A kóró és a költő

Vagyok az örök várakozás
fásodott, fura szobra.
Csecsemőlelkem bennem oáz’
és telt emlőkért szól a fohász:
vágyik valami jobbra.
- Józan, gyermeki jogra.

Mint torzó a végtelen pusztán,
elmerengek e léten.
A sors kegye mi mindent oszt rám,
s a holnap, ha hűs esőt hoz, tán
színekbe borul rétem.
- Nem értem, ma miért nem?

A gyökerem ma szikbe markol.
A televény itt mítosz.
Az ugaron őszinte dal szól,
s nem hallik az ostoba zajtól:
ez röghöz kötve kínoz.
- Így várni roppant kínos.

S e rögben van áldás és átok.
Csírába fojtott móres,
és több hektár erényes száz ok
(mit parlagon hagytak mások)
oltalma takaróm lesz.
- Emberhez méltó szó ez.

Humusszá válik majd testem,
a rossz így fordul jóra.
E pihe földet kerestem,
por leszek minden kereszten
s felszállok harangszóra.
- Várom, üssön ez óra.

 

Utoljára frissítve:2021. február 06., szombat 20:09
Török Nándor

Bemutatkozás


A versek, a költészet számomra mindig is mentőövet jelentettek és jelentenek, egy menekülési lehetőséget biztosítanak bizonyos szituációk, jelenségek feldolgozásához, megértéséhez, meg-oldásához. Egyre inkább szükségem van erre, hogy a világban az általam elképzelt értékrend hiánya ne zavarjon és együtt tudjak élni vele (a megváltoztathatatlannal). Ezért fontosak a versek, akár olvasom, akár írom őket.
Emellett persze lenyűgöz a nyelv szépsége, a szavak variálhatósága, a bennük lévő rejtély meg-fejtésének élménye. Magával ragad ugyanabban a sorban a betűkbe bújtatott szórakoztató já-ték és a szárnyaló gondolat filozófiája.

Megjelent köteteim:

Érzelmek sodrában, 2015
Pajzs a résen, 2016
Hangok szürkületben, 2019
A Pillanat geometriája, 2020

Tovább a kategóriában: « A nárcisz E pihesúly élet »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned