Hiábavalóság

Éjjelente holdak hullanak. Ezüst karéjukkal
hangtalan, egyetlen fodrot vetve siklanak alá.
Hajnalban mozdulatlan öleléssel forrt össze
a szürke tenger és a hegyekről leszálló köd.
A fövenybe süppedt, rozsdás csónakháton
krétával húzott betűk. Közöttük savas foltok.
Megtapadt kagylóhéjak szabályos rajzú sugarai.
Ahogy a repedéseken áthatoló fény szeszélyes táncot
lejt a csónaktest zárta sötétben. Hosszan nézed.
És semmi nem űzi el a nehéz várakozás fojtogató füstjét.
A szomorúság nem távozik. Nem vetsz véget a gonoszságnak.
És nem lehelsz lelket a te országodba.

Kirilla Teréz

Szerkesztés alatt...

Tovább a kategóriában: « Úttest A nyolcadik napon »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned