Gyarlóság

Ne akarj megszülni újra,
magad kedvére jónak!
Hibáim nélkül
csak test volnék,
sodródó, árva csónak -
annak se szép.
Csak magzatként
voltam vétlen,
makulátlan.
Engedd, hogy tévedéseim
magamnak örökre
megbocsássam.

Sárhelyi Erika

1965 szeptemberében születtem Budapesten. 2003-2004-ben kezdtem írni, a neten publikálva a verseimet.
Kilépve a virtualitásból, 2008 áprilisában könyv alakban magánkiadásban megjelent Székely-Nagy Gábor és Savanya István alkotótársaimmal közös verseskötetünk, Adj jelet címmel.
2008 nyarán  meghívást kaptam Kapolcsra, 2010-ben pedig Pécsi Marcell vendége lehettem a Muzsikus Rádióban. A 2008 óta évente megrendezett VersDal Fesztivál mindegyikén részt vettem a verseimmel, melyek során több művem került már megzenésítésre.

2014 májusában első alkalommal szakmai zsúri előtt I. helyezést értem el egy országos verspályázaton, 2015 januárjában II. helyezett lettem egy rövid prózámmal szintén országos pályázaton, majd 2016 áprilisában önálló estemet tarthattam meg a XI. kerületi Malom Közösségi Térben. Régi álmom valósult meg azzal, hogy 2016. szeptemberének végén megjelent első önálló kötetem a Hungarovox Kiadó gondozásában, Hétköznapi józanság címmel.

Tovább a kategóriában: « Senki, sehol, semmikor Magánterület »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned