HAZUDOK

„Kezdetben voltak a betűk, és én így szóltam: »úr ír«.”*

De ma nem írtam.

Apa kifakadt: - Ne ugass már!
Hajnalra járhatott az idő. Legalábbis, a horgolt függöny mintái között, mintha a pitymallat derengése látszott volna a meggyfa ágai között.
- Megver az Isten, ha így beszélsz a fiaddal, amikor nagybeteg! – korholta anyám.

Mondott még mást is, aztán apám szó nélkül átment a másik szobába. Oda, ahol új volt a szőnyeg, és minden sokkal jobb, mint amit használtunk, mert azt a vendégeknek tartottuk fenn. A hideg citromos limonádé jól esett. A mellkasomra tett, állott vízbe mártott törölköző nem. Mint az áram, úgy ütött meg a törölköző hidege. Dideregtem. Aztán a törölköző lanyhulni kezdett, pára szállt fel belőle, és lassan elnyugodtam.

Délelőttre járt, amikor kiszaladtam az udvarra. Tökéletes nyári délelőtt volt. A hajnal hűvöse még ott volt a fűszálakon pihenő harmatcseppekben, de a tyúkok már a port kapirgálták kárálva.
Az öreg biciklin nem volt lámpa. Az első fékből elveszett a gumi. A hátsó kerékben nyolcas tekergett, minden fordulatnál hozzáért a fém sárhányóhoz, ami előbb surrogó hangot adott, majd fémesen kattanva tért vissza a helyére. Férfivázas bicikli volt, én meg alacsony, vékony kisfiú. Hát a váz alatt fél lábbal átbújva, a pedálon állva hajtottam a cangát. Én balra dőltem, a bicaj jobbra, így gurultunk a földúton a legelő felé. Mert a kövesútra még nem hajthattam ki.
Majd, ha tizenkettő leszek.
A legelőt piros-fehér csíkos szalaggal vették körbe. Betonvasak voltak leszúrva pár méterenként, és azok között húzták ki a nylon szalagot, amit egyre inkább megnyújtott a szél.
Nagy, öblös ívekben lebegett a vasak között, hívogatóan, mint a vándorcirkuszok színes zászlói.
A szalagon belül két traktor állt. Az egyik után benzines lajtoskocsi volt akasztva, a másik mögött meg egy pótkocsin szögletes, piszkos műanyag tartály, rozsdás fém rácsokból csinált keretben.
A tarkatorok mögött pedig ott pihent a repülőgép. Nagy volt, sárga és titokzatos.
Három férfi üldögélt a lajtoskocsi árnyékában, zöld fém asztal mellett, amit talán a kocsmából hoztak, és reggeliztek. Átbújtam a szalagon.
- Hé, öcsi! Ide nem szabad bejönni!
- Ne tessék haragudni, csak a repülőgépet szeretném megnézni.
- Nem cirkusz ez, te csibész! Ha megengednénk, a falu összes vásott kölyke itt zsibongna! – mondta az a bácsi, akit ismertem, traktoros volt.
- Hagyd el, Jóska! Csak nem árthat nekünk egy kis kíváncsi tökmag. – mondta az idegen bácsi, aki városi ruhában volt. – Aztán, mondd csak, Öcsi, olvasni tudsz-e?
- Tudok hát! – vágtam rá.
- Na, akkor mondd meg nekem, mi van a gépre írva?
- A függőleges vezérsík előtt?
- Hogy mit nem mondasz? Honnan tudod te, hogy hogy hívják a gépnek azt a részét?
- Mert szeretek olvasni, meg a repülőket is szeretem.
- Hát akkor, mi van oda írva?
- HA-MEO. – betűztem.
- Úgy van! Sokat tudsz a repülőkről?
- Olvastam róluk.
- Na, gyere, akkor járjuk körbe! Mutasd meg a részeit!
- Jó!
- Jó? Hát neked csak ennyi? Melyik faludbeli kölyökkel barátkozik pilóta?
- Akkor, nagyon jó!
- Na, gyere, te nagyon jó! – Mi ez itt?
- Ez a légcsavar, amit egy nagy csillagmotor hajt.
- Hát milyen az a csillagmotor?
- Olyan, hogy a főtengely körül, csillag alakban vannak elrendezve a motor részei.
- Jól van. Hát az ott mi?
- Ezek a gép fő szárnyai. Ez egy kétfedeles gép. Elől, egymás alatt két szárnya is van.
- És mik ezek itt a szárnyon?
- Ezek? Hát, amik belül vannak, azok a fékszárnyak. Kívül meg a csűrők. A fékszárnyakat fel-, és leszálláskor használják, a csűrőket meg kanyarban, mert meg kell vele dőlni, mint a biciklivel.
- És hátul?
- Azok a magassági kormányok.
- Ügyes vagy. Hát itt, a pilótafülke mellett, mik ezek a csövek?
- A nevükre nem emlékszem, de azt tudom, hogy ezek mérik a magasságot, meg a sebességet.
- Úgy van. Az a nevük, hogy „Pitó” cső. Úgy írják: Pitot.
- Géza! Jön az Elnök! – szólt oda a másik traktoros.
- Na, kisöreg, befelé a gépbe! Lapulj meg, ne nyúlj semmihez, mert mind kikapunk, ha az Elnök itt talál!
- Jó reggelt, Elnök elvtárs!
- Jó reggelt, Géza elvtárs! Mit gondol, végez ma a kukoricással?
- Az ég tiszta, a szél gyenge. Ha kitart délutánig is, akkor megleszünk.
- Hogy az Isten úgy segítse meg magát, ahogy maga segít minket! – kárált egy cigányasszony a közelből, és egyre közelebbről jött a hangja.
- Hát hogy vessek vályogot? Hogy csináljak hajlékot az árva purdéknak?
- Megmondtam, Maris – harsant rá az Elnök, hogy a régi kovácsházról leszedhetik a zsuppot, az jó lesz töreknek. Többet nem segíthetek.
- De hát tudja aztat a tekintetes Elnök elvtárs, hogy nincs emberem, aki felmenne a szalmát leszedni. Az én szegény Boldizsáromra a maguk kombánja dűlt rá. Hát hogy nem sajnálja meg az árvákat?
- Most már aztán eltakarodjál, Maris! Mit tehetek én arról a balesetről? Nem is tudom, melyik volt részegebb, a maga Boldizsárja, vagy a kombájnos. Ez a temetőben, az a börtönben. Eléggé meghurcoltak mindannyiunkat! Ott a szalma, oldjad meg!
- Elnök elvtárs! Ha ennek az asszonynak megfelel, vasárnap segíthetek. – mondta a pilóta bácsi.
- Na, azt már nem! Nem érdemli meg! – Aztán, ne kvaterkázzunk itt! Neked az a dolgod, hogy felszállj, és repülj, neki meg az, hogy eltakarodjon. – Nem látod, hogy ez lezárt terület? Tilos volt idejönnöd, Maris!
A pilóta morogva ugrott be a gépbe. Az öreg szerkezet megremegett, ahogy dübörögni kezdett a nagy csillagmotor. A gép döcögve gurult. A rázkódás, a döcögés egyre ijesztőbb lett, aztán elsimult.
- Pilóta bácsi! Most már előbújhatok?
- A kurva szentségit! Hát rólad meg el is feledkeztem! Hogy lehet ilyen szívtelen az az ember?
- Én azt nem tudom.
- Na, gyere, ülj ide mellém! Még megütöd magad, ha nem vagy bekötve! – Azzal átnyúlt a jobboldali székhez, és jó szorosra húzta az öveket.
- Szép idefent?
- Nagyon! Én is pilóta akarok lenni!
- Tudod milyen gép ez?
- Azt nem tudom.
- Ez egy An-kettes. Egy Moszkító. Egy hűséges igásló.
- Nagyon szép gép.
- Na de beszéljünk fontosabb dologról. Innen fentről meg tudod mutatni, hogy hol lakik az az asszony?
- Aha.
- És azt, hogy hol van a rég kovács háza?
- Azt is!
- Na, akkor mutasd! Repüljünk el fölöttük!
A pilóta jól megnézte mind a két házat, aztán úgy repült rá a kovács rogyadozó házára, hogy a légcsavar mind felfújta róla a zsuppot. Azután kétszer átrepült a kavargó szalmán, de úgy, hogy a propeller azt törekké aprította. Utána hátramenetben közelítette az iskolaudvar felett kavargó töreket, és mind befújta azt a Maris udvarába. Aztán elhúzta az ablakot, és vidáman le is kiáltott: - Itt van a törek, Maris! Vetheted most már a vályogot!
Nagyokat nevettünk, és az olajzöld kukorica felett repkedtünk egész nap az aranyló napsütésben.

Mikor felébredtem, a szél gyengén lebegtette anyám öreg, horgolt függönyét. A nap sütött.
Éhes voltam.
- Mit álmodtál, fiam?
- Csudaszépet!
- Hát aztán, mi volt az a csudaszép?
- Egy Moszkító!

- Egy moszkító?
- Igen, egy csudaszép!
- Elmeséled?

Így lettem íróvá.

*A cím, valamint a kezdő és záró mondat Karinthy Frigyes, Tanár úr, kérem című művéből vett idézet.

Utoljára frissítve:2021. február 06., szombat 21:05
Ferenczfi János

Pár szó rólam...

Ferenczfi János vagyok. Hatvanhetes. Folyton újrakezdő. Túl egy kudarcos házasságon. - Két nagyszerű fiam van, egy új társam, s szerencsére sok kitűnő barátom. - Egzisztenciám, - mindenkor pillanatnyi....

1985-ben díjazottja voltam a Sárvári Irodalmi Körnek. - Aztán csend. - Kiálltam egy elv mellett, s ez nem volt kívánatos.

A kilencvenes években nem írtam, - eleget. - A Petra Alapítvány vezetőjeként kulturális szervező munkát végeztem.

A kétezres években tagjává váltam a RIM-nek, a Bohém Asztaltársaságnak, A Napsziget Alapítványnak, a Napszél Egyesületnek, satöbbi. - Közben kiálltam néhány elv mellett, ami nem volt kívánatos....

2009. szeptemberétől rádiós műsort indítottam IRKA címmel a Fúzió Rádióban. Ma a Muzsikus Rádióban tevékenykedem, a P_RéS című műsor gazdájaként.

Szerveztem és vezettem pódium beszélgetéseket, irodalmi esteket. Beszéltem megnyitókon, könyvbemutatókon, találkozókon.

Kötetem nincs. - Leszámítva a három nulladik kötetemet, - amelyek rendhagyó pódiumműsorok voltak.

Satöbbi.

Most pedig A Hetedik kitalálásával, megvalósításával, - szerzők és szerkesztők felbujtásával foglalkozom. - Álmodom, s az álmok egy része valóra válik.

Tovább a kategóriában: « A rés Kialudt ösztön - paradigmák »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned