Átvonuló

Megérkezik, mint madár -
mintha itt keringene:
érne tolla suhogása, legyintene a szele.
Már nem zuhan, mint a kő.
Sötétségként nem takar:
nem férkőzik szavaimba rejtélyes üzemzavar.
Hatása van, felismerem:
látható, hogy ez: hatás.
Ember ő, és ember én – két sor örök változás.

Utoljára frissítve:2020. június 04., csütörtök 08:15
Hirschler Szorina

Hirschler Szorina vagyok. Eredetileg - még az érettségi után - dekoratőrnek tanultam, majd ingatlanügynöknek, majd szobrásznak. Most kikötöttem a logisztikánál és a repülésbiztonságnál, mellette verseket és dalokat írok, rajzolok, nagyon ritkán festek, még ritkábban szobrok.

Régebben az intuitív, minimális utómunkát igénylő „automata költészet” ment jobban, ma is hasonló az alapműködésem, de többet dolgozom (egyáltalán: dolgozom) egy-egy anyagon, amíg kész lesz. Sokszor énekelve írtam régebben, ez ma is meglátszik a szövegeken, bár megint kezdek visszatérni a „kántálhatatlan” szabadverses formákhoz.

Az utóbbi időben csak saját hobbioldalakon (minimális aktivitású, azóta már megszűnt blog, kicsit aktívabb tumblr oldal) publikáltam egy-egy verset, most nagy váltás ez a komoly szakmai közeg, és megtisztelő, hogy itt lehetek.

Legfrissebbek a szerzőtől: Hirschler Szorina

Tovább a kategóriában: « Válasz Olyan láthatatlan »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned