Rankine-t olvasva


Észveszejtően nyikorog a csuklós busz, a sárga kapaszkodó rudak billegnek szemed előtt, amint a mobil kezedben táncoló, világító téglalapjáról fölpillantasz; Claudia Rankine-t olvasol, aki éppen megállapítja, hogy fekete nő létére egészen kellemesen illatozik a blúza a buszon, amely - feltehetően - zörög vagy nyikorog, és a kapaszkodók szintén billegnek az ember (asszony - akkor huszon- éves, fekete nő) szemei előtt, amint felpillant mobiljából, vagy gondolataiból.
Ő fölteszi szemüvegét, ez különbözteti meg a többiektől, írja, te leveszed és zsebre teszed, mostanában könnyebben olvasol nélküle, egyébként is az elmúlt három hónap során kettőt már elveszítettél buszon billegve, ez a legrégebbi, utoljára három éve hordtad, mielőtt a barátod felesége nem csinált neked egy új multifokálisat. Gondosan hátra lapozott a katalógusban, innen válassz keretet, az utcáról beeső vendégeknek idáig nem lapozunk el, nekünk is élni kell valamiből, ezek az olcsó keretek. Azt hagytad el. Meg egy másikat.
Közben már átszálltál villamosra, az Oktogon metróállomásnál jársz, Claudia Rankine a buszon maradt, talán egy Greyhoundon utazik éppen, majd egyszer még talán megtudod, eláll-e az eső a busz ablakán kívül, amit az imént, szemüvegét feltéve konstatált - talán éppen New Yorkba tart egy felolvasásra, vagy Al Filreis invitálására Philadelphiába - bár oda nem utazik el, hiszen azokon a felolvasásokon mindenki élő youtube streamelésben és video konferenciákon vesz részt kiváltképp ebben a pandemikus helyzetben.
Ismét felpillantasz, mindjárt megérkezel, füledbe zeng "ha valaki ezt nem teszi meg, munkatársaink
kizárják az utazásból", és amint a melletted beszélgető (fehér) nő mondja a másiknak, "az nem a harmadikon van, a másodikon", a következőnél leszállsz.
Bűzlik a levegő a maszk alatt, biztosan a gombás fertőzéstől -- biztos vagy benne, hogy egy maszktól kaptad még tavasszal, és azóta nem sikerült tőle megszabadulni - , megérkezvén le is veszed, lefújod kezeidet alkoholos fertőtlenítővel, bekapcsolod a gépet, és miközben a nap várható eseményeit veszed számba, délután végre eladod a huszonöt éve megvásárolt telket, amely már akkor sem kellett a családban senkinek, és amelyet egy évtizede próbálsz eladni, no magadat azért annyira meg nem törve ez ügyben, és még haza is kellene érni, hogy az egyik, a másikat időben ütő, online programod legalább egy részén részt tudj venni - magadnak tartoznál csak vele -, ismét Claudia történetét olvasva, a háttérben folyton ott zizeg a fejedben - szívedben (?) - egyfajta önvád: harmadszorra már elutasítottad, hogy segítsél, bár igaz, kerek-perec megírtad, az előző(ke)t nem kell megadni, de mégis elutasítottad, hiszen ez mégsem tartható a végtelenségig ismétlődően hatvahármon felül így hét év után.

2020. Okt. 7. 7:00

Utoljára frissítve:2021. február 27., szombat 19:26
Fábián József

1957-ben születtem. Geológus és informatikus vagyok, első szakmámban egy évtizedet, a másodikban már több mint kettőt dolgoztam. 5 gyermekem van.

Verseket 2010. tavasza óta írok, elsősorban saját érzelmeim, gondolataim kifejezésére. Hiszem, hogy az (írott) emberi beszéd legszervezettebb, legtömörebb, azaz az információt legsűrítettebb formában átadni képes fajtája a líra.
Saját kötetem nincsen, verseim irodalmi portálokon, illetve egy-két alkalmi antológiában jelentek meg.

Azt tartom, hogy ahhoz, hogy igazán jó, mások számára is érthető, élvezhető verset tudjon alkotni valaki - hacsak nem valódi zseni -nem szabad figyelmen kívül hagynia a költőelődök munkáját és teljesítményeit, csak azokra építve lehet tovább lépni. Sőt: megtagadni is csak azt lehet, amit az ember alaposan ismer. Ma a költőnek sokkal nagyobb tudásra (költészeti ismeretre) van szüksége, mint pár száz évvel ezelőtt, és akkor a tehetségről még nem is szóltam. A tehetség és a munka a költészetben is együtt kell, hogy járjon.
2011. óta veszek részt különféle internetes irodalmi fórumok munkájában részben versíróként, majd előbb-utóbb véleményezőként, illetve kritikusként. Több különböző versíró műhelynek voltam résztvevője hosszabb ideig, vagy egy-egy alkalommal, és jelenleg is részt veszek egy műhely munkájában. Irodalmi kritikát nem tanultam, csak önképző módon, saját ízlésemet követve fejlődött ki véleményalkotó vénám. Zavar a versekben a formátlanság, zavar, ha nem szabatos az irodalmi szöveg kifejezésmódja.

Tovább a kategóriában: « Azt mondták A pofon »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned