Olyan láthatatlan

Olyan láthatatlan,
mint köröttünk a vírus –
jobb napon újrakezdés,
rosszabbakon vége:
jelentéktelenség.
Elütött, csonttalan test,
kettétörött gerinc,
az arc helyén üresség.
Ragályt terjesztő vázlat.
Rosszabb napjainkon
nem elég az alázat,
nevetséges a hála
attól, ki súlytalan.
Hálás csak az lehet,
akinek súlya van.
Nem élete: jelenléte.
Nem egy kazal hiba,
egy leltárnyi hiány.
Egyszer mind elmúlik -
mindenkinek vannak
rosszabb napjai és
van úgy, hogy a kert
csak emlék összetört
nehéz csont felett.
És jelenlétedet
forgácsolja minden -
máskor ez újrakezdés,
nem a világvége.

Utoljára frissítve:2020. június 04., csütörtök 08:16
Hirschler Szorina

Hirschler Szorina vagyok. Eredetileg - még az érettségi után - dekoratőrnek tanultam, majd ingatlanügynöknek, majd szobrásznak. Most kikötöttem a logisztikánál és a repülésbiztonságnál, mellette verseket és dalokat írok, rajzolok, nagyon ritkán festek, még ritkábban szobrok.

Régebben az intuitív, minimális utómunkát igénylő „automata költészet” ment jobban, ma is hasonló az alapműködésem, de többet dolgozom (egyáltalán: dolgozom) egy-egy anyagon, amíg kész lesz. Sokszor énekelve írtam régebben, ez ma is meglátszik a szövegeken, bár megint kezdek visszatérni a „kántálhatatlan” szabadverses formákhoz.

Az utóbbi időben csak saját hobbioldalakon (minimális aktivitású, azóta már megszűnt blog, kicsit aktívabb tumblr oldal) publikáltam egy-egy verset, most nagy váltás ez a komoly szakmai közeg, és megtisztelő, hogy itt lehetek.

Legfrissebbek a szerzőtől: Hirschler Szorina

Tovább a kategóriában: « Átvonuló Ösvény a rengetegbe »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned