Éjjeli érzésünnep

(Szonettfüzér)

1

Könnyű az éj, kabátján tűz ragyog,
pisla szemére ráhull az álom,
elalélva a kába csillagok,
aranygombként csüggnek a kabáton.

Már Te is alszol, szemhéjad zárva,
a vágy pihe párnádra szenderül,
s mi nappal a vad vágtákat járja,
lágy lélekszuszogássá csendesül.

Melléd lépek, s mint mágusvarázson,
karomat védőn föléd emelem,
ne essen horzsolás tündebájon,

míg álom fészkel gyönyörszemeden,
s ha viaskodsz a szellemcsatákon,
pajzsként óvjon a féltő szerelem.

2
Hosszasan nézem a szundításod,
s míg légzésedre pulzál a paplan,
az ágyad köré homálypalástot
sző a kormos éjjel szakadatlan.

Nagyra tárt szájjal tátong az ablak,
bekukkant néha egy csenevész szél,
a falakon kőrpöttyök szaladnak,
amint az öreg Hold fénytáncra kél.

Az ártó zaj elzsibbad, megenyhül,
hódító útra kél a szunnyadás,
alszik az élet, vállára csend ül,

megadón szunyókál az akarás,
s ha az óra időként felzendül,
lepisszegi a szendergő lakás.

3
Ó, mennyi remény fér el ágyadon,
mennyi hit hajt hű álmaid felé,
mennyi dac kapaszkodik hátadon,
mintha mind-mind a lelked féltené.

A kín, míg nappal a bőrödbe mar,
most vesztesként hagyja el fekhelyed,
a szélmalomharc megnyugvást akar,
már csöndpanír védi a szellemed.

Hű papucsod, mely ágyadhoz kísért,
türelmesen ott gubbaszt reggelig,
a könyv, mi este a szívedig ért,

s boldog, ha éhes lelked megtelik,
most hosszú, hozsannás álmot ígér,
amely az ébrenlétnél emberibb.

4
Ágyad végében meglelem helyem,
hozzád érve, miként a dolgaid,
a hajcsat, fésű, és a fogselyem
mind-mind tudja, hogy mi a dolga itt.

Az árva, félig-telt vizespohár,
a szekrényben bóbiskoló szoknya,
csak a holnapi érintésre vár,
ujjaid finom selyméhez szokva.

Csendes magányban duzzog a tükör,
várja, hogy láthassa a képedet,
a cipő, mi szorítással gyötör,

immár ölelve vinné léptedet,
s a bross, mit olykor blúzodra tűzöl,
ragyogással szolgálja lényedet.

5
Gyarló a kéz, érintésért eped,
a megfoghatatlanért nem rajong,
makacs, mohó, rögvest útnak ered,
ha paplan alatt bőrmámor jajong.

Simulva sétál, lágyan, mint a nyár,
az ujjbegyek keringőt lejtenek,
lüktet a bőr, s mint csillámló fényár,
szikrát szór a kéz, simítás helyett.

Kóborló útján az aszfalt bársony,
s korlátként feszül a csipkeszegély,
édenhajlat pihen mámorárnyon,

lázat lehel a tiszta szenvedély,
továbblibben kezem lepkeszárnyon,
s útvégi célként a kezedhez ér.

6
Rezdül a pillád, szép szemed éled,
az álompor bódult arcodra hull,
esdekel, kér az álmos nézésed,
"ne ébressz, csak ha a hajnal virul".

Csínytevő gyermekként bánt a tettem,
szándéklovamat gyorsan megkötöm,
mit önös vágy miatt felnyergeltem,
pihenjen csak, míg jön a fényözön.

Nyugalompléddel takar az álom,
kérésed szentírás, ezt jól tudod,
szárnyalj csak tovább a szellemtájon,

lapozd fel a kábulatalbumod,
lábadnál ülve szerelmem átfon,
és vigyázza tudatlan zegzugod.

7
Életföldünkbe magokat vetünk,
maroknyi féltést, szeretetmagot,
mellé jócskán bizalmat ültetünk,
törődést szórunk rá, s bocsánatot.

Hitmaggal hintjük lelkünk szép telkét,
köré plántálunk megértést, óvást,
gyomláljuk, öntözzük szívünk kertjét,
s kiszedjük tövestől a csalódást.

Ezernyi virág kél ki e földből,
ott illatoznak minden reggelen,
érző lelked szédül a gyönyörtől,

míg szirombájuk ül a szemeden.
Egyet se tépj ki ebből a körből,
ha letéped, oda a szerelem.

Millei Lajos

1961 január 25.-én születtem Dombóváron. Ötvennyolc évesen három felnőtt fiú apja és két hét éves, gyönyörű ikerkislány nagyapja vagyok. Lengyelen, egy tolna megyei, dimbes-dombos faluban élek a feleségemmel. Nemcsak az ifjonti éveim vesztek el az idő feneketlen kútjában, hanem az egészségem is, ezért egy ideje már rokkantnyugdíjasként telnek a napjaim. Gyakorta ülök órákon keresztül (főként éjszaka) a számítógép előtt, hogy a fejemben kavargó gondolatok káoszát betűk, szavak, mondatok formájában rendszerezni próbáljam egy –egy vers, vagy novella kedvéért. A megjelent három verses és egy novelláskötetemen kívül megtalálható vagyok különböző irodalmi oldalakon, eleget teszek az ország számos nagyvárosából érkező könyvbemutatói felkéréseknek, és a nyolcvanas- kilencvenes években gyakorolt szerkesztői munkásságomat november 12.-e óta az Art’húr Irodalmi Kávéház virtuális hasábjain folytathatom.

Tovább a kategóriában: « Létem íve vagy Útravaló »
A hozzászóláshoz be kell jelentkezned