És most elmegyek, elhagyom a vágyat

Bár jöttek a szavak, gondolattal bírtam,
utolsó verseimet már meg sem írtam.
Nem keltem fel, nem vetettem papírra,
így elszállt a gondolat a hajnalpírral.

Nincs tehát "Vers hajnali háromkor",
nincsen "Lombos álom a szélben",
nem lett "Petúnia anyám sírján",
se "Rózsák földig feketében".

Nem én vagyok árva, csak ezek a versek,
áldón táltos lelkek, szelíd nefelejcsek.                    
Amiktől csillagok szerelembe estek,
miközben alkonyból születtek az estek.

És most elmegyek, elhagyom a vágyat,
elkísérnek ábrándos, madárdalos ágak,
ördögök, istenek tétova szándéka,
örömök fájdalmas, csókos hagyatéka.

A túlsó parton majd levetkezik lelkem,
válaszok mellett a kérdést is megfejtem.
Mosollyá változik minden nehéz bánat,
nem kell téves törvény, csak büszke, szép alázat.

Semmi már az anyag, mint darázsnál a derék,
a világ elpukkan, hisz szappanbuborék.
Lebegésem bűvös, csöndet zúgó álom.
Ritmus, rím varázsát soha meg nem bánom.

Utoljára frissítve:2019. november 07., csütörtök 17:55
Kasza Béla

Nagyon fiatalon születtem, s bár közel voltam a korai felnőtté váláshoz, ez a folyamat több évtized után sem fejeződött még be.
Tovább a kategóriában: « Én sem vagyok ének Viva la Frida »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned