Kolbász

Ott hevert egy parki padon félig becsomagolva, jó fűszeres, fokhagymás kolbász, ahogy a
magyar ember szereti. Lehetett vagy húsz deka. Valaki ott felejtette, vagy szándékosan hagyta
ott, ki tudja?
A járókelők jöttek-mentek, ügyet se vetettek rá. Illetve mégis, egy öreg, olyan nyugdíjasforma,
meglehetősen kopott, horgas orrú, kezében öblös kosár tele üres üvegekkel. Köhögve totyogott
az illatos csomaghoz, leült, szinte ugyanabban a pillanatban, amikor egy hasonló korú, görnyedt
hátú öreg huppant a kolbász mellé.
Egymásra néztek, aztán elfordultak. Köztük a kolbász, egyik csücske kilátszott. De még ha
nem is látták volna, érezték, ott keringett a szaga az orrukban, és úgy megcsiklandozta az ínyüket,
hogy szinte beleszédültek.
– Az istenit, meddig strázsál ez itt engem? – dühöngött magában a kosaras.
– Pucolj, komám – fészkelődött a másik –, amíg jó kedvem van!
– Szép időnk van – bökte oda a horgas orrú.
Ismét egymásra néztek.
– Szép.
– Eladja őket? – biccentett az üres üvegek felé.
– Maga mit gondol?
– Pukkadj meg! – gondolta, és meg se mukkant többé.
Teltek a percek. A két öreg csak ült, ücsörgött összeszorított szájjal anélkül, hogy egymásra
vagy a kolbászra nézett volna. Mindegyikük a másikra várt, arra, hogy feladja, és otthagyja az
égből hullt reggelit.
Hirtelen felbukkant egy kutya. Szimatolva oldalgott a padhoz, és a kolbászhoz kapott. Hanem
a kosaras gyorsabb volt ám nála. Sejtette, mit akar, és még idejében elrántotta a zsákmányt.
– Jó étvágyat! – futott össze a nyál a görnyedt hátú szájában.
– Na, egyen maga is – enyhült meg a kosaras, és a kuvaszba rúgott.
Nem beszéltek, ettek, mohón, kidülledt szemekkel.
A XXI. század küszöbén, egy parkban.
Forrás: Ezredvég 2017/1

Utoljára frissítve:2019. szeptember 07., szombat 08:19
Petrozsényi Nagy Pál

1942. január 14-én született a „Kincses” Kolozsváron. Apja református lelkész, édesanyja pedagógus. Ez utóbbi foglalkozást választja ő is később magának nem tudván azt, hogy „akit az istenek gyűlölnek, tanítóvá tették”. Gyermekkora első öt évét a Kolozsvár melletti Kajántó faluban tölti. Apja halála után a Hunyad megyei Petrozsénybe költözik. Iskolai tanulmányait a Hunyad megyei Petrozsényben, a főiskolait pedig Marosvásárhelyen, román-magyar szakon végzi. Következő fontosabb s egyben legutolsó romániai állomása: Nagyvárad. Itt kapcsolódik be először az irodalmi életbe. Újságcikkeket ír, elvégzi a kultúrházakra specializálódott színházrendezői tanfolyamot is, a román mellett megtanul németül, olaszul, spanyolul, franciául. Komolyabb irodalmi tevékenységet a napi egzisztenciális gondok és az elnyomó Ceauşes­cu-rendszer miatt azonban nem tud és nem is akar kifejteni. Erre csak akkor kerül sor, amikor Magyarországra repatriál.

Többnyire ide ír:

Börzsönyi Helikon, Káfé Főnix, Hetedhéthatár, Magyar Irodalmi Lap, Eirodalom, Új Nau­tilusz, Félonline, Napsziget, Ezredvég

Eddig megjelent kötetei:

Nagy Pál: Az én német nyelvtankönyvem (Novum Verlag, Sopron, 2008)

Petrozsényi Nagy Pál néven:

Túrós puliszka (Ad Librum, Budapest, 2009)

Életképek (Ad Librum, Budapest, 2010)

Cirkusz (2. javított kiadás; Holnap Magazin, Miskolc, 2011)

Egy tiszta lelkű ember (MEK, Budapest, 2011)

Smekkerek (Terefere, történetek, színház; MEK, Budapest, 2013)

Én, Petrozsényi Nagy Pál (Önéletrajzi dokumentumregény; MEK, Budapest 2014)

A zene hullámhosszán (MEK, Budapest, 2016)

A 3. Antikrisztus (MEK, Budapest 2017)

 

 

     

 

 

Legfrissebbek a szerzőtől: Petrozsényi Nagy Pál

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned