Könyvjelző

„Elmegy az ember, száll az idő”

Lengyel Géza Színes szőttese

„Elmegy az ember, száll az idő –
szél betakarja lába nyomát,
- szürke homokból bús zsalugát –
porlad a csont is, rá moha nő.
Éltet a napfény, májusi láng.”

Lengyel Gézát, - aki 15 éve az országos hírű csepeli Tamási Lajos Olvasó Munkás Klub vezetője - csaknem 20 éve ismerem. Életrajzi interjúkötetem róla, a Költő a katedrán címmel jelent meg, öt verseskötetéről írtam kedvcsinálót és mutattam be a csepeli irodalmi klubban. Gyakori vendég volt otthonomban, és nagy erénye volt, hogy csak írásaimat nem bírálta szigorúan, főztömet soha és aztán bebizonyította, hogy a „puding próbája az evés”. A barátság fő próbája pedig a közös cél, meg a sok-beszélgetés. Sokat tanultam a tanár úrtól, életszemléletet, élettaktikát és persze irodalmat is. Mindez megnehezíti most helyzetemet, amikor immár 10. kötetét, a Színes szőttest mutatom be. Hiszen, mindent elmondtam már a költő-tanárról és köteteiről. Mi újat tudok még írni róla? Ámde nemcsak a barátság kötelez, hanem az is, hogy újabb gyűjteményes verseskönyve, amely az 1962-2018-as verstermést mutatja be, a többször elolvasandó könyvek közé tartozik, és aki figyelmesen olvassa, az nagy élmény részese lehet. Lengyel Géza 79 éves. Ilyenkor természetes, hogy egy alkotó visszatekint múltjára és önkritikusan megrostálva bemutatja évtizedek verstermését. Mert Lengyel Géza nemcsak arról ismert, hogy másokat kritizál, hanem arról is, hogy önmagához is szigorú. Kötetének bevezetőjében meg is indokolta, miért látta szükségesnek versbe énekelt sorsának, sorainak bemutatását. „Életemnek nagyobb részét hátrahagyva, idejét láttam csokorba kötni az emelkedett, idvezült percek, órák virágait, tíz kötet verseit. Igazi tarka csokor állt össze a szeretet, barátság, szerelem, emberi kapcsolatok, a természet gyönyörű, és a nagyvilág, meghökkentő, riasztó, csalogató, esetenként dögszagot árasztó virágaiból.”
Az első ciklus, az 1962-2003-ig írt verseket tartalmazza. Addig nem volt szándéka az irodalmi életbe lépni. Arra gondolt, van elég költő, számtalan értékes mű. Egész életében örökösen bizonyítani akaró, szorgalmas, kötelességtudó, jó tanuló volt és ha valamibe belekezdett, azt igyekezett pontosan, szépen megcsinálni. Így aztán mert minden feladatát lelkesen és jól akarta végrehajtani, természetes, hogy a tanári pálya, a család, a sport szinte minden idejét lekötötte. Földrajz-biológia szakos tanárként a csepeli Katona József Általános iskolában tanár, igazgatóhelyettes, majd igazgatóként tizenkilenc évet töltött, aztán az országosan is elismert Jedlik Ányos Gimnáziumban 30 évet tanított. Mindig többet vállalt, mint legtöbb kollégája. De nemcsak tanított, a nevelést legalább annyira fontosnak tartotta. A foci, kézilabda, ping-pong, sakk-csapat, tájékozódási túraversenyek, irodalmi színpad, az országos döntők voltak nevelési területei. Természetes, hogy alig maradt ideje a versírásra, amit csak nyugdíjba menetele tette napi foglalatossággá, „új főfoglalkozásává”. Lengyel Géza 2004 óta tovább tanulta a költői mesterséget, elérte, hogy immár országosan ismert költőként jegyzik, a Magyar Irók Szövetsége befogadta tagjai sorába.
Az első kötete, a Pingponglabda dúdolója – 2004 - követően, egy-két évente jelentek meg újabb kötetei. A könyvben ezek a kötetcímek adják a ciklusokat, emellett egy szonett-koszorú és a fejedelmi nagyjaink ciklusa. Tizenöt fejedelmünket, illetve királyunkat mutatja be. Aztán haikuk, tankák, epigrammák következnek és végül Hullámverés címmel orosz, főleg Fet és francia fordítások zárják a kötetet. A kötet címét színes szőttes voltát, nemcsak a tartalmi sokszínűség, hanem és formai színesség, változatosság is igazolja, a versek hangulatának, mondanivalójának megfelelő formagazdagság: klasszikus versformák: sapphói, kis aszlepiádeszi, anakreoni, ambroziánus, időmértékes verselés, szonettek, de magyaros ütemhangsúlyos, dal, újabban gyakran szabadvers is a kifejező forma.
Persze az Irodalmat mindenkor befolyásolja az Élet, a kötet tartalmát a ceglédi gyermek és ifjúkor, a 49 évig tartó tanári pálya, 74 éves koráig taníthatott. Így lett természetes témája kötetének a tanítás, a család, az irodalmi szervező tevékenység, a sport, az országos gyalogtúrák, az európai utazások és a politikai élet is. És mindezek hatására vált a természet-, család-, hazaszerető verseket író Lengyel Géza közösségi költővé. Gyökereim erőt adók, /itt születnek forró hitek, - minden máshol /miként tépett ördögszekér,/talajtalan téblábolok. (Gyökerek)
A tanári szakokból következik, földrajz-biológia, hogy szereti és ismeri a természetet. Így ezek a versek nemcsak szakszerűséggel leírt természeti képek, hanem nyelvi gazdagsággal szavakkal festett táj- és évszak-leírások. Ilyen a 12 hónapról írt versciklusa vagy az emberiségért aggódó, környezeti ártalmakról, pusztulásról írt költeményei: (És néz az űrbe). A Kérésem nagy úr kötet és ciklus jórészt ezt tartalmazza. Egy tanár regős éneke, egy másik 2012-es kötet találó címe. A szeretett tanári hivatás, a kartársakhoz, szülőkhöz, tanítványokhoz fűződő versei: az oktatás-nevelés problémáiról is szól, sokszor ironikus hangvétellel, az „oktatási gépezettel” szemben. Például „Beszél-e ön euro-zsargonul?”, Elmélekedés a kulturális szemétdombon. Felhívja a figyelmet a felgyorsult változásokra, annak hatásaira: Történelmi érettségi, A tanári szó a párbeszéd fontosságára: „Mint bimbóból virágot a fény/ úgy jó, ha a tanár kitár:/ a jó tanár, ha ki kertész/ ha kell olt és szemez, / közelít sok távoli/ szépséget, értéket bíró asszociációt.” (A jó tanár szavára, Gyergyai Albert emlékére.)
Egy tanár munkája soha nem volt könnyű, anyagilag megbecsült, de fennkölten szép tud lenni, (Pedagógus memoár). Hálás lehet a sorsnak, hogy ezt a pályát választotta. Eredetileg művészettörténész szeretett volna lenni, később egyetemen tanult esztétikát. Lengyel Géza élete nagyobb része az iskolákban zajlott, talán ez is hozzájárult, hogy idősen is fiatal maradt. Miben bízzunk – kérdezte - ha nem az ifjúságban? „Így nem hal ki a remény:/ - szégyen-könny vért tajtékzó pénztengeren/ győzve kecsesen vitorláz gyermeki érzelem.” (Utolsó esély.) A világról alkotott véleménye számos, közéleti-közszolgálati versben tükröződik, elsősorban Az idő sodrában, 2019-es és a Reménykereső, 2015 –ben megjelent kötetekben és természetesen a Színes szőttes-ben is. Igazságtalan társadalmi egyenlőtlenségekről ír: „saját zsírjukba fúlnak egyesek, /százmilliók lézengnek csontsovány… „Háborúk, menekültáradat, korrupció, munkanélküliség. (Helyzetkép, Fedéltelen, A Nincsen érzete) „Igen…Igen. Riadtan észlelem -/ e dantei pokolban,/ gyehenna-tűz ropogásban/ már alig-alig hallik át egy magányos cselló/ önfeledt éneke.„(Igen, igen). Mindezeknek hatása a lelki kiüresedés. (Identitás kérdés, Éj, sötét éj) A társadalmi igaztalanságok kihatnak családja anyagi helyzetére. Hosszú évekig feleségével önfeláldozóan, erején felül segíti lányát és unokáit. Bár a gondok oka összetett: veje 27 évesen, több mint 20 éve tudathasadásos, skizofrén, és tetézte a bajt, hogy a három unoka, - ma már húsz év fellettiek különböző súlyosságú pánikbetegségben, idegrendszeri bajokkal küszködnek. Így keverednek sok szép családi életet megéneklő versek közé a szomorúságot árasztó költemények. A súlyos terhek diktálták talán kötete legdöbbenetesebb, Átlagos című versét. Az anyagilag teljesen leromlott, nehéz sorsról ír. A versekből kiolvasható, hogy az unokák, a nagy szegénység ellenére, vagy talán éppen azért, mind szép, tiszta erkölcsűek. És ezért talán, ha nem jön nagyobb baj, megállják helyüket az életben. Persze gazdagok nem lesznek, mert a tisztességet a társadalom bünteti. A kötetben 11 verset írt feleségéhez, akivel egyetemista koruk óta egyek. Sára két diplomás, könyvtár-biológia tanár 100 ezer forintos nyugdíjjal, sokat és nagy szeretettel foglalkozik unokáival. A költő egyik legkedveltebb, humoros hangvételű, szeretetteljes, Panaszkodom című versét feleségéhez, Sárihoz írta. A sötétebb hangulatú versek mellett, 25 derűt sugárzó is akad, például Április felnevet, Költők sorsa. Lengyel Géza játékos költő, komoly-derűs játékos, játszik állandóan kísérletezik a nyelvvel, a szavakkal, a gondolatokkal. Például a Nőnapi villanella című versét reneszánsz-végi, szigorúan kötött versromában írta, a Fallalát pedig a XVI-XVII. századi madrigál játékos jellegében. Az alkalmi verset a jedlikes testnevelő kollégáinak írta. Sok sportélményét versbe fogalmazta, hiszen mint már említettem, a sport életének fontos része volt, 17 éves kora óta sportolt: tekézett, pingpongozott, focizott, sakkozott, túrázott. Élményeit megírta, többek között A Pingponglabda dúdolója című kötetében, a hasonló című filozofikus hangulatú, mégis derűt árasztó, dalolni való költeményében: „régen nagyon régen szállok immár / föl és le és ide-oda…/fehér testem nyesik ütik/ le és föl és oda-ide.” Lengyel Géza kilenc évig kézilabda kapus volt az első és később a másodosztályban. Hetven éves koráig nem volt kispályás a kispályás fociban, a tanár-diák fociderbik idején ő őrizte a tanárcsapat hálóját, a vállcsont-törésig. Csepel-szerte tudták, hogy naponta 4-5000 métert futott a gimnázium sportpályáján. (Futás az őszben, Akvarell, Futok a salakon). Sakk-csapatot is menedzselt és háromszor vezette győzelemre a jedlikes diák-csapatot az országos bajnokságban.
Talán az időskori „várakozás” hatása az elhajlás a szürrealizmus és némi ezoteria felé. Furcsa, bizarr versek ezek. Révület, Kozmoszi figyelmező, Anyu-álom, Álombeli rádöbbenés. És külön kell szólnom az istenes versekről. Hiszen az öregedéssel együtt jár a hitről, Istenről való töprengés: (Adventi hangverseny, Álmoknak határán, Isten és Tudomány, Volt és van.) Divatba jött, irodalmi, költői divatba, hogy a legkülönbözőbb versformákkal, kísérleteznek a költők, próbára teszik magukat. Lengyel Géza sem kivétel, ő – mint említettem már, a klasszikus versformák mellett haikukkal, tankákkal és epigrammákkal is kísérletezik. Sikerrel, hiszen ezek a „próbálkozások” formailag kifogástalanok.
Ars poeticának is tekinthető Az alkotás igazról írott verse: Kit hiúság-hajtotta álhit,/ földi éhség gúzsba köt,/ elbukik, csak aranyra vágyik,/talmi névért sündörög.//Mű születik, ha lángban égett,/úgy ragyog, mint tűzzománc: /átöleli a mindenséget – /és nem számít semmi más! Igaza van Szepes Erikának, aki azt írta, hogy „Lengyel Géza költészetének lényege a szépségkeresés, az idilli vágy, az erkölcsileg tiszta gondolat. Eszköze a gazdag képalkotás, színek, illatok tobzódása, szinesztézia.”
„Türkízkék és korall-színek, / kisiskolás időszakom, / gerincemen fut a hideg, -/ violaszín alkonyodom.” (Színek, korok). Mindez az általa kedvelt francia impresszionistákkal rokon, bár ez is sok esetben időben és térben távoli, világi, politikai asszociációkkal gazdagodik. (Paralel képsorok, Anziksz, Téli híradás) „Fejünk felett a nyár utolsó hőhullámai, /gomolygó, nagy harcot vívnak hideg, /kegyetlen, súlyos légtömegek ellen /az édeni rendre, békére áhító kertet
feldúlja, tépi kavarja sötétlő / forgószelek sora, felkapva szekfűk/ dermesztve narancsok százezrit”
És végül persze meg kell említenem Lengyel Géza úgynevezett életkor-függő verseit is. A Színes szőttesből megtudjuk, hogy gyermek- és ifjúkora maradéktalan boldogság volt. Erről írt a szerkesztésében megjelent Tisztelet Ceglédnek című, Baranyi Ferenccel és Reményi Tiborral közös kötetében és számos versében, például a Gyermekkorom című költeményében is. „Gyertyafény, barokk-ragyogás/ Zengett az ég felé, oh, Mária, Mária. /Hittan óra, szép szó biblikus, /vértanúk, liturgia és – /Száll az ének, zeng az ének,/ szállt kéknyakkendőm, a kisdobos. A versek hangulata kétségkívül életkor-függő már 25 év óta. Egyre több az elmúlt idővel, az elmúló élettel foglalkozó költemény. Az öregedés kezdetén több a kissé könnyed, tréfálkozó hangvételű. (Hetvenkedő, Anyagnak körforgása.) Később már tudomásul veszi a realitást, a kikerülhetetlen elmúlást (Hívó jelek), és gyakran felteszi a kérdést és lázad, mint például a Mit szerettem című versében: „Mért gyűjtöttem - mint méhecske mézet/ szorgalommal annyi minden szépet/ vagy csúfat akár, ha tűnik életem?” Aztán persze olvashatók a belenyugvás versei is: (A futó és a varjú). Majd ismét a csendes öröm, hogy az élet megy tovább: (Ősz végi sanzon) Hadd fejezzem be azzal az Körforgás című versből vett idézettel írásomat, amivel kezdtem, ezzel a csodaszép, lelket elringató, zenélő, derűt és borút árasztó dallal:
„Elmegy az ember, az száll az idő –/ szél betakarja lába nyomát, /- szürke homokból bús zsalugát –/ porlad a csont is, rá moha nő. /Éltet a napfény, májusi láng.”


Udvarhelyi András

 Születtem 1944. május 12-én Marosvásárhelyen, akkor még Magyarországon. 1944. szeptemberében menekülni kellett a háború elől magyar migránsként Budapestre. Itt nevelkedtem, itt végzetem tanulmányaimat.  Anyám dr. Fodor Ilona irodalomtörténész, aki meghatározta életemet. tőle tanultam a mindennapi olvasás és írás szükségességét. Kis kerülővel lettem újságíró. Voltam segédmunkás, kocsikísérő, könyvtáros, könyveladó, könyves propagandista. Újságíró diplomát 1981-szereztem, és még ugyanebben az évben az ELTE Bölcsészettudományi Karán történelem-népművelés végzettséget szereztem, 1986-ban magyar szakos diplomát.  Közben, 1977-től főállású újságíróként dolgoztam 2008-ig. Több üzemi és érdekvédelmi lap redakciójában dolgoztam.  Majd a Népszava, a Reform, a Kurír, a Magyar Nemzet, a Zsaru magazin következett. 1992-ben a Szabad Vasutas című érdekvédelmi lap, 1994-96 között a Hírkerek című sajtóterjesztési szaklap, 1996-tól 2006-ig a Postás Dolgozó lap felelős szerkesztője voltam. Ezen tevékenységemet 1997-ben és 2004-ben MSZOSZ díjjal ismerték el. Közben megnősültem. Két fiam van, mindegyik diplomás: egyik Bálint közgazdász diplomát, másik fiam, Dávid történelem tanári diplomát szerzett. 24 lapnak rendszeresen, több mint száznak ritkábban írtam. Több laptól önként megváltam, több laptól kirúgtak mindkét oldal karrieristái. Levleimet segédfogalmazó néven írom alá, mert mióta újságíró vagyok e honban nem volt, nem van sajtószabadság. 42 éves újságírói pályafutásom során több ezer cikket írtam. Hat könyvem jelent meg. Legfontosabb: a Napóleon a karrierista és a hőszerelmes, egy publicisztika kötetem: Nekünk így is jó, egy Csepeli csevegések cikkgyűjtemény és egy esszékötet: Ha szabad így mondanom. Faludy szerelmei, barátai és szerepei. Jelenleg A Hetedikkel együtt most már négy irodalmi lapnak – a Fövenynek, a Magyar Múzsának és a Versmondónak írok rendszeresen esszéket, interjúkat. Legutóbbi kirugatásom, 2008 óta főállású nyugdíjas vagyok: olvasok, írok, sétálgatok, és végre többet gondokodom. Jól vagyok.                   

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned