Szigliget szelleme

Nem kendőzi a táj kegyét
és megérint a Víz szaga,
valami hömpölyög feléd:
az ős Szabadság az maga.
Mögötted nyüzsgő rabvilág,
az érzést mégis elhiszed,
s a Szent György-heggyel sincs vitád,
amikor elébed siet.
A fák fölött a Vár is vár,
a parknak árnya integet,
az időt húzni máris kár,
érzed, hogy lelked mint lebeg,
hol egykor hús-vér mesterek
múzsák csókjára szomjasan
borozgattak, míg este lett
(a lesznél mindig jobb a van).
Velük együtt lerészegülsz
a látványtól, mi így fogad,
s mosolyogva, szerényen ülsz
szamaradon, mert nincs lovad.
Míg múzsád várod, ott a Bor
(gondolatod mámorba vész),
szenvedélyed lappangva forr,
szabadult szívvel a mában élsz.
Tudod, vágtatni kellene,
mert elillan a Pillanat,
a kornak, helynek szelleme
a könyvekben bent nem marad,
kísértenek, mint megszokott:
a Múltat elhozzák neked,
te ceruzádat markolod,
s ők terelgetik jobb kezed.

Utoljára frissítve:2019. november 07., csütörtök 18:06
Török Nándor

Bemutatkozás

„Nem vagyok bölcs és nem vagyok bölcsész. Nem vagyok bölcsész és ezt a költészetben szakmailag hátrányként élem meg. Máshonnét indultam és máshová is fogok érkezni, ha egyáltalán megérkezem valahová és nem tévedek el. Keveset tudok, kevesebb a belém sulykolt elméleti élmény és a fölöttem lebegő isteni sugallat. Ezért a valóságra hagyatkozom. Hol mélysége homályában tapogatózom, hol vibráló fényében szárnyalok. (Mindenképp elvakítva érzem magam) Sokszor nem tudom minden gondolatomat és érzésemet megfogalmazni, ezért egy állandó hiányérzet mardos, de talán jobb is így. Van, ami inspiráljon.

Ha fájdalomról írok az valódi földi fájdalmat jelent és a papírra vetett boldogságot sem élem meg oly bonyolultan és szárnyalón. (Ha a rózsáról írok, nemcsak a szirmok illatát, nemcsak a tüskék szúrását érzem, hanem a trágya természetes szagát is, mit ültetéskor a tövéhez tettem. Kérges tenyeremen érzem az ásó ismerős nyelét, bakancsom résein érzékelem és értékelem a kiloccsant öntözővíz pimasz tréfáját, s metszőollómon hallom lecsordulni az elfagyott hajtások megkönnyebbült sóhaját. De legtöbbet a körmeim alatti gyász és nyöszörgő derekam szemérmes suttogása mond el.)

Ez is egyfajta költészet, csak kicsit talán kiábrándító, hiszen ezekkel a dolgokkal senki sem szembesül szívesen.”

Török Nándor

(részlet: Ars poetica)

http: mek.oszk.hu/18300/18382/

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned