„Nyelvében él a nemzet.”

Kőváry László XIX. századi erdélyi történetíró, lapszerkesztő

A szállóigévé vált idézet minden nyelvre igaz, s hogy származását tekintve éppen magyar szájtól ered, csak még inkább elmélyíti bennünk annak lelki igazságát, hogy minden magyarul kimondott szó, mondat a világ bármely táján, bizony, rólunk tesz tanúbizonyságot. Létünk, identitásunk erejét nyelvünk szülőágya, gondolatiságunk anatómiai mélysége, természete adja. A magyar nyelv se nem több, se nem kevesebb, mint akármely élő, avagy letűnt nyelvi rendszer, amennyiben
funkcionalitásától elvonatkoztatva, a maga valóságában olyan pótolhatatlan kulturális, és társadalmi érték, melynek megcsonkulása, elvesztése, vagy teljes megsemmisülése nem csak egy nemzet, vagy akár egy tágabb értelembe vett társadalmi közeg – mint például az európai -, de világméretű veszteséget jelent.

Április 12-13-án Ukrajnában, Beregszászon vendégeskedtünk. Sok helyen voltunk már vendégségben, ám ilyen határon túli, különleges közegben még sosem. Pénteken úgy léptünk be a helyi közösség egyik kulturális központjába, a Járási Könyvtárba, mintha szentélybe léptünk volna. S nem csak „mintha”, de valójában úgy is volt. Vendéglátóink olyan szeretettel és kedvességgel fogadtak bennünket, mint akik rég nem látott rokonait, barátait fogadják. S noha, valójában semmit sem tudtunk egymásról, a szellemi, nyelvi közeg hamar utat talált közöttünk. Felolvasásaink színessé tételét Kőrösi Gábor költő, zeneszerző barátunk biztosította. Az általa hozott gitár, és handpan, amely, leginkább két egymásba fordított serpenyőre hasonlítható zeneszerszám, különleges élményt nyújtott, lenyűgözve egész
hallgatóközönségét. A mintegy hatvan írás felolvasása cirka egy óra alatt zajlott le, s mi mégis úgy éreztük, hogy csak egy-két perc telt el. A végtelenül meleg, baráti
légkört a műsor végi kötetlen beszélgetés még inkább közvetlenebbé tette. A felfokozott közös nyelvi élmény, az adás, és fogadás kölcsönös alázata, s benne az
örömérzés ténye maradandó emléket hagyott mindnyájunkban.

A műsor után sétálni mentünk. Házigazdánk, Lengyel János a történelmi jelentőségű város múltjáról, jelenéről, hányattatásairól, híres és hírhedt személyeiről, építményeiről mesélt nekünk.

Itt, az anyaországtól elszigetelten élő maroknyi magyar közösségben a magyar nyelv kérdése nem csak a mindennapi, és természetes közlekedés szükséglete, szellemi igénye, annál jóval több! Az identitásában és létjogosultságában megkérdőjelezett közösség élni akarása túlmutat mindenen. A fenyegetettség, a mindennapi harc a nyelvért, az identitásért, a máshol természetesnek gondolt jogokért, a szegénység, s a magára maradottság érzése, s annak kézzelfogható gyötrelmei egy nyitott szellemű vendég számára megrázó élmény.

Szombaton János elvitt minket a Beregvidéki Múzeumba is. A múzeum termeiben, falain és folyosóján a történelmi város minden sorsfordító korszakáról megemlékeznek. Fotókkal, szobrokkal, festményekkel őrzik a múltat a történelmi kezdetetektől fogva a legutóbbi forradalmi válságig, melynek kihatásai mind a mai napig kézzel tapinthatóan érezhetőek a város életében. Itt minden utcának, minden névnek, minden szobornak, és minden politikán inneni-, és túli kulturális megmozdulásnak kiemelt jelentősége van. A megértés és elfogadás fogalmai esetenként más-, és más dimenziók fogalmaivá válnak. A kimondott szó ereje időnként többet, s tán egészen mást is jelent, mint amit mi, idehaza gondolnánk.

A magyarság, a magyar nyelv ügye, nem csak magyar ügy. Jelentősége, jelenlétének fontossága nem egyetlen nemzethez köthető értékfogalom! „Nyelvében él a nemzet”, sok nyelvében a kontinens, Európa, s a világ összes kontinense, s nemzete. Ki-ki a maga nyelvében, identitásában. Szabadsága, kiteljesedése közös ügyünk. Éppen ezért úgy gondoljuk, hogy háborúság helyett az irodalmár, a nyelvművelő feladata az értékmentés, a megtartás, az ápolás, és a segítés határon innen, és túl.

Nagy Imre

Hálás köszönettel tartozunk a meghívásért és a szívélyes vendéglátásért Lengyel János író barátunknak, mint főszervező házigazdánknak, párjának, Hildának
és Szemere Juditnak, a Kárpáti Magyar Krónika munkatársának.
Külön köszönet a karpatinfo.net, illetve és a Kárpátalja.ma, kárpátaljai magyar hírportálon megjelent, vendégségünkről írt beszámolóért Molnár Krisztinának!

Ferenczfi János alapító,
Fábián József megjelenésért felelős főszerkesztő,
Nagy Imre tartalomért felelős főszerkesztő,
Kőrösi Gábor vendégművész.

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned