Néhány tollvonással


Kenneth erős markával megragadta a nő könyökét, és egy rántással magához húzta.
– Hagyj békén – suttogta Maureen, miközben próbált kiszabadulni a szorításból.
– Tartozol ennyivel – mondta Kenneth, és belenézett Maureen szemébe, aki felhagyott a
hadakozással. Kenneth tekintete mindig szomorúnak hatott a bal szeme sarkától az állkapcsáig
húzódó sebhelytől. Maureen régen látta már ilyen közelről a férfit.
– Eressz el!
Kenneth nem engedhette el a nőt, és ezt a remek alkalmat sem hagyhatta elúszni.
A pályaudvar hatalmas üvegajtaja kinyílt, és táskákkal felpakolt tömeg özönlött ki rajta.
Néhányan megtorpantak, ahogy rájuk pillantottak. Kenneth még mindig a könyökénél fogta
Maureent, de nem szerette volna, hogy egy önjelölt túsztárgyaló a segítségére siessen, úgyhogy
inkább elengedte. Kerülnie kellett a feltűnést.
– Egyszerű. Megveszed a jegyet, ameddig akarod, de eggyel tovább utazol. Készpénzzel
fizetsz. Itt a toll, jól összefirkálod vele a jegy hátulját, és kész – Kenneth óvatosan elővette
kabátzsebéből a tollat. – Vedd el!
– Figyelj, Kenneth, én nem akarok ebbe belekeveredni – mondta Maureen, és nem nyúlt
a tollért. – Ha máshogy tudnék segíteni…
– Menj a francba, Maureen! Menj a jó büdös francba!
– Annyira egyszerű most minden, annyira normális – a nyakában lógó apró medált
szorongatta.
– Azt hiszed, nekem jó így? – Maureen kihallotta a férfi hangjából a kétségbeesést.
Kenneth ránézett az órájára, majd beletette Maureen tenyerébe a tollat. – Menned kell.
– Ez a tinta tényleg meg tud valakit… - elcsuklott a hangja.
– Igen, légy óvatos. Szenvedni fog, de te már nem leszel ott.
– És egyszerűen dobjam el utána?
– Tekerd papírba, rakd zacskóba, vagy bánom is én. Valahogyan szabadulj meg tőle.
– Képtelen vagyok rá – nyújtotta vissza a tollat.

2

– Elég a hisztiből! Menj, és végezd el, amit kell. Utána kvittek leszünk, és rohadtul
elfelejthetjük egymást – mondta ellentmondást nem tűrő hangon. Maureen papírzsebkendőbe
csomagolta a tollat, bedobta a táskájába, és a pénztár felé vette az irányt. Beállt a sor végére,
majd a bejáratra pillantott. Kenneth az üvegajtó túloldalán állt összekulcsolt karral, és őt nézte.
Semmit nem változott a férfi, nem hízott, nem fogyott, a karja izmosabbnak tűnt, de a haja nem
őszült, arca nem ráncosodott. Ott állt kint mereven, mint egy kőszikla. Megkeményedett az élet
súlya alatt. Maureen nem akarta tudni, milyen ügyei vannak mostanában. Remélte, hogy ez az
utolsó, és utána végre mindketten maguk mögött tudják hagyni ezt az egész tébolyt.
Ugyanakkor nem volt benne biztos, hogy Kenneth le tudna állni. Olyan mélyre süllyedt az évek
során, hogy az előbbi elbizonytalanodás a hangjában lehetett színjáték is. Vagy a benne lakozó
jó reményvesztett próbálkozása az elméje felett elhatalmasodó rossz ellen. Már nem ismeri
Kenneth gondolatait, motivációit. Elképzelhető, hogy közben Maureen változott meg, és
Kenneth ugyanaz maradt, aki régen volt. Nem tudta eldönteni, de azt érezte, hogy egy idegen
férfi figyeli őt, és egy idegen férfi várja el tőle, hogy gyilkoljon.
– Elnézést, Ön következik – húzta vissza a jelenbe egy mögüle jövő hang. Maureen a
pénztárablakhoz lépett, és kért egy vonatjegyet. Automatikus mozdulattal elővette a
bankkártyáját, és már érintette volna a terminálhoz, amikor eszébe jutott, hogy készpénzzel kell
fizetnie. Lopva kinézett az ajtón, a férfi nem mozdult.
Maureen a vágányokhoz indult, és még egyszer hátranézett. A férfi közben eltűnt. Nincs
visszaút, nem lenne értelme másik vonatra szállni, úgyis megtalálna – gondolta Maureen, –
most is megtalált. Teljesen magára maradt.
Kisétált a vágányhoz, és a peronon meglátta a kalauzt, amint épp egy cigarettára
gyújtott rá. Ő volt az áldozat. Bizonyára csúnyán keresztbe tehetett Kenneth-nek, ha odáig fajult
a helyzet, hogy meggyilkoltatja. Realizálódott benne, hogy tulajdonképpen bérgyilkosi
feladatokat fog ellátni nemsokára. Méghogy én bérgyilkos? – egy pillanatra elmosolyodott,
ahogy a helyzet abszurditására gondolt, – tegnap ilyenkor a leanderjeimet locsoltam nagy
boldogan.
Felszállt a vonatra, és keresett egy ablak melletti helyet, ahol több idős nyugdíjas ült.
Nem akart a vonaton lévő kamerák kereszttüzébe kerülni, az ablak mellett jó eséllyel egyáltalán

3

nem fog látszódni a felvételeken. Kivéve akkor, amikor az üléssorok között elsétál, hogy
leszálljon.
Maureen letette jegyét az ablak alatt lévő keskeny asztalkára, és rárakta a tollat.
Hátradőlt, és azon töprengett, hogyan kivitelezze a dolgot. A vele szemben ülő idős hölgy
újságot olvasott. Ez mindenesetre biztató körülmény volt. A másik oldalon két úr beszélgetett a
régi szép időkről. Nagyszerű, arról én is tudnék mesélni – gondolta keserűen. Arra számított,
hogy a kalauz hamar odaér hozzájuk, Maureen direkt abba a kocsiba szállt fel, ami előtt
cigarettázott.
Elindult a vonat. Innen már tényleg nem volt visszaút. Higgadtnak kell maradnom –
végiggondolt jelenlegi életén, banális, és imádnivaló problémáin, majd rájött, hogy nem
változtatna semmin, mindent úgy szeret jelenleg, ahogy van, és egy kalauz meggyilkolása nem
állhat útjába eddigi életvitelének. Tudta, hogy Kenneth mire képes, de fogalma sem volt arról,
hogy mennyi könyörület maradt benne. Nem kockáztathatta meg, hogy szabotálja az akciót, és
magára küldje a bajt.
– Jó estét! Jegyeket, bérleteket kérem ellenőrzésre bemutatni – szólt a kocsi elejéből
egy öblös hang. Maureen összerezzent, eljött a cselekvés ideje. Mintha mi sem lett volna
természetesebb, elkezdett a jegy hátuljára rajzolni. Először egy szívecskét rajzolt a bal felső
sarokba, aminek a belsejét kiszínezte. Emily-re gondolt. Majd egy virágot, néhány kört, vonalat,
nyilakat, mindegyiknél erősen rányomta a tollat, és amit csak tudott, kiszínezett. Közben a
szeme sarkából látta, hogy közeledett a kalauz. Amikor odaért, Maureen óvatosan megfogta a
jegy egyik alsó csücskét, ahova nem rajzolt, és a tintában tocsogó részét nyújtotta át a
kalauznak.
– Köszönöm – a kalauz ráfirkantotta aláírását, és amikor adta vissza Maureennak, akkor
vette észre, hogy kékre fogta be az ujjai hegyét. Tenyerébe dörzsölte, majd be-benyálazta ujjait,
és úgy próbálta eltüntetni a tintafoltot.
– Elnézést – mondta Maureen egy szemérmes mosoly kíséretében. Vigyázva, hogy ne
érjen hozzá, a papírzsebkendővel gyűrte össze a jegyet. A szemben ülő hölgy még mindig
újságott olvasott, egyáltalán nem figyelt fel az eseményekre.

4

Maureen zacskó híján még egy zsebkendőbe becsomagolta a jegyet. Megkönnyebbült. A
nehezén túl volt. Kenneth utasításai alapján két megálló múlva fog leszállni. Addig próbált nem
gondolni a kalauzra, de ezúttal sokkal jobban nehezére esett, mint a jegyátadás előtt, amikor
minden figyelmét a feladat elvégzésére összpontosította. Szörnyű dolgot tett, hiába burkolózott
saját életének nyomorúságába, erre nem volt mentség. Semmi sem jogosíthatta volna fel őt egy
ilyen horderejű szívességre. Sohasem szabadott volna Kenneth bűvkörébe kerülnie, vagy
Kenneth-et bevonni saját bűvkörébe. Nem, nem, nem – gondolta, miközben igyekezett
elhessegetni a feje fölött tornyosuló sötét felhőket.
Üzenetet kezdett írni Kenneth-nek, az utolsó üzenetét neki. Utolsó – ízlelgette magában
ezt a szót.
– Erre már végeztem – mondta egy raccsoló férfihang, és a kalauzhoz ment. Maureen
hátrafordult, és rögtön lesápadt, amint meglátta a két egyenruhás kalauzt.
– Bassza meg – bökte ki hangosan, mire a szemben ülő hölgy felhúzott szemöldökkel
nézett ki az újság felett.
– Jól van? – kérdezte a hölgy.
Maureen némán, falfehér arccal bólintott. Villámgyorsan lepergett előtte minden.
Melyik volt a célszemély? Kenneth nem mondta, hogy több is lehet. Mindig csak egy kalauz
szokott jönni. Másodpercek leforgása alatt eluralkodott rajta a pánik. Nem tudta megállapítani,
hogy azért pánikol, mert minden esély megvan rá, hogy egy ártatlan embert nyírt ki, vagy pedig
Kenneth haragjától tartott. Visszatért életébe a bizonytalanság, visszatért, és megvetette lábát.
Hova meneküljön? Felállt, és az egyik ajtóhoz tántorgott. Próbált nagyokat lélegezni,
lenyugodni, de végtagjaiban egyre kevesebb erőt érzett, és az arca változatlanul sápadt volt.
Élete leghosszabb két perce következett, amíg a vonat beért az állomásra. Maureen kirontott a
kocsiból, futott néhány métert a pályaudvaron, majd az aszfaltra hányt.
Miután továbbindult a vonat, a sínekre hajította a papírzsebkendőbe csomagolt tollat,
és elővette telefonját.

Utoljára frissítve:2019. november 11., hétfő 10:09
Forrai N.  Eszter

Forrai N. Eszter vagyok, műfordító. 2018-ban a Hungarovox Kiadó műfordító tanfolyamán szippantott magába a fordítói világ, és azóta is rendületlenül fordítgattam otthon novellákat, regényrészleteket.  Végzettségemet tekintve közgazdász vagyok, ráadásul duplán: egyszer marketing, majd turizmus szakon végeztem. Friss diplomásként dolgoztam Cipruson, majd Ausztriában. Angol, német és spanyol nyelvből van nyelvvizsgám, és ezek közül az angol és német nyelvet használom napi szinten jelenlegi munkámban. A nyelvek és idegen kultúra szeretete mindvégig jelen volt életemben, az írás mint az önkifejezés eszköze pedig ahol csak lehetett, utat tört magának. Írtam cikkeket diákszervezet keretein belül az iskola honlapra, szerkesztettem marketing szövegeket, és szerintem én vagyok az egyetlen, aki élvezetet talált a beadandók vagy szakdolgozatok írásában, lektorálásában. Az írás és nyelvismeret összegyúrásából végül megszületett a műfordítás ötlete. Annak ellenére, hogy nemrég kezdtem műfordítással foglalkozni, a tanfolyamon és azóta felmerült fordítói kérdések, érdekességek, szempontok, sikerek és kudarcok, mind csak megerősítettek szándékomban. Ez az én utam.
A forrásnyelvi szövegeket legtöbbször szimpátia alapján választom ki, de fontos az is, hogy minél kevésbé ismert, lehetőleg még nem lefordított mű legyen, így egyúttal a felfedezésre váró gyöngyszemeket tudom megismertetni az olvasóval, ami öröm és kihívás nekem.
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned