Visszafogott erotika három korban
 
1. Lőrinc
A kamaszkor igencsak utálja a latint és a görögöt. Mindaz, ami érdekes lehet, érthetetlenségbe bújik, az angol is jórészt belőlük jön. És valamennyi a tinédzser korral és a szexszel kapcsolatos. Pubertás, hymen, petting, coitus interruptus, valami ejaculatio praecox - már magukban izgatóak, hát még a vulva, a phallos, a clitoris; beleborzong az ember ott, a nyolcadik tájékán.
Wéber Freskó effektíve inzultálja (szülői szöveg egy bejegyzésből) a lányvécéből jövő lányokat. Legalább nem befelé, akkor tán be is pisilnének... Egyébként semmi értelme az ilyen hülye szövegnek, csak letapizza őket.
- Tipitapi hú! - harsogja Latyi, de kerüli a tettlegességet, piszok erős nővére van, aki hülyére verné, ha megtudná.
Na, ő lesz az és két almacsutka, akikkel az alig fölépült lánykollégium zuhanyozóinál keressük a szemetet...
Mondókáiban, amelyeket kiszámolóként alkalmazott, hogy csapattársat válasszon, semmi latin: "szőrös töke van a légynek,
ha nem hiszed, gyere, nézd meg,
inc, pinc Lőrinc, te vagy odakinn".
Mindig tudta, kire fog esni a "kinn", akivel a csapatát erősítette. És a légynek tényleg olyan van, tanúsíthatom. Persze mindketten biológiára mentünk tovább gimiben. Lőrinc és az inc pinc máig érthetetlen, hogy került a szőrös szövegbe.
Wéber Freskó már megint előttünk járt. Egyrészt megosztotta, hangsúlyozom, nem gondolatait, hanem tapasztalatait a lányok mellméretéről, akik mint egy vizsgán estek át a szörnyű osztálytárs mérlegelésén. Talán az sértődött meg legfőképp, akivel Freskó nem is számolt. Nyilván mi sem.
Az átjáró résznél járhattunk, amikor Freskó egy fél szinttel lejjebbi lakásra bökött:
- A Piszke ott lakik. Én már mindent láttam. Hálóingben, aztán anélkül is. Bomba nő.
- Nem kurva? - kérdeztem hozzáértést színlelve.
- Dehogynem. Most gyűjtök rá...
Pedig Freskó akkoriban a Müllernét akarta lábra szerelt tükrével megnézni. Versenytornász volt, izmos, gyönyörű lábakkal, "bameg tatám, ez összeroppantana a combjaival" - így Latyi, mindannyiunk nevében. De most helyettesítő tanár (elkezdtük imádni fizikát), viszont várandós, (bekapta a legyet, hehe; ejnye Freskó!) izgatóan elállt ruhája, mintha csak a tükörre várna, tudja meg a világ, van-e a csodanőn bugyi.
Már nem tudom a kivitelezés eredményes volt-e, de Freskó nagyon nem, meg az osztályból más se lett fizikus.
- Tényleg láttad a Piszkét? - ámuldoztunk és álmodoztunk.
- Piszok jó. Jobb mint B. B. Akarjátok ti is?
- Mármint látni..?
- Legalább. Hogy öreg korotokban legyen mit emlegetni.
Egy hétig a majdani látomás bűvöletében éltünk. A kis hülye osztályunkbéli fiúk - gyerekek. Minket férfias gondok űznek, álmaink fényesen, szemünk alja sötét a sok átforgolódott éjszakától. Ketten bevallották, megszabadultak a pizsamától, és csak hason alszanak, már amennyit.
Négyen voltunk, mint a testőrök, és valamennyien d'Artagnannak véltük magunkat. Na jó, kukkoló testőrnek.
Eljött a nagy, hétvégés nap, amikorra Freskó "teljes" estét ígért. A jeles zenész szokott ilyenkor jönni. Piszke szépítkezését is láthattuk, a fürdőjét alig. A toalettükör előtt meztelenkedett. Lemezt tett föl, arra még táncolt is. A kevés fényben inkább csak sejtettük bársony vállait, melleit, inkább mellecskéit, szinte kezünkben éreztük, egymást odébbtolva lestük köldöke alját, látunk-e setétlő dombot, szálacskákat... amikor csöngettek. Összerezzentünk, majdnem elinaltunk, mintha Piszke fölfelé nézett volna, csak nem látott meg... De már idekint a sötét védett, a szoba gyér fényének védtelenjétől.
A zenész jött meg. Szemüveges, még messziről sem szép ember, akit a pongyolás nő hosszasan ölelt át. Az levette a sárkányos ruhadarabot. A nő anyaszült meztelen vetkőztetni kezdte a férfit, aki ivott valamit. Tudtuk, most jön az, amit vállalnánk. Az ágyjelenet.
De ezek beszélgetnek csak, némi kiabálás, talán nagyjelenet, egyszerre ott sírnak egymás karjában. Valami zenét tesznek fel, táncolnak, a férfi telefonál és öltözködni kezd.
Semmit nem értettük. Ha ennyire szeretik egymást, akkor miért nem teszik helyettünk is, amit ilyenkor tenni szoktak.
- Hát, én untam, otthon meg leszídtak, hogy hol lófráltam.
- Legalább megtámasztotta volna - szellemeskedett Latyi.
- Nagyon szeretik egymást, azt meg bármikor lehet. Most valami fontosabbról lehetett szó - próbálkoztam.
- A pasi impotens. Művész. Az önkielégítés művésze, aki zavarba jött egy valódi nőtől. - ezt Attila mondta, aki később kutyákat tenyésztett és nemzetközi CACIB-bíró lett.
- Inkább csocsózzunk, megmondom, kivel leszek.
És Latyi rákezdett:
"szőrös töke van a légynek,
ha nem hiszed, gyere, nézd meg,
inc, pinc Lőrinc, te vagy odakinn".
***

2.  Gyöngyvirágocska
A gyöngyvirág fekete. Na jó, tejeskávé színű, még az is őt figyeli a szeme sarkából, aki látszatra mást csinál; hangszert keres, hogy legyen valami méltó kiegészítője a fényességes szaxofonnak. Zene és tánc nélkül értelmét vesztené egy kreol esküvő. Ez még nem az övé, pedig már tizenhét lehet, és sokan vállalnák minden nélkül, csak úgy a maga kedvességében. Nincs, akihez ne lenne egy mosolya, jó szava, pedig evvel már jó lesz vigyázni, mert ha a követő szemek gazdáit nézem, kiéhezett férfiakat látok.
A házigazdák különösek. Orvosházaspár, huszonötéves szerelemben. Egy fekete úr és egy tejfehér breton hölgy. Aztán valami fotóhoz összeállt, mind a hat gyerekük. Akadt köztük az ébenfeketétől a nálam fehérebbig, bár engem itthon kreolnak mondtak, az edzőtáborban meg Rigó János az Újpestből lehülyecigányozott, amitől lebénultam a sprintversenyben.
Állt a hat fiú, akár az orgonasípok, vagy a pantonskála, gyűrűs hajaik közt fokozatok, volt céklaszínű is. Kedvencem a legkisebb és legfeketébb, akivel szemvillanásból értettük egymást, akit megpróbáltam fölemelni, de súlya akár a a nyersgumié. Talán megszánt erőlködésemben, egyszercsak megfogta kezem és húzni kezdett. Több szobán át, és egyszercsak megálltunk egy nő előtt, akihez én szólni se mertem volna. Olyan gyönyörű volt és én annyira nem tudtam franciául. Apró vezetőm fölfele dugta az orrát, az a csodás, diószemű félvér nő pedig megpuszilta, majd összedörgölte vele a magáét. Megölelték egymást. Hülyén álltam nyelvi szigetemen egyedül, nagybátyám két szobával odébb kedélyeskedett martinique-i barátaival. Egyszerre összekapcsolódott a kezünk. Kis fekete jószellemem fogta unokatestvére finom jobbját és egyszerűen összekötötte az enyémmel. Annyit mondott: Muguette, neki meg: Georges.
Ekkor indult életem legfontosabb tizenhat órája. Egy különös beszélgetés. Nevezzük táncnak. Semmi nem történt, mert téren és időn túl kerültünk. Valami szaxofonzene keretezett mindenféle háztartásban található "zeneszerszámmal" - fedők, fakanál, lavór, fazekak kíséretével órákon át. Az érintés, elengedés váltakozása csak a vonzódás fokozódásához kellett. Ha beszélt, susogott fátyolosan valamit, elnevette, inkább éneknek számított. Lassú táncnál, ahogy szorosan összefonódtunk, életem egyetlen nagy szerelmi vallomását mondtam el neki, kezdetben dadogva, hebegve, aztán szárnyalóan, szemébe nézve végtelen örömmel, hogy létezik, hogy létezem, mert vagyunk. Rengeteget beszélgettünk, de töltése volt a hallgatásnak is.
A háttérzene ezt nem tűrte, talán lecserélték a zenészeket, hogy vadabbat játsszanak. Muguette-et nem lehet lekérni, végig ezzel a messziről jött fehér fiúval táncol, az én életemet talán megvédi a vendégbarátság, csak járjuk a mozgás öröméért, sóvár szemekkel mit se törődve. Mindent túlélünk.
Már nem tudom, hogy jöttünk el, de nagybátyám kifejezte megértését, ő is nagy hódolója Muguette-nek, de azért engedni kellett volna mással is táncolni a lányt, ez itt halálos sértés lehet. Tizenhat óra!
Ilyet csak az mondhat, aki semmit nem ért, aki szerelmet még sosem érzett.
Írja meg a címét, ezért a lányért azonnal megtanulok franciául, hagyom a latint a fenébe!
Aztán jött a levél. Év vége felé piros-fehér-kék, par avion, kakasos bélyeg, nekem címezve, pedig eddig csak a nővérével levelezett.
"Nagyon gyors volt, rosszindulatú, vérrák. Leukémia."
Ezt se értem. Az ő nyelvét, ami csak az övé volt, az az én nyelvem is, azt értettem. Ezt nem. Fehérvérűség. A gyöngyvirág fekete. Jó, tejeskávé színű és a csöndjével is beszél.
***

3. Piros bugyi és szívzene
Hatalmas lakásában irdatlan, tekintélyt parancsoló ingaóra uralkodott. Történhet bármi, ha a súlyokat rendezik, a szerkezet fölhúzatik, és akkor mindent átitat a megszokott, szinte hallhatatlan ketyegés. Aztán zebrapintyek keveredtek a lakásba, irdatlan ricsajukkal, egésznapos rendetlenkedésükkel, állandó zabálásukkal és örökös szerelmeskedésükkel.
Akkoriban minden a szerelemről szólt, és mindenkinek másként, még ha ugyanazt is szerették.
Akadt közöttük egy profi, Júlia, aki egy jól méretezett szív, egy valósággal szétfolyó szeretetgombóc. Karcsú, zöld szemű, bár ezt és kékfekete szemealját napszemüveggel rejtette.
- Ennyire szeret - emelte szőkés hajába a sötét műanyagot. - Megérdemeltem - mosolygott. - Pedig aznap a piros bugyit viseltem, és akkor bármit lehet. De ezt azért nem, mondta Józsika és elvert. Nagyon fontos vagyok neki. Meg gyerekünk sincs, kicsit olyan, mintha apám lenne. Vigyáz rám. Nagyon rendes. Szeretem.
- Kis hülye kurva a művésznő - összegezte anyám, aki akkor még nem is tudta, hogy a régi nemesi család három derék fia mind megvolt Júliának. Korban emelkedőleg. Aztán a fiúk nem kellettek, csak a kétgyermekes mérnök úr, aki gépkocsioktatóként próbált többet keresni. És beköltözött Júlia hatalmas lipótvárosi lakásába, ami jórészt kiállítóteremként is működött.
- Tudod, hányszor megcsalt ilyen-olyan tanulóival, de én nem szóltam, meg se ütöttem. Hát, ennyi nekem is járt.
Júlia folyvást fölfedezett. Hol egy cigány zenész fenomént, akinek indiai hercegnő a lánya, hol valami tanítványát, akiben kínai-zsidó-magyar vér pezseg. Talán még engem is, mert mi
- Olyan jó pajtások lennénk - húzta szét laza szobrászblúzát - és én igazat adtam neki, gyönyörűek - és sosem fognak lógni, mint Józsika szipirtyó nejének.
Meg is kellett fogjam, hogy igazoljam. Megtettem, és majdnem belefeledkeztem igéző szemeibe.
- Milyen jó, hogy nekem pasiként nem kellenél, és én meg neked, nőként. Testvérem lehetnél. Vagy nem akarsz elvenni? Ha Józsika még egyszer megver, elhagyom. Gyere este föl, ott lesz Vivien a házból. Nagy napja lesz. Tudod, milyen magányos. Nehogy lecsapja Józsikát a kezemről. Mindene olyan kerek és annyira sikeres, bármibe vág bele. Jó nő, neked szánom.
Jóllehet, szinte kilógtak idegei, a szeretet idegessége ellenére képes volt aprólékos, hosszadalmas szobrász munkára, pontos, érzéki megfigyelésre. Talán nagy művész lesz, vagy már az. Anyja sokat szenvedett vele, míg kihordta, megszülte. Számtalanszor ecsetelte lányának - orvos létére - valósággal gátat épített benne a megfoganásra, anyaságra. A fenséges tartású nagy, vékony nő szűköl a nagymamaságért. Bárhol hajlandó a kisgyermekekhez a szőnyegre, parkettra feküdni, gurulnak, dögönyözi őket, aztán felpattan, és otthagyja a társaságot. Ahogy egykor a férjét.
- Józsika, konyhatündér vagy! Tudod, én ilyenkor már nem is szoktam enni, vigyázni kell...
- Á, a férjem szereti az istennői, gömbölyű formákat. Nekem is mindig mondja, hogy szedjek magamra, mert még "közben" fölsértem. Pedig jobban szereti hátulról - és itt Júlia fölpattant, megfordult és a tomporára vert. - Azért itt van mit, és mégse leszek löttyedt vénasszony.
- Julcsa, elég lesz, ne keverd bele az asszonyt! - védte régi feleségét a konyhatündér.
- Számomra mindketten tökéletesek vagytok - békítem a két nőt, amennyire egy karcsú és egy töltöttgalamb összehozható.
- Nem kell erőlködnöd - fordul felém kipirosodva Júlia - szerintem mi egymás tudatalattija vagyunk. Józsika meg szeret mindkettőnket.
Az asztal alatt megbök és int, hogy folytassam.
- Vivienne az igazi, érett nő, akiről minden fiú álmodik.
- És ha tudnád, milyen sikeres is...
- Jaj, életem, ne gyere a kiállításokkal, díjakkal...
- Ugyan. A nőről van szó, akinek szerelme volt... (és itt elhangzottak író, zenész nevek a "legfelsőbb" körökből).
- Simogatni való, cicás, szemében a sokat tudás és megértés bölcsessége, valami izgató nyugalom.
- Ez már olyan, akár egy szerelmi vallomás, Józsika, nem zavarjuk a fiatalembert és az érett hölgyet? - Júlia megint töltött, de már csak magának. Vivienne fölemelkedett, észbontó keblei fölött megigazította nyaksálját.
- Mennem kell, még egyszer nagyon köszönöm, hogy emlékeztettetek a születésnapomra...
- Nem látszik, letagadhatsz vagy tízet. Józsika úgyis kikísér - ásított Júlia, eldőlt és már aludt is.
Nem tudom, mi ütött belém, kisvártatva elköszöntem Józsikától, akivel elébb ágyba cipeltük a magatehetetlen Júliát.
- Pedig tudja, gyógyszerre nem ihatna. Olyan, mint egy rossz gyerek. Majd holnap megnevelem. Tudod, nem lehet gyerekünk, de nekem már van kettő, ami bántja. Betegnek tartja magát és mindent annyira szeretne. Vivienne-t azért engedi be, mert neki sem lehet. Küzd vele, irigyli, de szereti.
- Te, én fölmegyek...
- Kár lenne kihagyni.
Szóval ott álltam a bejárati ajtónál. Nyitva volt, csak betoltam. Az előszoba így éjjel szép derengésben, a szoba felőli fényben. Ledobtam ingem, kiléptem nadrágomból a legnagyobb természetességgel. Ruhátlan mentem az ágyhoz, ahol mosolyogva várt Vivi, az istennő.
- Ha azért jöttél, hát nem vagyok nagy szám. Add ide a kezed! - káprázatos melle alatt ujjam  végighúzta egy varraton. - Bármennyire kívánlak, ez be van állítva percenkénti ugyanannyira. Hiába szeretlek, ez ugyanúgy fog ketyegni. Ha nagy az eltérés a lelkiállapot és a szívritmus között, elájulok, vagy meghalok. Így is kellek?
Az ölelkezés akármilyen szívnek csak használ. Pacemakker ide vagy oda. Talán percenként negyvennyolc.
Petz György

Petz György

Petz György tanár, szerkesztő, író szül.: Budapest, 1955. február 28.
Biológia-kémia tagozat a Kaffka Margit Gimnáziumban. Kézilabdázás.
Szegeden magyar-történelem-Latin-Amerika spec. képzés.
Tanítás, tolmácskodás, edző - 600. sz. Szakmunkásképző és Szakközépiskola; Tömörkény Gimnázium, majd Budapesten két évet a Budai Nagy Antal Gimnáziumban.
Tíz év szerkesztői állások a Gondolattól a Göncölön át a Kassákig; majd újra tanítás (is). Jelenleg magyart tanítok 1999-től a Fazekas Mihály Gimnáziumban. NKA alkotói ösztöndíj, 2012.
Egy-két munka:
• Bolha a világ ura (gyerekkönyv)
• Te is Az vagy; Csillagalattjáró (versek)
• Maga a tettes (rádiójáték)
• Murphy-kötetek
• Fölvett arc; Szerelmem, Mexikó (Frida Kahlo-regény)
• Újszövetség; Görög mitológia (Kérdések és válaszok sorozat ismeretterjesztő könyvek)

Legfrissebbek a szerzőtől: Petz György

Tovább a kategóriában: « Négykezes Ugye »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned