Henry sportol

Henry most éppen fejen áll
szobája közepén.
Minden vére fejébe száll,
de - ki a fasza, ha nem én?
A lábam az égnek addig áll,
ameddig csak akarom. -
Fél órán át ott kalimpál,
végül feldől a barom.

Henry kimondott sportos alkat.
Nincs is nagy hasa.
Ha vizelni kell, csak tapogat,
hol kell megfognia,
mert fejét előre hiába hajtja,
erősen leszegi,
magát már majd megszakajtja,
de látni nem sikerül neki.

Hát Henry ezért kezd edzésbe
egyik délután.
Kicsit bamba a nézése,
csak bámul bután,
bár fejéből a vér addigra
a lábába ereszkedett,
de Henry! Egy idő eltelik, míg vissza-
nyered az eszedet!

a 77 Henry-versek ciklusból
első közlés

 

Utoljára frissítve:2019. szeptember 13., péntek 20:26
Fábián József

1957-ben születtem. Geológus és informatikus vagyok, első szakmámban egy évtizedet, a másodikban már több mint kettőt dolgoztam. 5 gyermekem van.

Verseket 2010. tavasza óta írok, elsősorban saját érzelmeim, gondolataim kifejezésére. Hiszem, hogy az (írott) emberi beszéd legszervezettebb, legtömörebb, azaz az információt legsűrítettebb formában átadni képes fajtája a líra.
Saját kötetem nincsen, verseim irodalmi portálokon, illetve egy-két alkalmi antológiában jelentek meg.

Azt tartom, hogy ahhoz, hogy igazán jó, mások számára is érthető, élvezhető verset tudjon alkotni valaki - hacsak nem valódi zseni -nem szabad figyelmen kívül hagynia a költőelődök munkáját és teljesítményeit, csak azokra építve lehet tovább lépni. Sőt: megtagadni is csak azt lehet, amit az ember alaposan ismer. Ma a költőnek sokkal nagyobb tudásra (költészeti ismeretre) van szüksége, mint pár száz évvel ezelőtt, és akkor a tehetségről még nem is szóltam. A tehetség és a munka a költészetben is együtt kell, hogy járjon.
2011. óta veszek részt különféle internetes irodalmi fórumok munkájában részben versíróként, majd előbb-utóbb véleményezőként, illetve kritikusként. Több különböző versíró műhelynek voltam résztvevője hosszabb ideig, vagy egy-egy alkalommal, és jelenleg is részt veszek egy műhely munkájában. Irodalmi kritikát nem tanultam, csak önképző módon, saját ízlésemet követve fejlődött ki véleményalkotó vénám. Zavar a versekben a formátlanság, zavar, ha nem szabatos az irodalmi szöveg kifejezésmódja.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned