Hommage
(Kapui Ágota emlékére)

Mintha magánya
asszony-szobájába lépnék,
olvasom versét:

úgy szólít,
hogy megvonaglik
szavától a csend s közben,
-akárha távolodó térben –
sűrűn havazik az emlék.

Függönyre, ágyra hull
a múlt idő t-je:
itt írt,
beszélt,
sírt,
valamikor élt
s most mindennek vége.


Gyapjas hó födi
a kis dohányzóasztalt,
ahol utoljára teát ivott
egy aranyszegélyű csészéből -
hó az üres lapokon is,
szőnyegen s rajta küszöbig futó,
apró nyomai.

Talán onnan szállt fel
azon az utolsó napon,
mint fordított havazás,
mint hazatérő, fáradt angyal.

B. Tomos Hajnal

BEMUTATKOZÓ – B.TOMOS HAJNAL
Első versemet 13 éveskoromban közölte a Brassói Lapok. Az akkori olvasószerkesztő, Lendvay Éva, bíztatott, írjak, küldjek még verset a lapnak, mivel –ahogy ő fogalmazott – valami ritka belső feszültséget, koromra egyáltalán nem jellemző lényegretörést észlelt verseimben. Én persze, továbbra is írtam, de csak a kis, vonalas füzetemnek, ugyanis több mint húsz évig senkinek sem mutattam meg alkotásaimat.Végül a továbblépés, vagy talán a megmérettetés vágya arra ösztönzött, hogy újra bekopogjak a költőnőhöz, aki a kezdeti meglepődés után rögtön pártfogása alá vette írományaimat és megszerkesztette első verseskönyvemet “A füvesasszony”-t. Máig 11 kötetem jelent meg, közülük 2 interjúkat, a többi verseket tartalmaz. A ‘90-es években a Brassói Lapok szerkesztője voltam, majd 2002-ig a Romániai Magyar Szó tudósítója. Jelenleg középiskolai tanárként keresem kenyerem. Mellesleg több internetes irodalmi közlemény munkatársa, a Porcelánszív Irodalmi Folyóirat és a Gondola Kulturális Magazin szerkesztője vagyok.

Tovább a kategóriában: « Lelkem zenéje Távolsági vers »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned