Féktelen gyűlölet

A nyár melege már nem elég egész napra, a délutánok még kellemesen langyosak ugyan, de a szeptember hűvös éjszakákkal köszöntött be. Az asszony ezt talán észre sem vette, könnyű széldzsekiben, vászoncipőben sietett végig a kihalt utcákon. Éjjel két óra felé járhatott az idő. Azért választotta ezt az órát, mert a kocsmákból ilyentájt a vendégek már haza támolyogtak, a korán munkába indulók ideje pedig még nem jött el. Lassította a lépteit, elhúzódott a lámpafények alól, inkább a kerítésekhez lapulva sietett tovább. Egy alacsony léckerítéses ház előtt állt meg. A bejárat mögött gondozott füves udvaron át keskeny téglajárda vezetett a teraszos családi házhoz. Elől nagy ablakok, a sötétítő függöny gondosan behúzva. Az asszony a kerítésnél állva méregette a távolságot. Túl hosszú a járda, az udvar meg elég sötét, állapította meg. A kapu nem volt zárva. Óvatosan kinyitotta és nyitva is hagyta. Lábujjhegyen lopakodott a füvön át, majd megállt nem messze az ablakok előtt. Az eddig a kezében tartott nylon zacskóból elővett egy robusztus féltéglát, melyre korábban krétával ráírta: „lotyó”. Minden erejét összeszedve az ablaküvegbe hajította és már fordult is, rohant kifelé. Az utcán loholva még sokáig a fülében hallotta újra és újra az üveg csörömpölését, valamint a tégla tompa puffanását a padlón. Ahogy távolodott a háztól úgy enyhült izmainak feszülése, szívdobogása is csillapodott. Hosszasan fújta ki a tüdejéből a levegőt, a lehűlt éjszakában mintha cigaretta füstöt eregetett volna. Ez is megvolt, állapította meg elégedetten, amikor hazaért.
Harmadnap korán reggel a kutyasétáltatókkal együtt indult ő is a parkba, ott elvegyült a kocogók között. Egyik zsebében gondosan rejtett nylon zacskó, másikban gumi kesztyű/gumikesztyű lapult. Mint akit hamar kifárasztott a monoton futás, lassított, lehajtott fejjel bóklászott az út mentén. Néha-néha lehajolt és a zacskóba rejtett valamit. Munkahelyén, egy táskavarró üzemben, már megszokták az utóbbi időben megváltozott viselkedését. Nem beszélt senkivel, nem kávézott, nem tartott cigaretta szünetet, egész nap a varrógép mellett görnyedt. A munka elterelte a gondolatait, kézitáskák cipzárjait varrták be, igyekezett csak a varrásra figyelni. Amint tolta a bőrt az ipari varrógép tűje alatt, az egyes mozdulatokat halkan mormogva vezényelte magának,...egyenesen, egyenesen varr … tovább varr, most fordul, újra egyenesen,... fordul, fejét sem emelte fel, így a nap sokkal gyorsabban eltelt. Az estéi szörnyűek voltak, csak rótta a köröket a lakásban, az éjszakát várta. Két óra felé újra portyára indult. A másik oldal felől közelítette meg a házat. Körbe-körbe tekingetett, nem les-e rá valaki. Talán nem sejtik, hogy ilyen hamar újra támad. Okosnak hitte magát és kiszámíthatatlannak. Odaért az alacsony deszkakerítéshez, a kapu ezúttal zárva volt. Ostobák, mosolygott magában, ki akar a ti ótvaros udvarotokba bemenni. Gumikesztyűt húzott a jobb kezére és a magával hozott zacskóból kutyaürüléket kent a kilincsre. Jó vastagon dörgölte rá, a maradékot meg a lécekre. – Jó reggelt, dörmögte magában.
Másnap, amikor a munkából hazaért, épp teát főzött magának, amikor csengettek. Egy széles vállú, magas, testes férfi állt az ajtóban. Hatalmas lendülettel indult befelé, maga előtt sodorva az asszonyt.
– Ide figyelj te megkergült, ostoba, vén tyúk. Ha még egyszer meglátlak a házunk körül, vagy bent az udvarban, kitekerem a nyakad. Megetetem veled a kutyaszart! Észnél vagy te egyáltalán – ordította magán kívül és az asszony fejét a vállánál megragadva a falhoz verdeste. – Térj észre ajánlom, mert rossz vége lesz. A bírósági tárgyaláson az a hisztéria, amit levágtál a múltkor, nagyon megdöbbentette a bírót. Csodálkoztam, hogy nem hívott rendőrt vagy mentőt. Az asszony sikoltozni kezdett.
– Imrus, beszéljük meg ...
– Beszéljen veled a rosseb. Már egy éve szajkózom neked, hogy vége. Érted? Vé…ge! A férfi megragadta az asszony nyakát és szorítani kezdte, közben azt sziszegte. – Menj, alakíts ki magadnak új életet, fogyjál le, vagy hízzál meg, vagy állj ki az utca sarokra, mit bánom én, csak hagyjál minket békén! Az asszony fuldoklott. A férfi keze megszilárdult betonként fonta körbe a nyakát, kétségbeesetten próbálta lefejteni. Szája elkékült, szeme kidülledt, mikor a férfi végre elengedte. A konyha asztalra görnyedt, hörgött, levegő után kapkodott.
– Az autót pedig viszem. Itt hagytam az összes bútort, készpénzt, háztartási gépet.
– Imrus, kérlek, gyere vissza. Megbocsátok mindent. Olyan voltál nekem, mint a gyerekem. Emlékszel, milyen langaléta, kajla fülű, horpadt mellű, sovány fiatalember voltál mikor összeházasodtunk, én csináltam belőled férfit. Te voltál a mindenem, azt a harminc évet nem lehet elfelejteni.
– Már egy éve könyörgök neked Erzsi, törődj bele. Ne telefonálgass, ne leskelődj, főleg tarts távol magad a házunktól, legfőképp a menyasszonyomtól, világos!
Az a szó, hogy „menyasszony” úgy hatott az asszonyra, mintha tüzes lándzsát döftek volna a szívébe. Teste megrándult, szája kiszáradt. Neki ugrott a férfinak, ököllel verte annak mellét és ordított.
– Menyasszony! Micsoda menyasszony! Nem lehet neked menyasszonyod, feleséged van, én. Érted, én vagyok! Aztán könyörögni kezdett. – Imrus, kérlek, ne csináld ezt! A férfi az ajtó felé indult, félfordulattal megállt és ököllel az asszony gyomrára ütött.
– Menj a pokolba! Az ablaküveget meg ki fogod fizetni! Becsapta maga mögött az ajtót. Az asszony fülében még sokáig visszhangzott a csattanás, magába roskadva ült. Össze akarnak házasodni, csak ezt ismételgette, nem volt képes elfogadni.
A tizennyolc éves öreg BMW autójukat családtagként szerették. A férje Németországból hozta, amikor még kint dolgozott rövid ideig. Bécinek becézték, garázst béreltek neki, ő az üléseket, szőnyeget gondozta, férje a motort babrálta, együtt mosták, kíméletesen samponozták, törölgették. Sohasem hagyta cserben őket. Együtt akarták vinni az öreg autók versenyére. Nehogy már azzal a szőke ribanccal menjenek. Napokig rágódott ezen, őrült gondolatok keringtek a fejében. Egy éjszaka azonban nem bírta tovább. Egy szatyorba dobálta, amit a konyhában hirtelen talált és a közeli utcában található garázsukhoz ment. Ott az ajtót becsukta maga után. A gondosan ápolt autó slusszkulcsa ügyvédi letétben volt a bíróság döntéséig. – Ne haragudj Bécike – mondta fennhangon, – sajnos meg kell tennem, nem hagyhatom, hogy az a dög betegye ide a seggét. Elővette a húsklopfolót, amelynek a másik fele húsvágó bárd volt és ütni kezdte a motorháztetőt, szélvédőt, amilyen erővel csak bírta. A szélvédőt addig verte hol a klopfolóval, hol a bárddal, amíg a pókhálók mellett még egy luk is keletkezett rajta. – Még hogy menyasszony! Bőszítette magát. A motorháztetőre még sósavat is öntött. A sav gőze marta a torkát, szeméből könnyeket csalt ki, hátrament és a csomagtartót kezdte el verni az éles bárddal. Aztán késsel a gumiabroncsokat hasogatta, ereje megsokszorozódott, amikor férje barátnőjére gondolt. A lyukas szélvédőn keresztül a műszerfalra öntötte a maradék sósavat, a flakont a garázs sarkába hajította. Nem nyugodott, amíg az összes lámpát, tükröt nem törte ripityára. Az autó tetejét is püfölni kezdte a klopfolóval. – Na ezzel vidd a babádat bemutatókra, te hülye!
Elégedetten ment hazafelé, izmai még mindig feszültek, az egész teste bekeményedett a bosszútól, úgy érezte, bármit szét tudna törni, bármit el tudna pusztítani, úgyhogy senki se kerüljön útjába, sem ember, sem állat, akinek kedves az élete. Most vette észre, hogy keze feje megsérült, erősen vérzett, de nem érzett fájdalmat. A vért a nadrágjába törölte.
Otthon a bárdot és kést a mosogató pultra helyezte. A gyomra jelezte, hogy napok óta nem evett, de csak kinyitotta meg becsukta a hűtőszekrény ajtaját, nem bírt egy falatot sem lenyelni. Inkább jól ráhúzott a konyakos üvegre, amit már régóta a vitrinben tartogattak a férjével a vendégek számára. Ruhástól dől a kanapéra és elaludt.
Reggel csengetésre ébredt. Aranyló napsütés töltötte be a szobát, meglepődött, milyen világos van. Az ügyvédje csörtetett be a lakásba, hatalmas irattáskáját a konyha asztalra dobta. Meglepődött az asszony kócos haján, gyűrött arcán, véres nadrágján.
– Nem jól aludt asszonyom? Megsérült? Kérném arra, hogy a mai bírósági tárgyalásra inkább ne jöjjön el ilyen állapotban. A múltkori viselkedésével már sokat rontott a pozícióján, félek, most sem tudna uralkodni magán. Én megfelelően fogom képviselni magát, ahogy megbeszéltük.
– Nem akarok elválni! Sem most, sem máskor.
– Tudom, tudom, de ezt majd a bíróság eldönti. Meg az autót is szeretné, ez talán menni fog.
– Nem akarok elválni, jegyezze meg. Nem válok! – ismételgette konokul.
– Délután visszajövök – mondta az ügyvéd és elsietett. Az asszony a napot jobbára alvással és kábult konyakozással töltötte. Az ügyvéd késő délután érkezett. Ismét a konyhába viharzott be, táskáját megint a konyha asztalra tette.
– Van egy kevésbé jó hírem: a bíróság felbontotta a házasságukat, a jó hír: magáé az autó! Nem is örül? A slusszkulcsot magasba tartva meglobogtatta az asszony előtt, majd a konyha asztalra helyezte.
– Megmondtam, hogy nem válok! Nem érti, megmondtam! – szólt vészjóslóan az asszony és közelebb lépett a férfihez.
– A bíróság ítéletet hozott asszonyom. Ez a döntés. Az önök házassága társadalmi rendeltetésének betöltésére képtelen, ezért ...
– Nem válok! – vágott a szavába. – Nem bírta talán megjegyezni, nem véste jól az agyába? Majd én belevésem! Hátra nyúlt, felkapta a húsklopfolót a mosogató széléről és egy hatalmasat csapot vele az ügyvéd homlokára. A férfi megrettent a váratlan ütéstől, kezét védekezően előre nyújtotta, de mindjárt érkezett a második, sőt harmadik ütés a feje tetejére az eszköz húsvágó bárd felével. Piros vér csorgott le a fejéről végig az arcán, az orrából pedig sűrű feketén bugyogott. Mondani akart valamit, de csak a szája mozgott, háttal a konyha szekrény ajtajának esett, majd ülő helyzetben lecsúszott onnan.
– Mi az, maga ennyire értetlen! A nő indulatosan belerúgott, erre a férfi arccal a linóleumra esett. Hörgött, nyöszörgött, feje alatt vértócsa gyűlt össze. Az asszony két lábbal a mozdulatlan test hátára lépett és ugrálni kezdett rajta. – Idióta, idióta, idióta...

Utoljára frissítve:2019. november 02., szombat 12:22
Kert F. Klára

Kert F. Klára - Bemutatkozás

Édesapám pedagógus volt, másodállásban könyvtáros, így gyerekként a nyarakat könyvtárban töltöttem, ahol szinte mindent elolvastam. Ekkor színdarab írással próbálkoztam, amit a barátaimmal elő is adtunk egy pajtában.

Gimnazista koromban a szatirikus írások vonzottak, s magam is megpróbálkoztam írásukkal. Az akkori Ludas Matyi főszerkesztője támogatott ebben a törekvésemben, de azt is tanácsolta, hogy érettségizzek le, s tanuljak ki egy „tisztességes” szakmát. Így némi kitérő után Pécsi Állam- és Jogtudomány i Egyetemre iratkoztam be, s szereztem diplomát.

Ezt követően Pest megyében különböző szintű bíróságokon dolgoztam hosszú ideig. Ezalatt emberek százait és történetüket ismertem meg. A nehéz, felelősségteljes munka után, csekély szabadidőmben festéssel és prózaírással jutalmaztam magam. A nyilvánosság elé csak az utóbbi években léptem, a festményeimmel különböző helyi és országos kiállításokon vettem részt, meséimmel pedig, melyekhez az illusztrációkat is magam készítettem, sikeresen pályáztam.

Jelenleg a meseírás áll legközelebb hozzám, ekkor fantáziámat végre kinyújtóztathatom, s a világot olyan szépnek írhatom le, amilyennek csak akarom. A rövid, csattanós novellákat is kedvelem. Távolabbi célom egy sci-fi regény megalkotása.

Legfrissebbek a szerzőtől: Kert F. Klára

Tovább a kategóriában: « mint izzó parázs... Gombavacsora »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned