„Örökké magasabbra”
Tandori Dezső emlékére

 Ez a csend korábban még nem volt itt…
Talán egy elsuhanó busz hagyta el.
Vagy egy fészkéből kizuhant apró test?
Még az is lehet, az égből pottyant le
összecsomagolva, felszállás után.
Ez egy idegen csönd. Súlyos és néma.
Hideg fényű, akár az űr.
(Utoljára a Dunaparton szorongott
magányosan, egy kötött sapka alól
hunyorogva, s a túlpartot nézte tűnődő,
eltökélt némaságban. Talán ott pottyanhatott ki.)

Mondom, ez a csend azelőtt nem volt itt.
Csak úgy meglepett, és most csak úgy van.
Talán feljebb kellene nézni, elkapni néha,
néhány foszlányon át, mielőtt eltűnik még,
s mint kaleidoszkópban a folyton változó képet
megragadni, s nézni mind magasabbra,
belesimulva ebbe az idegen csöndbe,
hallgatódzva, figyelve, várva,
néha megremegve, mint apró születő báb,
s hallgatni az imaszerű sóhajtásra:
örökké, örökké magasabbra!

Utoljára frissítve:2019. április 03., szerda 14:01
Ferenczfi-Faragó Eszter

Előbb formáltam történeteket, mint ahogyan rajzolni tudtam. Igaz, ennek is, annak is megvolt a rendelt ideje. Ma már azonban csak írok – verseket és novellákat. Az írás nekem nagy kaland. Kicsi gyerekként csak néztem, hogy hogyan lesz a betűből szó, s a szóból mondat, a mondatból történet, érzelem, gondolat. Már  5 évesen álmodoztam róla, micsoda nagy lehetőség a „betűvarázs”. 9 évesen aztán megírtam az első versem, azóta pedig  csak Isten tudja, hogy hányadiknál járok… 
Nem lehet abbahagyni, mint ahogyan a levegővételt sem.
Budapesten élek,. Életemben a hitnek, a családnak és az alkotásnak óriási szerepe van; egyik nélkül sem tudnék élni. Az alkotás – meggyőződésem szerint, ahogyan ezt gyönyörű anyanyelvünk is kifejezi -, adottság, kaptuk Istentől, melyet úgy tudunk „meghálálni”, ha helyesen élünk vele.
Két kötetem jelent meg eddig, egy verses, amelynek címe Hajléktalan angyalok (2012.), és egy novellás kötet, Novemberi levelek címmel (2014.). Sok-sok antológiába, lapba is (pl.Napút, Négy az egyben, stb.) kerültek még be verseim, és prózáim, több pályázaton is sikeresen szerepeltem műveimmel. Készítettek velem kamasz koromban riportot a Petőfi Rádióban, szerepeltem TV interjúban, most legutóbb a Civilhang Rádióban lehetett velem egy beszélgetést meghallgatni.
Gitárművész barátnőmmel egy magunk által felépített műsorral járjuk az országot; olyan helyeken lépünk fel, ahol a kényszerű ingerszegény környezetben némi napfényt tudunk az emberek szívébe lopni a versekkel, zenével. Meglepő módon fiatal egyetemisták is nagy szeretettel fogadták legutóbbi fellépésünket Debrecenben, az egyetemen, és ez igen nagy örömmel töltött el; talán nem hal ki a líra, az irodalom szeretete sem – legfeljebb nekünk, akik írunk és egyben elő is adunk, kell megtalálnunk kreatív módon a fiatal generáció felé az utat, és a módot.
Kisfiam iskolájában a költészet napja alkalmából szerveztem irodalmi műsort, ami meggyőzött arról, hogy az irodalom megszerettetését nagyon pici korban kell elkezdeni, mert ekkor még nagyon fogékonyak a gyerekek a szépre, a jóra (is). Éppen ezért első színdarabomat is nekik írtam, amit nagy sikerrel, 2016-ban mutattunk be, mely egy rendhagyó betlehemi történet, A hiú hóemberek címmel. Álmodom újabb és újabb lehetőségekről. Azért vagyok itt is...

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned