Fény és sötét

Esténként a lámpa
Fénykörébe bújva olvasok
Az ismert világ illúziója ringat
Gyermekként féltem a sötéttől,
Ágyamra kúsztak mesék szörnyei
Az arcuk vad volt, ismeretlen.
Megöregedtem, a félelem
Újra társamul szegődött,
Ahová készülök, tán arcok sincsenek.
Realitást zabál a sötét
Egy ponton túl már nincsen ráció,
Kapaszkodom a tiszta napvilágba
Az a valóság, amire fény esik
 Egyértelmű és jól látható
Nem torzítja el a képzelet,
Ahol a dolgok önmagukban állnak
Feszes keményen, árnyéktalanul,
A  gondolatot, eszmét és szerelmet
Büszkén viseljük homlokunkra írva,
Nem dugdossuk a megélt perceket
Bemocskolva a legszebb érzés arcát.
A kimondott szó akár a tükör
 Mindig visszanéz.
A könyvet már letettem
Még égetem a lámpát
Tologatom a percet
A világosság már vesztésre áll
Mozdulatomra ellebben a fény
És ott hagy őrizetlen.

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

 

 

 

 

Utoljára frissítve:2019. április 03., szerda 14:52
Zentai Eta

Zentai Eta vagyok, néhány szó magamról. Budapesten születtem 1938-ban. Mindent kicsit később csináltam, mint lehetett volna. Könyvtárosi diplomát már két gyerek mellett szereztem, és az írásba is nyugdíjasként szerettem bele. Pályázatokon indultam, verseim, novelláim, meséim különböző kiadóknál és online felületen jelentek és jelennek meg. Haikuim a Napút című folyóiratban, szintén
pályázatok keretében.
Jelenleg három irodalmi körhöz tartozom: A Faludy György Irodalmi Műhelyhez, az Irkához és a A Hetek kortárs irodalmi online folyóirathoz.

Tovább a kategóriában: « Kedvesé Élet és álom »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned