Hajnalban
 
már egy feketemacska dorombolt
a kávéfőző lusta belsejében.
A napba ölelkezve sírt a párkány,
szivárvány-jégcsapok lógtak a szemében.
 
A szobaajtó suttogott. Hallgatóztam.
Műanyag kanál nyújtózott a csészében.
Hangtompított kavarás egy pohárnyi csendben,
a billegés is aludt a hintaszékében.
 
Figyeltem. Ötóraharminc. Ilyenkor
előre megfontolt minden mozdulat.
Memóriahabos párna emlékeztet,
hogy hamarosan jön a balrafordulat.
 
A másik oldaladra fordultál. Felém.
Néztem, ahogy mosolyod a gödröcskékbe esik.
A kávéhabba rajzolt fahéj-szívben
dobogott a reggel még percekig.
 
Visszafeküdtem melléd. Még öt perc.
Csak néztelek, mint aki sosem látott.
Egy pillanatra hunytam le a szemem,
hogy lássam az ébredő világot.
Utoljára frissítve:2020. június 05., péntek 21:06
Bíró Rudolf

Bíró Rudolf
 
1992-ben születtem Hódmezővásárhelyen, azóta is itt élek és dolgozom. A versekkel csupán pár éve alakítottam ki bensőségesebb viszonyt, addig csak gondolatokat vetettem papírra, melyek igyekeztek rímelni egymással.
Goethe szavai azok, amelyek leginkább tükrözik a verseimben megjelenő érzés- és gondolatvilágomat:
„Az ember csak az öröm és a bánat által tud meg bármit magáról és a végzetéről: megtanulja, mit kell tenni és mit kell elkerülni.”
Verseim minden esetben az érzelmeim kivetülései, a pillanatnyi gondolatok, hatások megvalósulásai. Törekszem bennük olyan képeket, metaforákat, asszociációkat, hasonlatokat alkalmazni, melyek szuggesztíven, átvitt értelemben jelenítik meg a mondandót, arra sarkallva az olvasót, hogy több időt töltsön a versemnél pusztán egy „egyszeri” olvasásnál. Ezen kívül folyamatosan kísérletezek a versformákkal, szótagszámmal, szerkezeti felépítéssel (tükörszonett), hiszen, ahogy Jagi barátom /Jagos István Róbert költő; 1974-2019 / mondta: „éhezek”, és így csillapítom az éhségem.

Legfrissebbek a szerzőtől: Bíró Rudolf

Tovább a kategóriában: « Valamit dajkál Szemtől szemben »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned