmazott: A működésben a nyugalom. Ez a titka, ami most már nem titok, mert elárulom: Azt vallja: Életem nagy adománya, hogy nem unatkoztam és nem unatkozom soha.
   És most végül olvassák el Haász Irén egy szép versét, ami éppen ezen írás végére illik:

Uram, ha megítélsz

Visszadobtam az aranyhalat,
s ő rám tátogott: Miért?
Három kívánság kemény falat,
a telhetetlen hoppon marad,
hát ne tarts rá igényt.
 
A parton fürge eső szaladt,
a tavasz mindent ígért:
Visszadobtam az aranyhalat,
mert elfogadtam önmagamat,
s amit a sors kimért.
 
Még élnek bennem haragszavak,
s elfog a páni félsz.
Visszadobtam az aranyhalat?
Magamnak húztam magas falat…
Uram, ha megítélsz,

a mindennapit, nekem azt add,
ne vágyat másikért,
Hogy körbe üljük majd az asztalt,
akit a hite megvigasztalt,
s az angyal elkísért.
                                                        xxx