Dal

“Léptem csöndje eltörött.
Járok csak a föld fölött
Botolva.
Elvették a hold mögött,
Amit hoztam, s így ülök
Bomolva.
Már épül bennem a tél.
Szép fám rügyét s levelét
Ha veszti,
Csak ne fájna úgy a szél,
Míg éjanyám haját szét-
Ereszti.”

Utoljára frissítve:2019. szeptember 06., péntek 19:53
Bakos Kiss Károly

Bakos Kiss Károly 1977 május 9-én született Beregújfaluban. Iskolai tanulmányait szülőfalújában kezdte el, majd a Beregszászi 4. számú Kossuth Lajos Középiskolában tanult tovább. Az érettségit is itt tette le. A középiskola befejezése után elvégezte a Budapesti Nemzetközi Előkészítő Intézet egyéves kurzusát. Ezt követően a jogi pályát célozta meg. Aztán mégis az ELTE bölcsész karára jelentkezett, de a sikeres írásbeli felvételi után a szóbelire már nem ment el. Elmondása szerint még nem érezte magát elég felkészültnek. Hiányoztak a saját bőrén érzett élettapasztalatok. 2003-ban végül felvették az ELTE BTK történelem szakára. Azóta is itt tanul.

Már korán megmutatkozott tehetsége és kiemelkedő intelektusa. Gyerek fejjel Punykó Mária tanárnő szárnyai alatt népmeséket, verseket adott elő. Vers és prózamondó versenyeket nyert. Előadóként szerepelt az Ungvári TV magyar nyelvű adásában is. Első versét 12 évesen írta, amit később követet a többi, de ezeket még nem szánta publikusnak. 17 évesen határozta el, hogy költő lesz. Verseit először a Füzesi Magda által szerkesztett Beregi Hírlap irodalmi rovata közölte le. Ezt követte a Szivárvány nevű független beregszászi hetilap. Magyarországi viszonylatban pedig a Kláris és az Irodalom Visszavág. 2005-ben debütált az Együttben, Kárpátalja egyetlen irodalmi lapjában. Jelenleg rendszeresen publikál a Hitel, a Kortárs és a Partium oldalain.

Az Együtt nevű kárpátaljai irodalmi folyóirat neki ítélte oda a 2005-ös év lírai nívó-díját.

Bakos Kiss Károly a múlt század 90-es éveinek második felében csatlakozott a Lengyel János vezette Szabó Dezső Magyar Szellemi Körhöz, jelenleg pedig a Budapesten székelő Kárpátaljai Szövetség Ifjúsági Tagozataként müködö KÁRISz elnökségének a tagja.

Bakos Kiss Károly munkásságára nagy hatással van József Attila költészete, de kedvencei között említi Pilinszky Jánost, Szabó Lőrincet, Weörös Sándort és Kosztolányi dezsőt is.

A két egyetemi felvételi között eltelt időben alkalmi munkákból tartotta el magát. Főként villanyszerelő segédként dolgozott. Volt alkalma belekóstolni a magyar ipar "szépségeibe", megtapasztalhatta a vendégmunkások nehéz és szürke hétköznapjait. Derekas próbatétel volt ez a törékeny testalkatú költő számára. Nem véletlen, hogy az iskolai színjátszó körben ő alakította Petőfit. A színjátszás továbbra is az élete része maradt, jelenleg a Csemer Géza, roma drámaíró vezette színtársulat tagja. Tanulmányait korrepetálásból fedezi.

Önmagáról

...Haza akartam menni. Mellesleg hogy ez a szó valóban mit takar, azt amúgy is csak a szűkebb hazájától távol érti meg az ember. Azt akartam, hogy magamra legyek utalva, hogy szabad legyek...

Voltaképpen mindig is a művészet körül tébláboltam. Kezdetben annak alőadói ágához mutatkozott bennem nagyobb affinitás. ... A nyelv, mint "mágikus anyag", szépségével már ekkor megvillantotta megreformálhatóságának lehetőségeit.

Elemi erővel hatott rám a kötött formák zeneisége, akusztikája, a szöveg képi megjele-nítettsége. Az átélt katarzisok végül teljesen szétfeszítették a csak befogadói hozzáállást.

Forrás: https://www.karpatinfo.net

Legfrissebbek a szerzőtől: Bakos Kiss Károly

Tovább a kategóriában: « Tanulság Már csak az illúzió »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned