A valóság

 

Az idő és a fájdalom elvá-
laszthatatlanok egymástól!

Echart Tolle

 

Első részlet. Pócsmegyer, ti-
zennyolc október kilenc,
kedd. Időnként elbizonyta-
lanodom. Leszáll a buszról
a buszsofőr, megöleli Gyu-
lát, két vessző között a
végtelen. Elviszlek, mondja,
kocsival vagyok, köszönöm .
Aztán a betűkre gondolok.
Lehetne valami jó abban,
ahogy a fáradtság be-
fészkeli magát a szívbe, ott
pedig alattomosan gyűlö-
letté változik, de nincs. A
forma teste is alaktalan.
Vannak azok a mondatok,
amik taszítanak, de ez
már a létezhetetlenség
lehetősége csupán.

Második részlet. Pócsme-
gyer, tizennyolc október tíz,
szerda. Átöleltem, úgy a-
ludtunk, ám a lélegzete
mintha a másik oldalról
érkezett volna. Most al-
szik. Biztosan örülne, ha
tudná, hogy ez a vers ró-
la szól. A harmadik mon-
dat második vesszője u-
tán szereplő ám első rá-
nézésre cím, annak olvas-
ható. Aki számítógépen ír
verset, nemigen tapasztal-
hat effélét, a líra húrjait
pengetem. Kaphatott vol-
na valami jelzőt a méla
hurok . Nem vettem észre,
amikor éjszaka átjött.

latinul, pócsmegyer, húsz
szeptember tizenkettő, szom
bat, teremtésre készül
a látszat, eladhatná az

egy a házat, száműzött an
gyal hallgatása, gyökerek
közt verdes a szárnya, le
kellett volna fordítanom

egy német filozófus német
mondatait, de én nem tu
dok németül, megkértem va

lakit, egy lányt, aki tud né
metül, hogy fordítsa le a
valóságot, lefordította

Első vers a boldog-
ságról. Pócsmegyer, tizen-
kilenc augusztus tizen-
három, kedd.
Írjál verset
a zombikról,
mondja Gellért.
El is kezdem,
ha már engem
erre megkért .
Ne féljetek!
A zombik csak
nyelvi jelek,
mint a kaland
és a fagylalt
(meg egyebek).

Második vers
a boldogságról. Pócs-
megyer, tizenkilenc au-
gusztus tizennégy, szerda.
Lóci fél a sötétségtől,
a sötétség Lócitól fél,
hajnal gurul le a hegy-
ről, az ősz után el-
jön a tél. A sötéttől
nem kell félni,
a sötétben a tárgyak
is sötétnek fognak
látszani, pedig feketét .
A sötétség a világosság
pihenése. Lóci szeret
pihenni. A valóság elű-
zi a félelmet.

dédelget, szigetmonostor,
húsz szeptember tíz, csü
törtök, nem szeretek ételt
kidobni, néha azonban

kényszerülök, múltkor
is már büdös volt
a hús, talán én még
megettem volna, de el

ismerem, igaza van,
levágott fej a mélyhű
tőben, szétszórt testré

szek a szőnyegen, macs
kának is adhattam vol
na, nem tartok állatot

Első próza. Pócsmegyer,
tizennyolc november há-
rom, szombat. Megtaga-
dom törvényeidet, mert
szép a szabadság. Angya-
lok álma a földön az
élet, hajnali mámor . Ját-
szani kezdi a kezdet a
véget, nincs bizonyosság.

Második próza. Pócs-
megyer, tizennyolc no-
vember három, szombat.
Veszélyes dolog a való-
ság, mert valahol el kell
kezdeni. Például ott, hogy
bandukolok a Nárcisz ut-
cán. Ilyenkor felhívom
Barnát, beszélgetünk. Tel-
jesen fölösleges a szó.
Surányban lakik Tibi, aki-
nél a kocsit hagytam. Idő-
ről időre elvesztem az i-
rodalomba vetett hitemet,
ezt Barna szokta mon-
dani, most én mondom .
Séta közben a változás
lehetőségéről beszélge-
tünk. Szép ez az ősz.

Nevetni kéne mindenen.
A város nevét névtelen
folyó szeli ketté. Halott
a kertben a kígyó. Nyugodt
a hely, ahova nem jutnak
el. Cartaphilus szent halak
szájában pénz után matat.
Hibát keres a tévedés.
A végtelen csak számadat.

Farkas Arnold Levente

Farkas Arnold Levente vagyok. Ezerkilencszázhetvenkilenc január harmincadikán születtem Nagyváradon. Gyermekeimmel és feleségemmel a Szentendrei-szigeten élek. Gyermeket még szeretnék, feleséget már nem.
Nem tudok sem írni, sem olvasni, de szoktam. Tollforgatónak rossz vagyok, ám szerfölött tehetséges. Álmomban többször jártam a Hóvirágok terén, a valóságban csak háromszor.
Szeretek eljutni a mondatkezdő nagy betűtől a mondatzáró írásjelig. Néha sikerül, máskor azonban másra gondolok. Most elviselhető.

Legfrissebbek a szerzőtől: Farkas Arnold Levente

Tovább a kategóriában: « Cartaphilus Munkadal »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned