Rejtő-Korcsmáros képregények

recenzió

Egy baráti társaságban – elárulhatom, olvasókör az, amely amúgy egy városi pizzériába jár össze, nem
csak pizzára, mellé sörre vagy ásványvízre, hanem jó szóra, értelmes, könyvet szerető szavakra
sokkalta inkább – a minap elmondtam, hogy egy Rejtő-Korcsmáros képregényt olvasok. Hozzátettem,
méghozzá büszkén, hogy nemcsak olvasok, hanem a nevettető és elgondolkodtató képeket is
nézegetem. Velük egy új világba képzelem magam, ki a mindennapok valóságából. Egy olyan világba,
amely egyszerre irodalmi, hiszen a képregényt is olvasni kell, de a képek révén művészi, új világ. És
különösen így van ez a Korcsmáros Pál rajzolta világgal. Hiszen nem csupán illusztrálta a szöveget,
nem pusztán kiegészítette azt, hanem a szöveggel együtt egy egészen új művészeti ágat, a franciák és
amerikaiak szerint a kilencedik művészetet teremtette meg.
Ez a kifejezési forma, a „kilencedik művészet” hazánkban nem kellően becsült. Ugyanis minden
irodalmár barátom, hallva, hogy képregényt olvasok – s ezt még be is vallom, sőt lelkesen beszélek
róla –, nagyot nézett. Aztán pro és kontra, képregény ellen meg mellett egy olyan jó eszmecsere
alakult ki, melyben még a filozófiát is segítségül hívtuk – egy egyetemi filozófiatanár, bár nyugdíjasan,
de tagként közöttünk van –, hogy ennyire élvezetes olvasóköri másfél-két órára még nem
emlékszem. Pedig társaságunk minden hónap első csütörtökén találkozni szokott.
A szerzőkkel egyébként közülünk senkinek sem volt gondja, se Rejtővel, se Korcsmárossal, akiknek
neve összeforrt. Idősebb barátunk a hatvanas-hetvenes évek Rejtő-Korcsmárosait emlegette, nem is
kevés nosztalgiával. „Hogy rácsodálkoztam én azokra, hajaj!” – jelentette, s szeme könnypárás lett.
(Csak persze, ahogy mondta, mindez a kortól.) Én pedig, a mi gyermekkorunkat, a tinikorunkat
jelentő nyolcvanas évek Füles képregény füzeteit emlegettem, benne a legjobb Rejtő-Korcsmáros
művekkel. Amelyek, na most valljuk be, még mindig birtokunkban vannak, s szerető féltéssel óvjuk.
Hivatalosan az utód generációknak, amúgy meg azért, hogy ma is bármikor elővegyük, s elolvassuk
azokat!
„Mert néha jó gyermeknek lenni!” – szögezte le, ex cathedra körvezetőnk, a nyugalmazott magyar
irodalom tanár. Szerinte kissé infantilis műfaj a képregény, és csak arra jó, hogy újból a gyermekkorba
álmodhassuk magunk. Amikor még olyan egyszerű volt számunkra a világ, meg annyi remény volt…
Véleményem szerint a képregény nem csak a gyermeklét felelevenítésére jó, hiszen a
képregényeknek is vannak különféle kategóriái, stílusirányzatai. Persze vannak gyermeteg, a még
olvasni nem tudó, vagy nem szerető gyermekeknek szólók, amelyek tulajdonképpen nem mások,
mint képkockák egymás mellett. A másik véglet pedig Zsámboki papír mozija, amely a 20. század
elején olyan kiadvány volt, amelynek képei egy-egy film kockái vagy rajzban megörökített jelenetei
voltak, s hozzá összekötőszövegek. Abból a képregényből – mert az volt! – meg lehetett érteni a
filmet annak, aki nem látta, vagy éppen látta, de emlékezni akart rá, sokáig…
Hiszen a képregény, ahogyan azt a Wikipédia is tudja: „az irodalom és a képzőművészet sajátos
keveréke, amit gyakran a kilencedik művészetnek neveznek, egymás után következő képek sorozata,
amelyek egy történetet mesélnek el.”
A 19. században világhódító útjára induló képregény „őshazájának” az USA-t tartják, azért meg kell
jegyeznünk, hogy Jankó János magyar festőművész, annyi szép falusi életkép megalkotója már 1860-
ban jelentkezett a lapokban humoros rajzsorozataival. Az amerikai képregény-stílus is ilyen,
elsősorban a humorra épülő, gyorsan pergő történet. Az USA-ban aztán a fantasztikus történetek és a
fantasztikus sztárok is jelentkeztek, amelyek a 20. század első felétől kezdve uralni látszanak a
világot. A másik irányból, a Távol-Keletről pedig a japán-kínai képregények „mangás” stílusa tör előre.
A francia (vagy európai) képregény nyugodtabb stílusú, ahol nem a humor és a fantasztikum dominál,
hanem képregény műfajra írtak írók, mintha regényt, vagy novellát írtak volna, amelynek
megjelenítésében a grafikus egyenrangú társuk.
Hazánkban viszont – talán a cenzúra és öncenzúra miatt is – dívott az irodalmi művek képek
segítségével történő elmesélése. A magyar képregény nagy korszaka 1957. február 3-án, a Füles újság
indulásával kezdődött.

Több író és rajzoló mellett az 1916-ban született és 1975-ben elhalálozott Korcsmáros Pál volt ennek
a Füles képregénynek és egyáltalán a magyar képregénynek az egyik meghatározó alakja, akinek neve
összeforrt Rejtő Jenőével. Mert Korcsmáros Pál, bár más írók műveit is rajzolta, mégis láthatóan nagy
szeretettel és örömmel – hiszen a visszaemlékezések szerint bohém művész volt ő maga is – a „rejtői
karaktereket” rajzolta leginkább.
Korcsmáros Pál Korcsmáros György színművész és Korcsmáros Péter operaénekes édesapja. Péter
Képes Géza költő lányát, Annát vette el feleségül. (Ez azért érdekes, mert amikor Korcsmárosék
könyvkiadót alapítottak, természetesen azt KÉPES Kiadónak nevezték el, Képes Géza, egyébként
Korcsmáros Pál jó barátja előtt is tisztelegve, meg avégre is, mivel egy képregényes kiadó milyen
lenne más, ha nem képes?!) Korcsmáros Péter fia pedig az a Korcsmáros Gábor, aki a Képes Kiadót
vezeti. S akinek és munkatársainak áldozatos munkájával Korcsmáros Pál halhatatlan rajzai, reméljük,
tényleg halhatatlanok lesznek, s nem utolsó sorban színesek!
Ahogyan a Korcsmáros képregények felújítási munkafolyamatáról a kiadó írja: „Az eredeti, fekete-
fehér, tussal rajzolt kockákat Garisa H. Zsolt és Varga „Zerge” Zoltán dolgozta át. Zsolt visszanyúlt a
Rejtő-regényekhez, és újraalkotta a képregények szövegkönyvét, hiszen az eredeti forgatókönyvek –
talán terjedelmi okok miatt – sok humort és érdekes részletet kihagytak a regényből. Ezután Zsolt
retusálta és kiegészítette a több mint negyven éves, megsárgult régi oldalakat, és ha szükség volt rá,
akár új szereplőket is alkotott Korcsmáros Pál stílusában. A színezés feladata Zergére várt, ő festette
ki a képregényt kockáról kockára, ezzel mintegy harmadik dimenziót is adott a rajzoknak. A munka
egészen aprólékos és időigényes, így egy Rejtő–Korcsmáros képregényalbum felújítása több mint egy
év alatt készül el.”
A Képes Kiadó 2002-től folyamatosan azon dolgozik – vagy azon is, mert más képregény-sorozataik
szintén vannak –, hogy a 60-as, 80-as években megjelent Rejtő-Korcsmáros képregényeket
színesítsék, méltóbb papírra nyomva, kemény táblás, albumos kivitelben a 21. század
követelményeinek megfelelőn tárják az olvasók, rajongók elé. Mert ezeknek a képregényeknek
rajongótáboruk van. Aki egy ilyen képregényt a kezébe vesz, annak kell mindegyik!
A 14 karátos autó, A három testőr Afrikában, A láthatatlan légió, Az elátkozott part, Az előretolt
helyőrség, Az elveszett cirkáló, Piszkos Fred, a kapitány, és az egyik legújabb, a kedvencek között is a
kedvencem, A szőke ciklon – mind olyan Rejtő-történetek és Korcsmáros-képek, amelyeket nem
lehet kihagyni! Vagy ahogyan nagyapám szokta mondogatni: „ha kihagyjuk, bánhatjuk!”
Én azt javaslom, mindegyik fenti cím esetében egymás után olvassuk el a regényt, a fekete-fehér,
majd a színes képregényt. És figyeljük meg, hogyan épül a három egymásra, mert ezek így együtt
mesterművet alkotnak. Mert mind valamit hozzáad. A regény természetesen az alap, a jó alap, amely
nélkül nem létezhetne felépítmény. Azután a Korcsmáros alkotta karakterek, amelyek életet adnak a
regény szereplőinek. Olyan életet, amelyeket látva Rejtő is felkiálthatna, elismerve, ő is valahogy így
képzelte el szereplőit. Mert én ezután csak így tudom elképzelni, ahogyan Korcsmáros Pál azokat
1961-től papírra alkotta. Hogy aztán több, mint fél évszázaddal rá, színt is kapjon minden!
Én egy-egy hét alatt olvastam el egy-egy fenti képregényt: nem azért, mert nehezen olvasok, hanem
mert olyan jó volt olvasni, nevetni, kuncogni szövegen, képeken egyaránt, nézni a rajzokat, a
színeket.
Olyan jó volt a Rejtő-Korcsmáros álomvilágba felejtkezni!
És végezetül: miért olvassunk képregényeket? Most, cikkem hatására senki se erőltesse rá magát egy
képregényre, még egy Rejtő-Korcsmáros képregényre se. Csakis és csak akkor, ha a rohanó világban,
a mindent ma akaró világban, a mindent és mindenkit kritizáló világban, ahol szinte már semmi sem
biztos, akarunk mégis egy biztos pontot. Egy regényt, egy képregényt, amelyet kézbe véve
megpihenhetünk. Nemcsak testileg vagy szellemileg, tudatunkat a mából egy más világba plántálva,
hanem ezáltal megpihenhetünk lelkileg is. Mert megpihenni a nagy rohanásban mindig kell. Én Rejtő
Jenőt ajánlom pihentető társnak. És ha már képeket is akarunk hozzá, akkor csakis Korcsmáros Pált!
Rejtő-Korcsmáros képregények, Képes Kiadó. https://kepeskiado.hu/

Utoljára frissítve:2019. szeptember 08., vasárnap 12:40
Petrusák János

Első nyomtatásban megjelent művem (1997) óta több írásom is megjelent már, amelyek a közkönyvtárakban, boltokban, internetes áruházakban (e-könyvként is) megtalálhatóak. Néhány drámám itthon és külföldön is játszották és bízom benne, hogy játszani is fogják...

Honlapom: http://petrusak.pegazustv.hu

Legfrissebbek a szerzőtől: Petrusák János

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned