A FESZTIVÁL

 Szégyen?  –  Nézett rám félénken, hogy mit szólok mindehhez – Szégyen?! – emeltem fel a hangom – Gyalázat! –  és összenevettünk, egymást értőn.
 Nem szégyellem – folytatta elkomolyodva – ne szégyelld, én sem szégyellem –mosolyogtam rá.
 Akkor elmesélem a közelmúlt egyik eseményét – folytatta Lilach, a barátnőm –  felragyogó szemmel.
“Két éve történt. Feküdtünk az uszodában a nyugágyakon, a kolléganőm és én. Élveztük a szabadnapot és az égen lévő napot, mindkettő a mienk volt, közben beszélgettünk, melynek során Szonja egyszer csak azt mondja, hogy milyen kár, hogy nem napozhat bikini felsőrész nélkül, mert nem sokára lesz a fesztivál – Milyen fesztivál? – kezdtem ébredezni a szabadnap és napfény bódulatából –  hát a fesztivál, A FESZTIVÁL! Négy napig meztelenül a sivatagban … –  jajIstenem – gondoltam illedelmesen, és én nem tudok ilyenekről! -- ezután részletesen elmagyaráztattam magamnak, hogy miről van szó. Arról volt szó, hogy van egy hely lent délen a Negevben, amit úgy hívnak “Ashram”, ami “indiaiul” szentélyt jelent, és ott fesztivál fesztivált ér, egyik közülük az, amit úgy hívnak, hogy Fesztivál Pashut, ami tükör fordításban azt jelenti, hogy egyszerű fesztivál, de a “pashut” szó vetkőzést is jelent héberül, hát így igazán kellemesen hangzik. Ahogy Szonja erről beszámolt, és hogy ő már volt itt többször, mert ő is szereti, azonnal tudtam, hogy én is! Hogy én is el fogok menni.
Saját sátrakban lehet lakni, vegetáriánus konyha van, kávét, főtt kaját lehet venni, mindenféle foglalkozáson részt venni, jóga, önismeret, pármegismerés … – jó-jó, szakítottam félbe – hol lehet jelentkezni? –  Nem olyan egyszerű – mondja – , csak párok mehetnek be. – Puff neki, honnan szedjek most hirtelen egy párt? – Lépj be az internetes oldalukra, ott lehet jelentkezni és létezik párkereső. –  Na csak érjek haza – gondoltam napfénytől mámoros fejjel – , és hazaértem.
Érdekes módon könnyen megtaláltam a keresett oldalt, minden információval, héberül és angolul is, lelkesedésem tetőfokára hágott, mert közben elkezdtem párkeresőzni is.
Kiválasztottam egy korban hozzám illő férfiút, és a tettek embereként (asszonyaként) azonnal írtam neki. Később kiderült, hogy nem kellett volna eljátszanom a tettek asszonyát, pont nekem, akit filozófikus, gondolkodó, sőt tépelődő típusként ismerek, és ezt a gyors cselekvést át is neveztem hebehurgyának.
A pasi, akit kiválasztottam nagyon nagyon örült, ez volt az egyetlen értelme az egésznek, hogy örömet szereztem egy “félbolondnak”. Ahogy az már többször előfordult életem során, sikerült kiválasztanom “a fura szerzetet”. Az ember nem volt egészen százas, de az üzlet megköttetett, bejentkeztünk párként (telefonon), és ezzel pont. Az illető 64 éves volt ekkor, és sohasem volt nős, ami én sem, viszont férjnél kétszer is (a második csak öt hétig tartott, mert ott is fény derült a pszichiátriai háttérre). Azóta tudom – 56 évesen sikerült megtudnom – , hogy az ilyen “sohanemvolt nős” pasikra nagyon nagyon kell gyanakodni, de az olyan nőszemélyre is, aki ezt 56 évesen tanulja meg. Azóta folyton gyanakszom magamra. Az ember nagyon meg volt hatódva, mert mint mondta, évek óta próbálkozik bejutni a fesztiválra, ahol egyszer volt, de azóta sem talált belépő partnert.
Hát most talált, és akkor még nem gyanakodtam!!! Ráadásul azt hittem – mert én is fura vagyok – , hogy ez valamiféle igazi partnerséget jelent, ezért szorgalmasan felhívogattam az embert telefonon, majd meghívtam színházba, a kibucba ahol élek, és színházba mindig egyedül járok, mert mint említettem voltak férjeim, valaha, de most nincs, egy se, hiába énekelem, hogy “Jó Istenkém a mennyekbű, adj egy férfit a készletbű” hát nem ad, mit tegyek, akkor megyek pucértáborba.
Írás-varázs
“Röppenek betűről betűre
Tollam tövén ébred a fény
Szavak születnek
Szél hátán ügetnek
Éled a rím, a ritmus hullámzó
Tengerében
Kicsapódnak a sók
Tenyeremben remeg a szó
El ne illanjon, összeszorítom
A kezemet
El vesszen belőle
Benne maradjon
Az élet melege, és
Búgó dala”
Az emberem nem tudta, hogy egy költőnővel van dolga, ezért úgy viselkedett, ahogy egy nem költőnővel szoktak viselkedni. Színház után például sétáltunk, hogy megmutasssam hol lakom, és azt kérdezte, hogy most mi lesz, hol aludjon … - hát mondom aludj itt, van két szobám, az egyikben te, a másikban én. Hogy akkor minek aludjon itt? - Tesséééék? Nóóóórmális? (hát hogy ne autózz éjszaka másfél órát, fajankó!) Úgy megsértődött ezen (nem a fajankón, mert azt nem tudom héberül), hogy nem hívom meg az ágyamba, hogy hazament és azt mondta, hogy na akkor most már ne is beszéljünk a fesztiválig. Jól megbűnhődtem, hála Istennek.
Az, hogy csúnya volt nem baj, mert egy csúnya férfi lehet vonzó, izgalmas és nagyon erotikus, de az ember taszított valami miatt, ezért aztán a fesztiválig nem is beszéltünk.
Bezzeg beszéltek mások.
Sorjáztak ifjak s vének, illetve csakis ifjak, a véneket csak a rím kedvéért írtam, a rímtelen rím kedvéért.
A sok ifjú jelentkező láttán összefacsarodott a szívem, hogy elköteleztem magam Visszataszítónak ily hebehurgyán. Utólag, meg előre is kijelentem, hogy senkit sem lenne szabad így nevezni, de lelkem rajta, mert az úton, amikor együtt utaztunk – ez volt az én kérésem, annak fejében, hogy bejöhetett velem meztelen nőket bámulni –,  szóval az úton borzasztóan viselkedett, ezért megérdemli ezt a nem túl hízelgő elnevezést.
A jelentkezők úgy jutottak el hozzám, hogy amikor fölkeveredtem a fesztivál internetes oldalára, azonnal beírtam magam a társkeresők közé, és mivel sokkal több egyedül álló férfi szeretne bejutni, mint amennyi egyedül álló nő, ezért minden nőnemű hirdetőnek nagy-nagy keletje van. Tisztára mint a „Swinger” klubban. És még mondja valaki, hogy nehéz nőnek lenni!
A lelkes ifjak tömegének már csak bátorító szavakkal segíthettem, anyai áldásommal bocsátva útra őket.
Azonban!!! Azonban, már egészen közel a táborozás idejéhez felhívott egy különösen szimpatikus hangú fiú, akinek vérző szívvel elmondtam ugyanazt, amit a többieknek is, de megígértem neki, hogy körülnézek, hátha találok alkalmas nőszemélyt, aki beiratkozik vele.
Ezután véletlenül visszahívta őt a telefonom (tényleg véletlenül!), szabadkoztam, de örült neki, elbeszélgettünk, hogy ő kicsoda, meg én kicsoda, hogy ő már volt tavaly is, együtt a feleségével, de a felesége nem igazán szerette a helyet, ezért megbeszélték, hogy ő, mármint a fiú (a neve Omri) elmehet erre a négy napra egyedül. Később, a telefonom magától visszahívta (még kétszer) Omrit,  nem győztem szabadkozni, ám jókat nevettünk, kiderült, hogy ő is vízöntő, és valahogy beleszőtte, hogy kifejezetten kedveli az idősebb nőket, én pedig  tudom – mióta „idősebb” nő lettem –  hogy kifejezetten kedvelem a fiatalabb férfiakat, mire megbeszéltük, hogy a fesztiválon mindenképpen találkozunk, és kifejezetten lelkesedtünk egymásért, csakis azért, mert a telefonom kifejezetten fölhívogatta őt, vagy nem is a telefonom, hanem a sors ujja?
Addigra tájékozódtam, hogy a párban való bejelentkezés csak azért van, hogy egyenlő számú nő és férfi, fiú és lány legyen jelen, mert másképpen a kiéhezett, tesztoszteronnal túltelített hímneműek egyedei ellepnék az egész területet. Vagyis bárki a párom a belépésnél, lehetséges, hogy nem is látom többet, ahogy ez a második fesztivál esetében meg is történt, de még az elsőt sem meséltem el, és a történet mesébe illő. Felnőtt mesébe illő.
Eljött a nap! Végre! Visszataszítóval azt beszéltük meg, hogy a városig, ahol lakik, busszal utazom, és ő majd fölvesz a megbeszélt helyen az autójába, és együtt utazunk a fesztivál színhelyéig, „Ashram-ig”, le délre, messze a Negev lelke mélyére.
Kértem, hogy halkítsa le az autóban ordító zenét, nem tette, ebből megállapítottam, hogy nem csak visszataszító, hanem süket is, később fütyült és énekelt, amiből megállapítottam, hogy nem csak visszataszító és süket, hanem bolond is. Így autóztunk nagy egyetértésben, a táj izgalmas volt és gyönyörűséges, és fenséges. A Negev sivatag itt színeket váltott, kevésbé volt aranysárga mint nálunk, inkább narancs, vöröses, kékes, mindehhez a tisztán ragyogó ég végtelenje. Papírzsepiből gyártott galacsinokat tömködtem a fülembe, és fütyültem Visszataszítóra (ha ő fütyülhet...), közben Omrival üzengettünk egymásnak a telefonban, hogy melyikünk merre jár, ő is elindult, sokkal északabbról, már sok mindent tudtam róla, például azt, hogy 19 évvel fiatalabb nálam, de a fesztiválon tíz évet fiatalodtam, szóval a végén csak kilenc évvel volt nálam fiatalabb, az meg már semmiség. Egy szerelmi szakkönyvben – a címe, a Tao tanítása a szerelemről és a szexről, Jolan Chang írta-, olvastam, hogy idősebb nőnek nagy szerencse ha fiatal szeretőre tesz szert, sokféle okból, amikre most nem térek ki, csak egyre, hogy a dolog fiatalít, de ezt a legtöbben tudják, viszont én a valóságban is megtapasztaltam. Már régebben is volt ilyen az életemben, amikor még csak félig-meddig voltam idősebb nő:
„Adott az Isten szép szeretőt,
fiatal kemény cigány fiút,
barna a bőre,
fényes a szeme,
benne a lélek
dallamokból szőtt.
Adj bölcs belátást Istenem,
föntről, magasodból!
Meddig lehet velem
új játékszerem?
Fiatal szeretőt adtál,
bármikor elveheted.”
Ez egy másik évszázadban, egy másik földrészen íródott vers.
Viszont megtörténhet, és megtörténik, hogy a fiatal szerető ilyen olyan okokból eltűnik és akkor:
„Esz a fene!
Rázza tagjaimat
a nyavalyatörés,
hideg és meleg
felváltva sanyargatja testem!
Jaj szomjazom!
Jaj éhezem!
Meghalok érted
szép cigány fiú!
Üres az ágyam,
hideg az ágyam,
megvert a Devla,
megvert a vággyal!
Jaj siratom a nyugodt álmot!
Fekete szemed megbabonázott!
Nincs nappalom,
nincs éjjelem,
Vacogva sikoltom neved!
Borzas hajam
hamuval szórom,
legyél csak még egyszer
Velem!”
Óvatos voltam a lelkesedő üzenetekkel, egyrészt akkor még 56 éves voltam, nem 46, mint később, másrészt 37 évesen is lehet valaki taszító, ezt megtapasztaltatta velem az élet. A fiú sokkal jobban beleélte magát.
Közben odaértünk, Visszataszítóval bejelentkeztünk, majd behurcolkodtunk, leginkább az én holmijaimat, mert az „emberem” úgy döntött, hogy ő a táboron kívül ver tanyát, ahol azt csinál amit akar. (mondtam, hogy dilinyó)
Egy megfelelő helyre fölkupacoltam a bőrönd, hátizsák, kistáska, nagytáska stb... egyveleget, Visszataszító lovagiasan segített fölállítani az icipici sátramat, majd kedves álmosollyal minden jót kívántunk egymásnak, és ő el.
Közben jöttek-mentek a félig-negyedig-teljesen meztelen emberek, nagyjából berendezkedtem, levetkőztem, majd felöltöztem valami hippis holmiba, mert a parkolóban nem akartam pucéron járkálni, bár sokan úgy tettek. A parkoló óriási volt, és már majdnem tele, a bejáratnál a bejentkezési sátorban, nevető, ám komolyan dolgozó huszonévesek, különböző ruhadarabokban vagy anélkül, majd kezdődött a mindenfelé szétszórtan álló sátorok rengetege, kékek, zöldek, ezüst színűek, a – nevezzük főútnak – jobb és baloldalán, az út fölött virágokból font kapu, aztán következett egy óriási füves térség, ahol kihúzott kötéllel jelölték meg a sátorverés határait, vele szemben a bár, majd az étterem, illetve olyan nem volt, hanem konyha, ahol ablakon át adták ki a rendelt kaját, és mindenki ott evett, ahol helyet talált. Mindez teljesen nyitott, a bárt csak fölülről takarták pálmarost tetőkkel. A bár másik oldalán szabad térség, majd újra sátrak, szemben egy nagy színpad, előtte óriási üres tér, majd mindezen túl a sivatag végtelenje a látóhatárral, ahol ég és föld összeér, ahol az álmok várják, hogy leszálljon az éj.
De messze még az éj csendje … Csend? Na az az egy nem volt a fesztiválon, de aztán rájöttem, hogy ez a fesztiválok sajátossága, és most az következett, hogy kimenjek a parkolóba és megnézzem, hogy Omri megérkezett-e már.
Épp csak kiértem, és elkezdtem a nézelődést, amikor bekanyarodott egy ragyogó fehér autó (mondtam, hogy olyan lesz mint egy tündérmese), kiszállt belőle egy gyönyörű, karcsú, magas fiú, meglátott engem, és ölelésre tárta a karját. Odaszökelltem hozzá, belebújtam az ölelésébe, akkor fiatalodtam az első két évet, én is átöleltem, és végigfutott rajtunk az érzés, hogy ő meg én összetartozunk. Nem számít mi lesz holnap, vagy négy nap múlva, most vagyunk itt együtt, boldogan, ragyog az ég, a nap aranysárga fényt szór szanaszét, az emberek mosolyognak körülöttünk, ennél nem kell több!
Fölnéztem a fiúra, a szeme simogató-mélybarna volt, olyan édes ígéretetekkel teli, hogy minden sejtem külön beleborzongott.
 Hol a társad ?– kérdeztem – Majd jön – mondta, és bánatosan vakarta a fejét –  Nincs társam –  váltott még bánatosabbra – de megoldom! – nézett rám elszántan. –  Akkor hogy regisztráltál?- folytattam –  A feleségemet irattam be, és kifizettem két belépőt. –  Eddig jó –  mondtam –   és most hogyan tovább? – Szerzünk egy nőt ! – nézett még elszántabban –  Aki bejelentkezik velem, azt mondjuk, hogy a feleségem, aztán elmegy. – Jó ötlet! Honnan szerzünk egy nőt?- kételkedtem –, a sivatag közepén, ahol nincs más csak az „Ashram”, a fesztiválok szentélye.
-Menjünk – fogta meg a kezem- bejelentkezem, bepakolunk, aztán keressük a nőt. Most azt mondom, hogy a feleségem majd jön.
Így tett, aztán behurcolkodtunk, aztán lebontottuk az én sátramat, aztán felállítottuk az ő sátrát, ami tágas, kényelmes volt hűtőtáskával és egyéb kényelmi eszközökkel, aztán kimentünk újra a parkolóba. – Van ott egy lány, nézd, a buszmegálló felé megy!
A lány leült a buszmegállóban, de amikor Omri megszólította, fel sem nézett, csak a fejét rázta. Omri föl-alá járkált, látszott ahogy az adrenalin szintje emelkedik, majd előadta, hogy megállít egy autót, amiben nő is van, és rábeszéli az öt perces feleség szerepre. Én meg ott álltam 56 évesen mini szoknyában (ja akkor már csak 54 voltam) és azon gondolkodtam, hogy nóóóóóórmális? Biztosan nem, de ettől szép az élet. Öt perc sem telt el, úgy látszik Omri energiái működtek, egy negyvenes pár ült az autóban, amelyik megállt, lenyitotta ablakát, a benne ülő férfi felhúzta az orrát, a nő érdeklődéssel figyelt, majd rábeszélőn nézett a párjára, mire az megfordult az autóval, és visszakanyarodott az „Ashram” bejárata felé. Omri velük ment, én visszasétáltam. Pár perc alatt bejelentkeztek, aztán a nő megölelte Omrit, amit rossz szemmel néztem, mert mit ölelgeti az én pasimat, aki öt percig volt a felesége.
Ott maradtunk Omri meg én, lelkünkben az édes szerelmi csatározások képzetével és akkor megint fiatalodtam két évet. Hű ! – Gondoltam – már csak 52 lennék?
„Nézd pirosak a lombok!
Nézd alkonyodik!
A leszálló este
kézen fogja csillaggyermekeit.
Játszanának körjátékot,
dombról dombra
a sivatag rejtekén,
nem csak éjjel,
a csillagok nappal is énekelnek.”
 És:
„A karjaidba vágyom
zárj magadba,
fonódj körém
szorosan!
Mondd újra, hogy gyönyörű vagyok!
Mondd megint
– te szexi nő! –
Fektess az ágyra
simogass!
Lássam újra
tágra nyílt szemed!
Tekinteted tükrén
át, a lelked mélyén
lakozó csodát!
Egyesülj velem!
Hallod az Éden himnuszát?
Neked szól és nekem,
hogy az ősi dallamra
eggyé válj velem!”
Este lett, olyan vadul szeretkezős este, meg éjszaka, olyan vadul szeretkezős éjszaka, séta anyaszülten a fesztivál füvén, boldogok voltunk Omri meg én, öntudatlan, semmivel sem törődő, csak a percnek hódoló hangulattal, bódultan a szerelem ízeitől, és akkor már csak 50 éves voltam, és megjegyeztem magamban, hogyha ez így megy tovább, csecsemőként térek haza, de negyvenhatnál megálltam, hát, mondom, ez is elég, ne emeljek panaszt, hiszen nem kellett költséges, és veszélyes plasztikai műtétre vállalkoznom, hanem ily kellemes módon fiatalodom.
Élveztük a négy nap minden percét, együtt mentünk zuhanyozni, fogat mosni, foglalkozásokra, vagy csak heverésztünk a napon egymás ölében, míg Omri elmesélte az életét, bánatait, örömeit, és én elláttam őt bölcs, anyai tanácsaimmal, amikre nem volt szüksége, de jó esett neki, hogy meghallgatom, s a tanácsokból tudta, hogy nem csak meghallgatom, hanem megértem, és befogadom a lelkét is, nem csak azt a csodálatos szerszámot, amivel megáldották őt az egek, s amire elismerően tekintettek férfiak s nők egyaránt a fesztivál idején, és senkinek nem tűnt föl az egész idő alatt, hogy egy pasival több van a színen.
Ez jó történet volt Lilach! – Néztem a barátnőmre lelkesen –  Legközelebb veled jöhetek?

Legfrissebbek a szerzőtől: Sándor Judit

Tovább a kategóriában: « Te-l-hetetlenség Takaró alatt »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned